Békés Megyei Hírlap, 1996. március (51. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-15-17 / 64. szám
1848-1849 1996. március 15-17., péntek-vasárnap Kondoros kötődése 1848—49-hez, Petőfi Istvánhoz, Jókai Mórhoz, Batthyány Lajoshoz, Rózsa Sándorhoz „Inkább agarakat, mint osztrák katonákat!” A kondorosi csárda a betyárok búvóhelyéül is szolgált A Batthyány-fa árnyékában A községalapító Petőfi A legfiatalabb katona Kondoroshoz az 1848—49-es forradalom és szabadságharc legfiatalabb katonája is szoros szálakkal kötődik. Zlinszky István 1848. március 15-én azzal kezdte a napot, hogy otthagyta a pesti piarista gimnáziumot. Tizennégy évesen felcsapott nemzetőrnek, és az Attila huszárezredben alighanem ő volt a szabadságharc egyik legfiatalabb katonája. A világosi fegyverletételkor már őrmester. Hosszas bujdosás után tért vissza Magyarországra és Kondoroson telepedett le, uradalmi gazdatisztként ténykedett. Szoros barátságba került Petőfi Istvánnal, és kezdeményezője, irányítója volt a község alapításának. Munkálatait Kondoros díszpolgára címmel ismerték el. 1911-ben halt meg, Szarvason temették el. Kondoros déli határrészén, a nagymajori kastélyparkban található egy történelmi fa, mely ellenáll az idő viharainak. Szilárd, méltóságteljes, nem hajlik el, hasonlóan telepítőjéhez, Batthyány Lajoshoz, az első független magyar kormány miniszterelnökéhez. A fát Batthyány Lajos akkor ültette, amikor unokaöccsét, Batthyány Lászlót, a birtok tulaj-. donosát látogatta meg Nagymajorban. A vadászkastély mélyebb titkokat is rejt magában, hiszen a pozsonyi reformországgyűlések előtt a tiszántúli bárók, grófok többször találkoztak itt, és jelöltek ki követeket. A szabadságharc bukása után, a Bach-korszakban már titokban kellett az összejöveteleket megszervezni, megtartani, ürügyként a vadászatot használták fel erre. Megalakították a Csákó—Pesti Falkavadász Társaságot, de a vadászatok, vagyis a találkozók komoly gyanút ébresztettek az osztrákokban. Nem bíztak semmit a véletlenre az osztrákok, és a betyárok megfigyelésének jelszavával zsandárkaszár- nyát építettek fel a csárdával szemben. (Jelenleg ez Kondoros községházépülete). Elsősorban azonban nem a betyárokat, hanem azt figyelték, kik fordulnak meg a nagymajori vadászkastélyban. Mivel ez a megoldás sem nyújtott teljes biztonságot számukra, 150 osztrák katonát kívántak a kastélyba telepíteni. Batthyány László erre így reagált: „Inkább 150 agarat, mint 150 osztrák katonát!” A császáriak ezt a kijelentést nem bocsátották meg neki, és tettek arról, hogy „megszabaduljon” birtokától. A Batthyány-fát a hagyomány szerint maga Batthyány Lajos miniszterelnök ültette ,,Elmegyek én katonának, az leszek. Vészben forog édes hazám, én megyek!” 1848-ban vetette papírra e sorokat Petőfi István, nagy költőnk, Petőfi Sándor testvéröccse. Önként jelentkezett a honvédseregbe, Buda ostrománál már főhadnagy, majd százados. A világosi fegyverletétel után közkatonaként sorozták be a császári hadseregbe. Megaláztatásokat követően 1857-ben szabadult a fekete-sárga hadseregből. Katonabarátja, Bőhm János ajánlatára Gaylhoffer János dánosi birtokára szegődött el nevelőnek. Itt ismerte és szerette meg a földbirtokos leányát, Antóniát. A házasságkötési kísérletek kudarcainak hatására azonban István sógornőjéhez, Szendrey Júliához, Pestre menekült. Közbenjárásra állást kapott a nagymajori Geist-uradalomban, melyet a Batthyányak távozását követően vett meg Geist Gáspár. Öt évet dolgozott már le itt István gazdatisztként, amikor végre megköttethetett a házasság Antóniával. Petőfi István haláláig, 1880-ig a birtokon élt, és gazdatiszti tevékenysége mellett Kondoros község alapításán is fáradozott, majd pénztárnokként működött itt. Közben Antónia eltávozott tőle, és csak István temetésére jött el. A fehérmárvány sírkő, melyet István teteme fölé állítottak, ma is megvan, Rindó József helytörténeti kutató találta meg szakköröseivel a csákói cselédtemetőben. István holttestét Budapestre szállították, és a Petőfi család sírboltjában, a Kerepesi temetőben helyezték el. Az emlékkő jelenleg a kondorosi általános iskolában található meg, mely Petőfi István nevét viseli. Petőfi István nevét ma a helyi általános iskola viseli • ,,Ne felejtsétek a különbséget: igaz, hogy új rügyet bont minden új tavasz, de ha elszárad a gyökér, nincs többé se fa, se levél." (Krilov) Az emlékek fakulhatnak, a valóság keveredhet legendákkal, mondákkal. A gyökerek azonban már mélyen megkapaszkodtak a kondorosi „földben”. A helyiek büszkék arra, hogy községalapítójuk Petőfi István, a nagy magyar költő-forradalmár testvéröccse, hogy a nagymajori kastély a Batthyány család édeskeserű sorsát rejti, őrzi, hogy az 1848—49-es szabadságharc legfiatalabb katonája, Zlinszky István a település felvirágoztatásán munkálkodott. A kondorosiak nem felejtik Rózsa Sándort, a betyárkirályt sem, aki Kossuth Lajos hívó szavára szabadcsapatot toborzott a környéken, Jókai Mórt, akit felesége. Laborfalvi Róza női ruhában menekített, és több napig rejtőztek a kondorosi csárda zegzugos pincéiben. Apáról fiúra száll a hagyomány, hogy a száműzetésben élő Kossuth Lajos levelet küldött Turinból Zlinszky Istvánnak Kondorosra, és hogy a szabadság- harc bukása utáni években az elsők között emeltek szobrot Kossuthnak a településen. Az idősebbek emlékeznek arra is, hogy kiscserkészekként minden március 15-én Petőfi István sírhelyénél, a nagycsákói cselédtemetőben ünnepeltek. Az emlékek fakulnak, a valóság keveredik legendákkal, mondákkal. Történelmünk dicső és fájó napjai azonban örökre beivódtak a kondorosiak tudatába. Köszönhető ez Rindó József helytörténeti kutatónak is, aki hosszú évtizedek óta gyűjti, bővíti a község történetét felölelő dokumentumokat és dr. Gulyás Mihálynak is, akinek Kondoros újjátelepítésének 120. évfordulóján, tavaly jelent meg könyve, képes emlékezése. Ok vezetik utazásunkat a múltba, 1848-—49 és a későbbi évek kondorosi világába. A betyárkirály „ajánlata” Rindó József — Kondoros élő emlékezete — a nagymajori kastélyépület előtt ,,Esik eső, szép csendesen csepereg, Rózsa Sándor a kocsmában kesereg. Kocsmárosné bort hozzon az asztalra Legszebb lányát állítsa ki strázsára!” Túlzás lenne azt állítani, hogy az 1840-es években a betyárok, a törvényen kívüli szegénylegények testesítették meg az ártatlanságot a kondorosi pusztában. Kisebb-nkgyobb bűn mindegyiküket terhelte, ezért általában menekültek a hatóságok elől. Egyik központjuk a kondorosi csárda volt, amely pincéivel, rejtett zugaival, alagútjaival kiváló menedékhelyet jelentett. Kossuth Lajos hívó szavára Rózsa Sándor, a betyárvezér felajánlotta szolgálataikat, cserébe amnesztiát kért a szabadcsapat tagjainak. A legenda szerint az amnesztialevelet Jókai Mór vitte el személyesen Rózsa Sándorhoz. Kétszázötven betyár élén Rózsa Sándor részt is vett a szabadság- harcban, és a betyárok sajátos harcmodorukkal az őrületbe kergették Jellasics katonáit. A betyárok nem a megszokott módon, karddal harcoltak, hanem a karikásostort részesítették előnyben. Mire a horvátok kihúzták fegyverüket a kardhüvelyből. már lent is voltak a lóról, a földharcban pedig általában nem az ő javukra dőlt el a küzdelem. A betyár szabadcsapat ugyanakkor sok fejtörést is okozott a vezérkarnak, hiszen nehezen kezelhetők voltak, öntörvényűén harcoltak. Nem érRózsa Sándor hiteles fény képe tették több esetben, hogy miért fújnak visszavonulást, amikor ott helyben győzelemmel kecsegtetett a csata. A betyárok többsége a szabadságharc bukása után sem tért jó útra, így továbbra is bujdosniuk kellett. Rózsa Sándor például börtönben, a mai Romániában, Szamosújváron halt meg. Ott is temették el. Sírjához a kondorosiak többször is elzarándokoltak. A betyárok délvidéki harcainak emlékét egy nagyméretű festmény őrzi a kondorosi csárdában, mely Cs. Pataj Mihály munkája, aki tanítványával, Mihály Árpáddal örökítette meg a betyárok harci stílusát. Az oldalt írta és összeállította Nyemcsok László
