Békés Megyei Hírlap, 1996. március (51. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-25 / 71. szám

SZOLGÁLTATÁS 1996. március 25., hétfő £ \ © Cipőt húznak valamennyi családtagja lábára Nyereményakció kétszázezer forint értékben A lábbelik ára: egységesen 999 forint! Hasonlóan egységesen 999 forintba kerülnek a tavaszi gyermekdzsekik. Kárpáti József ügyvezető igazgató vallja, Tolnai utcai üzle­tükbe akkor is érdemes benézni, ha nem akarnak vásárolni. Min­denkit szívesen látnak. A cég­vezető rendszeresen hirdet la­punkban, s állítja, hirdetéseinek hatása mérhető a forgalomban. Úgy tapasztalja, olvasóink közül egyre többen fordulnak meg üzleté­ben. Ezért a mostani nyereményak­cióval kedvébe akar járni azoknak, akik a Békés Megyei Hírlaphoz kötődnek, s akiknek üzleti sikerei javarészét köszönheti. Olvasóink ma és a hét többi napján lapunknak ezen e helyén egy-egy képpel, s hozzá tartozó kérdéssel találkoznak. Nem ti­tok, a felvételek a Metaker Plus Tolnai utcai üzletházában ké­szültek, az ottani termékekről. Ha összegyűjtik mind a hat ké­pet és megválaszolják a mostani cikk alapján a kérdéseket, majd azokat egyszerre beküldik a Metaker Plus címére, akkor sor­soláson vesznek részt. A fődíj: legfeljebb 30 négyzetméteres szoba beszőnyegezése, 2. díj: egy garnitúra bútorra való szö­vet, 3. díj: egy lakószoba befüg- gönyözése, 4. díj: cipő a nyertes valamennyi családtagjának, 5- 10. díj: fürdőszoba szett. Indul­jon tehát a játék! Gyűjtsék a ké­peket! Ha mind a hat a kezükben van, s a kérdéseket is megvála­szoltak, tegyék borítékba és ad­ják postára a képeket, legkésőbb április 4-én éjfélig! Cím: Metaker Plus, 5600 Békéscsaba, Tolnai u. 3. A nyertesek névso­rát lapunk április 13-i számában közöljük. Figyeljék a Békés Megyei Hírlapot! Szombaton egy aján­dékszelvényt is találnak benne! Azzal mindenképpen nyernek. Ilyen még nem volt! A Metaker Plus nyereményjátéka 1. Mennyi a cipők egységára? Válasz: Ötnapos rejtvény A megszokott helyen mától nem találkozhatnak az ötnapos rej vény sorozattal. A változást a lapszerkezet átalakulása indokolja: az utóbbi időben más oldalakon is találhatnak rejtvényeket, ezért döntöttünk a rejtvénysorozat megszüntetése mellett. A felszabadult felületet igyekszünk más, népszerű rovattal kitölteni. Rejtvényfejtő olvasóink megértését kérjük, egyben ígérjük, megkülönböztetett figyelmet fordítunk arra, hogy — ha nem is minden nap —, de gyakran talákozzanak rejtvénnyel lapunk hasábjain. Más oldalain­kon megjelenő rejtvényeinkhez jó szórakozást kívánunk! * A március 11—15-ei rejtvény megfejtése: „Az öregség a tévedé­sek korszaka, az ifjúság a csalódásoké” Nyertesek: Aranyi Katalin, Gyomaendrőd, Balogh Imre, Bé­kés, Kiss István, Orosháza, Meszlényi Györgyné, Békéscsaba, Szíjjártó Istvánná, Szeghalom. METAKER PLVS Új nyereményakciót indít la­punk a Metaker Plus Kft. támo­gatásával. A békéscsabai cég Tolnai utcai üzletháza — amely az elmúlt években kedvező árú lakástextíliákkal hívta fel magá­ra a figyelmet — új és új akciók­kal jár a vásárlók kedvébe. De­cemberben „Nálunk már kará­csony van” jelszóval több ked­vezményes akciót indítottak és piacra dobtak meglepően ala­csony, 999 forintos áron több ezer pár női és férfi cipőt. A sikert mi sem jelzi jobban, mint az, hogy napok alatt elkapkod­ták a lábbeliket. A csabai piac szomszédságá­ban, a Tolnai utcában üzletet fenntartó Metaker Plus most új akcióval lép a vásárlók elé. „Ná­lunk már húsvét van”—címmel indított vásáruk most különösen nagy érdeklődést kelthet, mert készletváltozás miatt rendkívül olcsón kínálnak egyes terméke­ket. Mától például a 12-20 négy­zetméter közötti darab-szőnye­geket négyzetméterenként 490, a végszőnyegeket pedig 890 fo­rintért kínálják megvételre. De vannak raktáron különleges minőségű padlószőnyegek is négyzetméterenként 1200-2200 forintos áron. E mellett kínálnak egyéb lakástextíliákat, bútor­szöveteket, törülközőket, kony­haruhákat, rövidujjú férfiinge­ket, színes ágyneműket és via­szos vásznakat. Folytatódik a cipővásár is — új választékkal. Rádió- és tévéműsor Ajánljuk figyelmükbe! Cheers TV1,9.10 Mit szólsz az angolhoz? (Kate Mulgrew és Shelley Long) A Kém vagy nem kém? című epizódban Norm édes kettesben, roman­tikus környezetben szeretné eltölteni feleségével a hétvégét. Mégis nehezen szánja el magát az indulásra. Eközben a kocsma közönsége nem unatkozik. Különös angol vendég érkezik a szórakozóhelyre. Mindenki számára emlékezetes marad a vele való találkozás. A jövevény alaposan megtáncoltatja a személyzetet és a vendégeket is. Szexfilm TV1,16.05 A fajfenntartást biztosító életműködést szaporodásnak nevezzük. Ennek során a szülők önmagukhoz hasonló utódot hoznak létre. A magasabb rendű élőlényeknél azonban a nemzés az utód létrehozá­sának csak a kiindulópontja, ezt követi a csecsemőgondozás és a gyermeknevelés. Az erre való testi, szellemi és társadalmi felkészü­lés a legfontosabb feladatok közé tartozik. X-akták TV1,20.15 Titokra vadásznak. (David Duchovny és Gillian Anderson) A Német váltók című epizódban a rendőrség tanácstalanul áll az újabb gyilkosság előtt. A helyszínen felszerelt kamera pontosan rögzített mindent: a fiatalember, a későbbi áldozat fiatal lány társa­ságában érkezett haza. hajnalban viszont ismeretlen férfi távozott a házból. A nyomok furcsa gyilkosságsorozatról lebbentik fel a fáty­lat, és különös szektához vezetnek. Az eset fölkelti Scully és Mulder érdeklődését. Amatőr HBO, 21.10 A történet hősei furcsa emberek. A volt apáca pomónovellát ír, és bár nem volt még dolga férfival, nimfomániásnak vallja magát. A kávéházban találkozik az emlékezetkiesésben szenvedő fiatalem­berrel. A férfi egyetlen nevet hajtogat: Sophia. Kiderül, hogy a lány pornósztár, aki bajban van. Sophia valaha a barátnője volt. Miután összevesztek, a lány kilökte az ablakon, és azt hitte, hogy meghalt. Életjáték TV1,21.45 Az előző rész tartalmából: Strindberg Berlinben megismerkedik a gyönyörű modellel. A lány kihívó, erotikus viselkedése csak fokoz­za az író gyűlöletét a női nem iránt. Kiábrándultsága ellenére hamarosan mégis újabb nőt vezet oltár elé, ám ez a házassága is rövidesen zátonyra fut. Egészségi állapota fokozatosan romlik, egyre gyakrabban tör rá az epilepsziás roham. Cousteau kapitány újra felfedezi a világot DTV, 21.55 A Calypso kutatóhajó legénysége új misszióra vállalkozik: Cousteau kapitány és fia vezetésével újabb felfedező utazást tesznek a világ körül. Megvizsgálják, hogyan bomlik meg a huszadik század végén a természet egyensúlya a világ különböző tájain. Az első megálló Haiti szigete, amely ugyan karibi szépségben pompázik, mégis a szomorúság árnyéka vetődik rá. Személvaépkocsi-vezető tanfolyam indul Békéscsabán, április 1-jén (hétfőn) 16 órakor. Helye: Lázár u. 2. (Iskola a Bútoráruház mellett.) Gyulán, április 2-án (kedden) 16 órakor. Helye: Erkel Művelődési Ház (Béke sgt. 35.) — Ütemezett részletfizetés. — Ingyenes tankönyvbiztosítás. — Lebonyolítás 3 hét(!) alatt! — Típusválasztás. — Oktatóválasztás. Vr Fiat, Nissan, Lada, Opel, RENAULT Volkswagen, Seat típusokból választhat. Előzetes érdeklődés a Információszolgálat 325-769-es telefonján. s Jelentkezni a helyszíneken lehet. 1 Moziműsor BÉKÉSCSABA, PHAEDRA NAGYTEREM: 15.45, 17.45 és 20.00-kor: Jumanji. Akarsz játszani? (m. b„ sz„ am.). KISTEREM: 17.00, 19.00 és 21.00-kor: A skarlát betű (sz., an) KAMARATEREM: 18.30- kor: Z. O. O. (sz., ang.); 20.30-kor: Kösz, megvagyok (sz., fr.). GYULA, PETŐFI NAGYTE­REM: 17.45 és 20.00-kor: Desperado (sz., am.). KAMARATEREM: 17.30 és 19.30-kor: A gyűlölet (f.-f. fr.). OROSHÁZA, SZIVÁRVÁNY: 17.45 és 20.00-kor: Johnny Mne­monic, a jövő szökevénye (m. b., sz., am.). Az akarok lenni, aki akkor voltam, amikor az akartam lenni, aki most vagyok! Tini telefonos lelkisegély­szolgálat tr 447-750 Ingyenesen hívhatod hétköznap 16.30-19.30-ig Mi az ördögöt kezdene magával az ember, ha valami nem állna mindig az útjába? KOSSUTH RÁDIÓ 4.30—8.10: Reggeli krónika. 4.40: Határok nélkül. 5.40: Falurádió. 8.10: Műsorszemle. 8.30: Szonda (ism.). 9.00: Hírek. 9.05—10.59: Napközben. 11.00: Hírek. 11.05: Slágermúzeum. 11.40: Tar Sándor írásaiból. Óh, bí­borszegélyű ég! 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Törvény- könyv. 12.50: Külpolitikai figyelő'. 13.00: Hírek. 13.05: Vendég a háznál. 13.20: Korálok az evangélikus énekeskönyvből. 13.30: Vallási mű­sor. 14.00: Hírek. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.35: Beszélni nehéz! 14.45: Közönségszolgálat. 14.55: Első közlés. 15.00: Hírek. 15.05: Tudós Fó­rum élőben. 15.55: Biztonsági öv. 16.00: Délutáni krónika. 16.10: Min­dennapi gazdaság. 16.20: Forró drót a rendó'rséghez. 16.25: Próbaszünet. 17.00: Hírek. 17.05: Kassza. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.00: Hírek. 19.05: Sportvilág. 19.30: Jó éj­szakát, gyerekek! 19.40: Aktuális — folyóirat. 20.00: Hírek. 20.05: Kallós Zoltán 70 éves. 20.30: Határok nélkül. 21.00: Hírek. 21.05: Katona Klári éne­kel. 21.30: Parlamenti folyosó. 22.00: Késó' esti krónika. 22.30: K-vonal (ism.). 23.00: Hírek. 23.05: Lemezrit­kaságok. 24.00: Hírek. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Hírek. 4.33: Hajnali dallamok. 6.00: Hírek. 6.03: Reggeli csúcs. 7.45: Sportreggel. 8.00: Petőfi délelőtt. Sok hűhó — zeneszóval. Benne: óránként hírek. 11.47: Apró-cseprő gyerekekről. 12.00: Nótakalendári­um. 12.50: Korkérdés. 13.00: Hírek. 13.03: Manapság... 13.15: Hogy tet­szik lenni? 14.00: A Rádió kívánság- műsora. 17.00: Hírösszefoglaló. 17.05: Petőfi délután — öttől hétig. A Mágnes csapatával. 19.00: Hírek. 19.03: Ko­bak. 19.30: Kölyökrádió. 20.00: Rockújság. 21.00: Hírek. 21.03: Ma­napság... (ism.). 21.15: Béla angyalai. 22.00: Zeneközeiben a hallgató. 23.00: Hírek. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Ennyi... 0.15—4.20: Éjszaka. BARTÓK RÁDIÓ 6.00—8.59: Muzsikáló reggel. 9.00: Pódium. 10.00: Hírek. 10.05: Parti Nagy Lajos: Kis brutáliák — 1. rész. 10.53: Bartók-művek. 11.35: A hét ze­neműve. 12.00: Hírek. 12.05: Hang­verseny délidőben. 13.46: Madrigá­lok. 14.00: Hírek. 14.05: A test angya­la. 15.00: Borisz Godunov. Részletek Muszorgszkij operájából. 16.00: Hí­rek. 16.05: Kóruspódium. 16.30: Hi­das Frigyes fúvószenekari műveiből. 17.00: Hangadó. 17.50: Ez van! — iro­dalmi értesítő. 18.00: Hírek. 18.05: Bé­csi mesterek műveiből. 19.05: Ahol az ösvény véget ér. 19.35: A Magyar Rá­dió zenei versenygyőztesei játszanak. 21.23: XX. századi magyar operákból. 22.00: Hírek. 22.05: Neeme Jarvi vezé­nyel. kb. 23.05: Bárdos Pál 60 éves. A rémbakter. 24.00: Hírek 0.05: Évszá­zadok muzsikájából. TV1 5.40: Gazdatévé. 6.00—9.00: Nap-kel­te. 9.00: Tízórai. 9.10: Cheers. Ameri­kai tévéfilmsorozat, XXVI/12. Kém vagy nem kém? 9.35—12.00: Tízórai. Benne: 9.50: Játék. 10.00: Pénzkérdés. 10.45: Játék. 10.50: Hírek. 11.00: Walt Disney bemutatja (ism.). 12.00: Déli harangszó. 12.05: Üzlet délidőben. 12.25: Telepakk. 12.55: Barangolás a növényvilágban. Francia ism. térj. filmsorozat. Valószínűtlen feladatok (ism.). 13.25: Mesterművek. Caravaggio: Lantjátékos. Angol képzőművészeti film (ism.). 13.35: Ro­mán nyelvű magazin (ism.). 14.00: Szlovák nyelvű magazin (ism.). 14.25: Hírek. 14.35: Műkorcsolyázó VB. Gá­laműsor. 15.20: Repeta. Matek. 16.00: Hírek. 16.05: Szexfilm. Dr. Czeizel Endre sorozata, 12/1. A szex három forradalma. 16.30: Vidéki Anglia. An­gol ism.terj. filmsorozat. Lymington februárban. 17.00—17.25: Kapcsolj be! Benne: 17.00: Mozivarázs. 17.15: Oscar Junior. Augusto professzor álma. Szlovén film. 17.30: Ombudsnő. 18.00: „Engedjétek hozzám!...”. 18.10: Csellengők. 18.15: Üzlet. 18.30: Mindent vagy semmit! 18.55: Esti mese. 19.15: Klip-mix. 19.30: Híradó. 20.05: MC. Magyarok Cselekedetei. 20.15: X-Akták — Történetek az FBI titkos ügyeiből. Amerikai tévéfilmso­rozat. Német váltók. 21.05: Vers min­denkinek. 21.10: Panoráma. 21.45: August Strindberg — Életjáték. Svéd—osztrák—dán—NSZK—olasz tévéfilmsorozat, VI/6. Hazatérés. 22.45: Szó van róla. 23.35: Híradó 3. 23.45: BBC-Híradó. TV2 14.00: Parlamenti Napló. 15.00: Köz­vetítés a parlament üléséről. 17.05: 100 ÉVES A MOZI. Az utolsó masina. Angol dók. filmsorozat, V/l. Utazás térben és időben (ism.). 17.40: Napja­ink. 18.00: Körzeti híradók. 18.15: TH. Tudományos híradó. 18.45: Telesport. 19.00: Sportműsor. Benne: Összefoglaló a Magyar Nemzetközi Tornászbajnokságról. 21.00: Híradó. 21.10: Kékpercek. 21.15: Telemázli. 21.45: Múzsa. 22.00: Objektív. 22.30: Lapzárta. 22.35: Bestseller. A bestsel­lerek bestsellere. 23.05: Tánctár. Ma­gazin. 23.50: MC. Magyarok Cseleke­detei (ism.). 23.55: R A ADÁS. Gigolo. Dán tévéfilm. DUNA TV 8.00: Képes krónika. 12.00: Déli ha­rangszó. 12.20: Heti hírmondó. 13.20: Emlékképek — Régi híradók. 13.35: Postabontás — Levélbontás. 13.35: Csodakörhinta. 14.00: Lapozó. 14.10: Az uru expedíció. Spanyol ismeretterjesztő film. 15.00: Popeye. 15.25: Cimbora. 16.10. Az élő test. 16.35: Harmónia. 17.05: A fekete arany — a kőolaj története. 17.30: Jankó és Sipkamanó. 17.55: Műsoris­mertetés. 18.00: Híradó. 18.15: Emilie. Kanadai filmsorozat. Emilie dönt. 19.35: Határmezsgyén. 20.05: Ritmus. 20.45: Esti kérdés. 21.00: Híradó. 21.15: A KGB alkonya. Dokumentum­film. 21.55: Cousteau kapitány újra felfedezi a világot. Francia ismeretterjesztő film. 22.45: Starting Business English. 23.10: Jékely Zol­tán: Egy fiúcskához. HBO 16.30: Lois és Clark. Amerikai soro­zat. 17.30: Szent menedék. Amerikai vígjáték. 19.20: Mad Max 3. Amerikai akciófilm. 21.10: Amatőr. Amerikai film. 22.55: Az aranykor 1. Amerikai horror. 24.00: Az aranykor 2. Helyi rádiók és televíziók műsora GYULA RÁDIÓ (FM 96, MHz) 14.15: Aktualitások. 15.15: Telefo­nos játék. 16.15: Zende-mondák. 17.00: Gyula expressz. 18: DL-stú- dió. 19.30: Esti mese. 19.45: Lap­szemle. 20.00: Kívánságműsor. 22.00—2.00: Józsi, a kocsis. CERVINUS RÁDIÓ, SZARVAS (FM 95,2 MHz) 6.00: Cervinus-reggel. Benne: időjárás, közlekedés, információk. 6.30: BBC-hírek, horoszkóp. 7.15: Évfordulók. 8.15: Lapszemle, mű­sorismertetés. 9.00: A nap vendége. 10.00: Köztünk ne maradjon! 10.30: DL-stúdió. 11.30: Hírha­rang. 12.00: Fülbevaló, slágermú­zeum. 13.30: Deutsche Welle. 14.00: Locsi-fecsi. 15.00: Közérdekű in­formációk. 15.30: BBC-hírek. 16.00: Délutáni vendegünk. 16.30: BBC-hírek. 17.00: Élő kívánság- műsor. 17.30: BBC-hírek. 18.00: Sziréna. A rendőrség hírei. 19.00: Gyereksarok. 19.40: Sport. 20.30: Rockpercek. START RÁDIÓ (FM 88,9 MHz) 1.45— 5.45: Hajnali zenés műsor. 6.00: Jó reggelt, Békéscsaba! 8.30: Reggeli zenés üzenetek. 9.00: Stop­per. Sportműsor. 10.00: Slágermú­zeum. 11.00: Egészség-ügyesen. 11.45: A nap híre a Westel 900 tá­mogatásával. 12.00: Hallgatói Top—10-es műsor. 13.15: Telefo­nos játék. RÓNA RÁDIÓ (FM 88,9 MHz; 13.45— 19.45) A műsor nem érkezett meg. RÁDIÓ 47, OROSHÁZA (FM 88,6 MHz) 11.00: Áthangoló. 12.10: Zenebo­na. 13.10: Telefonos játék. 13.45: A nap híre. 14.10: Heti gazdasági híradó. 15.10: Közlekedési infor­mációk. 16.10: Kívánságműsor. 17.40: Telefonos játék. 18.10: Katedra. 19.10: Zenés rádióka­baré. 20.10: Esti zenés informá­ciós műsor. 21.00: Versműsor. 22.00: The best music. ALFÖLD RÁDIÓ (FM 104 MHz; 4.00— 12.00) A műsor nem érkezett meg. CSABA TV 14.00: Képújság. 16.00: Műsor- ismertetés. 16.05: Csaba sport. 17.35: Sport Broadway. 18.05: Sztár-randevú. 18.45: Telefonos játék. 19.00: Híradó. 19.15: Hát­tér. 19.40: Príma-torna. 19.45: Csabai csípős. 20.15: ATV. 22.00: Híradó. KÖRÖS TV 9.00: Műsorismertetés, lapszemle. 9.15: Délelőtti matiné. 9.30: Sport7. 11.35: Képújság. 20.00: Műsoris­mertetés. 20.05: A hét híre. 20.30: Az enyveskezű. Amerikai film. 22.10: Képújság. GYULA TV 7.00— 9.00: Képújság. 17.30: Kép­újság, műsorismertetés. 17.40: Reklám. 18.00: Csevegő. 18.15: ATV hétfő. SAT-ELEKTRONIK STÚDIÓ Stúdiócsatomán: 16.00: Csaba Tv. 20.15: ATV. TNT-csatomán: 16.00— 24.00: Szív TV. Benne: 17.00: Az új Lassie. 21.00: Ameri­kai cyborg.

Next

/
Thumbnails
Contents