Békés Megyei Hírlap, 1996. február (51. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-23 / 46. szám

IV 1996. február 23., péntek ____ KÖRÖS-VIDÉKI ZSARU O rvvadászok a pácban Taszári ténymegállapítás Felfüggesztett boldogulás Nem mindennapi tettenérésre került sor február 20-án a mezőkovácsházi Széchenyi Va­dásztársaság területén, ahol két orvvadászt sikerült még a „va­dászlázában" nyakon csípni. Erről kérdeztük Czúth Jánost, a vadásztársaság elnökét. — A végegyházi temető gondnoka szólt a hivatásos va­dászoknak, hogy feltehetően jogtalanul vadásznak a temető környékén. Február 19-én róka­vadászat közben magam is fel­fedeztem két hurkot a temető lyukas kerítésénél. Az egyiknél jól láthatóan le volt taposva a hó és több szőrcsomót láttam, így biztos voltam benne, hogy a hu­rok őzet fogott. Kedden a hiva­tásos vadászokkal kimentünk a területre, arra számítva, hogy aki ezeket kihelyezte, az este biztosan megnézi: van-e zsák­mány? Találtunk egy fácán­csapdát is, ami igen speciálisan volt elkészítve. Volt benne éle­lem is, ami becsábítja a madara­kat. Találtunk ott egy fácántyú­kot. Úgy helyezkedtünk el, hogy az „eszközöket” szemmel tart­Találékonyságukat bűncselek­mények elkövetése során pró­bálták kamatoztatni azok a püspökladányi hölgyek, akik február 16-án délután Füzes­gyarmaton egy butikba tértek be. Az eladó ekkor még nem sejtette, hogy az öt nő nem akár­milyen szerelésben, hanem lo­pásra specializált célkötényben (azaz belülről zsebes ruhaféle­ségben) érkezett. A „vevők” — a gyanútlan elárusító figyelmét elterelve — jelentős ruhamennyiséggel „szedték meg” magukat, majd suk, és az orvvadászt könnyen galléron ragadhassuk. A számí­tásunk bevált. — Hogy sikerült elcsípni a vadorzókat? — Sötétedéskor érkezett két végegyházi fiatalember, egyi­kük láthatóan megfigyelő volt. A másik szedte volna össze a vadat, amikor előléptünk. A tár­sa elszaladt. Értesítésünkre a mezőhegyesi rendőrőrsről azonnal jöttek is a járőrök. Az előkerült hurkot és fácáncsapdát lefoglalták, a tettest pedig előállították. — Hasonló cselekmények gyakran előfordulnak? — Az egyre nehezedő élet- feltételek miatt sajnos megsza­porodott a számuk. Sok ember van, aki orvvadászatra idomított kutyával — agárral — járja a területet. Az egyik fiatalembert egyébként hasonló dologért már egyszer majdnem elkaptuk. Szintén sok a légpuskás vadász. Ők a fácán gallyazóhelyén lö­völdöznek. Sajnos más is tizede­li a vadállományt. Felelőtlen emberek kiengedik háziállatai­angolosan távoztak. Az eladó hamar rádöbbent a hiányra, s még időben sikerült beazonosí­tani a Lada — mely Szeghalom felé vette az utat — rendszámát. Ennek alapján a Szeghalmi Rendőrkapitányság munkatár­sai a város belterületén megállí­tották a személygépkocsit, melyben az öt elkövető mellett a 20 ezer forint értékű ruhát is megtalálták. Az „ötök” szabadon bocsátá­sa mellett az eljárás megindult. Ám ez nem ijesztette meg az amazonokat. Éebruár 19-én is­kat, sok a kóbor eb, amelyek éhínségükben válogatás nélkül kapják el a vadat, — Mekkora kárt okozhat az orvvadászat? — A legszomorúbb esetek ilyenkor télen történnek, amikor pedig segíteni kellene az állato­kon. A kemény tél, a hó miatt nem tudnak élelemhez jutni, a vadásztársaság komoly pénzt és energiát fordít az etetők feltölté­sére. A szegény vad éhes, ezért is könnyű tőrbecsalni. Ráadásul most a vadászszezonon túl — az állatok a szaporodás elején tar­tanak — nem célszerű a lelövé- sük. Vadász ilyet nem tesz. Az orvvadásznak nem számít, hogy hím vagy nőstény, kakas-e vagy tyúk, csak a húsra „utazik”. Té­len sokkal többet tartózkodunk kint a területen és a hasonló ese­tekben a törvényes kereteken belül intézkedünk. Az említett tett szabálysértés, illetve bűn- cselekmény kategóriába is tar­tozhat, hiszen egy jól fejlett őzbak ára akár 100 ezer forintot is ér. Ebből okulva társaságunk is sűrűbb ellenőrzést tart ezután. mét Szeghalmon jártak, s az éber rendőrök felismerték őket. Szerencséjükre ekkor a „célkö­tényeken” kívül más rendhagyó dolgot nem találtak náluk. Az eset kapcsán Kucsera La­jos rendőr őrnagy elmondta: az utóbbi időben a rendőrség egyre több segítséget kap a lakosságtól és — ahol működik — a polgárőrségtől. Az öt „találé­kony” hölgy gyors megtalálásá­ban mindenki hatékonyan segí­tett, amit a rendőrség hálásan köszön. (Magyari) Autót lopott A rendőrjárőr az egyik éjszaka a szarvasi Jókai utcában egy gya­núsan közlekedő személygép­kocsira lett figyelmes. Követte, majd leállította a járművet, ame­lyet K. T. szarvasi lakos veze­tett. Ellenőrzésekor kiderült, az autót nem egészen tíz perce lop­ta el a Széchenyi úti parkolóból. Az ittas kiskatona azt már csak a kihallgatásakor árulta el, hogy az aznap éjjel a Petőfi úti parko­lóból eltűnt Trabant is az ő számláját terheli. Beteglátogatás harmincezerért A gyulai Pándy Kálmán Kór­házba indult beteglátogatásra az a házaspár, amely mit sem sejt­ve, a látogatás idejére Trabantját a Semmelweis utcában hagyta. A közel egyórás távoliét végén meglepődve látták, hogy az au­tót valaki feltörte, és a kalaptar­tóban —- mindenki által jól lát­ható helyen... — őrzött Philips magnót ellopta. A magnó értéke 30 ezer forint, de mivel pillanat­nyilag működésképtelen, a tol­vaj nem sok hasznát veszi szer­zeményének. Műtrágyát a termelőszövetkezettől Február 12-én érkezett feljelen­tés a kétegyházi rendőrőrsre a Béke téesztől, ahonnan nagy mennyiségű műtrágyát és hét darab nagyméretű fénycsőar­matúrát loptak el. A nyomozók sok szálon indultak el, többek között figyelőszolgálatot alakí­tották ki. így derült fény a cse­lekményekre, és sikerült letar­tóztatni a bűnösöket: B. György, Sz. Norbert és D. Zsolt lopás miatt, a műtrágyát felvásárló B. Demeter, T. Mihály és. S. György orgazdaság miatt várja büntetését. Február 11 -én 21 óra 30 perckor aszabadkígyósi M. J. Jókai utcai lakásán megjelent két helybéli fiatalember, M. P. és S. I., akik úgy gondolták, éppen itt az ideje valamit tenni boldogulásuk ér­dekében. Mindjárt neki is estek a gazdának és alaposan megver­ték, hogy aztán „önként” hozzá­járuljon a „nagy tervhez” — mármint a boldoguláshoz — némi ingósággal. Összeszedték a kiszemelt tárgyakat, amelyek között volt M. J. személyi iga­zolványa is. Mit sem törődve a bántalmazás során súlyos sérü­léseket szenvedett gazdával, el­tűntek az éjszakában. A „boldo­gulást” egyelőre meghatározat­lan időre fel kellett függeszteni­ük, ugyanis „piros lapot” kaptak a rendőröktől. Rablás bűntet­tének alapos gyanúja miatt őrizetbe vették mindkettőjüket.; „Célkötényes” menyecskék Az AGRO-DELO Kft. értékesítésre felkínál 3000 tonna kiváló minőségű CIRKOS KUKORICASZILAZSt Érdeklődni az alábbi telefonszámon lehet: (66) 341-248, 06 (60) 480-466. Cím: 5630 Békés, Rákóczi u. 33. BÉKÉS MEGYÉÉRT VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI A LAPÍTVÁNY 5600 Békéscsaba, Kinizsi u. 5. • Tel:(66)442-520 Fax:(6ó)445-520 RESZVENYJEGYZESI LEHETŐSÉG 1996. február 26-ától. A BorsodChem Rt. Magyarország egyik legsikeresebb mű- anyaggyártó vállalkozása, melynek adózás utáni eredménye 1995. első kilenc hónapjában meghaladta az 5,2 milliárd Ft-ot. Most 250 000 db (túljegyzés esetén további 200 000 db) 1000 Ft névértékű részvényt kíván értékesíteni. Belföldi magánszemély befektetők a részvények árát kárpót­lási jegy és részvény kombinációjával is kifizethetik. 5 db részvény = 7258 Ft + 1 db 1000 Ft címletértékű kárpótlási jegy. A részvényeket be kívánják vezetni a Budapesti és a Londo­ni Értéktőzsdére is, várhatóan már áprilistól. RÉSZVÉNYIGÉNYLÉSI HELYEK: a Budapest Bank békéscsabai fiókjánál és az Inter-Európa Bank békéscsabai fiókjánál. Jegyezzen BorsodChem részvényt! További információval szolgál az ÁPV Rt. Békéscsabai Irodá­ja a Békés Megyéért Vállalkozásfejlesztési Alapítványnál _ (Békéscsaba, Kinizsi u. 5., telefon/fax: 442-520). I HOGYAN HIRDETHET a KISKEGYED, TVR-HÉT, LAKÁSKULTÚRA, KISKEGYED KONYHÁJA, CSÓK ÉS KÖNNY lapokban? Ha segítségre van szüksége, munkatársaink rendelkezésére állnak. Hívja a következő telefonszámot: | 06 (1) 201-7122. S Az AGRO- DÉLÓ Kft. az alábbi eszközöket kínálja megvételre: 1. NIVA személygépkocsi. 2. ZUK tehergépkocsi. 3. MTZ—80 traktor. 4. IH—800 12 soros vetőgép. 5. IH—400 2x8 soros vetőgép. 6. SPC—6 vetőgép. 7. Iörnádó 5 TM műtrágyaszóró. 8. MBP 6,5 pótkocsik. 9. E 281 C szecskázó adapterekkel. 10. Egyéb munkagépek. Érdeklődni az alábbi telefonszámon lehet: (66) 341-248, (66) 341-620. Cím: 5630 Békés, VIII. kér. 26. t mnu MLátf Kiült Segít Önnek a «HEERES MEGYEI HÍRLAP Péntekenként továbbra is ingyen jelentetjük meg munkanélküli és pályakezdő olvasóink álláshirdetéseit. 10 ÉVES anyagbeszerzői, üzletkötői, áruterítői gyakorlattal, felsőfokú üzleti képesítéssel, „B” kategóriás jogosítvánnyal, orszá­gos helyismerettel elhelyezkednék. „ÁLLÁS” jeligére a kiadóba. 30 ÉVES NŐ, 8 általánossal, bármilyen munkát vállalna. 7-től 15 óráig. „BIZALOM” jeligére a kiadóba. 47 éves nő, középfokú végzettségű, kereskedelmi és vendéglátó, ruházati eladói szakmával és gyakorlattal munkát keres. Jogosít­vány, gépkocsi van. Telefon: 453-729. ELEKTROLAKATOS—villamosgép-szerelő szakmában munkát keresek, Orosháza 40 km-es körzetében. „Reális fizetés” jeligére, az orosházi szerkesztőségbe, Könd u. 56. FŰTŐVIZSGÁVAL portás, fűtő vagy éjjeliőr állást vállalok. Cse­hi Gyula, Vésztő, Petőfi u. 12. G YAKORLATTAL rendelkező, interlockkal, fedőzővel, több var­rógéppel bedolgozói munkát vállalok. Csehi Gyuláné, Vésztő , Petőfi u. 12. KÖZÉPFOKÚ iskolai végzettséggel, alapfokú német nyelvvizsgá­val vállalkozók ügyintézője végzettséggel, műszaki ismeretekkel, jó szervező- és kapcsolatteremtő készséggel, „B” jogosítvánnyal, saját gépkocsival ügyintézői állást keres középkorú hölgy. Telefon: 452-629. KŐMŰVES- vagy bármilyen más munkát vállalok. Tóth Zoltán, Tótkomlós, Mezőhegyesi u. 28. MAGÁNORVOSI rendelőben felírást, takarítást vállalok. „Pre- ventio” jeligére a kiadóba. MEZŐGAZDASÁGI gépész és munkavédelmi üzemmérnöki végzettséggel állást keresek. Telefon: (66)459-329,1996. február 23-án. MÉLYÉPÍTŐ technikus sokoldalú gyakorlati tapasztalattal mun­kát keres (melioráció, ingatlannyilvántartás, geodézia, vasútépí­tés). Telefon: (66) 450-687. NYUGDÍJ? 19 évesen? Ugye nem! Megbízható, leinformálható fiatalember kereskedelemben vagy hasonló területen munkát vál­lalna. Jogosítvánnyal, autóval rendelkezem. Kérem, adjon esélyt! Telefon: 455-345. PÉNZÜGYI és számviteli főiskolát végzett pályakezdő lány kö­zépfokú szakmai angol nyelvvizsgával munkát keres. „KÖZGAZ­DÁSZ” jeligére Gyula, Városház u. 20/A. Hivatalból üldözendő A „Mire jó a biliárd?” címmel magazinunkban megjelent hírre kaptunk jelzést az eset részvevőitől. Kérdezik, hogy mi alapján írtuk a cikket, valamint — mert félnek — nem tettek feljelentést, mégis berendelték mindannyiukat a rendőrségre. Hogyan lehetséges ez? Közis­mert: a téma az utcán hever... Ami a konkrét esetet illeti: hivatalból üldözendő cselek­mény a garázdaság is, a testi sértés is. Ami történt, nyilvános helyen esett meg, a rendőröknek kötelességük az ügyben eljárást indítani, az ott levőknek pedig kötelező tanúként vallomást tenni. Ismerve a rendőrség lehe­tőségeit, mondhatjuk, hogy a lehető leggyorsabban érkeztek a helyszínre. Mint azt a rendőrség illetékesétől megtudtuk: éppen az a szomorú, .hogy sokan a megtorlástól félve nem tesznek feljelentést, nem tanúskodnak, illetve letagadják a történteket. Ez pedig — miközben sok vád éri — nem segíti a rendőrök munkáját. — hm — Friss gitt A minap a szarvasi Martos Flóra úti használtruha-boltba tört be egy ismeretlen tettes és onnan háromezer forint váltópénzt lo­pott. A betörő a frissen gittéit ablakot kiemelve jutott be az üz­letbe. KÖRÖS-VIDÉKI nmu A Békés Megyei Hírlap rendőrségi melléklete, mely a Békés Megyei Rendó'r-főkapitányság és a Va­gyonvédelmi Alapítvány támoga­tásával hetente jelenik meg. Szerkesztőit: Fazekas László és Kiss A. János. 16397)

Next

/
Thumbnails
Contents