Békés Megyei Hírlap, 1996. május (51. évfolyam, 101-126. szám)
1996-05-11-12 / 110. szám
A HÉT TÉMÁJA 1996. május 11-12., szombat-vasárnap elmegyek, hosszú útra megyek... Mi búcsúzunk és elmegyünk, a mi időnk lejárt — végzős diákok Gyulán FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Kik, hogyan búcsúznak az iskolától Tisztelet a „lakatosoknak” Ballag már a vén diák! Bizony ballag, vállára vetett tarisznyával, benne az útravalónak szánt pogácsával és aprópénzzel. Így lép ki az életbe, mond búcsút a diákéveknek, az iskolának. Annak az iskolának, amelynek emléke igazából csak idővel szépül meg. Az ember-—ne tagadjuk—ilyenkor ölnyi virággal a kezében inkább csak a barátaitól való elválást fájlalja. Az együtt töltött éveket, a nagy balhékat, a bolondozásokat, a tanárok közös lóvátételét. Az iskola csak később válik alma materré. Akkor is azért, mert idővel az marad az egyetlen, emlékeket összetartó erő. Am akkor már késő. Közösen teremtett hagyományok nélkül a múlt ködébe vesznek az együtt töltött évek. Mi emlékeztet ránk a gimiben húsz-harminc év múltán? Mi az a közös, évtizedeken át őrzött cselekvő hagyomány, aminek részesei voltunk valamennyien? Van-e ilyen? A céhlegények, mesterségüket kitanulva útra keltek, hogy messzi földön szerezzenek tapasztalatokat. Voltak helyek, ahol búcsúzáskor szeget vertek a főtéren felállított fatuskóba. Késmárktól a ballagó diákok úgy búcsúztak, hogy a legnépszerűbb kocsma kerékvetőjén összetörték boroskorsóikat. A hagyományok közösséget teremtenek, felemelnek és őrzik a múlt értékeit. A rituálék segítik a polgári tudat kialakulását, ragaszkodást a szülőföldhöz. Idővel korok és nemzedékek üzenete fogalmazódik meg bennük. Századunk vihara, a magyarság hányatott sorsa ízekre tépte legszebb hagyományainkat. Most kell újrateremteni, netán kitalálni azokat. Ezért adjuk hírül örömmel, hogy Gyulán, az Erkel Gimnáziumban ma hagyomány teremtődik. Az egyik ballagó osztály diákjai lakatot helyeznek el az iskola kerítésére, lépcsővasára, vagy máshova, ahol arra alkalmas helyet találnak. Azt akarják, a zárak — amelyekre ki-ki saját nevét vésette — évtizedek múltán is hirdessék, gazdájuk a gimnázium diákja volt. Egy életen át emlékeztessék őketarra, hogy odatartoznak. A lakatok köteleznek: nem lehet, nem szabad szégyent hozni az alma materre. Tisztelet hát a ,,lakatosoknak"! Minden jót, lányok, minden jót, fiúk! Á. Z. Aranytól Seres Rezsőig Elmegyek, Az ország, benne megyénk középiskoláiban ezekben a napokban búcsúznak el a végzős diákok az intézménytől. Ballagási, sárgulási ünnepségeken köszönnek el tanáraiktól, alsós társaiktól. Szép beszédek, megható dalok, nagy ígéretek, virágok, könnyek, családi összejövetelek és a mindent körbeölelő, megbocsátó szeretet még évek múltával is nehezen feledhető percei ezek. Hol vetették meg Magyarországon a ballagás alapjait? Kik, milyen hagyományokat ápolnak? Milyen szellemi örökösök, vezérlő gondolatok mentén szerveződnek az ünnepségek? Mi a ballagás, a sárgulás, a valéta, a gaudium? Ilyen, s hasonló kérdésekre kerestük a választ mai összeállításunkban. A gyökerek Magyarországon a ballagás szép hagyománya a Felvidékről származik, a Selmecbányái bányászati és erdészeti akadémia diákjai honosították meg a 18. században. Az intézményt 1760-ban állították fel, kezdetben bányászati akadémiaként működött, majd 18Ö9- ben csatlakozott hozzá az erdészeti iskola. Selmecen keveredett a németalföldi céhes diákszokások egy része a bányászok és erdészek hiedelemvilágával. A diákok kopogtatással búcsúztak a diákévektől, az ősi lármafán nagyot koppantva idézték az utolsó szívdobbanásokat és a koporsóra hulló kemény rögök hangját. Komor fáklyásmenetben haladtak a városkapuig, ahol a kerékvetőn összetörték az „utolsó korsót”. Eközben „A ballag már a vén diák” német szövegű változatát énekelték. Az oldalt összeállította: Ár pasi Zoltán. Forrásanyagként Gyárfás Endre és Kecskés András közös munkáját használtuk, címe: Avatástól ballagásig. Szlovák Gimnázium A csabai iskolában a kisebb tanulólétszám miatt családias hangulatban búcsúznak a végzősök. A ballagási ünnepségen szlovák és magyar nyelven énekelnek, s az igazgató név szerint búcsúzik a végzősöktől. Mikes Kelemen Gimnázium és Szakközépiskola Battonyán, ahol — a diákok többsége a környékbeli településekről jár be — több évtizedes hagyomány, hogy a ballagó osztályok képviselőiből alakult csoport felkeresi a város vezetőit, s 20-30 perces „fogadás” keretében elköszön tőlük. A mezőgazdasági gépész tanulók — a ballagás előtti napon — a traktorokkal körbejárják a várost, így búcsúzva annak lakóitól. A kiváló tanulmányi eredményt elérő végzősök a ballagási ünnepségen Mikes- plakettet vehetnek át. Vajda Péter Gimnázium és Szakközépiskola Szarvason régi hagyományt elevenítenek fel, amikor csengő helyett harangszóval vesznek búcsút a ballagó diákoktól. A szokás még abból az időből ered, amikor a gimnázium B épülete a Kossuth úton (mai Székely Mihály Szakközépiskola és Szakmunkásképző) állt. A bronzharang innen került új helyére, az iskola Vajda Péter úti főépületébe, ahol egészen mostanáig némaságra ítéltetett. A gimnázium udvarán a napokban felállított haranglábon a budapesti Walser F. rt. öntödéjének remeke szombaton szólal meg ismét, s ezentúl minden esztendőben ballagáskor. Péter András Gimnázium Szeghalmon a végzős tanulók mai ballagásukon megkoszorúzzák a névadó Péter András és az alapító igazgató, Nagy Miklós szobrát. A nagy múltú alma materben régi, szép hagyomány, hogy a harmadikosok szimbolikus üzenetként nefelejcset tűznek a ballagok ruhájára. Szintén szeghalmi tradíció, hogy a végzős diákok a gimnáziumban maradó testvéreiknek átadják az iskola jelképeit: a zászlót, a tollat és a ceruzát. Vaszkó Tamás igazgató név szerint köszönti majd azokat a szülőket, akik a gimnáziumban szereztek érettségi bizonyítványt. A gimnáziumban hét alapítvány működik. Ezek jelentős összegű díjjal ismerik el a kimagasló eredményeket elért ballagok munkáját. Az iskola eddig több könyvet adott ki, a végzősök idén Sinka István, Himnuszok kelet kapujában című kötetét kapják emlékbe. Kossuth Lajos Mezőgazdasági Szakközépiskola Az orosházi iskola diáksága egy kicsit másként bolondozik. A ballagást megelőző napon felvonulás keretében mutatkoznak be az állattenyésztésre és a gépészeti oktatásra utalva. Traktorokkal, lovas fogatokkal járják be a megszokott útvonalukat a népviseletbe öltözött érettségizők. A városban egyébként a középiskolások ballagását zajosabb esemény is hírül viszi a városban, nevezetesen a bolondballagás. A diákok ilyenkor meghökkentő „szerelésekben” és „emelkedett” hangulatban róják az utcákat. Megjelennek az álapácák, a női ruhába bújtatott szőrös lábú ifjak, a szellemek és más furcsa szerzetek. Este, amikor beköszönt a csend—szerencsés az a polgár, akinek a közelében pedagógus lakik — a szere- nádozók hangjában gyönyörködhetnek a későn fekvők. Bernáth—Csath—Csete— Magyari—Ménesi Miként az öltözködésnek, úgy az érettségi meghívókra és a tablókra kerülő, programadó idézeteknek is megvan a maguk divatja. A hatvanas években Ady és Arany volt a „menő”. Veretes soraik nélkül nem készült meghívó. Biztos sikernek számított Ady Endrétől: „Bár zord a harc, megéri a világ. / Ha az ember az marad, ami volt: / Nemes küzdő szabad lelkű diák.” Nemkülönben Arany Jánostól: „Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, / Ember lenni mindég, minden körülményben.” Később Váci Mihály veretes sorai „taroltak”: „Nem elég jóra vágyni: / a jót akarni kell! / És nem elég akarni: / de tenni, tenni kell!” Egy 1967-ben kiadott szavalókönyv Ady, Fodor András. Fodor József, Jobbágy Károly, Juhász Ferenc, Juhász Gyula, Kalász Márton, Nyikolaj Nyekraszov, Szabó Lőrinc és Várnai Zseni verseit ajánlotta a ballagok figyelmébe. A könyv kevés hatással volt az idézetdivatra. Talán egyedül Juhász Ferenc versrészlete került fel — átmenetileg — a népszerűségi listákra: „ki ekével, ki kalapáccsal, tollal, / a rózsa illatával, / mindegy, hogy hogyan, / csak építse, építse, építse ezt a hazát”. Mára mintha kimentek volna divatból a klasszikusaink. Adyt, Aranyt, Petőfit, József Attilát csak tévedésből veszik elő, Váci „szalonképtelen” (kicsit „vörös”), Juhász Ferenc pedig „kicsoda”? Gyors elemzést végeztünk a héten. A szerkesztőség kapuján kilépve végigjártuk a csabai belvárost. A kirakatokban elhelyezett tablókon az idézetek alatt a következő aláírásokat találtuk: Pap Lajos, Petőfi, Louis L’amour, Arany János, J. D. Salinger, Kierkegaard, Peter Weiss, Hemingway, Weöres Sándor, Berzsenyi Dániel, Napoleon, Bertrand Russel, Einstein, Joubert, Váci Mihály, Homer, Oscar Levant, Máté Szabolcs, Szarka Tibor, Biblia, Emberek, Graffiti (kétszer), Seres Rezső. —tán Megkérdeztünk intézményvezetőket Mivel gazdagítják iskolájukban a ballagási hagyományokat? Tóth Mihály, a békéscsabai Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskola igazgatója: — A ballagás nálunk az elismerések ünnepe is, ugyanis két alapítvány ekkor nyújt át díjakat a tanulmányi, szakmai és közösségi munkában élenjáró, búcsúzó diákoknak. Idén az Öregdiákok Alapítvány 70 ezer, a Vásárhelyi Pál Alapítvány pedig 38 ezer forinttal jutalmazza a végzősöket. Hagyomány az is, hogy ilyenkor a búcsúzók leróják tiszteletüket az iskola névadójának szobránál, az intézmény aulájában. Idén a megszokottnál is ünnepibb lesz a rendezvény, ugyanis az új iskolazászlót veszik át a harmadévesek a végzősöktől. Lehoczky László, a békéscsabai Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakképző Iskola igazgatója: —Néhány éve a városi sportcsarnokban tartjuk a ballagási ünnepséget, mert az iskolában egyszerűen szűk a hely több ezer embernek. így viszont megoldott a szülők, diákok, tanárok egy karéjba ölelése. A lelátóról a hozzátartozók valóban láthatják a számukra legfontosabb búcsúzót, és a fényképezésre, videózásra is nagyobb a lehetőség. A ballagást egyébként mi is megörökítjük videofelvételen, az öregdiákok a későbbiekben közösen nézhetik vissza ballagásukat. A műsorban is mindig újítunk, most a Csabai Színistúdió fellépésével. Fekete László, a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium igazgatóhelyettese: — Az új helyen most ballagnak másodszor végzősök, de először mondhatjuk el, hogy igazán méltóak a körülmények — például az udvar—az ünnephez. Az igazgatói beszédet a fiatalokhoz szóló zenével „kombináljuk”, és természetesen felhangzik a „Ha én rózsa volnék” című dal is a zászlóátadásnál. A ballagási szertartás minden évben változik egy kicsit, más az útvonal, a zene, az épület díszítése. A diákokat négy év munkájával próbáljuk az iskolához kötni, tudják, hogy bármikor visszajöhetnek, itt mindig szívesen fogadjuk őket, segítséget kapnak. Szemenyei Sándor, a békéscsabai Ruhaipari Szakközépiskola igazgatója: — Iskolánkban a végzősöknek nagyfokú önállóságot biztosítunk a ballagási szertartás, a szerenád megszervezésében, lebonyolításában. Az utolsó napokon olyan programokat állíthatnak össze, melyeket jónak tartanak. A búcsúzás nem egy pillanat, nálunk a szalagavató és a ballagás érzelmileg egységet alkot. Érdekesség, hogy az intézmény profiljából adódóan diákjaink a saját maguk tervezte ruhákban búcsúznak az iskolától, tanáraiktól, társaiktól. Számukra ez a ballagási ruha örök ereklye marad, és mindig emlékeztet az iskolában eltöltött évekre, Ny. L. Kis magyarázó szótár Bolondballagás. A végzős diákok jelmezes, álarcos, csinnad- rattás, bohóckodó felvonulása a ballagást megelőző napok valamelyikén. A bolondballagás az utóbbi évtizedekben terjedt el, s kifejezi, mielőtt a végzősök a felnőttkorba lépnek, diákként — a közvélemény megbocsátását bírva—még egyszer utoljára látványosan bolondozhatnak, „kitombolhatják” magukat. Ballagás. A tanulmányaikat befejező végzősök ünnepélyes búcsúja az iskolától. A diákok csoportosan körbejárják az iskolát és annak környékét. Ballagás közben énekelnek, leggyakrabban a Ballag már a vén diák, a Gaudeamus igitur, az Elmegyek, elmegyek és az Elindultam szép hazámbul kezdetű dalokat. Eleinte csak főiskolákon, egyetemeken volt szokás ballagni, a hagyományt később átvették a közép- és általános iskolák, sőt az óvodák is. Erdélyben a ballagás neve: kicsengetés. Csengőbúcsú. Régen akkor búcsúztak el a diákok az alma matertől, amikor megszerezték az „absolutoriumot”. Kiballagtak az iskolából és többet vissza se mentek. Ennek az örök búcsúnak a hangulatát idézi a csengőbúcsú, amely Sárospatakon vált hagyománnyá: a ballagás egész ideje alatt a pedellus szabályos időközönként egy vasdarabbal ütögeti az iskola kisharangját. Mintha lélekharang szólna. Valéta. A ballagás egyes vidékeken, iskolákban elterjedt neve. Az iskolától búcsúzó, hivatásuk gyakorlását kezdő diákoknak társaik hajdanán odakiáltottak: Valete — Éljetek boldogan! Innen eredeztethető a „valéta” szó. A ballagó diák a valétáns, a búcsúének a valétadal, a valétát követő bál pedig a valétabál. A valéta főleg egyetemeken, főiskolákon terjedt el. Sárgulás. A mezőgazdasági és kertészeti iskolákban általában sárgulási ünnepséget tartanak a ballagás helyett. Az elnevezés utal a kalász megsárgulására, arra, hogy a diák „megérett”. Szertartása annyiban különbözik a ballagástól, hogy lovas-szekeres felvonulás egészíti ki, általában a hagyományos ballagási szertartás szerint zajló búcsúztatót megelőző napok valamelyikén. A sárgulási ünnepségek keretében az egyetemeken, főiskolákon „gyűrűavatóf’, illetve „köcsögavatót” is szokás tartani, ahol a cserépkorsót megtöltik borral, ki-ki beleteszi az intézmény címerével díszített, erre az alkalomra készített pecsétgyűrűjét és leissza róla a bort. A hajnalig tartó mulatozáson visszaidézik a diákévek emlékeit, s zaftos szövegű dalok éneklésével múlatják az időt. (P)
