Békés Megyei Hírlap, 1996. május (51. évfolyam, 101-126. szám)

1996-05-11-12 / 110. szám

A HÉT TÉMÁJA 1996. május 11-12., szombat-vasárnap elmegyek, hosszú útra megyek... Mi búcsúzunk és elmegyünk, a mi időnk lejárt — végzős diákok Gyulán FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Kik, hogyan búcsúznak az iskolától Tisztelet a „lakatosoknak” Ballag már a vén diák! Bizony ballag, vállára vetett tarisznyá­val, benne az útravalónak szánt pogácsával és aprópénzzel. Így lép ki az életbe, mond búcsút a diákéveknek, az iskolának. Annak az iskolának, amelynek emléke igazából csak idővel szépül meg. Az ember-—ne tagadjuk—ilyenkor ölnyi virággal a kezében inkább csak a barátaitól való elválást fájlalja. Az együtt töltött éveket, a nagy balhékat, a bolondozásokat, a tanárok közös lóvátételét. Az iskola csak később válik alma materré. Akkor is azért, mert idővel az marad az egyetlen, emlékeket összetartó erő. Am akkor már késő. Közösen terem­tett hagyományok nélkül a múlt ködébe vesznek az együtt töltött évek. Mi emlékeztet ránk a gimiben húsz-harminc év múltán? Mi az a közös, évtizedeken át őrzött cselekvő hagyomány, aminek részesei voltunk valamennyien? Van-e ilyen? A céhlegények, mesterségüket kitanulva útra keltek, hogy messzi földön szerezze­nek tapasztalatokat. Voltak helyek, ahol búcsúzáskor szeget vertek a főtéren felállított fatuskóba. Késmárktól a ballagó diá­kok úgy búcsúztak, hogy a legnépszerűbb kocsma kerékvetőjén összetörték boroskorsóikat. A hagyományok közösséget teremtenek, felemelnek és őrzik a múlt értékeit. A rituálék segítik a polgári tudat kialakulását, ragaszkodást a szülőföldhöz. Idővel korok és nemzedékek üze­nete fogalmazódik meg bennük. Századunk vihara, a magyar­ság hányatott sorsa ízekre tépte legszebb hagyományainkat. Most kell újrateremteni, netán kitalálni azokat. Ezért adjuk hírül örömmel, hogy Gyulán, az Erkel Gimnáziumban ma hagyomány teremtődik. Az egyik ballagó osztály diákjai laka­tot helyeznek el az iskola kerítésére, lépcsővasára, vagy más­hova, ahol arra alkalmas helyet találnak. Azt akarják, a zárak — amelyekre ki-ki saját nevét vésette — évtizedek múltán is hirdessék, gazdájuk a gimnázium diákja volt. Egy életen át emlékeztessék őketarra, hogy odatartoznak. A lakatok kötelez­nek: nem lehet, nem szabad szégyent hozni az alma materre. Tisztelet hát a ,,lakatosoknak"! Minden jót, lányok, minden jót, fiúk! Á. Z. Aranytól Seres Rezsőig Elmegyek, Az ország, benne megyénk középiskoláiban ezekben a napokban búcsúznak el a végzős diákok az intézménytől. Ballagási, sárgulási ünnepségeken köszönnek el tanáraiktól, alsós társaiktól. Szép beszédek, megható dalok, nagy ígéretek, virágok, könnyek, családi összejövetelek és a mindent körbeölelő, megbocsátó szeretet még évek múltával is nehezen feledhető percei ezek. Hol vetették meg Magyarországon a ballagás alapjait? Kik, milyen hagyományokat ápolnak? Milyen szellemi örökösök, vezérlő gondolatok mentén szerveződnek az ünnepségek? Mi a ballagás, a sárgulás, a valéta, a gaudium? Ilyen, s hasonló kérdésekre kerestük a választ mai összeállításunkban. A gyökerek Magyarországon a ballagás szép hagyománya a Felvi­dékről származik, a Selmec­bányái bányászati és erdészeti akadémia diákjai honosították meg a 18. században. Az intéz­ményt 1760-ban állították fel, kezdetben bányászati akadé­miaként működött, majd 18Ö9- ben csatlakozott hozzá az erdé­szeti iskola. Selmecen keveredett a né­metalföldi céhes diákszoká­sok egy része a bányászok és erdészek hiedelemvilágával. A diákok kopogtatással bú­csúztak a diákévektől, az ősi lármafán nagyot koppantva idézték az utolsó szívdobba­násokat és a koporsóra hulló kemény rögök hangját. Ko­mor fáklyásmenetben halad­tak a városkapuig, ahol a kerékvetőn összetörték az „utolsó korsót”. Eközben „A ballag már a vén diák” német szövegű változatát énekelték. Az oldalt összeállította: Ár pasi Zoltán. Forrásanyagként Gyárfás Endre és Kecskés András közös munkáját használtuk, címe: Avatástól ballagásig. Szlovák Gimnázium A csabai iskolában a kisebb ta­nulólétszám miatt családias hangulatban búcsúznak a vég­zősök. A ballagási ünnepségen szlovák és magyar nyelven éne­kelnek, s az igazgató név szerint búcsúzik a végzősöktől. Mikes Kelemen Gimnázium és Szakközépiskola Battonyán, ahol — a diákok többsége a környékbeli telepü­lésekről jár be — több évtizedes hagyomány, hogy a ballagó osz­tályok képviselőiből alakult cso­port felkeresi a város vezetőit, s 20-30 perces „fogadás” kereté­ben elköszön tőlük. A mezőgaz­dasági gépész tanulók — a balla­gás előtti napon — a traktorokkal körbejárják a várost, így búcsúz­va annak lakóitól. A kiváló tanul­mányi eredményt elérő végzősök a ballagási ünnepségen Mikes- plakettet vehetnek át. Vajda Péter Gimnázium és Szakközépiskola Szarvason régi hagyományt ele­venítenek fel, amikor csengő he­lyett harangszóval vesznek bú­csút a ballagó diákoktól. A szo­kás még abból az időből ered, amikor a gimnázium B épülete a Kossuth úton (mai Székely Mi­hály Szakközépiskola és Szakmunkásképző) állt. A bronzharang innen került új he­lyére, az iskola Vajda Péter úti főépületébe, ahol egészen mos­tanáig némaságra ítéltetett. A gimnázium udvarán a napokban felállított haranglábon a buda­pesti Walser F. rt. öntödéjének remeke szombaton szólal meg ismét, s ezentúl minden esz­tendőben ballagáskor. Péter András Gimnázium Szeghalmon a végzős tanulók mai ballagásukon megkoszo­rúzzák a névadó Péter András és az alapító igazgató, Nagy Mik­lós szobrát. A nagy múltú alma materben régi, szép hagyomány, hogy a harmadikosok szimboli­kus üzenetként nefelejcset tűz­nek a ballagok ruhájára. Szintén szeghalmi tradíció, hogy a végzős diákok a gimnáziumban maradó testvéreiknek átadják az iskola jelképeit: a zászlót, a tol­lat és a ceruzát. Vaszkó Tamás igazgató név szerint köszönti majd azokat a szülőket, akik a gimnáziumban szereztek érett­ségi bizonyítványt. A gimnáziumban hét alapít­vány működik. Ezek jelentős összegű díjjal ismerik el a kima­gasló eredményeket elért balla­gok munkáját. Az iskola eddig több könyvet adott ki, a végző­sök idén Sinka István, Himnu­szok kelet kapujában című köte­tét kapják emlékbe. Kossuth Lajos Mezőgazdasági Szakközépiskola Az orosházi iskola diáksága egy kicsit másként bolondozik. A bal­lagást megelőző napon felvonu­lás keretében mutatkoznak be az állattenyésztésre és a gépészeti oktatásra utalva. Traktorokkal, lovas fogatokkal járják be a meg­szokott útvonalukat a népviselet­be öltözött érettségizők. A városban egyébként a kö­zépiskolások ballagását zajo­sabb esemény is hírül viszi a városban, nevezetesen a bolond­ballagás. A diákok ilyenkor meghökkentő „szerelésekben” és „emelkedett” hangulatban ró­ják az utcákat. Megjelennek az álapácák, a női ruhába bújtatott szőrös lábú ifjak, a szellemek és más furcsa szerzetek. Este, ami­kor beköszönt a csend—szeren­csés az a polgár, akinek a közelé­ben pedagógus lakik — a szere- nádozók hangjában gyönyör­ködhetnek a későn fekvők. Bernáth—Csath—Csete— Magyari—Ménesi Miként az öltözködésnek, úgy az érettségi meghívókra és a tablók­ra kerülő, programadó idézetek­nek is megvan a maguk divatja. A hatvanas években Ady és Arany volt a „menő”. Veretes soraik nél­kül nem készült meghívó. Biztos sikernek számított Ady Endrétől: „Bár zord a harc, megéri a világ. / Ha az ember az marad, ami volt: / Nemes küzdő szabad lelkű diák.” Nemkülönben Arany Jánostól: „Legnagyobb cél pedig, itt, e föl­di létben, / Ember lenni mindég, minden körülményben.” Később Váci Mihály veretes sorai „tarol­tak”: „Nem elég jóra vágyni: / a jót akarni kell! / És nem elég akarni: / de tenni, tenni kell!” Egy 1967-ben kiadott szavalókönyv Ady, Fodor András. Fodor Jó­zsef, Jobbágy Károly, Juhász Fe­renc, Juhász Gyula, Kalász Már­ton, Nyikolaj Nyekraszov, Szabó Lőrinc és Várnai Zseni verseit ajánlotta a ballagok figyelmébe. A könyv kevés hatással volt az idézetdivatra. Talán egyedül Ju­hász Ferenc versrészlete került fel — átmenetileg — a népszerű­ségi listákra: „ki ekével, ki kala­páccsal, tollal, / a rózsa illatával, / mindegy, hogy hogyan, / csak építse, építse, építse ezt a hazát”. Mára mintha kimentek volna divatból a klasszikusaink. Adyt, Aranyt, Petőfit, József Attilát csak tévedésből veszik elő, Váci „szalonképtelen” (kicsit „vö­rös”), Juhász Ferenc pedig „ki­csoda”? Gyors elemzést végez­tünk a héten. A szerkesztőség ka­puján kilépve végigjártuk a csa­bai belvárost. A kirakatokban el­helyezett tablókon az idézetek alatt a következő aláírásokat ta­láltuk: Pap Lajos, Petőfi, Louis L’amour, Arany János, J. D. Salinger, Kierkegaard, Peter Weiss, Hemingway, Weöres Sándor, Berzsenyi Dániel, Napoleon, Bertrand Russel, Einstein, Joubert, Váci Mihály, Homer, Oscar Levant, Máté Szabolcs, Szarka Tibor, Biblia, Emberek, Graffiti (kétszer), Se­res Rezső. —tán Megkérdeztünk intézményvezetőket Mivel gazdagítják iskolájukban a ballagási hagyományokat? Tóth Mihály, a békéscsabai Vá­sárhelyi Pál Műszaki Szakkö­zépiskola igazgatója: — A ballagás nálunk az elis­merések ünnepe is, ugyanis két alapítvány ekkor nyújt át díjakat a tanulmányi, szakmai és közössé­gi munkában élenjáró, búcsúzó diákoknak. Idén az Öregdiákok Alapítvány 70 ezer, a Vásárhelyi Pál Alapítvány pedig 38 ezer fo­rinttal jutalmazza a végzősöket. Hagyomány az is, hogy ilyenkor a búcsúzók leróják tiszteletüket az iskola névadójának szobránál, az intézmény aulájában. Idén a megszokottnál is ünnepibb lesz a rendezvény, ugyanis az új iskola­zászlót veszik át a harmadévesek a végzősöktől. Lehoczky László, a békéscsabai Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakképző Iskola igazgatója: —Néhány éve a városi sport­csarnokban tartjuk a ballagási ünnepséget, mert az iskolában egyszerűen szűk a hely több ezer embernek. így viszont megoldott a szülők, diákok, tanárok egy ka­réjba ölelése. A lelátóról a hozzá­tartozók valóban láthatják a szá­mukra legfontosabb búcsúzót, és a fényképezésre, videózásra is nagyobb a lehetőség. A ballagást egyébként mi is megörökítjük vi­deofelvételen, az öregdiákok a későbbiekben közösen nézhetik vissza ballagásukat. A műsorban is mindig újítunk, most a Csabai Színistúdió fellépésével. Fekete László, a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium igaz­gatóhelyettese: — Az új helyen most ballag­nak másodszor végzősök, de először mondhatjuk el, hogy iga­zán méltóak a körülmények — például az udvar—az ünnephez. Az igazgatói beszédet a fiatalok­hoz szóló zenével „kombinál­juk”, és természetesen felhang­zik a „Ha én rózsa volnék” című dal is a zászlóátadásnál. A balla­gási szertartás minden évben vál­tozik egy kicsit, más az útvonal, a zene, az épület díszítése. A diá­kokat négy év munkájával pró­báljuk az iskolához kötni, tudják, hogy bármikor visszajöhetnek, itt mindig szívesen fogadjuk őket, segítséget kapnak. Szemenyei Sándor, a békéscsa­bai Ruhaipari Szakközépiskola igazgatója: — Iskolánkban a végzősöknek nagyfokú önállóságot biztosítunk a ballagási szertartás, a szerenád megszervezésében, lebonyolításá­ban. Az utolsó napokon olyan prog­ramokat állíthatnak össze, melye­ket jónak tartanak. A búcsúzás nem egy pillanat, nálunk a szalagavató és a ballagás érzelmileg egységet al­kot. Érdekesség, hogy az intéz­mény profiljából adódóan diákja­ink a saját maguk tervezte ruhákban búcsúznak az iskolától, tanáraiktól, társaiktól. Számukra ez a ballagási ruha örök ereklye marad, és mindig emlékeztet az iskolában eltöltött évekre, Ny. L. Kis magyarázó szótár Bolondballagás. A végzős diá­kok jelmezes, álarcos, csinnad- rattás, bohóckodó felvonulása a ballagást megelőző napok vala­melyikén. A bolondballagás az utóbbi évtizedekben terjedt el, s kifejezi, mielőtt a végzősök a felnőttkorba lépnek, diákként — a közvélemény megbocsátását bírva—még egyszer utoljára lát­ványosan bolondozhatnak, „ki­tombolhatják” magukat. Ballagás. A tanulmányaikat befejező végzősök ünnepélyes búcsúja az iskolától. A diákok csoportosan körbejárják az isko­lát és annak környékét. Ballagás közben énekelnek, leggyakrab­ban a Ballag már a vén diák, a Gaudeamus igitur, az Elmegyek, elmegyek és az Elindultam szép hazámbul kezdetű dalokat. Ele­inte csak főiskolákon, egyeteme­ken volt szokás ballagni, a hagyo­mányt később átvették a közép- és általános iskolák, sőt az óvo­dák is. Erdélyben a ballagás neve: kicsengetés. Csengőbúcsú. Régen akkor búcsúztak el a diákok az alma matertől, amikor megszerezték az „absolutoriumot”. Kiballag­tak az iskolából és többet vissza se mentek. Ennek az örök búcsú­nak a hangulatát idézi a csengő­búcsú, amely Sárospatakon vált hagyománnyá: a ballagás egész ideje alatt a pedellus szabályos időközönként egy vasdarabbal ütögeti az iskola kisharangját. Mintha lélekharang szólna. Valéta. A ballagás egyes vi­dékeken, iskolákban elterjedt neve. Az iskolától búcsúzó, hiva­tásuk gyakorlását kezdő diákok­nak társaik hajdanán odakiáltot­tak: Valete — Éljetek boldogan! Innen eredeztethető a „valéta” szó. A ballagó diák a valétáns, a búcsúének a valétadal, a valétát követő bál pedig a valétabál. A valéta főleg egyetemeken, főiskolákon terjedt el. Sárgulás. A mezőgazdasági és kertészeti iskolákban általában sárgulási ünnepséget tartanak a ballagás helyett. Az elnevezés utal a kalász megsárgulására, arra, hogy a diák „megérett”. Szertartása annyiban különbözik a ballagástól, hogy lovas-szeke­res felvonulás egészíti ki, általá­ban a hagyományos ballagási szertartás szerint zajló búcsúzta­tót megelőző napok valamelyi­kén. A sárgulási ünnepségek ke­retében az egyetemeken, főiskolákon „gyűrűavatóf’, illet­ve „köcsögavatót” is szokás tar­tani, ahol a cserépkorsót megtöl­tik borral, ki-ki beleteszi az intéz­mény címerével díszített, erre az alkalomra készített pecsétgyűrű­jét és leissza róla a bort. A hajna­lig tartó mulatozáson visszaidé­zik a diákévek emlékeit, s zaftos szövegű dalok éneklésével mú­latják az időt. (P)

Next

/
Thumbnails
Contents