Békés Megyei Hírlap, 1996. január (51. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-27-28 / 23. szám

SZOLGÁLTATÁS 1996. január 27-28., szombat-vasárnap Játékot nyerhetsz! Tréfás fejtörő Mi ez? Az én tyúkom olyan tyúk: tojást tojni sose tud, nem kotkodál, torka nincs— nem borzas, mert tolla sincs, nem kapirgál—lába nincs, s nem is repül—szárnya sincs! Ha kitaláltátok, megfejtés­ként küldjétek be címünkre! *** A megfejtéseket legkésőbb szerdán adjátok postára. Cí­münk: 5600 Békéscsaba, Mun­kácsy u. 4. A levelezőlapra írjátok rá: Gyerekrejtvény és azt, hogy hány évesek vagytok. A he­lyes megfejtők között a POPTOY Gmk Játék Nagyke­Evangélikus Egyház. A kistemplomban vasárnap reggel háromnegyed 9-kor szlovák nyelvű istentisztelet kezdődik, 10 órakor ma­gyar nyelvű istentisztelettel várják a híveket. Az erzsébethelyi templom­ban háromnegyed kilenckor szlovák, 10 órától magyar istentisztelet lesz. Vasárnap a gyülekezeti teremben 17 órától magyar istentisztelet lesz. Min­den hónap első és harmadik vasárnap­ján a mezőmegyeri templomban fél 9- től, a Lencsési Közösségi Házban 16 órától tartanak istentiszteletet. Fénye­sen minden hónap harmadik vasár­napján 14 órától van istentisztelet. Római Katolikus Egyház. A belvá­rosi római katolikus templomban va­sárnap az első mise reggel hét órakor kezdődik. Kilenc órakor a családok miséje lesz, tizenegykor és 18 órakor (ez utóbbi szlovák nyelvű) újabb szentmisével várják a híveket. Az erzsébethelyi római katolikus templomban vasárnap reggel fél nyolckor, délelőtt tízkor és este hat órakor mise. Református Egyház. Kedden 17 órá­tól bibliaóra, „csütörtökön 17 órától istentisztelet van az imaházban. Pén­teken este hat órakor fiatalok számára ifjúsági bibliaórát tartanak az imaház­ban. A Deák Ferenc utcai templomban vasárnap délelőtt tíz órától tartanak istentiszteletet. Mezőmegyeren, az Árpád-téri imaházban minden hónap első és harmadik vasárnapján 14 órá­reskedés által forgalmazott öt játékot sorsolunk ki. A nyerte­sek névsorát jövő szombaton közöljük. * * * A múlt heti rejtvény megfejtése: Devecseri. Nyertesek: Berényi László, Méhkerék, Botyánszki Bence, Gerendás, Fábián Beáta, Köröstarcsa, Puskás Irén, Bé­kés, Róka Ágnes és Edina, Kunágota. A nyereményeket postán küldjük ki. A békéscsabaiak nyereményeiket személyesen vehetik át a szerkesztőségben, keddtől, hétköznap 9 és 16 óra között. tói, a Lencsési Közösségi Házban minden második vasárnap 16 órától istentisztelet. A telekgerendási evan­gélikus templomban minden hónap első vasárnapján 15 óra 30-tól isten- tisztelet. Baptista Gyülekezet. (Október 6. utca 411.) Vasárnap 10 órától és 16 óra 30-tól lesz istentisztelet. Teljes Evangéliumi Gyülekezet. (Berényi út. 25.) Szombaton este hat órától zenés evangelizációt tartanak. Vasárnap délelőtt 10 órakor a gyere­kek bibliakörére, 18 órától istentiszte­letre kerül sor. Adventista Egyház. (Jókai utca 21.) Az adventista imaházban pénteken este hat órától imaórát, szombaton délelőtt fél tíztől bibliai foglalkozást, tizenegy órától istentiszteletet tarta­nak. A délutáni istentiszteletre — szintén szombaton — 15 órakor kerül sor. Ifjúsági kör 16 óra 30-tól lesz. Hit Gyülekezete. A Belvárosi Általá­nos Iskola és Gimnáziumban (Haán L. u. 2-4.) pénteken este öt órakor biblia­iskolát, vasárnap délután három óra­kor istentiszteletet tartanak. Román ortodox templom A Bartók Béla úti görög-keleti templomban minden páros héten, vasárnap reggel 9-kor várják a hívőket. Szabadkeresztény gyülekezet (MDF székház, Nagy Imre tér). Minden va­sárnap délelőtt 9 órától istentisztelet és úrvacsora. Minden hónap első va­sárnapján délelőtt 9 órától csendes nap és üdvtörténeti bibliaiskola. Szombat KOSSUTH RÁDIÓ Középhullámon Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 4.30: Reggeli Krónika Közben: 4.40: Határok nélkül 5.40: Kertbarátok 8.25: Kopogtató 8.50: Jegyzet 9.05: Családi tükör 9.35: Forró ólom 10.05: Valahol valaki 10.35: Védd magad 11.05: A szombat délelőtt magazinja 11.46: Szaván fogjuk! 12.00: Déli Krónika 12.30: Világkosár 13.05: Népzenei portré 13.40: Öt kontinens száz botránya 14.05: Oxigén 15.05: Ez van! 16.00: Tizenhat óra 17.30: Előhang 17.50: Graffiti 18.00: Esti Krónika 18.20: Előfutam 18.25: Szemle 19.05: Sportvilág 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Miska bácsi levelesládája 20.05: Anno... 22.00: Későesti Krónika 22.20: Konzílium 23.05: Emlékek szárnyain PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Hírek. Időjárás 4.33: Hajnali dallamok 6.00: Pax rádió 6.35: Sportszombat 7.35: Randevúvonal 8.20: Iránytű 9.00: Hírpercek. Lapszemle. Sport. Időjárás 9.10: Párkereső 10.00: Nosztalgiaműsor 11.10: Oscar tudja 12.00: Jó ebédhez szól a nóta 13.00: Hírpercek. Időjárás. Sport. Közlekedési információk 13.14: Daráló 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Szívküldi 15.20: Művészbejáró 16.00: Szuper show-s! 17.00: Hírpercek. Időjárás. Sport. Gazdasági információk 17.23: A Rádiószínház bemutatója 18.00: Talpam való 19.03: Gordiusz magazin 20.00: Sportkoktél 21.00: Hírpercek. Időjárás. Sport 21.10: Nemzetközi slágerlista 22.00: Énekeljünk! 23.00: Hírek 23.03: Sporthíradó 23.10: Rádiószínház 24.00: Zenei műsor 0.15: Éjszaka 0.15: A hét embere 1.04: Ügyeletben 3.04: Szombat esti láz 5.03: Nótacsokor BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel 9.05: Helyettem írták 10.05: Hangfelvételek felsőfokon 11.28: A kórusirodalom mesterműveiből 12.05: A Bartók Rádió kívánságműsora 14.05: Szimfonikus muzsika 16.00: Opera művészlemezek 17.05: Népszerű szimfonikus melódiák 17.30: Poggyász 18.05: Kamarazene 19.05: Tenorkulcs 19.34: Rézfúvós kamarazene 20.05: Űr utánam 20.20: Mahler: IX. szimfónia 22.05: Összkiadás 22.58: Éji kamarazene 23.30: Zenei panoráma 0.05: Komolyzenei zsákbamacska 2.03: Az éjszaka zenéje START RÁDIÓ I. 45—5.45: Hajnali kívánságműsor 6.00— 8.30: Jó reggelt, Békéscsaba! 8.30: Gyermekműsor telefonos játékkal 9.00: Starthatatlan II. 45: A nap híre a Westei 900 támogatásával 12.00: Zenei műsor 13.15: Telefonos játék GYULA RÁDIÓ 2.00: Maréknyi Marek-show 6.00— 9.00: Reggeli hírmagazin 9.00: Vendégváró 10.00: Újdonságainkból 11.00: Pár perc világ 12.30: Gyula Expressz 13.30: Deutsche Welle CERVINUS RÁDIÓ, SZARVAS 6.00: Cervinus-reggel 8.00: Lapszemle 9.00: Köztünk ne maradjon! 11.00: DL-stúdió 12.00: Locsi-fecsi 13.30: Detusche Welle 14.00: Pepsi Cola kívánságműsor 16.00: Mozaik 17.00: Coca-Cola üzenetközvetítő 18.00: Magazinműsor 19.00: Gyereksarok 19.30: Ring 20.00: Zeneturmix ALFÖLD RÁDIÓ 4.00: Időjárás-jelentés 4.30: Deutsche Welle 5.30: Pirkadat Benne: Félóránként: Hírek. Időjárás. Útinform 6.15: Agrár Alföld 6.30: Posztyena 8.00: Napóra Benne: Óránként: Hírek. Időjárás. Útinform 8.10: Piaci körkép TV 1 5.40: Gazdatévé 6.00: Napkelte 8.00: Jó reggelt adj, Istenem! 8.10: Anette 9.05: Égből pottyant délelőtt 9.45: Meselánc 10.00: Indul a bakterház 11.10: Napjaink 11.35: Népzenei összeállítás 12.00: Déli harangszó Hírek. Időjárás 12.05: Família Kft. (ism.) 12.40: Borostyán 13.30: Vészhelyzet (ism.) 14.15: Válaszolunk... 14.30: Százéves a mozi. „Fények virradat előtt” 15.00: Superman 3. Amerikai film 17.05: Váratlan utazás 18.00: Álljunk meg egy szóra! 18.15: Márkás históriák 18.30: Szerencsekerék 18.55: Süni és barátai 19.30: Híradó Időjárás 20.01: Telesport 20.15: Weöres Sándor: Rongyszőnyeg — Domb tövén — Vörös hajú lányok 20.25: A nagy vágta. Angol film uldf jiz/zh&k u — Ennek az orvosnak örökké kellene élni — mondja a Kajumov doktor rendelőjéből kilépő középkorú hölgy. A kis váróhelyiségben ülők kérdő tekintetére folytatja: — Tudják, már évek óta járok orvostól orvoshoz, de nem tudtak segíteni rajtam. Egy hónappal ezelőtt voltam itt íriszdiagnosztikai vizsgálaton, akkor a doktor úr megálla­pította, hogy a mellékvese működésével van gond. Adott homeopátiás készítményeket, és már egy hónap után olyan javulás következett be, amelyet ezelőtt még soha nem tapasztaltam. Pedig nem tudják elképzelni, mennyit szenvedtem már eddig. Ezért mondtam, hogy ennek az orvosnak örökké kellene élni. A következő rendelésre elho­zom a férjemet és a gyerekeket is. A vizsgálatra várók láthatóan egyetértőén hallgatják az asszony elégedett beszámolóját. — Csak az a baj — veszi át a szót egyikük —, hogy sokan nem is tudnak róla, hogy Békéscsabán rendel ez a kiváló orvos, aki már az én ismerőseim közül is sok em­bernek segített a betegség felismerésében és gyógyításá­ban, másoknak pedig a baj megelőzésében. Arról nem is beszélve, hogy a vizsgálat teljesen fájdalommentes, és az egész szervezetre átfogó diagnózist ad. Én is ajánlanám mindenkinek, legalább évente egyszer eljönni íriszdiag­nosztikára, mert akkor biztosan sok betegséget megelőz­hetnének az emberek. Ha tudnának róla és élnének a lehetőséggel... Nos, a lehetőség adott, a következő rendelés február 10—11—12-én lesz. Vizsgálatra csak előzetes bejelent­kezés alapján lehet bejutni. Időpontot a következő telefon­számokon lehet kérni: Keddtől péntekig 9-től 18 óráig: (66) 325-296. Péntektől hétfőig 8—20 óráig: (66) 326-092. I Üf'/'Jj, Ma ---- HOLNAP J anuár 27. Orosháza. — A művelődési központban 17 órakor kezdődik a Ki Mit Tud '96 orosházi városi—területi selejtezője. Január 29. Békéscsaba. — A TIT Székházban 17 órakor Kertész Éva természettudományi muzeológus tart előadást „Mexikó — Fenyők nyomában, a kaktuszok országá­ban" címmel. Hétvégi egyházi programok Békéscsabán Hétvégi műsor 22.40: Exkluzív 23.00: Leisenbohg átkozott szerelme. Francia film 0.35: Vasalatlanok —12/11. TV 2 6.25: Műsorajánlat 6.30: Gazdaképző 7.00: Hrvatska krónika 7.25: Unser Bildshirm 7.50: Ecranul nostru 8.15: Slovenski utrinki 8.40: Nasa obrazovka 9.05: Patrin — Üzenet — Vorba 9.30: Rondó 10.05: Tejössz... 11.00: Orbán Balázs nyomában 11.45: A nap iskolája 12.05: Zenész-dinasztiák 12.30: Olimpiai arcképcsarnok 12.50: Néprajzi értékeink 13.00: Reflex 13.05: Autó 2 13.30: Újra a Montparnasse-on 14.20: Egy kis Dél 14.45: Csízió 14.50: Műsorajánlat. Időjárás 15.00: Átfogó 15.30: Trend 16.00: Leg... leg... leg... 16.30: Horizont 17.05: Ausztrál teniszbajnokság 19.05: Família Kft. 19.40: Párok és házaspárok tízezer év mesterművein 20.05: Telebingó 21.00: Zene-óra 22.00: Műkorcsolya EB 22.30: Mi újság? 2235: Galopp a Vérmezőn DUNA TV 8.00: Hírek. Műsorismertetés 8.05: Pórázon 8.25: Orosz vadon 8.50: Popeye 9.15: Harmónia 9.45: Starting Business English 10.10: Nyelvőrző 10.40: Az éjszaka koboldjai 11.05: Ritmus 12.00: Déli harangszó 12.05: Öt perc Európa történelméből 12.10: Eltűnt városok 13.00: Animália 13.10: Közép-európai magazin 14.00: Lapozó 14.15: Szerencsés flótás 15.30: Mi magunk és egyéb állatfajták 15.55: Cimbora 16.45: XX. századi jelképek 16.55: Nagy remények 17.45: Hóembermesék 18.00: Híradó 18.15: Bűntanya. Amerikai westernfilm 19.45: Minden dolognak rendelt ideje 20.35: Mesterművek 20.40: Ady Endre: A Duna vallomása 21.00: Híradó 21.15: Abba. Svéd koncertfilm 22.05: Airport’79. Amerikai film 23.55: Ady Endre: Beteg szívemet hallgatod HBO 7.00: Tapsi Hapsi és vendégei 10.00: Blinky Bili 10.30: Sirga, az oroszlán 12.00: Kaszkadőrök 12.50: Zencmánia. Elton John 14.25: Melrose Place 15.15: Tarzan, a majmok ura 17.30: Állati élet 18.30: 16 nap Barcelonában 19.45: Rövidre vágva 22.50: Poison Ivy 0.25: Jelige: Vörös cipellők CSABA TV 6.00: Képújság 9.00: ATV Szombat 12.00: ATV (ism.) 14.50: Képújság GYULA TV 7.00—9.00: Képújság 17.30: Hírek. Műsorismertetés 17.40: Aerobik mindenkinek 18.00: Filmajánló 18.10: Klip-percek 18.25: Körös-vidék 18.55: Műsorismertetés. Hírek 19.00: Az ATV műsora KÖRÖS TELEVÍZIÓ 10.00: Műsorismertetés. Lapszemle 10.20: Csapongó 11.50: Köz BIZTONSÁG érzet 12.25: Képújság 16.15: Műsorismertetés 16.20: Aktuális aggódásaink 17.35: Körös-völgyi Képeskönyv 18.30: Vasárnapi vendégség (ism.) 22.00: Szív Tv 2.00: Képújság SAT-ELEKTRONIK STÚDIÓ Stúdiócsatornán: 9.00: ATV 12.00: ATV (ism.) 20.00: Filmturmix TNT-csatornán: 20.00: Szív Tv (ism.) 20.05: Marylin és én. Amerikai film SPEKTRUM TV 18.00: A Churchill család 19.00: Az igazi Vadnyugat 20.00: Az ezredfordulón túl 21.00: Nagy repülők Vasárnap KOSSUTH RÁDIÓ Középhullámon Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 6.00: Vasárnapi újság 8.24: Édesanyanyelvünk 8.30: Énekeljük együtt! 8.40: Műsorszemle 9.05: Világóra 10.05: Baptista istentisztelet közvetítése 11.05: Gondolat-jel 12.00: Déli Krónika. Sport 12.23: Lottósorsolás 12.30: Harminc perc alatt a Föld körül 13.05: Névjegy 13.50: Mapuhiháza 14.05: Szonda 14.35: Mit üzen a Rádió? 15.05: Polihisztori 16.10: Művészlemezek 17.05: Az én 1977-em 18.00: Esti Krónika 18.20: Kalmár Magda és Solti Károly nótákat énekel 19.05: Sportvilág 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Operettnyitányok 20.05: Mi a titka? 21.00: Rádiószínház 22.00: Későesti Krónika 22.20: Emlékezetes rádióhangversenyek 23.42: Éji fúvósmuzsika PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Végre vasárnap! 7.55: Állomáskereső 8.00: A királyfi papagája 9.00: Hírpercek. Lapszemle. Sport. Időjárás 9.10: Gospel-magazin 10.00: Ó,ó,ó nagymami 11.00: Hírek. Időjárás 11.03: Útközben 11.07: Vasárnapi koktél 12.00: Jó ebédhez szól a nóta 13.00: Hírpercek. Időjárás. Sport. Közlekedési információk 13.10: Kölyök-klub 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Perszóna grata 14.30: Kerengő 15.03: Fiala és Neuman táskarádiója 16.00: Poptarisznya Benne: 16.58: Útközben 17.00: Hírpercek. Időjárás. Sport. Gazdasági információk 17.58: Útközben 18.30: Sport összefoglaló. Totó 20.00: Körös-körül zene 20.30: Daráló 21.00: Hírpercek. Időjárás. Sport 21.10: A Rádió Dalszínháza 22.05: Észak fényei 23.00: Hírek. Sporthíradó 23.10: Ennyi... 0.15: Éjszaka 0.15: Szex * 1.04: Lakoma 2.04: Csak zene 4.04: Nóták BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Népszerű muzsika — koránkelőknek 8.05: Bach-művek 9.05: Híres operakarmesterek 10.05: Új Zenei Újság 10.50: A bartóki elsődialektus 11.05: Ruth Ziesak dalhangversenye 12.15: Kritika két hangra 12.30: A Musica Antiqua egy üttes felvételeiből 13.00: Hangok és visszhangok 13.10: Új lemezeinkből 14.05: Jubilate Deo 15.00: Zenekari muzsika 16.05: Szalon 17.00: Rossini: A sevillai borbély 18.05: Charles Münch Budapesten (ism.) 19.05: Kamarazene 20.00: Szimfonikus zene 22.00: Tenoráriák 22.19: Mészöly Miklós: Ablakmosó 0.05: Világhírű zenekarok 2.03: Az éjszaka zenéje START RÁDIÓ I. 45—5.45: Hajnali kívánságműsor 6.00—8.30: Jó reggelt, Békéscsaba! 8.30: Gyermekműsor telefonos játékkal 9.00: Érdekességek a nagyvilágból 10.00: Kabaréösszeállítás II. 45: A nap híre a Westel 900 támogatásával 12.00: Élő kívánságműsor 13.15: Telefonos játék GYULA RÁDIÓ 2.00: Vargabetű 5.50—9.00: Reggeli hírmagazin 9.00: Válogatás lemezkiadók újdonságaiból 10.00: KétLotti — női magazin 12.00: Telefonos kívánságműsor CERVINUS RÁDIÓ, SZARVAS 6.00: Cervinus-reggel 8.00: Lapszemle 9.00: Köztünk ne maradjon! 11.00: DL-stúdió 12.00: Locsi-fecsi 13.30: Detusche Welle 14.00: Pepsi Cola kívánságműsor 16.00: Mozaik 17.00: Coca-Cola üzenetközvetítő 18.00: Magazinműsor 19.00: Gyereksarok 19.30: Ring 20.00: Zeneturmix ALFÖLD RÁDIÓ 4.00: Időjárás-jelentés 4.30: Deutsche Welle 5.30: Pirkadat Benne: Félóránként: Hírek. Időjárás. Útinform 6.30: Pedrim 7.10: A hit világa 8.00: Napóra Benne: Óránként: Hírek. Időjárás. Útinform 8.30: Sportfélóra 9.10: Internett 9.30: Mici Mackó muzsikája 11.55: Alföld búcsú TV 1 7.34: Műsorismertetés 7.40: A nyomorultak 8.00: A Biblia üzenete 8.10: A hosszú lábú apu 8.35: D.J. Labor 9.00: Leporelló 11.00: Zenebutik — zenehíd 12.00: Déli harangszó Hírek. Időjárás 12.05: Szerencsepercek Benne: Lottósorsolás 12.30: Dallamról dallamra 13.00: Topmodell 14.55: Egy nap, amely megrázta a világot 15.00: H Í 15.35: Örömhír 16.00: Walt Disney bemutatja 17.05: Fehérebbek és feketébbek 17.35: Holly wood mumusa 18.00: Európa messze van 18.30: Szerencsekerék 19.00: A Hét 20.00: Vers mindenkinek 20.05: Uborka 20.30: A hónap filmje. A kéz, amely a bölcsőt ringatja. Amerikai film 22.25: Lehetetlen? 23.10: Telesport Benne: Műkorcsolya EB Gyorskorcsolya VB TV 2 7.30: Műsorajánlat 7.35: Hol-mi? 8.00: Juli-suli 8.30: A magyar irodalom képes története 9.00: Űrgammák 9.30: Irány Atlanta! 11.00: Sportműsor 13.00: Lengyelkápolna 14.00: Kupaktanács 14.30: Szócső 15.00: Időjárás 15.05: Szívtipró gimi 15.50: Műsorajánlat 16.00: Ausztrál teniszbajnokság 17.05: Bay watch 17.50: Időjárás 18.00: Legyen a vendégem! 18.30: Tranzit 19.00: Test-részek 19.30: Danny, mesélj! 19.45: Mesterművek 20.05: Százéves a mozi. Hamlet. Angol film 22.30: Környezetünk hírei 22.35: Beethoven: C-dúr trió. Op. 9. No. 3. 23.05: Mi újság? 23.10: Éjjeli menedék DUNA TV 8.00: Hírek. Műsorismertetés 8.05: „Dicsérjétek szentélyében...” 9.05: Nyugat-Európa kolostorai és lakói 9.25: Tesz-Vesz város 10.00: Sportképek 12.00: Déli harangszó 12.05: Öt perc Európa történelméből 12.10: Azok a csodálatos állatok 12.25: Kimba, a fehér oroszlán 12.50: Vadhattyúk 13.45: Az énekes hattyú 14.10: Szulamit 15.00: Kapcsok 15.55: Az óceán lánya 16.25: Postabontás 16.40: Emlékképek... 16.55: Mozgókép 17.25: Európa természeti csodái 21.10: A zene arcai 22.00: A négerek utcája. Francia film 23.40: Csokonai Vitéz Mihály: Az estve HBO 8.00: Tapsi Hapsi és vendégei 10.00: Állati élet 11.05: Fekete tulipán 12.00: A máltai sólyom 13.45: Falcon Crest 14.35: Quovadis? 16.30: 16 nap Barcelonában 18.40: Kétélű fegyver 20.30: Lángoló jég 22.10: Szigorúan piszkos ügynök 23.45: Áldozat vagy gyilkos CSABA TV 14.00: Képújság 15.10: ATV Vasárnap 18.00: Műsorismertetés 18.05: Hírturmix 18.15: Rajzfilm 18.25: Csaba-Sport 20.15: Hírmix(ism.) 20.30: Játékfilm 22.05: Képújság GYULA TV 9.00—10.00: Képújság 10.00: Műsorismertetés 10.05: Hírek 10.10: Vasárnap délelőtti film 11.40: Klip-percek 12.00: Világszám 12.20: Képújság 20.00: Műsorismertetés. Hírek 20.15: ATV vasárnap KÖRÖS TELEVÍZIÓ 9.00: Műsorismertetés 9.10: Vasárnapi vendégség 13.00: Képújság 16.00: Műsorismertetés 16.10: Sport7 18.10: Rajzfilmek gyerekeknek 18.25: Hét híre 19.00: Szív Tv 23.00: Képújság SAT-ELEKTRONIK STÚDIÓ Stúdiócsatornán: 10.00: Filmturmix (ism.) 15.10: ATV 18.00: Csaba Tv TNT-csatornán: 19.00: Szív Tv (ism.) 21.00: Hideg ölelés. Amerikai film SPEKTRUM TV 18.00: Kémek 18.30: Az élő tenger 19.00: National Geographic 20.00: AII. világháború története 21.00: Repülőgép-anyahajók 21.30: A múlt nyomában Mindennap délután % 2-től este % 8-ig az FM 88,9 MHz-en Reggel 6-tól délután 13.40-ig az FM 94,4 MHz RÁDIÓ“" LT9 <T < "3- 00 d rr <?ai Xifio úi 2? £! SZÍNHÁZ 1996. január 27-én, szombaton 19.00 órakor KAVIÁR Somlay-bérlet <f§ Moziműsor BÉKÉSCSABA, PHAEDRA NAGYTE­REM: 27—28-án 15.45, 17.45 és 20.00- kor, 27-én 22.00-kor: Bérgyilkosok (sz., am) KISTEREM: 27—28-án 17.00, 19.00 és 21.00-kor: Dilibogyók (sz., am.). KAMARATEREM: 27—28-án 18.30- kor: Idő van (sz.,m.). GYULA, PETŐFI NAGYTEREM: 27— 28-án 17.45 és 20.00-kor: Mortal komba: (sz., am.). KISTEREM: 27-28- án 17.30-kor: Dilibogyók (sz., am.); 19.30- kor: Mielőtt felkel a nap (sz., am.). OROSHÁZA, SZIVÁRVÁNY: 27— 28- án 17.45 és 20.00-kor: Hirtelen halál (m. b., sz., am.).

Next

/
Thumbnails
Contents