Békés Megyei Hírlap, 1996. január (51. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-30 / 25. szám
0 1996. január 30., kedd Unokáink sem láthatják! A képen látható épület a mezőkovácsházi úgynevezett „Központi” általános iskola az 1960-as évek elején, amely a mellette levő családi házakkal lebontásra került. A helyén jelenleg is a tudás fellegváraként, de már egy modernebb, korszerűbben felszerelt, kétszintes iskola- épület áll Mezőkovácsházi önkormányzati lakások féláron Megoldódtak az önkormányzati bérlakásban lakók korábbi—lakásrendelet által kiváltott — sérelmei Mezőkovácsházán. Mit tartalmaz a decemberben felülvizsgált és újraalkotott önkormányzati lakásrendelet a gyakorlatban? — kérdeztük Kása Róbert előadót. — A lassan két éve húzódó lakásértékesítési vitában a lakók főként azt sérelmezték, hogy az előző rendelet túlzottan magas vételárat állapított meg. Felrótták, hogy 8—12 éve nem történt komolyabb javítás az épületeken. A bérlők jelentős száma nyugdíjas, alacsony jövedelmű vagy munkanélküli, akik a rezsit is alig tudják kifizetni. A lakók szociális helyzete romlott, az ön- kormányzat bevétele csökkent. Aki bírta maga javította, csinosította a lakást, mert a felújítások is elmaradtak. A bérlők alacsonyabb vételi árért harcoltak, míg mások amellett kardoskodtak, hogy az önkormányzat legértékesebb vagyontárgyait nem lenne szerencsés elkótyavetyélni. Meg kellene előzni azt is, hogy üzleti érdekből az 500 ezer forintért vásárolt lakást egy év múlva 1,5 millióért eladhassák. —Milyen kedvezmények illetik meg a bérlakásban lakókat? — Az önkormányzati bérlakásokat elővásárlási jog alapján vehetik meg a bérlők, bérlőtársak vagy hozzájárulásukkal az egyenesági rokonok. Nem minden lakás adható el, az orvosi rendelővel egybeépített, intézményi területen lévők továbbra is tilalmi listán szerepelnek. A háromnál több lakású lakóépületek csak akkor adhatók el, ha a lakók legalább 80 százaléka igényli. —Honnan tudja meg a bérlő, hogy mikortól eladó a lakás? — A bérlők március 31-ig értesítést kapnak az eladási ajánlatról. Ezt követően 180 napon belül kell visszajelezni a vásárlási szándékot. Az irányárakat az épület kora, állaga, elhelyezkedése és egyéb tényezők alapján állapítják meg a városfejlesztési bizottság és a hivatal szakemberei. A szándék bejelentésekor 10 000 Ft letétet kell kifizetni, amely visszajár. — Mennyi lesz a felkínált vételár? — A lakottság ténye miatt a forgalmi érték fele. Ha valaki egy összegben fizet, 10% kedvezményt kap. Részletfizetés esetén 10%-ot kell befizetni a szerződés megkötésekor. A részletfizetés időtartama — kérésre — akár 25 év is lehet. A kamat mértéke 15%. Végül a lakásrendelet felülvizsgálatánál meg kell említeni még azt a kedvező változást is, hogy a képviselő-testület nem emelte a lakbéreket, másrészt a határozatlan idejű bérleti joggal rendelkezőknek, 1996. január 1- től, a lakásleadásért az eddiginél magasabb összeg, a lakás 20%- a, de legfeljebb 200 ezer forint adható. Nem cél tehát a mindenáron való értékesítés, de ennyi kedvező változás mellett az új lakásrendelet lakosságbarát, amely figyelembe veszi a lakók igényeit és pénztárcáját. Nyereséges vállalkozás a Hortseed Kft. HANfíÁRÁRUHÁZ kis- és nagykereskedelem, O Mezókovácsháza, Orosházi út. lélefon: (68) 381-630, (60) 484-468. (A Farmer csárdával szemben.) Cserepes virág, szálas VIRÁG, TASAKOS VETŐMAG, ZSÁKOS VETŐMAG, ALMA, BURGONYA. (13531) NATURA natura] Tolifelvásárló és \ Tollfeldolgozó Kft. >: Mezókovácsháza, \ Hunyadi út 5. I Telefon: (68) 381-965, í (68) 381-238. Új és használt toll kivásárlásával 1996-ban D is a termelők rendelkezésére állunk. I BBBEEEESBBttBBBBBBZIBaBnBna&Epr FARMER CSÁRDA, Mezókovácsháza, Táncsics u. 2. Telefon: (68) 381-596. 0 Rendezvények, vacsorák vállalása 80 főig. Ételkülönlegességek, forró csoki, capuccinó. Szeretette/ várjuk vendégeinket! cipő- és fehérneműüzlet, Mezókovácsháza, Árpád u. 179. Gyermekcipők, női-, férficipők, csizmák, bakancsok, alkalmi cipők. Női és férfifehémeműk, harisnyák, zoknik nagy választékával állunkp <D vásárlóink rendelkezésére! §1 | " W mm Farmer Aruház, Mezókovácsháza, Árpád u. 153. Telefon: (68) 381-813. Áruháxunkban nagy választékban megtalálhatók: vetőmagok, vegyszerek, festékek, kerti szerszámok, vasanyagok, műanyag áruk. Nézzen be hozzánk, I megéri! i ’ . í Kürtösi & Kürtösi Mm Autószerviz, Mezókovácsháza, Alkotmány u. 49. Telefon: (68) 381-546. <0 Szolgáltatásaink: — Icömyzetvédelmi felülvizsgálat (mindennap) — hatósági műszaki vizsgáztatás (szerda 8—12, csütörtök egész nap, péntek 8—12 óráig). Forgalmazunk; — nyugati autóalkatrészeket (beszerzés 1-2 napos határidővel) — AGIP motorolaj és kenőanyagok teljes választéka. Minden típusú gépkocsi szervizelése ____és karosszériajavítása, hmm) Vá rjuk kedves ügyfeleinket Mozaik Áruház, Mezókovácsháza Tisztelt Vásárlóink! Szeretettel hívjuk és várjuk áruházunkba! Folyamatosan kedvezményes vásárok szervezése ♦ ABC-osztály ♦ műszaki cikk ♦ ruházat ékszer, ajándék Szolgáltatások: © ♦ cipő-, órajavítás ♦ fodrászat. Keresse! / MOZAIK ÁRUHÁZ, Mezókovácsháza, Árpád u. 177. sz. g Telefon: (68) 381-544. 3 TÜZÉP O Mezókovácsháza, Árpád u. 2. Telefon: (68) 381-014. Most vásároljon telepünkön tüzelő- és építőanyagot, mivel áraink még nem tartalmazzák az ez évi áremeléseket. Várjuk vásárlóinkat! f ELEKTRONIKA a Lila Házban! 0 'felevízink nnir 20% befizetéssel is kaphatók. Videók, muzikcenterek, rádiók, műholdvevők, mikrók, háztartási kisgépek, kazetták. PC—CD-k nagy választékban jj bevezető áron. Mezókovácsháza, Árpád utca 131. ZÖLDSÉG VETŐMAG MEZÓKOVÁCSHÁZA »HORTSEED« Magszaporító és Szolgáltató Kft. (Ltd, Sri, GmbH) Mezókovácsháza Cégünk profiljából már jól ismert fajtaválasztékkal áll a kis- és a nagytermelők, valamint viszonteladók rendelkezésére nagybani (legkisebb kiszerelés: 0,5 kg) zöldségvetomag forgalmazásával. NÉHÁNY FAITA A VÁLASZTÉKBÓL: Hagymafélék: — Makói Bronz — Piroska — Braunschweigi (lila) Bokorbab (száraz): — Békési fehér — Diana — Szarvasi fiirj Pasztinák: — F. félhosszú, továbbá lucemamag (Szarvasi). 0 Gvökérzöldségek: petrezselyem: — B. félhosszú — B. hosszú Sárgarépa: — Nanti — Chantenay — Flakker Címünk: 5800 Mezókovácsháza, Árpád u. 176. (Városháza) V Pf.: 66. Telefon: (68) 381-022, fax: (68) 381-363. Öt év piacfejlesztő munkája és két évtized szakmai befektetése érett be, amikor a békés megyei tradíciók nyomdokán (Mauth- nerÖ., Kellner I., és LestyánM.) Mezókovácsháza ismét egy nyereséges vetőmag-vállalkozásnak ad otthont a Hortseed Magszaporító és Szolgáltató Kft. jóvoltából. Mindezt dr. Varga Sándor igazgató jelentette ki, aki 11. éve vezeti a céget sikerrel. Jó év volt számukra az elmúlt esztendő minden nehézségével együtt. Termeltetéseik sikeresek voltak, telephelyeikre soha nem látott mennyiségű vetőmag került beszállításra kiváló minőségben. Új telephelyet vásároltak Mezőkovácsházán, ahol vetőmagüzemet terveznek kialakítani. Segít ebben az általuk elnyert pályázat, amely a tárolótér bővítését szolgálja és az idei nyár elején kerül megvalósításra. Jelenleg stabilizálódott a tulajdonosi háttér, a törzstőke több mint 80 százaléka magánkézben van. Az új évi terveik között szerepel: — jobban kilépni a határainkon túlra Kelet és Nyugat irányába. Szeretnének „mélyebben” belépni Európába, hisz eddig is jelen voltak termékeikkel: hagymamag, babvetőmag, étkezési borsó, napraforgó, madár- eleség... — Két bokorbab (szárazbab) „újszülöttjük” fajtajelölt az 1996- os évben: Réka Ji. (világosbarna magszín, hosszúkás), Kovácsházi Kéneső Ji. (kénsárga, rozsdabarna köldökkel, bőtermő). Mindkét fajtajelölt a hazai választékbővítést szolgálja tetszetős külső megjelenésével és betegségekkel szembeni toleranciájával. A jó folytatás elsősorban rajtunk múlik, de ebbe már beleértjük széles körű és megbízható termelői körünket is — emelte ki végül. • • / Műszaki Uzletház, Mezókovácsháza, Árpád u. 159. sz., (az. új postával sz.emánn) áruajánlata: Víz-, gáz-, fűtésüzlet:- gáztűzhely* 16-féle- gázkazán (fali), 5-féle- gázkazán (álló), 4-féle- gázkazán (kombi), 2-féle- gázkonvektor (FEG), 10-féle- gázkonvektor (LAMPART), 6-féle- fali fűtő, 1 -féle- gáz vízmelegítő (tárolós), 5-féle- gáz vízmelegítő (átfolyós), 4-féle- SIESTA kályha (PB-s), 2-féle. ALAPÍTVA 1976 'felefon: 06 (30) 534-570. Gázkészülékalkatrész: — lemezradiátor — alumínium radié — pane Írad iátor — forresőívek — idomok — golyóscsapok — tolózárak — alumínium füstesövek — csapok, csaptelepek — szerelési segédanyagok — GÁZCSÖVEK (1/2 coltól 2 colig) — HORGANYZOTT CSŐ (1/2 coltól 3/4 colig). Mezókovácsháza területén díjtalan házhoz szállítás! Nyitva tartás: hétfőtől szombatig 8—12 óráig. Csütörtökön: ZÁRVA! Vegyes-műszaki üzleti Motorkerékpár-alkatrészek — SIMSON, BABETTA, KOMÁR, MZ — gumiköpenyek — bovdenek (gáz, kuplung, fék) — megszakítók (SIMSON, KOMÁR, MZ) — gyújtógyertyák — izzók (6 V—12 V) — villogok (kerek, kocka) — fékpofák (Si, BB, MZ) — berugókarok — dugattyúk + gyűrűk — hengerek. Villanyszerelési anyagok: — kapcsolók, vezetékek — biztosítékok, lámpatestek — villany- és dallamcsengők, izzók. Híradástechnika: — színes tv-k. ORION. FUNAI, PHILIPS, VIDEOTON — videók: AKAI, PHILIPS — sétálómagnók — fejhallgatók, fülhallgatók — zsebrádiók (elemes, hálózati) — audiokazetták (TDK, Gold Star) — videokazetták (TDK, SKC) Kji) — tv-antennák I-es, Il-es — antennaerősítők. Háztartási gépek: — forgótárcsás mosógép ^ — automata mosógép ^ — centrifuga í — vasalók (hagyományos, gőzölős) © — kávéfőzők (kotyogok, villany). )© Háztartási gépalkatrészek: ö — csapágyak, simmeringek — centrifuga, mosógéppalástok. Kaphatók: MTB-kerékpárok 16 500—21 600 Ft-ig. VELOLUX, FAUSTO, COPPI, GEPIDA, SCHWINN Csepel kerékpárok 16 700—17 600 Ft-ig. Csepel női és férfi kempingkerékpárok és alkatrészek’. Fűzött kerék, köpenyek: 28-as, 27-es, 26-os, 24-es, 20-as. Nyitva: hétfőtől péntekig 8—12, 13—17, szombaton 8—12 óráig. Telefon: (68) 381-691.