Békés Megyei Hírlap, 1996. január (51. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-24 / 20. szám
a 1996. január 24., szerda OLVASÓI LEVELEK-Ijül------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------— ^BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Olvasóink írják nu== Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Az olvasói leveleket a szerzők előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. Gondolatok Grósz Károlyról Január első napjaiban elhunyt Grósz Károly néhai miniszterelnök. Az újságokban ellentmondásos, nem minden tekintetben reális, szubjektív visszaemlékezéseket olvashattunk róla. Ez természetes dolog, hisz a demokráciában nem kell egyformán gondolkodnunk, egy-egy témáról, gondolatról, eseményről vélekedhetünk másképpen is. így Grósz Károlyról is. Halott emberről van szó: a halottakról való máskénti vélekedés megengedhető mindaddig, amíg a visszaemlékező felidézés nem lép át kegyeletsértésbe. Ki is volt Grósz Károly? Történelmi időszakban, a csendes, vértelenforradalmunkat megelőző reformkorban volt miniszterelnök, majd pártfőtitkár. Arról az időszakról van szó, amikor az előző rendszer alapjaiban kezdett „recsegni, ropogni", majd végül csendesen — bár felszínre törő indulatokkal, szenvedélyekkel, de „patakvér" folyása nélkül elhalt, megszűnt létezni. Grósz Károly ellentmondásos egyéniség volt. A pártállam „első" és utolsó miniszterelnöke. Időrend szerint az utolsó. De az osztályrészül jutott történelmi feladat szerint az első. Az első miniszterelnök volt, akinek miniszter- elnöki ténykedése alatta magyar parlamentet megérintette a demokrácia szele. Emlékezzünk vissza, hogy 88—89-ben milyen parázs viták voltak a hősi vízierőmű kérdésében. Az akkori parlament légköre, szelleme előremutató volt. Erezni lehetett, hogy itt már szabadabb világban élünk. Aztán Grósz Károly az utolsó pillanatban megtorpant. Nem értette meg úgy, oly mértékben az idők sürgető szavát, a történelmi kényszer, szükségszerűség parancsát, mint Horn, Szűrös, Pozsgay vagy Németh Miklós. Nem állt arra az oldalra, ahová ezen felsorolt politikusok álltak. Eszére, szívére hallgatx’a félreállt. Életművet hagyott ránk. Megtette a rendszerváltás első lépéseit, majd később nem próbálta akadályozni a teljes rendszerváltást. Hogy forradalmunk csendesen, vér nélkül zajlott le, ez az ő érdeme is. Ezt ne felejtsük el soha! Endrédi Károly, Kötegyán Hajdani barát kerestetik Hugyecz Mátyás vagyok, aki orosz hadifogságból tértem Békéscsabára vissza 1948 tavaszán. Szoros barátságot kötöttem Fabuja (Fabulya) Pál nevű fiatalemberrel, aki az építőipari főiskolán folytatta tanulmányait, és az evangélikus nagytemplom környékén lakott. 1949 tavaszán elhagytam az országot, Nyugat-Németországba mentem és onnan Amerikába vándoroltam. Megszakítottam minden kapcsolatot Békéscsabával, attól tartva, hogy az otthon maradottak helyzetét kompromittálom, de barátomat és ismerőseimet soha el nem felejtettem. Most azonban ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy a régi-régi kapcsolatot valamilyen formában felújítsam, de se hollétükről nem tudok, se a régi címüket sem ismerem. Ezúton szeretnék barátomról, illetve a régi ismerősökről valami információt kapni. Fabuja Pálhoz régi, önzetlen baráti szeretet fűz, és mindig meleg szívvel gondoltam vissza rövid együttlétünkre. Ha ezenkívül van még régi ismerős és hajlandó velem kapcsolatba lépni, írjon egy lapot címemre. Mátyás Hugyecz, USA (teljes cím a szerkesztőségben) Aki magára ismer a fenti sorok nyomán, illetve hajdani barátja, ismerőse a levélíró Hugyecz Mátyásnak, kérjük, szerkesztőségünk titkárságán jelezze, ahol megadjuk a teljes címet Emberi hozzáállás A békéscsabai Réthy Pál Kórház nagyon szép, jól felszerelt. Létezik az I-es számú belgyógyászat, amelynek egy-két orvosa szépséghibássá fette—számomra legalábbis—az intézményt. Történt, hogy édesapánkat decemberben a háziorvosunk sürgősséggel erre az osztályra utalta be, infarktusgyanúval. Én is bekísértem. 12 óra 40 perckor érkezett az ambulanciára a mentő, de 13 óra 25-ig még orvos nem látta az édesapámat. Miután szegénykém tolókocsin egy szál lepedő alatt fázott, kezdtem türelmetlen lenni. Felmentem az osztályra és megkértem az adjunktus urat, küldjön orvost az édesapámhoz, azt válaszolta, dolgozik. Bekopogtam a főorvoshoz, aki éppen ebédelt. Miután az 1-es bélén a súlyosan beteg édesapámat negyvenötpercig nem látták el, kénytelen voltam más osztály, más főorvosáhozfordulni. Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy az egészségügyben töltöttem el 34 esztendőt, s olyan okot, hogy ebédelek, nem ismertem. Emlékeimben csak az él, hogy küzdeni kell a beteg életéért, ebéd és vacsora nélkül. Nem vártunk csodát, tudtuk, hogy a 86 év hosszú idő, a szervezet megkopik, a szív megáll, de emberi hozzáállással a szomorúság, a bánat elviselhetőbb. Egyébként édesapánk beszállítása napján 20 óra 05 perckor meghalt. Talán ezeket a szomorú sorokat azért adom közre, hogy az érintettekkel még egyszer ne forduljon elő hasonló hozzáállás. Valyüch Mária nyugalmazott műtősnő ¥ A levelet megküldtük a kórháznak, alább közöljük válaszukat: Az esetet kivizsgáltam, és az alábbi eredményre jutottam. A beteget a jelzett időpontban mentő szállította kórházunk belgyógyászati ambulanciájára. Az ambulancia szakasszisztensei a szakmai protokoll szerint szükséges vizsgálatokat (EKG, vérnyomásmérés, laborvizsgálatok stb.) elvégezték. Tény az, hogy a levélben említett adjunktus éppen beteget látott el (terheléses EKG-vizsgálatot végzett), és azt nem hagyhatta abba. Tény, hogy a főorvos éppen ebédelt. Tény, hogy maguk helyett azonnal nem küldtek le az ambulanciára szabadon lévő orvost. Ezért a felelősségrevonást megtettem. Tény, hogy a beteg későbbi időben bekövetkezett halálát nem befolyásolta az, hogy a beszállítás után 45 percig orvos nem látta. Természetesen célunk az, hogy az egészségügyi ellátásra szorulók a lehető legrövidebb időn belül megkapják a szükséges segítséget. Ennek érdekében a szükséges intézkedéseket megtettem. Remélem, hogy hasonló észrevételre a jövőben nem lesz szükség, a kórházunk tekintélye nem szenved csorbát. Dr. Nagy Balázs orvos-igazgató Az örök ellenzéki Vitathatatlan, hogy az emberek között mentalitásbeli különbségek vannak, ahány ember, annyiféle. A két véglet: akinek minden mindegy és a másik, az örök ellenzéki. Neki aztán mindegy, hogy miről van szó, csak ellent lehessen mondani. Gyönyörű példája ennek egy országos napilap állandó pécsi levelezője, aki minimum hetenként kétszer megjelenik írásaival. Levelezőnk a tulipános világban megszállottan támadta a kormányt. Igaza volt, mert sok mindent el lehetett mondani urambátyáinkról, csak azt nem, hogy Grál-lovagok. Tüléltük őket, és mit ad isten, a befutó szocialistákat is ugyanolyan hévvel ostorozza, mint tette eztfórumos főisteneinkkel. Tehette; teheti, joga van hozzá, ez alkotmányos joga. Azért engedje meg, hogy megkérdezzem: ha az sem volt jó (mert tényleg nem volt az), és ez sem jó, akkor valójában mi a jó? Abban igaza van, hogy jó néhány dolog van, amit nemárt szemére hányni kormányunknak, azért ezek mégsem azok! Ha mérlegre tenné az örökséget, amit maguk után hagytak, nem hinné el Pusztai Erzsébet képviselőnek, hogy a „múltra hivatkozni már unalmas" — pedig mennyire nem az! A helyzet több toleranciát igényelne azzal együtt, hogy a nemszeretem dolgokat meg kell mondani. Ki tudja, hátha mégis jól csinálják? Talán meg kellene adni nekik a bizonyítás lehetőségét. Talán. Vajon azon elgondolkozott-e kedves levelezőnk, hogy negatív hangulatkeltő írásai éppen a levitézlett tulipánosok, és még jobbra, a populisták előtt segít megnyitni az utat? Ha pedig a populisták hatalomra kerülnek, az csak diktatúra lehet. Lásd: Weimari Németország! Könnyen keserű valósággá válhat, amikor valóban úgy kell köszönni, mint azt próbaképpen megtette a 168 óra riportere az Igazságügyi Minisztérium kapujában, hogy miként is reagálnak rá? Nos, karlendítéssel és kitartás szóval köszönt be. A portáról még rövid úton kidobták, de ha ez a mégis csak baloldali kormány kísérletébe belebukik, biztos, hogy akkor is ki fogják dobni? Ha egy gyékényen árulunk a populistákkal, akkor minden elképzelhető. Metlicsák István, Békéscsaba Az új parazita: a kézműves kamara 23 éve vagyok a szakmában (asztalos), dolgoztam a fél világon. Most végre eljutottam odáig, hogy kétéves német munkavállalás után megnyithattam saját kis műhelyemet. Iszonyatos munka és nélkülözés árán elértem vágyam, önálló lehettem. Büszkén adom a nevem minden munkámhoz, s megrendelőim elégedettek munkáimmal. Németországban, Európa egyedülálló üzemében végtermék-minőségellenőrként is foglalkoztattak, amihez gondolom — kétség sem férhet — európai színvonalú mestertudás szükséges. Ezek után a nemzeti szakképzési intézet a kamarával karöltve arra akar kötelezni, hogy tegyek mester- vizsgát, ki tudja kik előtt, hogy készítsek mesterremekművet, mert ugye időm az van bőven, majd a család addig a küszöböt rágja, és végül még fizessek is, nem is keveset, 35—50 ezret. Én már bizonyítottam, nem kamarai szinten, éppen ezért nincs szükségem egy felesleges és drága papírra, csak azért, hogy a kamara létét és fontosságát igazoljam. Nekem ne adjanak arról papírt, hogy megfelelő alanya vagyok-e a kamarának, akinek a vérét szívhatják! Az egész kamarai lét mióta (mester?) képviselőink megszülték, csak fenyegetőzésből áll: „ha nemfizetsz, behajtatjuk", „ha nem jelented be, nem teheted ezt-azt”, „ha nem vizsgázol le, bevonjuk az engedélyed!” Én tisztességesen dolgozni és megélni akarok, de azt élősködők nélkül! Esetleg tanulót is veszek magam mellé, hogy tudásomat átadjam a jövő nemzedékének. De úgy látom, a kamara képtelen felfogni, a tanulóoktatás nem az én, hanem a gyerek érdeke. Ha a kamarának nem kell tanuló, én megvagyok nélküle. Egy felelősséggel kevesebb. Az engedélyemet nem a kamara adta, így valószínű, ha egyszer valamit nem adott, azt nehezen (kérheti) követelheti vissza. Ámbár tegye meg, nekem így is, úgy is csak a munka jut. Az pedig van elég! Én már nem félek a bürokratáktól, s a jövőtől, mert emberi és szakmai hozzáállásom garancia számomra. Viszont féltem a jövő szakemberjelöltjeit. Békési Sándor asztalos *3 II A CIB BROKER KFT. KÖZLEMÉNYE I ■ ■ Értesítjük Kedves Ügyfeleinket, hogy 1996. január 26-ától a KINCSEM KÖTVÉNY kamatai az alábbiak szerint 1 Bt I. SOROZAT--------------------------------------------3 hónapos futamidő - kamat: évi 26,5%/év II. SOROZAT------------------------------------------6 hónapos futamidő - kamat: évi III. SOROZAT----------------------------------------12 hónapos futamidő - kamat: évi 29%/év A kamatváltozás csak az új kibocsátású kötvényekre vonatkozik. A már kibocsátott kötvények kamata - mivel a kötvény fix kamatozású - nem változik. ■UH
