Békés Megyei Hírlap, 1996. március (51. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-25 / 71. szám
• BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEIKÖRKÉP 1996. március 25., hétfő Pinokkió. (1) A mezőkovácsházi művelődési központban gyermekszínházi előadás lesz március 26-án 10 órakor, ahol a Pinokkió című mesejátékot tekinthetik meg a gyerekek. A fabábu színpadi életrekeltése ezúttal a szegedi Miniszínház társulatának előadásában nyújt várhatóan nagy élményt. Testületi ülés. (cs) Tótkomlóson a képviselő-testület hétfőn 15 órai kezdettel tartja soros ülését. Napirendre kerül a város 1995. évi költségvetésének zárása, a családsegítő központ vezetőjének beszámolója, valamint a polgármesternek a két ülés között tett intézkedéseiről szóló tájékoztatója is. Ki akart ugrani, (k) Öngyilkossági szándékkal, második emeleti lakásának ablakából le akart ugrani egy gyulai nó' szombaton este. Az igen gyorsan helyszínre érkezett gyulai tűzoltók lebeszélték szándékáról, majd le is hozták ó't. A hétvége már a tavaszt idézte a megye tűzoltói számára: egy-egy alkalommal avar- tűzhöz riasztották őket Békéscsabára, Békésszentandrásra és Gyulára. Boxerlázadús? (k) Békéscsabán, a Gyóni Géza utcában szombaton este egy boxerkutya megharapott egy fiatal lányt, aki könnyű sérüléseket szenvedett. A gyepmester becserkészte a kutyát, s két kábító lövedéket is a testébe küldött. Ennek ellenére a szívós állat elmenekült. Lakossági bejelentések nyomán a rendőrök másnap a Bezerédy utcában szembe találták magukat a kutyával, s további balesetek megelőzése érdekében ártalmatlanná tették. A környéken hallható lövészaj oka tehát ez volt. Macska, jaj... Sajnos nem tudjuk, milyen színe volt annak a macskának (igazság szerint feketének kellene lennie), mely tegnap negyed egy körül Békéscsabán, a Madách utcában átfutott egy személygépkocsi előtt. Az úrvezető (nem hölgy ült a volánnál) elkerülendő a macska elütését, nekiütközött az útmenti, kőből készült támfalnak. A kocsi felborult, vezetője könnyebb, 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Am ha egy macska átfut előttünk, aligha úszhatjuk meg ennyivel: a kocsiban keletkezett kár 500 ezer forint. Óvakodjunk a (közúti) macskáktól! IAUSTRIA| / Q J7D A Lottó Unió tájékoztatása szerint a 12. heti AustriaLottó sorsoláson a nyerőszámok a következők: 10, 21, 23, 29, 34, 39, a pótszám: 38. A jokerszám: 907388. Négyes ikrek a Tavasz utcában A békéscsabai Tavasz utcában jól kezdődött az idei tavasz. K-iszely Béláék házában ugyanis megellett a kecske. Ebben nem is lenne semmi rendkívüli, csakhogy teljesen szokatlan számú kecskegida jött a világra. Állítólag már a hármasellés is ritkaságszámba megy, ám a Tavasz utcai kecskemama ennél is több újszülöttel örvendeztette meg gazdáit, ugyanis négy csemetét hozott a világra. A kecskemamának ez a mostani a második ellése, s tartói bizony nem hitték volna, hogy kedvenc állatuk ennyi meglepetéssel fog szolgálni. A picinyek „édesanyjukkal” együtt jó egészségnek örvendenek. (m) Battonya felkészül a húsvéti forgalomra A húsvéti határforgalom zavartalan lebonyolítása érdekében tartanak ma koordinációs értekezletet Battonyán a polgármesteri hivatalban délután 14 órai kezdettel. Hortobágyi Zsoltot, a batto- nyai határforgalmi kirendeltség parancsnokát arról kérdeztük, mi tette szükségessé az értekezlet összehívását. — A jó idő beálltával érezhetően erősödik a forgalom. Jelenleg főleg a belépésre jelentkezők száma növekszik — kezdte válaszát Hortobágyi főhadnagy. — Nem titok, hogy ezt az átkelőhelyet sokkal kisebb forgalomra, Nagylak tehermentesítésére tervezték. Most ideterelik Nagylakról a teljes személyforgalmat, de várható, hogy a gyulai áteresztőkapacitás szűkülése miatt onnan is lesznek terelések, átirányítások. Számítanunk kell arra, hogy közülük Méhkerék helyett sokan Battonyát választják, egyszerűen azért, mert nekik már a battónyai számít a megszokott útvonalnak. — Gondolom, az utasok számával arányosan nő a jogsértő cselekmények száma is. — Igen, ez így van. A március 15-étől 23-áig tartó héten 9 határsértőt fedtünk fel. közülük 5 török állampolgár hamisított, pontosabban fényképcserés útlevéllel kívánt bejutni az országba. A többiek román állampolgárok voltak, akik önkényesen meghosszabbították útlevelük érvényességi idejét, azaz átírták az azokban szereplő dátumokat. Ugyanezen a héten felderítettünk 4 nagy értékű lopott személygépkocsit is. Az elkövetőkből 3 lengyel volt, ők hamis okmányokkal, átütött alvázszámokkal, reszelt indítókulcsokkal, nem működő zárakkal keltették fel határőreink érdeklődését. A negyedik autócsempész, egy brazil férfi Nyugaton kölcsönzött Mercedes 220-assal tartott Romániába, elmondása szerint üzleti útra. Csakhogy a nála lévő kölcsönszerződésben egyértelműen le volt írva: a bérelt gépkocsival a volt szocialista országok egyike sem látogatható! — Van tehát munkájuk bőven. — S még mennyi lesz! Jön a magyar, illetve az ortodox húsvét, s erre közösen kell felké- szülnük a vámőrséggel, a rendőrséggel, a helyi önkormányzattal, a polgári védelemmel, a Vöröskereszttel és az egészségügyiekkel együtt. A legfőbb cél az, hogy megfelelő színvonalon tudjuk biztosítani a folyamatos határforgalmat, megakadályozzuk a hosszú sorok kialakulásával járó veszélyhelyzetek létrejöttét — mondotta Hortobágyi Zsolt. M.Gy. Segély nélkül boldogulni Eddig szokatlan párbeszédre került sor szombaton este Bakos István polgármester kezdeményezésére a mezőkovácsházi művelődési központban, ahol feldolgozók és termelők gazdafórumon találkoztak és cserélhettek eszmét az agrárágazat jelenéről és jövőjéről. A fómm vendégeként többek között Zahorán Miklós, a gyulai húskombinát főosztály- vezetője, Varga Tibor, a Cona- Vis Rt. Pannonliver Gyárának vezetője, Bíró Vilmos, a mezőkovácsházi Új Alkotmány MGSZ elnöke vett részt. Mint azt a polgármester bevezetőjében elmondta, Mezőko- vácsháza térsége igen elmaradott és kedvezőtlen gazdasági helyzetben van. Ezért is szükséges, hogy a körzetben érintett és tevékenykedő vállalatokat, cégeket ne csak hallomásból ismerjék a termelők, hanem közvetlen kapcsolatba kerüljenek egymással. A gazdálkodás gondjainak kölcsönös ismerete—remélik— rámutat: hogyan lehet segély nélkül boldogulni ebben az országban? A szombati fórum kezdeményezés a problémák feltárására, a lehetőségekre, amely — igény szerint — máskor is megismételhető. A fórumon a cégek képviselői először röviden ismertették tevékenységi körüket, majd végül a jelenlevők kérdéseire válaszoltak. H.M. Német erősítés... (Folytatás az 1. oldalról) A kapcsolatok katalizátora az elmúlt 17 évéből 15-öt Németországban legálisan ledolgozó, magyar állampolgárságú Katona Sándor. Endrődi születésű, szülei ma is ott élnek, ő maga pedig (bár jelenleg szolnoki lakos) ugyancsak Endrődön épített házat. Ez talán elárul valamit a terveiről... — Nyolc éve a Frankfurt és Köln között található kreuztali lemezfeldolgozóban tevékenykedem — mondta. — Azóta az onnan nyolc kilométerre lévő Müsenben lakom, Armin Setzer házában, aki történetesen a (mi egykori járásainkhoz hasonló) kerület önkéntes tűzoltóinak főparancsnoka. Az ő segítségével korábban már sikerült szereznünk egy mentő rohamkocsit a gyomaendrődi tűzoltóknak. — A város vagy — jó lenne, ha egyszer majd nem kellene így feltenni a kérdést — az endrődi városrész a kedvezményezett? — Gyomaendrőd egészének hoztam. Nekem nincs okom a széthúzásra. A jövőt kell építeni, s ez mindig változásokkal jár. Az igazi célom még előbbre mutat: szeretném, ha Gyomaendrőd testvérvárosi kapcsolatokra lépne valamely környékbeli német várossal. Remélem, el tudom érni ezt az elhatározásomat: Németország több újságja révén sokan ismernek arrafelé. A németek rengeteget segítenek nekem, tenniakarás ég bennük: szeretnének segíteni a rászorulókon. A kis delegációt vele együtt heten alkotják. Armin Setzer tűzoltó kollégáival érkezett, még az egyik — siegeni — napilap velük tartó fiatal újságírója is önkéntes tűzoltó. K. Á. J. A tűzoltókocsi érkezése. A kisebb képen: Katona Sándor Zöldkártya-baleset dollárokért Honismereti vetélkedő középiskolásoknak Maszfisz-központ A Magyarországi Szlovák Fiatalok Szervezete (Maszfisz) nemrégiben Budapesten tartotta küldöttgyűlését. Döntöttek itt arról is, hogy a 300 tagot számláló szervezet központját a fővárosból Békéscsabára helyezik át, mivel a Békés megyei a legjelentősebb létszámú alapszervezet. A Maszfisz elnökének három évre Krettné Matejdesz Máriát, a békéscsabai szlovák iskola tanárát választották. Az elnök kérdésünkre elmondta, hogy terveik szerint székhelyük Békéscsabán, a Kossuth tér 10. szám alatt építendő Szlovák Kultúra Házában lesz, addig azonban az MTA Regionális Kutatások Központjának megyeszékhelyi épületében bérelnek irodát. A közeljövő programjai közül Krettné Matejdesz Mária kiemelte a tótkomlósi nemzetközi ifjúsági találkozót. Ez az esemény — április végén—kapcsolódik Tótkomlós újjátelepülésé- nek 250. évfordulós rendezvény- sorozatához, és többek között fellép a találkozón a Maszfisz zenekara, a Stuff is. Ny. L. „AKI A RÁSZORULÓNAK HAMAR AD, ADOMÁNYA KÉTSZERES.” (Publilius Syrus) (Folytatás az 1. oldalról) hogy elvesztették az értékes okmányt, ezért újabbat kémek... legalább fénymásolatban. Ismét eltelt néhány hónap, amikor az aradi biztosítót, az ASIROM-ot arról értesítette a nemzetközi biztosítási ügyekkel foglalkozó bukaresti CÁROM, hogy Silviu Tiberiu Ancuta Daciája Magyarországon karambolozott Vass Béla DFF-595-ös forgalmi rendszámú Volkswagenével. A fizetendő biztosítási összeg: 13 ezer 343,50dollár! Az aradi biztosító elvégeztette az ilyenkor szokásos vizsgálatot, s megállapította: Ancuta Daciája a baleset időpontjában el sem hagyta Romániát, ráadásul külsé- relmi vagy javítási nyom sem volt rajta felfedezhető. Áncuta természetesen azt is tagadta, hogy az ő aláírása szerepelne a magyar rendőrség által (vagy nevében?) kiállított „Igazolólapon”. Ugyancsak meglepődhetett Catarina Grecu, amikor arról értesült, hogy fia az 5-AR-6041 rendszámú családi Subaruval 1994. február 1-jén Budapesten összetörte a Csaszi Csaba tulajdonátképező BYP-271 rendszámú Volkswagen Passatot, valamint a Kábái Zoltán tulajdonában lévő CCE-172 rendszámú Chevrolet Corvette-et. Mint kiderült, Catarina asszony fia, loan Grecu eladta Recskynek a Subaru zöld kártyáját, ellenben az „Igazolólap”-okon szereplő aláírásokot ő sem ismeri el a sajátjaiként. (Gyanítjuk, ugyanezt tenné a Bálint vezetéknevű magyar rendőr is, annál is inkább mert a B 0238542 számú okmányon a névaláírása után az a rövidítés szerepel, hogy „r. szkv.”, míg a B 0238543-ason az, hogy „rd”.) Mindenesetre az ASIROM 18 ezer 388,79 dollárt fizetett magyar partnerének a két kocsiban okozott kárért. De lássuk, hol kapcsolódik a zöld kártyák ügye Békés megyéhez! A 4603/1995-ös számú akta tanúsága szerint egy másik aradi hölgyet, Elena Hodist Aradon beszélték rá magyar állampolgárok arra, hogy váltsa ki öreg Skodájára a zöld kártyát, s az okmányt adja el nekik 15 ezer forintért. Az asszonnyal sikerült elhitetni, hogy semmilyen hátránya nem származhat abból, ha Magyarországon felhasználják az adatait. Amikor Elena Hodis megkapta a zöld kártyát (biztos, ami biztos!), a menetrendszerű autóbusszal megrendelőihez utazott, méghozzá Békéscsabára! Itt nem csak a kártyát vették át tőle, hanem fénymásolatot készítettek az ugyancsak magával hozott forgalmi engedélyről, valamint az asszony útlevelének arról az oldaláról is, amelyben a belépését igazoló dátumbélyegző szerepel. A folytatást már tudják: pár hónap elteltével Bukarest arról értesítette az aradi biztosítót, hogy 14 ezer 926,35 dollár a fizetnivalója, mivelhogy Elena Hodis megtáltosodott Skodája ekkora kárt okozott Magyarországon. A most folyó perek tanúsága szerint a román biztosítóknak eltökélt szándékuk, hogy visszaszerezzék pénzüket magyar partnerüktől, feltehetően a Hungária Biztosító Rt.-től. Természetesen nem marad el a zöld kártyákkal üzletelő aradiak fe- lelősségrevonása. A dolgok jelenlegi állása szerint sok mindennel vádolhatják őket, csak eggyel nem: azzal, hogy Magyarországon közlekedési balesetet okoztak volna. Viszont — és ez az információnk szintén az Evenimentul Zilei munkatársától származik—román zöld kártyák nem csak Arad, hanem Bihar (Bihor) és Szatmár (Satu- Maré) megyékből is útra keltek a magyar határ felé. Ménesi György Három évvel ezelőtt, idejekorán gondolva a millecentenáriumi évfordulóra, a Honismereti Szövetség országos vetélkedősorozatot indított középiskolás diákok számára Emese álma — Mítosz és történelem címmel. Békés megyei szervezetének, a Karácsonyi János Honismereti Egyesületnek a rendezésében került sor harmadízben a verseny megyei döntőjére március 23-án Békéscsabán, az Arany János diákotthonban. Országosan mintegy 1100 csapat jelentkezett határon innen és túlról, megyénkből 34 csapat jutott tovább, és mérte össze egymással tudását. A zsűri tagjai neves régészek és történészek voltak, köztük dr. Krupa András, a Karácsonyi János Honismereti Egyesület elnöke. A 22 gimnáziumi, valamint 12 szakközépiskolai és szakmunkástanuló csapat legjobbjai a következők lettek: gimnáziumi kategóriában a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium diákjai, Kovács Vera, Kopcsák Zoltán és Szathmári Csaba, felkészítő tanáruk Iglicz Agnes. A szakközépiskolások közül a békéscsabai Széchenyi István közgazdasági szakközép- iskola diákjai bizonyultak a legjobbnak: Baukó Edit, Hornok Tamás és Lőrincz Éva. Felkészítő tanáruk Tóth János né volt. A szakmunkásiskolák közül a gyulai Göndöcs Benedek szakmunkásképző csapata került az élre, Szabó Ferenc felkészítő tanár segítségével. A diákok mintegy 150 ezer forint értékű könyvjutalmat kaptak, amelyet a megyei és a békéscsabai önkormányzat, a megyei könyvtár, a TIT és a pedagógiai intézet, valamint számos más szervezet ajánlott fi Záróbeszédében dr. Havassy Péter, a Honismereti Szövetség országos elnökhelyettese elmondta, a vetélkedősorozattal, mint ahogy Emesének, a Honismereti Szövetség elnökségének is teljesült az álma: ilyen nagy számban sikerült felkelteni a diákság és a tanárok körében a vetélkedő iránti érdeklődést. A területi döntőre április 20-án Békéscsabán, az országos döntőre pedig május 4-én Székesfehérváron kerül sor. Kruzslitz Ilona