Békés Megyei Hírlap, 1996. január (51. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-06-07 / 5. szám
■BÉKÉSMEGVEi HÍRLAP 1 INTERJÚ 1996. január 6-7., szombat-vasárnap | o Megér-e Békés hárommilliárdot az országnak? Beszélgetés dr. Goda Péterrel, a KÖVIZIG igazgatójával az árvízi tapasztalatokról —Tud a híresztelésekről? — Hallottam róluk. — Kérem, vegyük őket sorra. Igaz-e, hogy váratlanul érte a védelmet a Fehér-Körösön érkező ár, s ennek oka — a szóbeszéd szerint —, hogy a románok nem tájékoztattak bennünket időben. — Az effajta véleményekben szűklátókörűsé- get érzek. Itt természeti folyamatokról van szó. A Fekete-Körös vízgyűjtőjén fekvő Biharfüreden három nap alatt 300 milliméter csapadék hullott. Az eső áthúzódott a Fehér-Körös vízgyűjtő területére és ott is megközelítette a 300 millimétert. Ha a három nyári hónapban a megye területére ennek csak fele esik le, akkor rekordtermést takarítottunk volna be. Ami pedig a román féllel való kapcsolatunkat illeti: a nagyváradi, kisjenői és a gyulai vízügyesek úgy dolgoztak együtt, mintha egymás szakaszmérnökségei lettek volna. Amikor például a románok a Malom-csatorna jobb partján fölrobbantották a gátat és mintegy kétmillió köbméter vizet szükségtározóba vezettek, azonnal faxon jelentették nekünk. Tehát nem csak élőszóban, hanem papíron is. Ez az intézkedésük egyébként Gyulán centimétereket és órákat jelentett. Robbantás két órával korábban — Olyan hírek terjengnek, hogy a védelmi bizottság nem állt a helyzet magaslatán, a rádió és a lapok híradásainak megvitatására fecsérelte az időt... — A védelmi bizottság mindvégig felelősen dolgozott. Mindjárt első ülésén döntött a munkastílusáról, ügyrendjéről, döntési kompetenciájáról és elfogadta a már úton lévő hadsereg bevetését. Megerősítette az addigi lépéseket, percek alatt hozott súlyos következményekkel járó döntéseket, például a mályvádi tározó megnyitását. Tény, hogy egyszer elszabadultak a szenvedélyek, de abban a lelkileg nehéz helyzetben is — a mályvádi robbantás nem hozta a várt eredményt, a Fehér- Körös pedig egyre áradt — mindenki megőrizte emberi méltóságát és elfogadta javaslatomat, hogy megnyissuk a mérgesi tározót és tudomásul vette döntésemet, hogy a két Körös közötti deltába ne engedjük be a vizet. A helyzet súlyossága miatt ugyanis ilyen kezdeményezések is voltak. —Azt beszélik, két központ alakult ki. Az egyik Gyulán, a védelmi bizottság, amely szembesült a drámai helyzettel, a másik Pesten, ahol a döntéseket hozták, több esetben késve. A közvélemény szerint a valós helyzet ismerete nélküli döntés jellemzőpéldája a mályvádi tározó elhamarkodott megnyitása. — Minden szakma a politika és a közbölcsesség irányítása alatt áll. A közbölcsességet a politika kell, hogy megtestesítse, az irányító testületek, egyebek. A mi szakmánkban sincs másként. Nyilvánvaló, hogy az ilyen döntéseknek is meg kell lennie a testületi „lefedettségének”. Mályvádról fontos tudni: a vésztározó megnyitása optimumokhoz van kötve, a vízállás és a gát legkritikusabb helyzetéhez. A kettőből egy is elegendő ok a nyitásra. Úgy ítéltük meg, a gát állaga nem lehet a megnyitás előfeltétele, tehát a hidrológiai kritériumot céloztuk meg. Képzeljen el egy kádat, amiből annyi vizet akarunk egy másikba kiengedni, hogy a kettő szintje azonos legyen. Ezt a folyamatot nem lehet addig megkezdeni, amíg a vízzel teli kádban nem elég magas a vízoszlop. Reggel hatra terveztük a robbantást, mert akkorra alakult volna ki a legtöbb víz átfolyásához szükséges vízállás. Budapesten — mérlegelve a helyzetet—nem vállalták a kockázatot és utasítottak, hogy 3 óra 30 perckor robbantsuk a gátat. Ebből 4 óra 5 perc lett, mert egy autóbusznak ki kellett tolatnia a hat méter magas, víz által nyaldosott, jeges, havas töltésen. Azért volt benn, mert a mínusz 18 fokos hidegben ott melegedtek azok, akik csupasz kézzel a gyutacsokat szerelték. A polgármester mosolyra fakaszt — Tehát Ön szerint nem igaz, hogy a védelmi bizottság háta mögül valaki, vagy valakik rendszeresen tájékoztatták Budapestet és a valóságosnál sötétebbre festve a képet kikényszerítettek döntéseket... — Nézze, a védekezés olyan, mint a háború, ahol mindkét fél embereket küld a frontvonalak mögé. A mi ellenfelünknek, az időjárásnak nincsenek emberei, viszont bennünket nem zavar, ha a védelem különböző szintjein dolgozókhoz más csatornákon is eljutnak információk. Ez csak megalapozottabbá teheti a döntést. — Sokak szerint kissé elhamarkodott volt a sarkadi riadalom... — Sarkad biztonsága százszor nagyobb volt, mint Gyuláé. Azzal, hogy a gyulai szivattyútelepnél az ellennyomó medence tartotta a Fehér-Körös vizét, Mályvádnál pedig megnyitottuk a vésztározót Gyulának le-, Sarkadnak pedig felértékelődött az árvédelmi biztonsága. A polgármester úrnak Sarkadon semmilyen joga nem volt ahhoz, hogy nyilatkozatokat tegyen a rádióban arra nézve, miként és milyen irányba kell menekülni a helyi lakosságnak. Tavaly 90 millió forintot fordítottunk a megrepedezett gátak javítására Doboz és Szanazug között. A helyismerettel rendelkezők tehát nagyon jól tudták, Sarkadot erős gátak védik. Az az egy kis irányvonat és a 15 autóbusz, amit a polgármester úr odarendelt, engem mosolyra fakaszt és a szolgálattal, illetve a velem szembeni bizalmatlanság legfőbbjeiének tartom. —Ki jogosult egyébként a kitelepülést elrendelni? — A riasztáshoz, a települések kiürítésének elrendeléséhez két nyomógombot egyszerre kell megnyomni, egyiket a megyei közgyűlés elnökének, aki ilyenkor a védelmi bizottság elnöke, a másikat pedig nekem, a vízügyi igazgatóság és a védelem vezetőjének. Tehát ezt a fájdalmas folyamatot csak a két startgomb egyidejű lenyomásával lehet elindítani. Külön-külön nem, önállóan, bármelyik polgármester által pedig végképp nem. A startgomb megnyomása után hatalmas erők mozdulnak meg, a fél ország itt terem. — Visszatérve egy kérdés erejéig Sarkadra: a várost a kővel terhelt hidak elvágták legfőbb kapcsolataitól. — A város északra és nyugatra teljesen nyitott volt. A hidakról pedig csak annyit: a világon sehol nem méretezik azokat oldalirányú nyomásra, ezért kellett leterhelni őket. Órákon keresztül duzzasztóműként funkcionáltak, 30 centis vízszintemel- kedést okozva. A mályvádi tározó megnyitása nélkül ez az érték akár 55-60 centit is elérhetett volna. Ha a hidakat elsodorja a víz, az árvédekezés esélyei nullára csökkennek. Nem volt ünnepélyes kapavágás — A vésztározókhoz nagy reményeket fűznek az emberek. Ezzel magyarázom, hogy széles körben elterjedt a nézet: hamarabb kellett volna megnyitni a mérgesi tározót. Miért tétováztak? Ha nem késlekednek, a gyulai szivattyútelepnél esetleg nem szakad át a gát. A mérgesi átvágással—mint beszélik — tényleg az államtitkár érkezésére vártak? — Ezek a döntések nem érzelmi vagy politikai alapon nyugszanak, hanem a természettudomány törvényein. A korábbi megnyitáshoz hiányzott a már említett hidrológiai optimum. Ha a mályvádi gáttal egyidejűleg a mérgesít is megnyitjuk, nem apad annyit a víz, hogy tehermentesítse Békést és Gyulát. — Igaz-e, hogy az államtitkár ünnepélyes ,,kapavágással’’ adott jelt a mérgesi átvágásra? — A hír annyiban igaz, hogy jelen volt, amikor a dózer kezdte letolni a földet. Az ünnepélyes kapavágás beteges dolog lett volna. Nem sikerélmény megbontani egy töltést. — Úgy hírlik, a vízügyi igazgatóságokat legyengítette az átszervezés, a létszámleépítés, a technika és a személyi állomány káeftékbe küldése, sem eszközük, sem emberük nem maradt a védekezésre. —Átalakították őket, de elit egységeik megmaradtak. A vízügyi szolgálat tehát továbbra is ütőképes. Erről ezekben a kritikus napokban megbizonyosodhattunk. Akinek operatívnak kell lenni szellemileg és fizikailag, az itt maradt, az egyszemélyes káefték tulajdonában lévő eszközök is rendelkezésünkre álltak, azokat itteni, békési emberek kezelik. Tény, a munkák egy részét nem tudjuk elvégezni, de erre ott a Budapesti Árvízvédelmi és Belvízvédelmi Készenléti Szervezet, amely imponáló, világszínvonalú eszközrendszerrel vonult fel segítségünkre. — Leegyszerűsítve a kérdést: az igazgatóság tehát a rendelkezésre álló személyi és technikai adottságokkal képes megszervezni a Körösök-völ- gye árvízvédelmét? — Nem, csak a magját. Erre a magra rá kell tapadnia egy velünk egyenértékű „buroknak”: hadseregnek, a környékről órák alatt ideérő vízügyi munkásoknak. Homokzsákokat lerakni, nyúlgátat építeni csak professzionális vagy parancsnoki irányítás alatt álló emberekkel lehet, akiket persze ki kell szolgáljon a közerő. — Arra a 12 emberre gondol, akik Gyulán a felhívásra jelentkeztek? — A közerő mozgósításának a tapasztalatait Gyulán is, másutt is le kell vonni. A gyulaiak helytálltak, teát, kávét, kalácsot, ennivalót vittek a gátakon dolgozóknak és jöttek segíteni nekünk. Többet nem lehetett tőlük elvárni, mert „népfelkelő” csapatból nem lehet órák alatt reguláris alakulatot szervezni. Olyan szervezett erőre van szükség, mint Amerikában a nemzeti gárda, Hollandiában a gáthadsereg. A nagy hagyományokkal rendelkező polgárvédelem legfontosabb civil feladatává kell tenni a gátvédelmet, az árvíz- védelmet. Erre van készség, ezt örömmel hallottam a decemberben tartott ünnepségükön, ahol megalakulásuk hatvanadik évfordulójára emlékeztek. —Korábban nem vetődött fel ennyire élesen a közerő bevonása. Most miért vált központi kérdéssé? — A politikai-gazdasági változásokkal magyarázom. Régen, ha zsáktöltő ember kellett, akkor elég volt szólni valamelyik téeszbe vagy nagyvállalathoz és kiállítottak annyit, amennyit kértünk. A nagyüzemi konstrukció megszűnésével az emberek megfoghatatlan munkahelyi környezetbe kerültek. Nincs hová odaszólni. — Akkor miért keresett a helyi rádió kétség- beesett felhívásban erőgépkezelőket a mályvádi átvágás szélesítéséhez? — Ilyet mi nem kezdeményeztünk. A mályvádi robbantáshoz szükséges erőgépek rendelkezésre álltak, azokon ami embereink ültek. Nem is vállaltam volna a felelősséget, hogy utcáról jött kotrógépkezelő — bármilyen igyekvő és tehetséges is legyen—üljön a gépre, mert olyan munkát a vízügyeseken kívül még soha senki nem csinált, hogy víz partján állva áramló vízben bővítse a megnyitási helyet. A felhívást jó szándékú buzgalomnak tekintem, ami szakmailag nem helytálló és nem értelmezhető. — Mi történt volna, ha december 29-én átszakad a gát Gyulánál, a szivattyútelepnél? Az a közvélekedés, hogy nincs isten, se ember, aki menteni tudta volna a gát tövében élőket. — A töltéskatasztrófa kialakulása után a baj 7 percen belül lokalizálódott, az ellennyomó medence ennyi idő alatt megtelt, annak gátja megfogta a vizet. Ettől kezdve a város sorsa az ellennyomó gátjának állékonyságán múlott. Gyula nem hitt a könnyeknek — Amikor a Szakemberek látták, hogy csak az ellennyomó gátjának erejében bízhatnak, mit tettek? Imádkoztak? — Nem, a szakasz-védelemvezető, egy fiatal mérnök, Kiss Lajos rutinos mérnököket megszégyenítő helytállással Galbács Zoltán gátőrrel közösen felmérte a töltés állékonyságát. Úgy ítélték meg, hogy a soron kívüli és szakszerű bordás megtámasztással átmeneti biztonságot lehet elérni. —Mi történik, ha az ellennyomó medence gátja is átszakad? — Ha Gyulán, a belvárosi katolikus templom küszöbére tettünk volna egy vízmércét, elméletileg 401 centi magasságban állt volna meg a víz. A valóságban — a víz terülése miatt — 1,5—2 méterrel alacsonyabb lett volna, de ez a négy méter Újváriba mint egy fal jött volna be. —Lett volna idő menteni? — Az időelőny még ilyen gát esetében is órákban, napokban fejezhető ki. Jelek utalnak a szakadásra: megváltozik a töltés állapota, csorog belőle a víz, altalaja lucsásodik és egyebek. Itt említem meg, hogy miközben a Magyar Rádió két hivatásos és elismert riportere a helyszínen tartózkodott, tőlük teljesen függetlenül 16 órakor Budapesten, az ország egyik legfontosabb hírközlő médiuma bemondja, hogy a Fehér-Körös gátja Gyulánál átszakadt. Különös, hogy a 18 órai krónikában rá sem kérdeztek, mi lett ezzel a 35 ezres várossal, egyáltalán létezik-e még? Ennyire nem érdekelte Gyula sorsa azokat, akik fentről tájékoztatták az országot. A Magyar Rádiónak szembesülnie kell vélt hatalmával, hogy Gyulán a bejelentéstől senki nem esett pánikba, egyetlen ember nem csomagolt, nem kezdte padlásra hordani értékeit. A gyulaiak annál okosabbak, hogy a Magyar Rádió vészhíreinek, félig elejtett könnyeinek higgyenek. Inkább hittek a helyi médiáknak, a helyi lapoknak és bíztak bennünk, amiért ezúton mondok köszönetét. A kitelepítés menetrendje —Kérem, térjünk vissza az esetleges gátszakadás víziójára. — Ha a töltés tarthatatlanságát észleljük, a legtermészetesebb, hogy azonnal megnyomjuk azt a bizonyos gombot. Ezt követően a lakosságnak a rendőrség segítségével házról házra járva elmondjuk, hogy milyen értékeket vegyenek magukhoz — igazolványt, készpénzt, meleg holmit, egy szatyor élelmet —, és maradjanak otthon. Nagyobb értékeiket vigyék a padlásra, vagy tegyék a szekrény tetejére. Állampolgáronként megmagyarázni ezt nem könnyű. Az utolsó fázisban megkezdjük a kitelepítést. Nos, ezt kellett volna lakásonként. Nem polgármesteri szózattal. Végezetül megpróbáltuk volna az üdülőszövetkezet mögötti, úgynevezett körgáti zsilipnél megállítani a vizet. —A közvélekedés szerint a gátak nagyon rossz állapotban vannak. Mi ebből az igazság? — A Körösök bal oldali töltései le egészen Szarvasig nem mutattak a gyulai szivattyútelepnél tapasztalthoz hasonló jelenséget. Ez az ország egyik legértékesebb árvédelmi öblözete városokkal, sűrűn lakott területtel. Ha árvíz érné, az nemzeti katasztrófával lenne egyenértékű. A ’74-es árvíz után ezen a gátszakaszon a maximális biztonságot megteremtettük, a töltés-meghibásodásokat 1995-ben kijavítottuk. —Mérhető-e az árvíz okozta kár? — Nem kárnak, hanem az üzemeléssel kapcsolatos kiadásnak tekintjük a védekezés költségeit. Az összeg ötvenmillió forintra tehető. Ehhez még hozzájönnek bizonyos helyreállítási és kártérítési költségek. — Mibe kerülne a teljes árvédelmi biztonság megteremtése a megyében? ■— A mostani árvíz utáni védképesség helyreállítása minimum egymilliárd forintba kerülne, ezzel magasabb szinten ugyan, de csak az eredeti állapotot állítanánk vissza. A potenciális veszélypontok megszüntetésére hárommilliárd kellene. Tisztában vagyok azzal, hogy Békés megye 1996- ban Magyarországnak nem ér hárommilliárdot, de egyet igen. Annyit kell érjen, hogy az árvíz előttinél rosszabb ne legyen a védelmi kiépítettség. A kincstár állapotát ismerve megértőnek kell lennünk, feltéve, ha a fennmaradó kétmilliárd forint öt éven belül megérkezik. Arpási Zoltán Goda Péter: Gyula belvárosában négyszázegy centimétert mutatott volna a vízmérce FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET
