Békés Megyei Hírlap, 1996. április (51. évfolyam, 77-100. szám)

1996-04-18 / 91. szám

#Békés HEGVEI HÍRLAP SZOLGÁLTATÁS 1996. április 18., csütörtök Horgászhíradó Kezdődik a szezon A horgászszezon kezdetén érdemes átismételni azokat az alapkérdéseket, melyeket a vízparton figyelembe kell venni. Felidézésükhöz a „Horgász­vizsga” című tankönyvet vettük elő. A vízparti élet fegyelmet, körültekintést igényel. Ez lehet a balesetve­szélyre vonatkozó intelmek foglalta egy mondatban. A tipikus bajforrások­ra szeretnénk a figyelmet felhívni, mert az ember „elfeledte” a természetben időzés szabályait. Már a felszerelés is okozhat kellemetlen meglepetéseket. A horog például úgy, hogy önnön testünkbe akad vagy mást sebesítünk meg vele. Ráadásul a rajta lévő csalétek (giliszta, csonti) miatt a fertőzés veszélye is fennáll. Ha a baj megesett, és a horog szaka is a bőr alá fúródott, jó élű fogóval el kell csípni szárát és mihamarabb orvost keríteni. Ne legyen nyitott kés a közelünkben horgászatkor. Sem a saját, sem a vízből előkerülő damilt ne tekerjük a kezünkre. Ha tépni kell, ronggyal fogjuk a zsinórt. Legyen a holmink közt jód, kötszer, sebtapasz. Ne kerüljön sor a használatukra! Sok baleset éri a nyitott botokat, szanaszéjjel álló holmit kerékpáron szállító horgászokat. Az is megesett, hogy karambolozott a pakkal csurig telt autó, mert egyszerűen nem lehetett kilátni belőle. Nem kétséges, nagyon vonzó a vízpart hajdanvolt eredeti szépségét idéző horgászhely, de sohase telepedjünk korhadt fa alá, szakadt partoldal tövébe vagy tetejébe, mert bármikor bekövetkezhet az omlás, illetve az érkező vihar ránk dönti az ingatag faóriást. De egyéb veszélyt is hordoz az égiháború. Úgyszólván, valamennyi horgászbot használatát fel kell füg­geszteni zivatarkor, mert széntartalmuk vonzza a villámlást. Ugyanezért a hosszú botokkal mindenkor kerüljük a távvezetékek közvetlen körzetét. A partszéli kő, az ülőláda, a szék felbillenő dolgok. Igen veszedelmes felhevült testtel a vízbe ugrani. Kerülendő a rekkenő déli melegben a tűző napon üldögélni, fölösleges is, mert olyankor ritkán kap a hal. A kerti ernyő akkor megfelelő, ha a csúcsánál kötéllel kipányváz­ható. Néhány megjegyzés az éjszakai horgászathoz. Csak a legszüksége­sebb felszerelések legyenek elől. A lámpát a hátunk mögé, jó magasra tegyük. Egy tapasztalaton alapuló megjegyzés: a vizek többnyire „döglöt­tek” éjfél és hajnali négy között. Szunyókáljunk pár órácskát, s inkább szürkületkor próbálkozzunk ismét. A szúnyogriasztó krémek némelyeknek bőrbántalmat okoznak, a hal sem kedveli az illatukat. Az italról annyit, hogy a horgászat nem autóvezetés, botorság lenne teljes absztinenciára inteni. A szalonspicces állapotot azonban nem ajánla­tos meghaladni, s ha csónakból horgászunk, megközelíteni sem! Az úszás és alkohol viszont egymást kizáró dolgok! Moziműsor BÉKÉSCSABA, PHAEDRA NAGYTEREM: 15.45-kor: A hetedik testvér (sz., m.); 17.45 és 20.00- kor: Rés a pajzson (sz., am.). KISTEREM: 17.00-kor: A hetedik testvér (sz., m.); 19.00 és 21.00- kor: Othello (sz„ am.). KA­MARATEREM: 18.30 és 20.30- kor: Csajok (sz., rn;). GYULA, PETŐFI NAGYTE­REM: 17.45 és 20.00-kor: Pénzvo­nat (sz., am.). KISTEREM: 17.30 és 19.30-kor: Jade (sz., am.). OROSHÁZA, SZIVÁR­VÁNY: 17.45 és 20-kor: Sabrina (sz.,am.). PÓSTELEK, AUTÓS MOZI: 21.00-kor: Congo (sz., am.). SZÍNHÁZ 1996. április 18-án, ma 15.00 órakor CIRKUSZHERCEGNŐ Németh L.-bérlet 19.00 órakor CIRKUSZHERCEGNŐ Bérletszünet 19.00 órakor KREPP Stúdióelőadás __ ^ SAROK . Kurázsi Jó tudni — 1996. március 28-án Szé­kesfehérváron megalakult a ma­gyarországi United Way Alapít­ványok országos egyesülete. Ezzel létrejött az ország egyik legjelentősebb nonprofit szer­vezeteket tömörítő szövetsége United Way Magyarország Egyesület néven. Célja, hogy a többéves munkával felépített United Way tevékenységéhez igényes szakmai és kommuniká­ciós hátteret biztosítson, hogy lehetőség nyíjon ne csak helyi, hanem országos szinten is határo­zottabban képviselni a civil érté­keket. Mindezeket a humán szol­gáltatások, az emberi környezet és kapcsolatos körültekintő fejlesz­tése érdekében teszi partneri vi­szonyban a társadalom háröm szektorának összefogásával. Most aktuális A Magyar Köztársaság kormá­nya szükségesnek tartja ösztö­nözni, hogy a helyi önkormány­zatok saját eszközzel is elő­segítsék a területükön élő gyer­mekek és fiatalok társadalmi in­tegrációját, az ifjúság részvétel­ét az őket érintő döntések előkészítésében, meghozatalá­ban, megvalósításában és együttműködjenek a gyermek és ifjúsági feladatok meghatározá­sában és végrehajtásában a civil társadalmi szervezetekkel és a szakmai intézményekkel. A cé­lok megvalósítása érdekében a Gyermek és Ifjúsági Koordiná­ciós Tanács a belügyminiszter útján pályázatot hirdet a helyi önkormányzatok részére. A pá­lyázat keretösszege 100 millió forint, benyújtási határidő: ápri­lis 30. (A részletes felhívás a Magyar Közlöny 1996./22. szá­mában olvasható.) — Békéscsaba Megyei Jogú Város közgyűlése pályázatot hir­det: — szabadidősport-események támogatására, — sportegyesületek működé­sének támogatására, — diákszervezetek által szer­vezett téli-nyári sporttáborok tá­mogatására, — diáksportszervezetek által rendezett, nagy létszámot meg­mozgató sportrendezvények tá­mogatására. —A közgyűlés közművelődési és sportbizottsága pályázatot írt ki az 1996. évi közművelődési és művészeti céltámogatás elnyeré­sére. Valamennyi pályázat beadási határideje május 3. A részletes ki­írás és a pályázati feltételek megta­lálhatók a Heti Mérleg legfrissebb számában. Kovácsné Füredi Enikő Ajánljuk figyelmükbe! Rádió- és tévéműsor A Glembai család DTV, 18.15 Férje halála után a bárónő megtudja, hogy a bankban több milliós a hiány, Glembai hamis váltókkal kifosztotta minden folyószámláját. Egész eddigi életük kudarcra ítéltetett, hiszen a tizenhat éves fia is részt vett a rablógyilkosságban. A bárónő mindenkit vádol a környe­zetében, csupán önmagát próbálja feloldozni a híres család súlyos felelőssége alól. Egy jó házból való ifjú Tvl, 21.10 Max az első nagy pofont akkor kapja az élettől, amikor az anyja minden különösebb magyarázat nélkül elhagyja a családot. A fiú egyre nehezebben viseli iskolatársai rosszindulatú megjegyzését. Apja Prágába küldi, és beíratja a katonai iskolába. Az Osztrák— Magyar Monarchia szigorú kollégiumi fegyelme és a váratlan szere­lem lassan mégis férfivá érleli a kamasz fiút. MacGyver Tv 2,19.05 Az Amikor elmosolyodik epizódban MacGyver újabb küldetésének helyszíne megint csak Kelet-Európa. Ezúttal látszólag egyszerű a' dolga, közönséges rutinfeladatot kell elvégeznie valahol Bulgáriá­ban. Alig érkezik meg a bolgár fővárosba, máris az események sűrűjében találja magát. Az egész kalamajka a repülőtéren kezdődik: amint kiszáll a repülőgépből, a véletlen a fecsegő táncosnő mellé sodorja. így bízzon az ember a táncosnőkben Kék sivatag HBO, 20.00 A feszült lélektani krimiben Lisa képregényrajzolóként keresi a kenyerét. Egyik nap szörnyű élményt él át: megtámadják és megerőszakolják. A lány felejteni akar, új életet szeretne kezdeni, ezért elmenekül New Yorkból, és a békés arizonai kisvárosba költözik. Hamarosan összebarátkozik néhány helybélivel, köztük a rendőrrel. De rá kell jönnie, hogy a veszély nem múlt el, valaki a nyomában jár. Értesítjük Békéscsaba város lakosait és intézményeit, hogy Békéscsaba város területén yj X CD“ az ivóvízfőkörök mosatását végezzük. Ezen időszakban napközben nyomáscsökke­néssel, 19.00 órától 07.00 óráig teljes vízhi­ánnyal kell számolni. Az ágvezetékek tisztítási munkáit - a főkör mosatási munkái után ­1996. május 15-éig végezzük. mely időszak alatt nyomáscsökkenés és helyi vízhiány várható. A munkálatok idejére fogyasztóink szíves megértését kérjük! Békés Megyei Vízművek Rt. Békéscsabai Üzemmérnöksége -------------------------------------------------------------—-------------------­K OSSUTH RÁDIÓ 4.30—8.10: Reggeli krónika. 4.40: Határok nélkül. 5.40: Falurádió. 8.10: Műsorszemle. 8.25: Mindennapi tudo­mány. 8.35: Paragrafus — Jogálom. 8.45: Gyorsfénykép a kultúráról. 9.00: Hírek. 9.05—10.59: Napközben. 11.00: Hírek. 11.05: Leonard Bernstein saját zenés játékait vezényli. Részletek a West Side-i történet és A városban című művekből. 11.35: A magyar nyelv hete. 12.00: Déli króni­ka. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Tör­vénykönyv. 12.50: Külpolitikai Figyelő. 13.00: Hírek. 13.05: Vendég a háznál. 13.20: A húsvéti ünnepkör gregorián énekeiből. 13.30: Tanúim lesztek! 14.00: Hírek. 14.05: Klasszi­kusok mindenkinek. 14.35: A magyar nyelv hete. 14.55: Első közlés. 15:00: Hírek. 15.05: Beszéljük meg! 15.55: Cégér. 16.00: Délutáni krónika. 16.10: Mindennapi gazdaság. 16.20: Forró drót a rendőrséghez. 16.25: A hét mu­zsikusa. Várjon Dénes zongoramű­vész. 17.00: Hírek. 17.05: „Magyaror­szágról jövök...” 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.00: Hírek. 19.05: Sportvilág. 19.29: Jó éjszakát, gyere­kek! 19.40: A magyar nyelv hete. 20.00: Hírek. 20.05: Hagyományápo­lók. 20.30: Határok nélkül. 21.00: Hí­rek. 21.05: A Del Amitri felvételeiből. 21.25: Kossuth-klub. 21.55: Kenó-sor- solás. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Törvénykönyv, Paragrafus. 23.00: Hí­rek. 23.05: Diszkotéka. 24.00: Hírek. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Hírek. 4.33: Hajnali dallamok. 6.03: Reggeli csúcs. 7.45: Sportreggel. 8.00: Petőfi délelőtt. Sok hűhó — zene­szóval. 11.47: Magán-klinika. 12.00: Muzeális nótafelvételeinkből. 12.50: Korkérdés. 13.00: Hírek. 13.03: Ma­napság... 13.15: Délután hatkor. Cs. Szabó László novellája. 14.00: Kaba­récsütörtök. 17.00: Hírek. 17.03: Petőfi délután — öttől hétig a Szocio- műhely^ csapatával. 19.00: Hírek. 19.03: Észkerék. 19.30: Enciklopédia. 20.00: A Deep Purple együttes összes lemeze. 21.00: Hírek. 21.03: Manap­ság... (ism.). 21.15: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. 22.15: Körös-kö­rül zene. 22.30: Jazzlista. 23.00: Hírek. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Ennyi... 0.15—4.20: Éjszaka. BARTÓK RÁDIÓ 6.00—8.59: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódium. 10.00: Hírek. 10.05: Rádió­színház. 11.12: 40 éves a Magyar Rá­dió és Televízió gyermekkórusa. 11.50: Puccini: A bohémélet — részlet az opera I. felvonásából. 12.00: Hírek. 12.05: Hangverseny délidőben. 13.35: Kamarazene. 14.00: Hírek. 14.05: Ulysses. 15.03: Svéd Sándor operakettősökben. 16.00: Hírek. 16.05: Szimfonikus költemények. 17.00: Operamagazin. 17.50: Népze­nekutatók műhelyében 18.00: Hírek. 18.05: Kapcsoljuk a stúdiót. 19.05: Rádióhangversenyekről. 19.35: Kap­csoljuk a Zeneakadémia Nagytermét. Kb. 21.40: Az Israel Sinfonietta ját­szik. 22.00: Hírek. 22.05: A zene üze­nete. 22.20: Korunk zenéje, 1995. 23.13: Jazz. 23.30: Párbeszéd. 24.00: Hírek. 0.05: Azucenától Zerbin- ettáig... TV 1 5.40: Gazdatévé.6.00—9.00: Nap-kel­te. 9.00: Tízórai. 9.10: Kaliforniai álom. 9.35—12.00: Tízórai. Benne: 9.50: Játék. 10.00: Sólyomszem. 10.40: Játék. 10.50: Hírek. 11.00: Marienhof. 12.00: Déli harangszó. 16.00: Hírek. 16.05: Azok a csodálatos állatok. A palackorrú delfin. 16.30: Topmodell. 17.00—17.25: Kapcsolj be! Mizujs? 17.30: Kormányváró. 17.50: Magyar műemlékek. Fedebrő. 18.15: Üzlet. 18.30: Hogy is van ez?! 19.00: Gyerek­sarok. 19.15: Telis-televideo ’96. 19.30: Híradó. 20.01: Telesport. 20.15: MC. Magyarok Cselekedetei. 20.25: Kisváros. 21.05: Egy jó házból való ifjú. NSZK Film. 22.55: Hidak. 23.45: „Verve” Next Generation All Stars a „Pori Jazz 1995" fesztiválon. 0.25: Híradó. 0.35: BBC-híradó. TV 2 16.05: Repeta. Kötelező olvasmány. 16.55: Csízió. 17.00: Alfa szolgálat. 17.30: TOP-40. 18.00—19.00: A kör­zeti stúdiók műsora. 19.05: MacGyver. 20.00: IT. Információs technológia információs üzlet. 20.15: Istenek órája. 21.00: Híradó. 21.10: Környezetünk hírei. 21.15: Kriminá­lis. 21.45: Múzsa.22.00: Objektív. 22.30: Lapzárta. 22.35: Labdarúgó Kupanap. 23.05: 100 éves a mozi. És mégis hiszek. Szovjet film. 1.05: MC. Magyarok Cselekedetei (ism.). DUNA TV 16.00: Műsorismertetés. 16.05: Ma­gunkról magunknak. 16.55: Horgász­tanyán. 17.20: Csodakörhinta. 17.55: Műsorismertetés. 18.00: Híradó. 18.15: A Glembai család. 18.55: Klasszikus mesterművek. 19.25: Ez Horvátország. 19.55: Egy kis éji zene. 20.05: Váltó. 20.45: Esti kérdés. 21.00: Híradó. 21.15: Sportpercek. 21.25: Színházi élet. 21.55: Veszélyes nő. Amerikai film. 23.35: Starting Busi­ness English. 24.00: Takáts Gyula: Icarus a költőhöz. HBO 16.30: Taz-mánia. 17.00: Alf. 17.30: Hüvelyk Panna. 19.05: Falcon Crest. 20.00: Kék sivatag. 21.40: A rejtőzködő. 23.20: Kettős álarc. 0.50: Táncolj velem! Helyi rádiók és televíziók műsora START RÁDIÓ (FM 88,9 MHz) 1.45— 5.45: Hajnali zenés műsor. 6.00— 8.30: Jó reggelt, Békéscsaba! 8.30: Reggeli zenés üzenetek. 9.00: Moziajánló. 10.00: Gold — aranyle­mezek. 11.15: Startóshullám. 11.45: A nap híre a Westel 900 támogatásá­val. 12.00: Kívánságműsor. 13.15: Telefonos játékok. RÓNA RÁDIÓ (FM 88,9 MHz; 13.45— 19.45) Óránként: Hírek. Időjárás. Útinform. 13.45: Műsorismertetés. 13.50: Programles. 14.15: Naptéma. 15.10: Lemezbemutató. 15.30: Be­vásárlókosár. 16.30: Naptéma. 17.15: Music turmix. 18.45: Kékhí­rek. 19.10: Kvízesés. 19.30: Esti mese. 19.35: Lapszemle. ALFÖLD RÁDIÓ (FM 104, MHz; 04.00— 12.00) 4.30: Deutsche Welle. 5.45: Megyei útinform. 6.00: Hangposta. 7.15: Napi kacaj. 8.00: Alföld Krónika. 8.25: Visszhang — telefonos játék. 9.00: Spórpercek; Shop Top; Csó­kolom. 10.00: Fészek — kívánság- műsor. 11.00: Sanzonösszeállítás. GYULA RÁDIÓ (FM 96 MHz) 2.00: Józsi, a kocsis. 5.50—9.00: Reggeli hírmagazin. 9.05: A nap vendége. 10.15: A gyulai német ki­sebbségi önkormányzat műsora. 11.05: Gazdasági figyelő. 11.35: Tíz perc irodalom. 12.30: Gyula Exp­ressz. 13.30: Deutsche Welle. CERVINUS RÁDIÓ, SZARVAS (FM 95,2 MHz) 6.00: Cervinus-reggel. Benne: Időjárás. Közlekedés. Információk. Horoszkóp. 6.30: BBC-hírek. 7.15: Névnapköszönto. 7.45: Évfordulók. 8.15: Lapszemle. Műsorismertetés. 9.00: A nap vendége. 10.00: Köztünk ne maradjon! Iránytű. 10.30: Szom­szédoló. 11.30: Hírharang. 12.00— 13.30: Tinédzser Party. 13.30: Deutsche Welle. 14.00: Locsi-fecsi. 15.00: Iránytű. Közérdekű informá­ciók. 15.30: BBC-hírek. 16.00: Dél­utáni vendég. Adok-veszek. 16.30: BBC-hírek. 17.00: Élű kívánságmű­sor. 17.30: BBC-hírek. 18.00: Tiszta lap. 19.00: Gyereksarok. 19.40: Né­met nyelvlecke. 20.00—24.00: Erwin-show. RÁDIÓ 47, OROSHÁZA (FM 88,6 MHz, 11.00—24.00) 11.00: Áthangoló. 12.10: Az előző évtized. 13.10: Telefonos játék. 13.45: A nap híre. 14.10: Star-movic. 15.10: Közlekedési információk. 16.10: Kívánságműsor. 17.40: Tele­fonosjáték. 18.10: A hónap — kultu­rális magazin. 19.10: Időgép. 20.10: Zenés esti információs műsor. 21.00: Vérkeringő. 22.00: The best music. CSABA TV 11.00: Békéscsaba város közgyűlés­ének élő közvetítése. KÖRÖS TELEVÍZIÓ 9.00: Műsorismertetés. Lapszemle. 9.15: Körös Híradó (ism.). 9.35: Édes hazugságok. Amerikai film (ism.). 11.10: Képújság. 13.00: Köz­vetítés Békéscsaba város közgyűléséről. 20.25: Eszelős haj­sza. Amerikai film. 21.50: Városhá­záról jelentjük. 21.20: Csapongó (ism.). 23.55: Képújság. SAT-ELEKTRONIK STÚDIÓ Stúdiócsatornán: 12.00: ATV. 15.30: ATV. 20.00: Szív Tv (ism.). TNT-csatornán: 16.00— 24.00: Szív Tv. Benne: 17.30: Kojak. 21.00: Oktagon. Ame­rikai film. GYULA TV 7.00— 9.00: Képújság. 17.30: Kép­újság. 18.00: Műsorismertetés. 18.05: Sportkrónika. 18.30: Zenei egyveleg. 18.45: Beszélgetés a Bibli­áról. 19.00: Híradó 22. 19.15: Esti mese. 19.45: Film. 21.45: Képújság.

Next

/
Thumbnails
Contents