Békés Megyei Hírlap, 1996. március (51. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-09-10 / 59. szám
*£.|EKE$ MEGYEI HÍRLAP 1996. március 9-10., szombat-vasárnap Aki a delfineket bántja, az isteneket sérti meg! A mélység urai Csodálatos úszási teljesítménye mellett az embert mindig lenyűgözte a delfinek hallatlan intelligenciája. Már a XVI. században Pierre Belon, a francia természettudós a delfin agyát az emberi agyhoz hasonlította. Cuvier, a XIX. század első' felének nagy francia tudósa még tovább ment, hiszen a delfin agyát az ember agyával már mérlegre téve is összehasonlította. Hogy milyen következtetéseket vonhatunk le ebből, arról kérdeztük e héten Szabó Péter tanár urat, a győri Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola adjunktusát. — Általában nem az agy súlya, hanem az agynak a test összsúlyához viszonyított aránya a mérvadó. Messzemenő következtetéseket az intelligencia fokára ebből ugyan nem lehet levonni, de valamit mégis mutat. Ez az arányérték az embernél 2,1, a delfinnél 1,17, a csimpánznál 0,7 százalék. —A delfinek intelligenciájának mutatójaként különleges kommunikációs képességüket szokták emlegetni. — Herodotostól Cuvierig minden tudós megállapította, hogy a delfinnek van hangja és meg is hallják egymás kiáltásait. Ennek egyik oka, hogy a delfinek érzékelik ultrahangjuk visszaverődését, így mintegy beépített radarral tájékozódnak a víz alatt. — Az ember hajlamos arra, hogy emberi tulajdonságokkal ruházza fel a delfineket. Mondják róla: érzelmes lény. Mi ennek az alapja? — Az ókor jelentős alakja, idősebb Plinius egy Simo nevű delfinről szóló történetét így fejezte be: „Amikor a hátán lovagló gyermek betegségben meghalt, a bánatától lesújtott delfin mindennap ugyanarra a helyre kijött a partra. így fejezte ki mély gyászát, amíg maga is el nem pusztult, és senki sem kételkedett benne, hogy a búbánattól.” Hasonló történeteket valóban tucatszám írtak le nem csak az ókorban, hanem még századunkban is. —Az ókori görögök szilárdan hittek abban, hogy a delfinek egykor emberek voltak és lelkűkben még ma is él ez a tudat. Más népek kultúrájában is tetten érhető ez. az elképzelés? — A történet, amit elmondok, a XIX. század utolsó évtizedeiben Új- Zélandon esett meg, s főhőse egy beluga delfin volt, mely az egyébként viharos és zátonyos partvidék mindig ugyanazon szakaszán jelent meg. Mivel ez a hely a Pelorus-fok volt, elnevezték Pelorus Jack-nek. E négy és fél méteres delfin szokása szerint körbe- úszta az arra járó hajókat, megette a neki dobott élelmet és ezt követően, a legközelebbi biztonságos kikötőbe „kalauzolta!” a hajókat. Pelorus Jack nemzeti kinccsé vált, a turisták érte jöttek a szigetekre. A maori bennszülöttek is — akiket mi oly gyakran vádolunk emberevéssel — ismerték, és mitológiájukban is szerepelt a delfin. Úgy tartották, ha a delfinnek — így Pelorus Jack- nek is — bármi baja esik, az nagy szerencsétlenséget hozhat akár az egész világra-is. Miközben a maorik így védték a delfint és természetesen Pelorus Jack-et is, egy fehér turista 1893-ban puskát vett magához, felszállt a Pingvin nevű hajóra pusztán azért, hogy a híressé vált állatot, mikor üdvözlésére feléje úszik, agyonlője. Golyóját valóban a delfin húsába eresztette, ám az állat túlélte a „merényletet”. Ezt követően a fehér Európa is jobban odafigyelt rá és ünnepélyesen felkérték Viktória angol királnyőt, hogy törvényben hirdesse ki Pelorus Jack védelmét. A törvény így szólt: „Büntetés terhe mellett tilos a Pelorus-foknál és Új-Zéland déli szigete körül halált okozó fegyverrel vagy bármi más módon a Peloms Jack nevű delfinre vadászni, lőni vagy őt megszigonyozni. — Megváltozott a történtek után az állat viselkedése? — A nagy becsben tartott delfin idővel újra megjelent a hajók körül. De egy hajót nem közelített meg soha többé: a Pingvin nevűt. —Nem csodálkoznék, ha beteljesült volna a maorik jóslata is... — Igen. Néhány év múlva a Pingvin sok utasát a mélybe temetve elsüllyedt. S milyen a sors, véletlenül éppen a Pelorus-foknál. S ez még nem minden. Pelorus Jack a természet törvénye szerint elpusztult, partra vetett tetemét megtalálták, és a gyászban nagy szerencsétlenségről kezdtek beszélni a bennszülöttek. A déli féltekén ebből semmi sem volt érzékelhető, de Európára ez az év forrongó nyarat hozott. 1914-et írtunk akkor... Az ókori görögök azt írták: aki a delfineket bántja, az isteneket sérti meg. Az istenek elé többé nem járulhat áldozatot bemutatni, sem tiszta kézzel oltáraikat érinteni, aki a delfinek vesztét okozza. Sőt, az ilyen ember még a vele egy fedél alatt élőket is tisztátalanná teszi. Mert a mélységek urainak lemészárlását éppoly gyűlöletes bűnnek tartják az istenek, mint az emberölést. Készéi L. András Az ókori görögök szilárdan hittek abban, hogy a delfinek egykor emberek voltak és lelkűkben még ma is él ez a tudat Fekete fehéren A harc eldőlni látszik Az asszonyok — mind a harmincán — a nap végeztével számba vették mit hagytak meg a katonák. Mennyi húst, felvágottat, zöldséget és gyümölcsöt nem kellett nekik asztalra rakni. Tudták, mindig odavan egy-két harcos kimenőn, betegszobán, vagy koplal a körletben, mert előző nap elcsapta a hasát a városban a zsíros magyar koszton. A bázison rend van, amit nem ettek meg IFOR-ék, az megy vissza a hűtőbe, de inkább a moslékba. Hát oda ugyan nem—gondolták az asszonyok. Szépen összecsomagolták a maradékokat, aztán a kis pakkokat be a szatyorba. Jó lesz otthon a munkanélküli apunak meg a gyerekeknek. Naponta elindultak hát a degeszre tömött szatyrokkal, mint harminc éve minden nap. Mert amióta eszüket tudják, a maradékot mindig hazavitték. Ez „járt” nekik. A főnök is tudta, szemet hunyt fölötte, különben is a fizetésüket máreleve úgy állapították meg, hogy ezt a kis természetbenit hozzákalkulálták. Hanem egyszer—most a hét elején — beütött a krach. IFOR- ék észrevették, hogy hazafelé menet az asszonyok tele szatyorral lépik át az ellenőrző pontokat. Lett botrány. Jó nagy. Hiába hivatkoztak szerencsétlen asszonyok a harmincéves hagyományra, meg a munkanélküli emberre, meg a gyerekekre, a massachusetts-i négycsillagos tiszt szíve nem lágyult meg. Arra hivatkozott, rendesen megfizetik az asszonyokat, s a pénzért tiszta munkát és tiszta kezeket várnak el. Sebtiben átnyújtották a felmondólevelet, s még aznap új személyzetet állítottak be a konyhába. Tanulság? Nem sok. Csak annyi, hogy Taszárra és környékére nem az amerikai nagybácsi érkezett meg, hanem az Újvilág új szemlélete. Ahol egyetlen törvény van: a legjobban megfelelni. Somogybán — úgy is mondhatnánk — hadiállapot van. Két világ, két szemlélet, két követelményrendszer vívja ádáz küzdelmét. Áldozatok csak ezen az oldalon vannak: most harminc asszony esett el. A harc eldőlni látszik. Árpási Zoltán Victor Hugo A magvető Ez itt a csendes alkonyat. Hátam megvetve élvezem, amint a végső sugarak még végigsímítnak ezen. Fürdeti már a földeket a lopakodó langy sötét, elnézem azt az öreget, ahogyan lép, csak egyre lép. A barázdák lágy, hímporos hátán árnyék oson vele, egyszerű és csodálatos mikor nyílik a tenyere. Vonul a végtelen mezőn, elmegy, megfordul, visszatér. Szememláttára nyer özön értelmet, hasznot itt a tér. Az árnyék, mint egy nagy kötény, belőle kél a suhogás, de égig vetíti a fény: a magvető most óriás. Magyar Demokrata Fórum — új tavaszi seregszemle? Mit szól hozzá, kedves tanár úr? Mi történik itt? — teszik fel naponta ezrek, tízezrek a kérdést. Az egészből nem értenek semmit. Mi folyik itt valójában, rendszerváltás vagy valami más? Kételyek között utazunk ezen a huszadik század végi Magyarországon. Segíteni szeretnénk. A mai magyar valóságot értelmezni. A tanár úr, akit megszólaltatunk egyetemi docens, Kelet-Európa-szakértő. Most az MDF országos gyűléséről kérdezzük. —Tehát, mit szól hozzá, tanáriír? — Bejött a papírforma: Lezsák Sándor lett az MDF elnöke. Most már csak az a kérdés, milyen párt bújik ki a lezsáki koncepcióból. Hiszen megválasztása az antalli MDF-felfogás kritikája és egyben ígérvény egy attól eltérő arculatú pártra. — Most arról beszélnek: vissza kell térni Lakitelekhez. — Ha a lakitelki gyökerek lesznek a meghatározók, számítani lehet arra, hogy az MDF új arculata meglehetősen sokszínű lesz. Kérdés persze, hogy ez a régi-új szervezet mennyiben lesz nemzeti, demokratikus, népi, s azok mit jelentenek módszerben, megjelenésben, hangütésben. Kiket képviselnek, kikhez szólnak és hogyan? —A legnagyobb kérdés persze mégis csak az, hol lesz a helye az átalakult MDF-nek a politikai palettán? —A csupán elnevezésükben szocialisták és a valóban liberálisok ugyanarra vagy ugyanazokra a társadalmi csoportokra számítanak, mint ők: a sokféle társadalmi forrásból jött hazai nagy- és középtulajdonosok városi és falusi osztagaira, a hozzájuk kapcsolódó, érdekeikben idekötődő, jórészt első vonalbeli szak- és humán értelmiségi, igazgatási, menedzseri rétegekre és azok kapcsolataira. Ilyen metszetben nem lehet értelmezni sem a Fidesz, sem a KDNP arculatát, mivel ezek a pártok is polgári bázisúak, olyan értékrendet hirdetnek. Egyedül Torgyánnak sikerült elérni azt, amit valamennyi párt hirdetett magáról: néppárt akar lenni. Ami a mai Magyarországon annyit jelent, hogy minden olyan réteget, csoportot befolyása alá akar terelni, amely elégedetlen a magyar kapitalizmussal. Legyen szó versenytől szorongatott vállalkozóról, városon vagy falun élőről, elnyomoro- dó értelmiségiről, vagy alkalmazottról. A kisgazda vezérnek a jelek szerint nem okoz gondot a sokféle elégedetlenséget egybe terelni, képviselni, sőt tetszetős ígéreteket is tenni. — A Torgyán vezette kisgazdapárt már most az MDF legnagyobb ellenfele, később pedig még inkább az lehet. — Igen, meg kell küzdenie, vagy éppen megegyeznie vele, mert ott az igazi ellenfél: a most kormányzó erő. Ebben az előzetes viadalban dől el, ki a legény a jobboldali csárdában, melyik párt lesz a központ, melyik csak szövetséges? Lezsáknak tehát nincs könnyű helyzete. Torgyánt jobbról aligha tudja előzni. Ráadásul Torgyán gyakorlott bajvívó, Antalinak sem sikerült megrendítenie, ellenkezőleg, a kisgazda vezér lovagolta meg az egykori miniszter- elnök gebéit, a harminchatokat úgy, hogy azok — a tettes szavait idézve — belesántultak. — Miközben Torgyán „lubickol" a politika színpadán, nem kevesen elintézik egy kézlegyintéssel: demagóg. — Túlságosan könnyű és félrevezető magyarázat lenne a Torgyán- jelenséget csupán^a demagógia tartományába utalni. Őt a mi viszonyaink szülték, éltették és talán érlelik. Torgyán megtalálta azt a hangot, ami hatékony, még ha demagóg is. Útja sok tanulságot hordoz a „pártépítésben”, az arculatformálásban, a tekintély és a hívek szerzésében. Végül: alig hihető, hogy mindez együtt is akár elég lett volna naggyá növéséhez, ha nála különb is akad a politikai jobboldalon. — A kérdés talán soha nem volt annyira aktuális, mint most, az MDF tisztújító közgyűlése után. — Igen, s a választ erre Lezsáknak kell megadnia. Ezen a térfélen nehéz lesz szövetségesnek lennie, még nehezebb ellenfélnek maradnia. De mert a politikában minden elképzelhető, miért is ne vehetnénk számításba, hogy az MDF- cilinderből végül is egy Lakitelekre ütő, se nyugat, se kelet, se szocializmus, se kapitalizmus szemléletű, korszerűen nemzeti, pozitívan népi elkötelezettségű, szociálisan érzékeny, polgári és demokratikus néppárt-nyúl jöjjön elő. Ha Lezsákék legelőbb arra ügyelnek, hogy a pártból száműzzék az MDF-re árnyékot vetett bántó úri gőgöt, aprimitív akasztó- dénesjánosi gyűlölködést, a bizalomromboló, kirekesztő, nemzetieskedő pá-; toszt és romantikát, a valóságtól elrugaszkodott képzelgéseket, akkor lehet esélyük a jövőre. —Mennyiben befolyásolja az elmondottakat az MDF kettéválása, a Magyar Demokrata Néppárt megalakulása? — Az MDF-nek ez egyszerre jelent kihívást és lehetőséget. Ha Szabó Ivánék a nemzeti liberalizmusnak adnak hajlékot, akkor sem szükségszerű, hogy Lezsákék jobbra keressék a kiutat. Á. Z.
