Békés Megyei Hírlap, 1996. április (51. évfolyam, 77-100. szám)

1996-04-20-21 / 93. szám

'« BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP

1996. április 20-21., szombat-vasárnap

Királygyilkosságok Magyarországon 4.

Földönfutó Salamon király rejtélyes eltűnése

Salamon a trónon. Tőlejobbra a viszályt keltő Vid ispán. A háttérbenjobbról áll Géza herceg és három görög követ. (Forrás: Képes Krónika)

I. Béla halálaamár 1058-ban megkoronázott Salamonnak (1052—1074), I. Endre fiának és III. Henrik német császár vejének nyitott utat a magyar trónra. Salamon ekkor a hatodik életévében jár. I. Endre hatalmát 1063-ban dönti meg testvéröccse, I. Béla. Salamon ekkor a tizedik évében jár. Trónigényét I. Bélával szemben nem érvényesíti, de Béla három évi uralkodás után, 1063- ban már halott.

„Salamon király pedig, amikor Béla király halálát hallotta — írja Thúróczy —, apósához, a német császárhoz futott, és kérte, hogy állítsa vissza neki Magyarország királyságát.”

(Salamon) „Kérésével a császár örömest egyetértett, és híres, római rendszerű seregével és a császári dicsőség fényes kíséretével visszahozta Salamont Magyarországra.

Salamon király tehát a császárral együtt minden nehézség nélkül bejött a király nélkül maradt Magyarországra, és nyugodtan bevonult a királyi székhelyre, Fehérvár városába — folytatja Thúróczy —, és itt egész Magyarország papsága és népe a legnagyobb tisztelettel fogadta. A császár ... Salamon királyt pedig dicsőségesen megkoronázva, ATYAI TRÓNUSÁRA ÜLTETTE egész Magyarország egyetértése és helyeslése közben”.

Tény, hogy a német császári hadak 1058. évi behívásáért ő maga, a tehetetlen és tudatlan gyermek, mint akarat- és ítéletképtelen bábkirály nem tehető felelőssé, ezt a gyakorlatot azonban a továbbiakban ő maga is elfogadja. Viharos élete során újra meg újra "ismétlődően pusztító idegen hadak élén tör az országra, de a magyarok szerencséjére mégsem sikerül hatalomra jutnia, mert ez esetben megismétlődne az áruló Orseolo Péter rémuralma.

Hogy Salamon az elvetemültség milyen mélységibe süllyedt, az legszemléletesebben Thúróczy alábbi szakasza tanúsítja. Géza megkoronázása után ismét a német császárhoz fut, hogy saját hazája elleni fegyveres beavatkozásra bírja. „Salamon király pedig országa elvesztése miatt panaszkodott a császárnak, mondván, hogy erőszakosan űzték ki országából, és ezzel nemcsak őt, HANEM A CSÁSZÁR BIRODALMÁT MÉG INKÁBB SÉRELEM ÉRTE. És azt mondogatta: Gyere hát Magyarországra, ÁLLJ BOSSZÚT ELLENSÉGEIDEN A RAJTAD ESETT SÉRELEMÉRT, ÉS VEDD VISSZA MAGADNAK AZ ORSZÁGOT.”

A hazaárulásnak tömény sűrítménye Salamonnak ez a nyilatkozata, s nem kevésbé az, hogy ily módon veszi rá a német császárt Magyarország megtámadására. Csupán ott marad fenn némi kétely: írható-e mindez egyedül Salamon rovására, vagy az őt irányító titkos

erőcsoport felelős elsősorban mindezért?

Thúróczy krónikája Salamon király gonosz „tanácsadójáról”, Vid ispánról szólva a következőket mondja:

„Vid úgy irányította a királyt, mint tanítómester a tanulót, A KIRÁLY EGYÁLTALÁN NEM JOG SZERINT, DE VALÓJÁBAN AZ Ő ALATTVALÓJA VOLT.”

Salamon egész életpályája a hatalomért megszállottként folytatott küzdelem jegyében telik el. Kész bárkivel, bármilyen erőcsoporttal összefogni hazája ellenében. Minden lehetőséget megragad a hatalom megszerzésére. Seregeket szervez, seregeket biztat fel, hol itt, hol ott bukkan fel, betör az országba, várakat foglal el, majd külföldre menekül. Kísérletet tesz őéza, majd Szent László meggyilkolására: ez utóbbi kísérlete után kimenekül az országból és 1087—1088 táján nyomtalanul eltűnik.

Végnapjairól és haláláról, eltűnéséről ellentmondásos hiedelmek, legendák keletkeznek.

Mi történt vele? Nem tudni. Az utolsó, nagy valószínűséggel hitelesnek elfogadható történelmi nyomok szerint Salamon — Kutesk kun király seregével — még egy betörési kísérletet tesz koronája visszaszerzésére, de Szent László szétveri őket („Salamon király pedig Kuteskkel együtt futva úgy menekült, mint tépett tollú kacsák a keselyű karmai közül.”), majd a kunokkal betört Görögországba, de itt is katasztrofális vereséget szenved. A Képes Krónika regényes beszámolója szerint:

Salamon király pedig alig tudott megmenekülni kevesedmagával; és könnyedén átkelt a Dunán, minthogy be volt fagyva. S amikor egy nagy berekhez érkezett, azt mondta embereinek, álljanak meg egy kis időre, hogy a lovak erőt gyűjthessenek. Ő maga pedig leté- vén pajzsát úgy tett, mintha rögtön visszatérne, és bement a sűrű sötét erdőbe, otthagyta mit sem sejtő embereit, és nem is mutatkozott SOHA TÖBBÉ.”

Soha többé! Tehát itt tűnt el rejtélyesen és végérvényesen, itt foszlott el végképp minden nyoma.

Ki ne tudná, ez máskor is megesett, megesik: valaki bemegy a rengeteg sűrűjébe, és soha többé nem kerül elő. Mi történhetett vele? Fenevad támadt rá? Öngyilkos lett? Katonatársai közül gyilkolta meg valaki?

Mindez csak puszta találgatás, nem visz közelebb a titokhoz. Marad a meghökkentő történet: szőrén-szálán eltűnt egy koronás király. S e rejtély felderítésére a jelek szerint jelenleg nincs lehetőség.

(A szöveg Grandpierre K. Endre Királygyilkosságok című könyve alapján készült.)

Fekete

fehéren

Feláll a hivatal?

Vajúdnak a hegyek, s lehet, csak egeret szülnek. Készül, készülget a nyomozóhivatal, sokan egyetértenek vele, sokan nem. Nagy a nekibuzdulás, hogy most aztán majd a „feketegazdák” nyakára fognak lépni. Egyenesen a legfontosabb helyről, a kabinet boszorkányhonyhájából érkezik az ígéret. Meglehet, a dolog úgy áll, hogy egyenesen a miniszterelnök asztalán lesz a gomb, amit— ha feltűnik egy fekete (mármint gazda) — a kormány első embere megnyom.'Rend lesz végre az országban—hihetnénk. A belügyér persze azt állítja, a feketegazdaság elleni harc az ő feladatuk, adjanak több pénzt, s akkor majd megszorongatják a feketéket. Amig nincs pénz, addig legfeljebb más feketéket szorongathatnak.

Nem tudom, hogy vannak vele, de engem nemigen hoznak izgalomba ezek anyilatkozatok. Mert mi történik, ha lesz nyomozó- hivatalunk? Semmi. És ha nem lesz? Akkor is semmi. Jancsi néninek, meg Juliska bácsinak rég tele van már a hócipője ezzel az egésszel. No nem a nyomozóhivatallal, mert arról aztán igazán nem tudja, hogy eszik-e, vagy isszák. Hanem, hogy „ezek itten csak tökölnek” a feketegazdasággal, meg a sok, nyilvánvaló sumákság- gal. Hiszen mindenki látja, hogy gyarapodnak a tb-adósságok, meg az apeh-tartozások. És kinek esik bántódása? Na kinek? Hát senkinek, legfeljebb a kicsiknek. A nagyok élnek, mint hal a vízben. Aztán egy idő után—hátrahagyva csapot-papot, meg adósságot —, felszámolják a cégüket. Aztán más néven újrakezdik. Újabb adósság, újabb becsapottak, újabb lenyúlás. De mesélhetnénk a privatizációról is. Arról, miként hagynak lepusztulni gyárakat, épületeket, hogy aztán a háttérből előlépve valakik bagóért megvegyék — általában azok, aki hagyták lepusztulni. A végén egyharmadáért kel el az ország. Ezt észrevenni nem kell nyomozóhivatal. Bárki megmondja, hol, ki, mikor, mennyit summantott. Csak kérdezni kellene, a nép közé menni. Lehet, hogy ez nehezebb, mint egy hivatalt felállítani?

Árpási Zoltán

Verasztó Antal verse:

Ezredvég-tavasz

Nem cseng már, kezemben repedt a pohár.

Hírlik: a hályogkovács kő-szikével operál, Szemfényvesztés itt minden!

Vágják a fákat! Menekül a táj!

A kefekötő könyöradományra vár, bűnöket váltanak meg kincsen, engem meg lassan elhagy az ingem.

Már több mint húszezer éjszakán hideg tenyerembe madár száll.

Néha úgy élek, mint aki nem is él,

• de Te ne félj! Ülj le és mesélj

szelíden a szerelemről, ördögszekérből rakott szent tüzekről, mindenről, amitől mézet ereszt a gondolat. Ládd, már is mélázó vadkan áll a virágzó meggyfa alatt.

Holnap ünnepli (?) 70. születésnapját II. Erzsébet

Melyik az igazi arca?

Alighanem mindenki tudja az Egyesült Királyságban, meg másutt is, szerte a világon: április 21-én ünnepli 70. születésnapját II. Erzsébet királynő, bár az „ünneplés” talán nem a legmegfelelőbb kifejezés. Az alkalomból lesz egy ünnepi fogadás Windsorban... de csak nagyon diszkrét, kizárólag a szűkebb családi kör és a barátok részére. A királynő amúgy nem kedveli a felhajtást, feltűnést kelteni sem szeret.

Tíz esztendővel ezelőtt, „a hatvanadikon” zenés gálaestet rendeztek a Royal Operaházban. Azon a délutánon hatezer kisiskolás énekelt a Buckingham-palota előtt, kezükben sárga nárcisszal. Este pedig 700 vendég részvételével táncestet tartottak, azt már Windsorban.

Mindez merev ellentétben áll azzal, hogy a királynő megvétózta az ez évre tervezett hivalatos ünnepségeket. Nem akarja azt sem, hogy megemlékező bélyeget adjanak ki a tiszteletére. Három évvel azután, hogy három gyermeke házasságának összeomlásáról aljas szóbeszédek kezdtek keringeni, visszavonult és tartózkodik a nyilvános szerepléstől, nem bízik a közhangulatban. Bárakirálynőmégmindig73 százalékos támogatottságot élvez, tisztában van a családját érő bírálatokkal, azzal, hogy ez mit jelent. A windsori kastély fölött felhők gyülekeznek, s tudja, ezt maguk okozták.

Még valamikor 1991-ben, csak hónapokkal azelőtt, hogy a királyi család problémái tetőpontjukra érkeztek, az életrajzíró és politikai történész, Ben Pimlott azt mondta: „az idő megérett egy, a királynőről szóló életrajzra.” Korábban Hugh Daltonról és Harold Wilsonról is elismert életrajzot publikált, mégis kétségtelenül meglepte ismerőit az uralkodásának 45. évébe lépett Erzsébet iránti érdeklődés. A második világháború végén született, a koronázás nagy pillanatát élénken őrző Pimlottot azonban ez sem tántorítottad.

„Meg akarom Őt ismemi, egy komoly, elemző könyvet akarok alkotni.” — nyilatkozta. A mű, „ A királynő” címmel elkészült. Igen érdekes olvasmány a különösképpen tartózkodó asszonyról, aki századunkban szívén viselte nemzetünket. A róla alkotható benyomás tulajdonképpen csak kétdimen... inkább hátrányára, bölcs is

ziós. Ennek megfelelően egyszer unalmas, egyhangú és szerencsétlen anya, máskor erős, tiszteletet parancsoló, méltóságteljes és nagyon félreértett személyiség. Pimlott életrajzában n. Erzsébet szinte megelevenedik és sajátos vonásai egy összetett, teljesebb képben tárulnak elénk. Magas intelligenciájú, de alkalmazkodó egyéniség, de egyben erős akaratú, határozott és tartózkodó anya, imádta elkényeztetni gyermekeit. Egy asszony, akinek a legnagyobb kihívást mindig is az jelentette — írja egy helyütt Pimlott —, hogy miként legyen egyszerre hétköznapi és szokatlan ugyanabban az időben.

Más témák esetén az ember számos szóbeli bizonyíték segítségével juthat előbbre, ez esetben a világ tele van az illetőről szóló hírekkel, itt azonban csak a puszta tényekre és az igazságra volt szükségem — vallja a szerző. A személyes beszélgetésekbe mintegy nyolcva- nan egyeztek bele a közeli, személyes barátok közül. „Biztos vagyok benne, hogy senki másnak nem volt ilyen körű hozzáférhetősége, pedig tudni kell, hogy a királynő semmiféle értelemben nem hatalmaztott fel erre a munkára, de ezzel együtt is hozzájuthattam a Buckingham- palota királyi levéltárában számos levélhez, személyes dokumentumhoz.”

Mellesleg Erzsébet uralkodására sok szempontból az óvatosság jellemző, melyet VIII. Edward Wallis Simpsonnal folytatott botrányos szerelmi kalandja váltott ki. Hosszan tartó „erzsébeti” trauma, Edward lemondása —- ez volt az „eredménye”. „Ez azóta is kísérti a

királynőt” — így Pimlott. Ki vitatja ma már: a történtek gyermekeire is hatással voltak.

„Ami számomra feltűnt, a barátai és a neki dolgozó emberek nagy odaadása. Eltérően a királyi család más tagjainak volt udvartartóitól, senkivel sem beszéltem, aki ne érzett volna hűséget, odaadást vagy éppen szerelmet iránta. Tiszteletet sugároz. Nagyon intelligens és jól informált. És, inkább hátrányára, bölcs is.”

Ó nem újító és ha valaki visszagondol, szembeötlik, hogy a legnagyobb hibákat az újításokkal követte el. A királyság nem egy olyan intézmény, amely változhat az idővel. Túlságosan kötődik a tradíciókhoz —jegyezte fel egyik alattvalója vallomásaként az író.

Fennmarad-e a királyi család? — hangzik el végül a költői kérdés.

„Könyvem célja nem ennek megvitatása — vallja a szerző. — Biztos vagyok benne, hogy nagy kár lenne, ha a trónörökös házassági problémái miatt nélkülöznünk kellene azt az intézményt, amely Egbert király óta létezik, a nemzeti szellem része. Ennél többet érdemel.

Sok ország létezik monarchia nélkül és Anglia is tökéletesen boldogulna. De elvesztésével nem érnénk el semmit. Majd akkor jön el az ideje, amikor az embereknek már nem lesznek intenzív érzései...

(A The Mail cikke nyomán)

Fábián István