Békés Megyei Hírlap, 1996. január (51. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-05 / 4. szám
8BRÉKÉS MEGYEI HÍRLAPMEGYEI KÖRKÉP 1996. januar 5., péntek © Megkérdeztük olvasóinkat Tartottak-e az árvízi kitelepítéstől? Lőrincz Ferenc, 31 éves, sarkadi gépkocsivezető: — Amikor az 1970-es sarkadi árvíz miatt kiköltöztettek bennünket, hatéves voltam. Békéscsabára kellett mennünk. Mint gyerek, nemigen éreztem a dolgok súlyát. Nekem nyaralásnak tűnt az az egy hét Csabán. Most hiába is tartottam volna a kitelepítéstől, ugyanis az orvosi ügyeletén dolgozom, így feltehetően az utolsók között hagyhattam volna el a várost. Jól nem esett volna, az biztos, de félni nem féltem. Tóth Károlyné, 57 éves, sarkadi nyugdíjas: — Az 1970-es árvíz idején is nagyobb volt az aggodalom, mint a veszély. Kitelepítettek bennünket, a víz meg nem öntötte el a várost. Persze jobb félni, mint megijedni, de én bíztam abban, hogy ha akkor a két Körös közé ment a víz, akkor most is megoldódik a helyzet. Szóval egy cseppet sem idegeskedtem a kiköltöztetés miatt. Ha pedig mégis olyan nagy lett volna a baj, akkor Méhkerékre mentem volna a gyerekeimhez. A Budapesti Árutőzsde hírei Papp Imre, 58 éves, sarkadi nyugdíjas: — Egyszer már megéltünk egy kitelepítést hetvenben, az árvízhez meg valósággal szokva vagyunk. Ennek ellenére nyilván nem örülünk az újabb és újabb katasztrófának. Én magam nem hallgattam a legkritikusabb napon a Déli Krónikát, de a szomszédaimat, ismerőseimet rendesen megkavarta a hír, miszerint megint menekülnünk kell. Később kiderült, a rádió információja egy kissé feltupírozott volt, úgyhogy megnyugodtunk. Nagy Sándorné, 60 éves, sarkadi nyugdíjas: — Persze mindenki fél a kitelepítéstől, mert az azt is jelenti, hogy veszélybe kerülnek az értékei. Manapság pedig olyan nehezen lehet összeszedni azokat a tárgyakat, eszközöket, ami a mindennapi élethez szükséges. Ha elúszik, az ember kezdheti élőről... Egyébként nemrég az árvíztől függetlenül ért egy kisebb katasztrófa, amitől megrepedtek a házam falai. így most főként nem hiányzott volna még egy árvízi tragédia is. Néhány óráig sztárok lehettek Az év első, keddi tőzsdenapját lanyha üzletmenet jellemezte. A kukoricapiacon semmi nem változott. A búzaárak rekordmagasságon állnak, az augusztusi 18 350 Ft/tonna. A takarmánybúza: július 17 000 Ft/tonna, az árpa: július 14 550 Ft/tonna, a napraforgó: november 42 400 Ft/tonna. A sertésárak távoli határidői emelkedtek, szeptember 230 Ft/kg. Hó Elszámoló ár Vételi Eladási Üzletkötés ajánlati ársáv Kukorica Ft/t Március 17 900 17 600—17 650 18 200 Október 18 070 19 000 19 500 Búza Ft/t Március 26 600 Július 18100 Napraforgó Ft/t Október 42 000 EU vágósertés I., Ft/kg Február 204,00 Március 205,00 EU vágósertés II., Ft/kg Február 200,00 Március 208,00 26 300—26 600 17 800—17 910 42 200—42 300 204.00— 208,00 205.00— 209,00 204.00— 208,00 206.00— 208,00 Ballai Pál, BÁT-tőzsdetag — Immár hagyománnyá vált, hogy a téli szünet előtti héten „világhírű” művészek népesítik be a mezőkovácsházi művelődési központ színpadát. Több mint félszáz gyerek bújhatott be — legalábbis külsőségeiben — kedvenc énekese bőrébe, de előtte bizony rengeteget kellett gyakorolni, próbálni. A Tátika azonban nem jöhetett volna létre, ha nincs Duma Zsolti rendező, aki nem ismert lehetetlent és mindent elővarázsolt a Trabanttól a tolószékig — mesélte Pozsár Aliz általános iskolai tanuló, a rendezvény egyik résztvevője, aki Fodor Ildikó és Halász Judit társával maximális pontszámmal lett első. Az öttagú zsűrinek főhetett a feje a sok szuper produkció láttán. Sás Péter szintén maximális ponttal kü- löndíjat kapott a Zongorista című Hernádi Judit-számmal. Második helyezést ért el Birka Zita, Uhrin Erika, Matula Adrienn, Hlavati Zsuzsi, Nagy Anna, Tóth Imre a Dolly Roll- lal. Harmadik lett Maria Carey karácsonyi dalával Kucsera Adrienn, Németh Lilla, Veszprémi Éva, Veszprémi Mária és Pallagi Edina. Mint mondták: remélik találkoznak Tátikában. H.M. Czárán Gyula emlékére Kilencven évvel ezelőtt, 1906. január 5-én hunyt el a Bihar- hegység felfedezője, á legnagyobb magyar turista, Seprösi Czárán Gyula. 1847. augusztus 23-án Seprősön (Arad megye) született. Budapesten és Bécs- ben tanult és széles műveltségre tett szert. Jártas volt a természettudomány, bölcsészet és a jogtudományok terén. Jól zongorázott, beszélt angolul, németül, franciául, olaszul és románul. Sokat utazott, bejárta Európát. Hazatérte után 2000 holdas földbirtokán gazdálkodott,majd apja halálát követően birtokait bérbe adta, életét és vagyonának hozadékát a környező hegységek természeti szépségeinek feltárására szentelte. Első nagy munkaterülete a Béli-hegység, majd 1892-ben jut el Biharfüredre. Innen kiindulva építette meg élete főművét, az egész Bihar-hegy- séget behálózó, mesterien elgondolt és kivitelezett turistaútjait. Negyvenöt évesen beiratkozott a Selmecbányái akadémiára, hogy geológiai és műszaki ismeretekkel bővítve tudását, szakszerű munkákat végezhessen. Barlangokat fedezett fel, azokat feltárta és kiépítette, utakat, létrákat, hidakat épített minden természeti szépséghez. Számtalan vízesést, sziklaalakzatot, különleges karsztjelenséget tárt fel. Nevéhez fűződik a Tordai- és Túri-hasa- dék vidékét behálózó turistautak kiépítése is. Czárán alkotásait legjobban az 1903-ban Belényesen kiadott, 263 oldalas turistakalauzából ismerhetjük meg. A leírás 664 km kiépített turistaúton lépésben megadva, 885 360 lépésen keresztül. A könyv már nem megszerezhető. Kiépített turistaútjainak ossz hosszát háromszor ennyire tehetjük. Legnagyobb méretű és legremekebb alkotásait a Galbina forrásvidékén végezte. A megközelítheSeprösi Czárán Gyula tetlen és veszélyes tereprészek járhatóságát műtárgyai tették lehetővé. Ahogy művével elkészült, a fakitermelők hozzákezdtek a galbinai erdőségek letárolásához. Az alsó szakaszon a vízeséseket felrobbantották, hogy a patakban a faúsztatást lehetővé tegyék. Innen súlyos betegen, lelkileg összetörve december közepén érkezett Menyházára, ahol 1906. január 5-én este meghalt. Létrái, hidjai, pihenőpadjai rég elenyésztek már, de lelke ma is a szeretett Bihar-hegység felett őrködik. Menyházán a katolikus temetőben, a meredek domboldalon gondolatban tisztelettel és alázattal állunk a sírja körül, és olvassuk a fekete márvány kereszten: „Csak az hal meg, akit elfelejtenek.” A természet kegyelete: a Galbina felett a hegygerincen a Porcika hóaknája 50 000 köbméterjeget rejt. Ezt a barlangot Czárán kiépített lépcsőzettel közelítette meg, és belsejébe a termeket összekötő 300 méter folyosórendszert vésetett. Halálának évében a jégpalota ajtajai befagytak, a barlang megközelíthetetlenné vált és 90 évé Csipkerózsika-álmát alussza. (Forrás: dr. Mátyás Vilmos, Papp Lajos, Gyurich László) Pavelka Ferenc Emberek küzdelme a természettel Méltóságteljesen, mint valami vízitaxi indul a rocsó Körös- tárcsánál, a mérgesi szükségtározó kétmétemyi mély vizén. A motor egykedvűen, pöfögve szeli a vizet az 1800 hektáros tározóban, miközben a nyolc- vanmétemyire bővült átvágáson az elzárást végzőkhöz igyekszünk. A Kettős-Körös töltésének két oldalát néhány kilométer hosszúságban mossák a hullámok, melyek a tározó egyik sze'gletébe terelik az uszadékot. A fel-felcsapódó hullámok elől nem mindig sikerül ellépni, így aztán istenemre mondhatom: kegyetlen hideg a Kettős-Körös vize. Néhány perc múltán a rocsó kiköt az úszó munkahelynél, melyről a KÖVIZIG dolgozói igyekeznek lezárni az átvágást. A metsző szél hordja a havat, a természet így téve nagyobb próbára a vízügyeseket, akik viszont, úgymond, tudomást sem vesznek a zord időről. A kompon és a pontonokon egy darus kocsi és egy áramfejlesztő autó segíti az embereket. — A KQVIZIG árvízvédelmi osztagának nyolcvan, a legkülönfélébb szakmájú tagja van, közülük 48-an dolgoznak most itt két műszakban, a többieket máshová vezényelték — fogad Szabó János, az árvédelmi szakasz védelemvezetője, miközben karomnál fogva arrébb húz, mert éppen egy 12 méteres Larsen-lemezt emelnek be leveréshez. Mindenki nyugodtan teszi a dolgát, nyoma sincs a kapkodásnak. A gépészek, a lakatosok, a hegesztők, az ácsok, a gépkezelők és a hajóvezetők összehangoltan illesztik egymás mellé a lemezeket. Úszó munkahelyük egy nagy és egy kis hídmezőből, egy kompból, két kishajóból, valamint két rocsőból áll. Tizenkét órás műszakjukban innen nem lehet kiszaladgálni a partra, mindenki akkor eszik, amikor éppenséggel ideje jut rá, s ott, ahol meg tud A Larsen-lemezek verését éjjel-nappal végzik a vízügyesek néhány percre állni. Tegnapelőtt a sodorvonallal párhuzamosan láttak hozzá az átvágás lezárásához, s a kezdeti nehézségek után az első napon húsz-egynéhány lemezt vertek le. — Sokat kínlódtunk ez első, vagyis az induló lemezzel, mely meghatározó a következők számára. Ha az ferde, akkor az egész sor görbe lesz — magyarázza Szabó János, akitől még megtudom: a központi ABKSZ a tárcsái hídnál készülődik a bevetésre, s miután a helyszínre települt, bekapcsolódnak a megkezdett lemezsor verésébe. Közben az egyik lemezből vágópisztollyal úgy kétmétemyit leszabnak. —Hosszú lett? — fordulok a szakasz védelemvezetőjéhez. — Inkább rövid... Ä nyolcméteres lemezeket meg kell toldani — int a daru kötelén függő Larsen-lemezre és a rajta lévő verőfejre. — Az egész együttesen 2 tonna, s mindezt legalább 13 méter magasra kell felemelni — hallom. Szakmai szempontból a vízről köny- nyebb a munkájuk, ugyanis egy hirtelen apadásnál ideiglenes utat kellene építeniük, s azon bevonszolni a több tonnás gépeket. A hullámtérben a búvárok is munkához látnak: néhány fát a víz alatt fűrésszel vágnak ki azért, hogy a pontonok a megfelelő helyre tudjanak majd állni. Közben régi ismerőssel talál- kxrn Szodorai Kálmán hajóvezetővel ’80-ban a békési töltésszakadásnál is összehozott a sors. Most — az év nagyobbik Nem mindennapi feladatot kaptak a búvárok: favágást — víz alatt fotó: kovács Erzsébet hányadát a sólyatéren pihenő — a Berettyó II. jégtörővel segíti a munkát, az elzárást. — Csak vízen lehet ide szállítani mindent. A másfél kilométerre lévő hídról a pontonra teszik a lemezeket, az üzemanyagot, a gépeket, a különféle eszközöket, s én betolom a helyszínre — mondja, s invitál, hogy egy fuvarra tartsak vele. Az erős sodrású folyón felfelé menetben időnként egy-egy nagyobb fával találkozunk. S miután a pontonra tették a tíz-egynéhány tonna rakományt, indulunk vissza. Útközben Almási Imre hajóvezetővel beszélgetek, akit otthonából ifjú hitvesével együtt a szó szoros értelmében kimosott a víz. — Három hónapja nősültem, s a békési kikötőben kaptunk egy kétszobás szolgálati lakást. Éppen berendezkedtünk, minden a helyére került, s máris pakolhattunk kifelé. Szerencsére mindenünket sikerült megmenteni. Visszaérve a pontonon egy forró teával kínálnak. Kellemesen átjár, s amikor a bádogbögrét lerakom, észreveszem, hogy a csuprok aljában maradt néhány csepp tea megfagyott. Közben szusszanásnyi időhöz jut Goda Imre hegesztő, aki 24 éve dolgozik a vízügynél, s jó néhány árvizet megélt már. — Karácsonykor, szabadságról riasztottak. Egy biztos: könnyebb lenne itt a munka nyáron — mondja kurtán, s máris folytatja a lemezek szabását. Időközben kedvezőtlen híreket kapunk: a folyó reggel óta öt centimétert áradt, s így ismét a tározóba is folyik víz. Délután 3 órakor Köröstarcsánál 630 centimétert mutatott a vízmérce. Az előrejelzések szerint a hét végére ismét egy kisebb árhullám éri el a térséget, a tegnapinál 30 centiméterrel magasabb vízállás várható. A késő délutáni órákban a budapesti ár és belvízvédelmi készenléti szervezet is megkezdte a felvonulást az elzáráshoz. Településük után az éjszakai műszakban dolgozók csatlakoztak a gyulai árvédelmi osztaghoz, így ma már együttes erővel igyekeznek minél hamarabb lezárni az alámosott és omladozó falú, s egyre bővülő nyílást. Szekeres András
