Békés Megyei Hírlap, 1996. február (51. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-09 / 34. szám

II 1996. február 9., péntek KÖKÖS-VIDÉKI ZSAIRQJ Én, a Gyula, meg a Guszti 75 ezer a nyomravezetőnek Lakodalomra készültek? Mi vittük el azt a 11 tyúkot a sarkadi P. S.-né udvarából — vallott önma­gukról bevezetőként L. Tibor, ami­kor a sarkadi kapitányságon egy „kerekasztal-beszélgetés” kereté­ben kérdőre vonták a rend őrei. Ott az udvarban egy lakat igyekezett védeni a tollas jószágokat, ám annak lecsavarása „rutinmunka” volt ne­kik. A zsákmányt csupán a közelben lévő házukig kellett cipelniük, így aztán meg se nagyon izzadhattak a nagy igyekezetben. Visszatérő kuncsaftjai ők a helyi rendőröknek, különösen Cz. Gyula, aki évente három-négy alkalommal kerül rendőri őrizetbe. Úgy tűnik, ez tartja benne a lelket, mert alighogy szabadlábra helyezik, talán máris azon töri a fejét, hogyan'kerülhetne vissza. Most éppen tizenkét rendbe­li kisebb-nagyobb betöréses lopás alapos gyanúja miatt van előzetes letartóztatásban. A karácsonyt és a szilvesztert is rács mögött töltötte, természetesen nem önszántából. Gyula lopott kerékpárokat — az értékesebb Mountain Bike-ok a gyengéi közé tartoznak —, magnót, rádiót, gázpalackot, készpénzt, egy­szóval mindent, ami könnyen értékesíthető. Öregektől lopott. Betörő járt az idősek napközi otthonában Dombiratoson január 22-én éj­jel. A tettes ablakbetörés mód­szerével hatolt az épületbe, ahonnan egy mikrohullámú sütőt tulajdonított el 20 ezer fo­rint értékben. Az értékes kony­hai eszközt az önkormányzat néhány hónappal ezelőtt azért vásárolta, hogy a gondozók az idősek kívánságára fel tudják melegíteni az odaszállított ebé­det. Vajon mire használja? „Égi jelek”, pontosabban az úgyne­vezett lézerpásztázó fényei csa­logatták tavaly ősz óta a domb­egyházi Caribic diszkóba a kör­nyék fiataljait. Úgy tűnik, ennek egyelőre vége: január 22-ére virradóra ismeretlen tettes le­szerelte és eltulajdonította a Béke u. 15. szám alatti épületről a 300 ezer forintot érő fénytech­nikai berendezést. Rácson keresztül. Dombegy­házon január 22-ére virradóra másik betörés is történt. Az elkövetők Drágán László Sugár u. 9. szám alatti italboltjának ab­Betört többek között a Cukor­gyári Sport Büfébe, ahonnan fűnyí­rót, rotációs kapát vitt el. A város külterületén lévő tanyákat szintén előszeretettel kereste fel — aztán időnként kirámolta őket. Utoljára az úgynevezett Matus-tanyát törte fel. A lakás összes berendezési tárgyát elszállította. Szállásadó apjának az onnan lopott ágyat pénzért adta to­vább, aki bizony felháborodva vette tudomásul a házkutatáskor kiderült valóságot. Ezúton is kérik Sarkad rendőrei a város valamennyi lakóját, hogy vagyontárgyaik biztonságára for­dítsanak nagyobb gondott, különös tekintettel a disznóvágások nyomán füstölésre kerülő élelmiszerekre. Ezek most a legkelendőbbek a Gyu­la és társai féle tolvajok körében, de nem árt, ha alaposan bezárják a tyú­kokat, szem előtt tartják a kerékpár­jaikat és az értékesebb műszaki cik­keket biztonságos ajtóval ellátott helyiségben tárolják. Ugyanis ha a tolvajok megkaparintják azokat, pillanatokon belül túladnak rajtuk és azok megkerülése — a tulajdo­nosnak történő visszadása — akár kétségessé is válhat. T. Gy. lakrácsait kivágva behatoltak az épületbe; mintegy 100 ezer fo­rint összértékű itallal, dohány­áruval és édességgel távoztak. Kerítésbontók. Még mindig ja­nuár 22! A battonyai Május 1. Mezőgazdasági Szövetkezet il­letékesei azért tettek rendőrségi feljelentést ismeretlen tettes el­len, mert ezen a napon a szövet­kezet dombegyházi úti üzem­anyagtelepéről eltűnt 200 liter Carrier Standard típusú motor­olaj, értéke 20 ezer 826 Ft. A tettes vagy tettesek a drótkerítés kibontásával jutottak a telepre, a rongálási kár ezer forint. Az éhség hajtotta? Battonyán az ablakkeret lefeszítése, majd az üveg kiemelése után hatolt be a Klapka utca 15. szám alatti ABC-be január 27-én egy betörő. Kizárólag élelmiszere­ket vitt magával. Olaj, csoroszlya. A dombegy­házi Petőfi Mezőgazdasági Szö­vetkezetnek okozott 85 ezer 950 Ft kárt az az ismeretlen tettes, aki 1996. január 23-án virradóra kerítéskivágás módszerével ha­Mint arról már korábban beszá­moltunk, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat az 1996. január 1-jén Gyomaend- rődön ekével együtt eltulajdoní­tott John Deere4755 típusú trak­tor ügyében. A nyomozás újabb fejleményeként elkészült egy rajz arról a személyről, aki azon a napon vezette a helybéli Relax Kft. ötmillió forint értékű erőgépét. Kérjük azok jelentkezését személyesen vagy telefonon a főkapitányságon, illetve bár­melyik rendőri szervnél, akik a rajzon látható arcot felisme­rik (35-40 év körüli, kerek arcú, mélyen ülő, sötét szemű férfiról van szó, aki bordázott fekete sísapkát viselt a fején), tolt be a szövetkezet gépműhe­lyébe, majd az ott parkoló 2 kombájnból leeresztett és eltu­lajdonított összesen 480 liter gázolajat, továbbá magával vitt 15 darab vetőcsoroszlyát is. Ismerte, mégis... A battonyai H. A. Gy. 1996. január 2-án két videofdmet és egy Funai típusú lejátszókészüléket kölcsönzött az ugyancsak battonyai J. J. videotékájából. A szórakoztató­elektronikai eszközöket a tulaj­donosnak a szerződés értelmé­ben két nap múlva, tehát január 4-én kellett volna viszontlátnia. Erre a mai napig nem került sor, H. A. Gy. ugyanis értékesítette őket. A viszonylag egyértelmű eset egyik tanulsága: nézzük meg jobban, kinek adunk köl­csön! Nem guberált Ajtókifeszítés módszerével hatolt be ismeretlen tettes a közelmúltban a kever- mesi szeméttelep őrbódéjába, ahonnan olajradiátort, akkumu­látort és szerszámokat tulajdoní­tott el. A nagyközségi önkor­mányzat által fenntartott telep kára 40 ezer forint. M. Gy. Condor keserű Bizonyára keserű szájízzel vette tudomásul a gyulai Sz. M.-né, hogy január 25-én félóra alatt eltűnt az olasz gyártmányú, Condor típusú női Mountain Bike kerékpárja (melynek gyári száma 630830) a helyi Bokatex Kft. udvaráról. Pályázati felhívás Békéscsaba Megyei Jogú Város Drogellenes Munkacsoportja irodalmi pályázatot hirdet. Pá­lyázni lehet — műfaji megkötés nélkül — bármilyen irodalmi al­kotással, melynek témája: A drog, avagy mindenki ki van téve a kockázatnak. A mű terjedelme 5 gépelt ol­dalnál több ne legyen! A pályá­zaton általános és középiskolás tanulók vehetnek részt. A pályá­zat jeligés. A jelige mellett sze­repeljen az életkor is. A jeligé­hez tartozó nevet lezárt boríték­ban kérik mellékelni. A pályá­zatokat jeles zsűri bírálja el. A díjak és elismerések a pályamű­vek számának és színvonalának függvényében kerülnek kiadás­ra. Beküldési határidő: 1996. április 1. Cím: Jókai Mór Középiskolai Kollégium, 5601 Békéscsaba, Gyulai út 9. (Pf.: 37.) Eredményhirdetés: 1996. május 10. vagy tudnak a bűncselekmény elkövetőiről, illetve az ello­pott tárgyakról. A Békés Me­gyei Rendőr-főkapitányság a nyomravezetőnek — akinek a személyét bizalmasan kezelik — 75 ezer forint díjat tűzött ki. Reszkessetek kerékpártolvajok! A Szeghalmi Rendó'rkapitányság illetékességi területén továbbra is nagyon sok kerékpárlopás törté­nik. Hetente 5-6 kerékpár tűnik el a térségben. A tolvajok legkedvel­tebb „munkahelye” a közterület, de olykor a „kerítésen belüli táro­lás” sem bizonyul elég hatásos­nak. A legtöbb kerékpárlopást Szeghalmon, Füzesgyarmaton és Vésztőn követik el. Ezért a rend­őrség is elsősorban ezekre a tele­pülésekre koncentrál. Ahol pol­gárőrség működik, ott a polgár­őröket is tevékenyen be kívánják vonni a tolvajok felkutatásába, il­letve kiszűrésébe. A kapitányság munkatársai azt tervezik, hogy a bűnügyi szempontból érintettebb helyeken hamarosan figyelőszol­gálatokat állítanak fel. M. B. Sokszor olyan tárgyakat, eszkö­zöket is ellopnak a betörők, amelyeket feltehetően nem tud­nak semmire sem használni. Nem úgy a legutóbbi eset része­sei, akik talán lakodalomra vagy valami más ünnepségre készül­hettek, mint azt az összelopott dolgok bizonyítják. Történt ugyanis, hogy a magyarbán- hegyesi N. Mihályné Damjanich utcai lakatlan otthonát lakatlefe- szítéssel közelítették meg isme­retlenek. Miután az egész házat átkutatták, összegyűjtöttek 2 db Rend a lelke mindennek párnát, egy csillárt, 60 kg burgo­nyát, 10 kg vöröshagymát, az udvarról 22 tyúkot, 2 kakast és egy pulykát. Meglehet, nem függ össze a két eset, de sosem lehet tudni. Ugyanis Mezőkovácsházáról K. László 67-es majori lakos bejelentette, hogy az Alkot­mány utcai, lakatlanul álló la­kásába betörtek. Egy fest­ményt, 12 férfiinget, egy férfi­karórát és egy Doxa zsebórát vittek el. — hm — Jog és igazság: A jogot annál igazságosabbnak érezzük, minél igazságtalanabb az ellenfelünk szempontjából. Betörőszombat Ga*IA \%GYWIBIZTOMs^ Ú| szolgáltatás: régi széfek, páncélszekrények felújítása: Josítc pati­a széfeket, páncélszekrényeket megerősítjük, a biztosító által elfogadott új zárszerkezettel látjuk el, eredeti, nás formáját megőrizve, esztétikailag is újjávarázsoljuk ■ elromlott, nem nyitható/zárható széfek, páncélszekrények javítása: szakembereink kimennek a helyszínre, szakvéleményt adnak és a szükséges munkálatokat igény szerint a hely­színen vagy cégünk műhelyében elvégzik. Forduljon hozzánk bizalommal, egyben tekintse meg saját gyártású termékeinket is! 5600 Békéscsaba, lllésházi út 1 8. Tel./fax: (66) 441-833, 441-832. NE FELEDJE! A TREZOR: BIZTONSÁG Vegyen részt! Jegyzés: 1996. február 12-től március 1-ig A villamosság életünk alapvető, észrevehetetlen része. Pótolhatatlan, ami a gazdaság egyik legfontosabb iparágává teszi. Ezt bizonyítja az is, hogy a magyar energiaipar privatizációjában igen rangos német és francia szakmai befektetők vettek tulajdonrészt. Most éljen a lehetőséggel! Az ÁPV Rt. a DÉMÁSZ Rt. részvényeit ajánlja fel hazai és devizakülföldi, alanyi jogú kárpótlási jegyekért. így Ön hosszútávon jövedelmező és biztonságos befektetési lehetőséghez jut. Az átváltás során 30 ezer Ft összcímletértékű kárpótlási jegy 4 db, egyenként 10 ezer Ft címletértékű, névreszóló törzsrészvényre cserélhető. A részvényigényeket az OTP Bank 200 kijelölt fiókjában fogadják. A jegyzési időszakon belül leadott igénylések sorrendje nem befolyásolja a részvényigények teljesítését. Amennyiben a részvénycserével kapcsolatban további információra van szüksége, az OTP Bank kijelölt fiókjai és az ÁPV Rt. ügyfélszolgálati irodái állnak rendelkezésére. Ji 'W ÁLLAMI MM PRIVATIZÁCIÓS ÉS | | , , MM m vagyonkezelő RT. INyilt lapokkal.

Next

/
Thumbnails
Contents