Békés Megyei Hírlap, 1996. február (51. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-28 / 50. szám
1996. február 28., szerda HAZAI TÜKÖR Csődbe jutott önkormányzatok nem számíthatnak állami mentőövre Iránytű az adósságrendezéshez A települési önkormányzatok néhány éves működése bebizonyította, hogy egy részük - a gazdálkodás szigorú szabályai és korlátái ellenére - fizetésképtelenné válhat. A csőd és a fel- számolási eljárás azonban nem alkalmazható náluk: a legnehezebb helyzetben is teljesíteniük kell kötelező feladataikat. Ennek jegyében kezdte meg tegnap az Országgyűlés a helyi önkormányzatok adósság- rendezési eljárásáról szóló törvényjavaslat általános vitáját. Kuncze Gábor belügyminiszter expozéjában hangsúlyozta: az előterjesztés szerte- foszlatja azt az illúziót, hogy az állami költségvetés mindenképpen helyreállítja a csődbe jutott önkormányzatok fizetőképességét. Egyúttal remélhetőleg nagyobb óvatosságra inti majd a polgármestereket, valamint a képviselőtestületeket, amikor a gazdálkodás kérdéseiről döntenek. Maga az adósságrendezési eljárás két szakaszból áll: az elsőben az önkormányzat és hitelezői keresik majd a megegyezés lehetőségét, míg a második szakasz végén a bíróság dönt a vagyonról és a tartozás rendezéséről. Ezt követően az érintett önkormányzat vagyoni szempontból karcsú- sodva, de tiszta lappal folytathatja a gazdálkodást. A vita részvevői közül Rap- csák András (KDNP) keményen bírálta a kormányt, s az önkormányzati finanszírozási rendszer teljes átalakítását sürgette, hogy elejét vegyék a tömeges ellehetetlenülésnek. Balsay István (Fidesz) is arra mutatott rá, hogy ha a 3200 önkormányzatból több mint 1000 bajban van, akkor nem csak egyesek felelőtlen gazdálkodásában kell a hibát keresni. Mindezzel együtt szükségesnek tartotta a törvény elfogadását. Lamperth Mónika (MSZP) bejelentette: pártja támogatja a törvényjavaslatot, bár néhány kérdésben - például a fizetésképtelenség megállapítására vonatkozó időszak esetében - további megfontolást tart szükségesnek. S. Á. Lemondás után felmentés Göncz Árpád köztársasági elnök - a miniszter- elnök javaslatára - kedden, február 29-ei hatállyal felmentette pénzügyminiszteri tisztségéből a posztjáról lemondott Bokros Lajost. Tiltakozás a határon túlról Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke levélben közölte az Ország- gyűlés elnökével, hogy nem értenek egyet a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumának ellenőrző testületébe javasolt Szőcs Géza személyével. Azt kifogásolják, hogy az ellenzéki pártok megkérdezésük nélkül döntöttek a jelölésről. Az Országgyűlés házbizottságának keddi rendkívüli ülésén a javaslattevők továbbra is fenntartották Szőcs Géza jelölését. Csökkennek a kamatok A Magyar Nemzeti Bank március 1 -jétől a jelenlegi évi 15,5 százalékról 14,5 százalékra csökkenti a forintforrások utáni tartalék kamatlábát. Változik a devizaforrásokra képzett tartalék kamata is: évi 24 százalékról 21 százalékra mérséklődik. Az intézkedésre a piaci kamatok alakulásával összhangban került sor - közölték tegnap a jegybank illetékesei. Együttműködési megállapodás Tegnap aláírták a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, valamint a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete megállapodását. Ennek célja a kulturális ágazatban kialakult „vészhelyzet” kezelését szolgáló korrekt szakmai együttműködés. Ezt az érdekvédelmi szervezet országos értekezletén jelentették be. Mégis kell vagyonnyilvántartás Az Országgyűlés' Gazdasági Bizottságának tegnapi ülésén ismételten felvetődött: a fekete- gazdaság elleni harc érdekében is szükség lenne az állampolgárok vagyonának valamilyen nyilvántartására. Más megközelítésben ez úgy hangzott: a feketegazdaság visszaszorításához elkerülhetetlen a vagyoni és a jövedelmi viszonyok legális szembeállítása. Kutasi vizsgálat A rendőrség tegnap a helyszínen rekonstruálta a hétfői kutasi tömegszerenesét- lenség körülményeit. Tizenöt sérültet ápolnak a környező városok kórházaiban, közülük kettő állapota súlyos, életveszélyes. Időközben kiderült, hogy az elhunytak számát elsődlegesen tévesen határozta meg a rendőrség. Tegnap megállapították, hogy a helyszínen tizenegyen vesztették életüket, egy sérült pedig kórházba szállítás közben halt meg, így az áldozatok száma tizenkettő. Többségük Kutason, illetve a környező településeken lakott. Áz érintett községek polgármesterei megállapodtak, hogy halottaikat - az áldozatok közül kilenc személyt - szombaton temetik el. Szajol másodfokon Véletlen, de szinte drámai egybeesés: a kutasi tömegszerencsétlenség másnapján, tegnap kezdődött meg a Legfelsőbb Bíróságon az 1994. december 2-ai szajoli tragédia vádlottjainak fel- lebbviteli tárgyalása. Szajolban - mint emlékezetes - hibás váltóállítás miatt több kocsi az állomás épületébe rohant; 31-en életüket vesztették, 51 -en megsérültek. Elsőfokon a bíróság mindhárom vádlottat bűnösnek találta. Szűcs Ferenc váltókezelőt 5 és fél évi, Farkas István tolatásvezetőt kétévi, Illyés Ferenc kocsi- rendezőt másfél évi fogház- büntetésre ítélték. A másodfokú ítélet ma várható. Családi vitanap A kormány családpolitikája címmel ma vitanapot tart a parlament. E tárgyalási formát a képviselők legalább egyötödének egyetértésével alkalmazhatja a Ház. Ezúttal 78 képviselő támogatta Pusztai Erzsébet (MDF) kezdeményezését. A menetrend szerint a kormány 30 percet kap családpolitikája ismertetésére, 15-öt a vitazárásra. A koalíció 140 percéből 88 az MSZP-s, 52 az SZDSZ-es szónokoké. Az ellenzék 140 percének megoszlása: MDF 41, FKgP 34, KDNP 32, Fidesz 30. A függetleneknek 3 perc jut.- káté Májusban derül ki a nyugdíjemelés mértéke Családi pótlék - döccenőkkel Egyharmad kap, kétharmad fizet? Vámosi Nagy Szabolcs az szja-beuállásról, a tévedések áráról Legkésőbb három hét múlva, március 20-án több mint másfél millió adófizető polgárnak postára kell adnia az általános sze- mélyijövedelemadó-bevallását. Vámosi Nagy Szabolcs, az APEH főosztályvezetője minden érintettnek azt tanácsolja, ne hagyja az utolsó napokra a „vallomástételt”, mert a sebtében elvégzett számításokba könnyen hiba csúszhat, s a tévedésért kisebb-nagyobb árat kell fizetni.- A tavalyi jövedelmekről a bevallást a 9553. számú nyomtatványon kell benyújtani mindazoknak, akik nem folytatnak vállalkozási tevékenységet, nem végeznek általános forgalmiadó-köteles értékesítést, nem vezetnek kettős könyvelést, illetve nem kellett február 15-éig adóbevallást készíteniük - mondja a szakember.- Az előzetes számítások szerint a bevallások mintegy egyharmada lesz visszaigénylő, a másik kétharmad várhatóan befizetést is „mellékel”.- Aki az előírt határidőre nem tesz eleget bevallási és adófizetési kötelezettségének, annak bizony büntetéssel is számolnia kell. Ha a késedelem 15 napon belüli, a teljes évi adó 5 százalékáig terjedő mulasztási bírság lehet a következménye. Ha a késedelem nem haladja meg a 30 napot, 20 százalékkal, ha pedig 30 napnál több, az adózónak 30 százalékkal kell többet fizetnie.- A hibás bevallásokért a tévesztésnek megfelelő összeg 5 százaléka, magánszemély esetében legalább 500, legfeljebb 10 ezer forint lehet a büntetés. Megeshet, hogy a hiba nem érinti az adó végösszegét, de ilyen esetben is legalább 500 forint bírság szabható ki.- Akik bevallásukat benyújtják, de késedelmesen fizetnek, azoknak a jegybanki alapkamat kétszeresének egy napra eső értékét számítják fel pótlékként. (németh) A „villámkérdések” parlamenti órájában tegnap több közérdekű témáról kérdezték a képviselők a népjóléti tárca vezetőjét. Selmeczi Gabriella (Fidesz) például fölvetette: mi az oka, hogy a családi pótlékra jogosultaknak csak 10-15 százalékától érkeztek be az igénylések, s azok fele is hibásan kitöltve? Szabó György népjóléti miniszter úgy vélte, hogy egy új rendszer kezdeti zökkenőiről van szó, amelyek a későbbiekben nyilván megszűnnek. A számítógépes rendszer egyébként március 20-áig be tudja fogadni az adatlapokat. Kérdést kapott a miniszter az idei nyugdíjemelés várható mértékére vonatkozóan is. A miniszter elmondta: a nyugdíjasok pontosan annyira számíthatnak, amennyivel az aktív dolgozók tavalyi nettó átlagkeresete nőtt. Áz adatot a KSH májusban mutatja ki. A szocialisták által támogatott MSZOSZ női választmánya 1994-ben 160 000 aláírást gyűjtött össze a nők nyugdíj- korhatárának emelése ellen, ám a kormány most mégis emelésre készül - tette szóvá Szilágy iné Császár Terézia (KDNP). A miniszter közölte, hogy március 7-én a kabinet újra áttekinti a témát, s remélhetően olyan megoldást talál, amelyet széles körben elfogadnak. - nes Plakátgóliátok. Az év óriása 1996 címmel termékismertető műalkotások vetélkedőjét hirdette meg a közelmúltban a Magyar Közterületi Reklám Szövetség. A versenyen 450, a múlt esztendőben már bemutatkozott óriásplakát indult. A döntőbe jutottakat a rendezők tegnap Budán, a Flórián tér parkjában állították ki. fotó: feb/hajdu András Játékok a Calypsóban Erősödő verseny az éterben a hallgatótábor növeléséért Saci lánya 1980-ban született, Calypso „fia” pedig 1989-ben. Ők a szeme fényei. Úgy érzi, hogy mindkettő nagyon szépen fejlődik. A „fiúnak” az is fontos életrajzi adata, hogy békés sziget a politika háborgó tengerében. A Magyar Rádió első, magyar nyelven sugárzó kereskedelmi adása B. Tóth László nevéhez fűződik. „Kereskedelmi” ugyan a Calypso rádió, valójában azonban közszolgálatot teljesít - vallja a főszerkesztő. Rendre olyan témával foglalkoznak, amely - véleményük és a hallgatók visszajelzései szerint - közérdekű, naprakész. Az viszont tény, hogy működésük a reklámbevételeken alapul. Műsoruk elsősorban a vásárlóképes középrétegekhez szól, és a zenét is az ő ízlésükhöz válogatják. A Calypso programjában egymást váltják a népszerű műsorvezetők, akik között pár éve még jelen volt a fiatalon elhunyt Déri János is. Neves rádióriporterek mellett a hallgatók rendszeresen találkozhatnak Zoránnal, Kudlik Júliával, Pártái Luciával. A műsorok erőssége a sport is, nem utolsósorban az ugyancsak műsorvezetést vállaló sporttudósítók jóvoltából. A Calypsónak saját időjárásjelentője van, Aigner Szilárd személyében. A Calypso vezette be Magyarországon a „betelefonálós” játékot, s ugyancsak náluk jelentkezett először az éter hullámain a horoszkóp. Ez utóbbi azóta any- nyira elterjedt a médiában, hogy ők már le is szoktak róla - mondja a főszerkesztő, akit nem bánt, ha ötleteit mások is „adaptálják”. Várható, hogy a médiatörvény nyomán kiéleződik a kereskedelmi adók versenye az éterben. A Calypso áll ennek elébe. A főszerkesztő egyelőre nem szívesen beszél új ötleteiről. Annyit azonban sejteni enged, hogy elsősorban a játékok terén várhatók jókora meglepetések. N. Zs. Már kapható a Csók és Könny című női magazin Nők vallanak magukról. ......... I gaz történetek: ^szerelemről, v bánatról, * boldogságról valamint sok már érdekes olvasnivaló is található a Csók és Könny című most megjelent női lapban.