Békés Megyei Hírlap, 1996. január (51. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-27-28 / 23. szám
BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEIKÖRKÉP 1996. január 27-28., szombat-vasárnap Hosszú távú lakásprogram készülhet Békéscsabán Már szinte legendává vált a maratoni békéscsabai közgyűlések híre, így igazán történelmi pillanatnak számított a csütörtöki nap, amikor délután öt órakor a képviselők a végére jutottak az aznapra rendelt feladatoknak. Többen remélik, ez a tendencia folytatódik majd a jövoltén is. A szocialista frakció ugyanis beterjesztett egy tervezetet a közgyűlés munkájának gyorsítására, ennek egyelőre két pontját fogadta el a közgyűlés: mindenekelőtt ezentúl betartják az SZMSZ szabályait. Másrészt ezentúl előre meghatározott időben kezdik a nyilvános üléseket, és ezek televíziós közvetítésének feltételeit is megvizsgálják. A szocialisták ezenkívül szeretnék elérni azt is, hogy a bizottságok által egyhangúlag elfogadott határozatok vita nélkül mehessenek át a közgyűlésen, ezzel is emelve a bizottsági munka értékét. A szocialista frakció sajtótájékoztatójának másik fontos témája az önkormányzati lakások eladásáról szóló tájékoztató volt, melyből kiderült: a meghirdetett lakások 90 százalékát megvásárolták az ott lakók, ebből előreláthatóan 300- 350 millió forint bevételhez jutott a város, ami egy hosz- szú távú lakásprogram kialakítását teheti lehetővé. A. Gy. Pioneer hibrid kukorica az élvonalban Immár harmadik esztendeje a Pioneer Hi-Bred Magyarország Rt. téli vevőtalálkozóra hívta a kukorica- és napraforgó-termesztőket. A tájékoztatónak és bemutatónak ez alkalommal is a mezőkovácsházi Új Alkotmány Szövetkezet adott otthont. A cég képviseletében Varga Ernő területi képviselő számolt be a tavalyi kísérleti tapasztalatokról, valamint éréscsoportonként a legjobb hibridjeiket ajánlották a termesztőknek. Ezekahibridek—térségeinkben — aszályos körülmények között is elfogadható termést biztosítanak. Ajánlásukat két, egymást jól kiegészítő forrásra építették: az OMMI kísérleti eredményeire és a saját hibridtesz- teléses rendszerükre. Az rt. hibridtesztelésben 1995-ben több mint 1200 adattal rendelkezik és 1993—1995 között feldolgozott adataik meghaladják a háromezret. Ezen számok birtokában bátran állítják, hogy hibridjeik mind extenzív, mind intenzív körülmények között (100 esetből 70-ben) többet teremnek és alacsony betakarításkori szemnedvességgel rendelkeznek. Ezáltal a termelő nagyobb jövedelemhez jut. Megyei kísérleti eredményeik szerint a legnagyobb termést garantáló hibridek: az igen kora csoportból a Helga, a korai csoportból a Julianna és Stira. Ez utóbbi kiváló szárazságtűrését, alkalmazkodó képességét bizonyította az aszály sújtotta térségekben. A legnagyobb termőképességű kukorica a Florencia és a Colomba. Vallják, hogy a jó minőségű Pioneer vetőmagra fordított költség a többlethozamban és többletjövedelemben bőven megtérül. H.M. Légúti betegek egyesülete Közép-Európa: álom és valóság Püspök Gyulán. Január 28-án délelőtt 10 órakor a gyulai evangélikus templomban dr. Pátkai Róbert, az angliai evangélikus egyház püspöke hirdet igét. Ki kicsoda? Az öntözéskutatásból és a vízgazdálkodásból ismert hazai személyiségeket összegyűjtő kiadvány megszerkesztésére és kiadására vállalkozott a Szarvasi Öntözési Kutató Intézet. A mintegy hetven szakembert bemutató kötet szerkesztett anyaga még januárban a nyomdába kerül. Síelés. Hoffmann Ferenc és Dávid Rémusz, az eleki magyar tannyelvű általános iskola tanárainak vezetésével a napokban egy 40 fős csoport ért haza a szlovákiai Rózsa-hegyről, ahol a résztvevők a téli örömnek, a síelésnek hódolhattak. Az idei program első fele zárult le, lévén, hogy február 24-étől újabb csoport utazik szlovákiai síelésre. Népfőiskola. A mezőbe- rényi cigány kisebbségi önkormányzat szervezésében Cigány Népfőiskola indul február 3-án 9 órai kezdettel a helyi művelődési központban. Levél nővéreimnek. Az endrődi közösségi ház (Blaha L. u. 2.) február 2-án 18 órakor Levél nővéreimnek címmel Cseh Tamás és Bereményi Géza szerzői estet rendez. Előadók: Hajdúk Károly és Horváth Csaba, a szentesi Horváth Mihály Gimnázium tanulói. Busznak ütközött. Békésen a Cseresznye és a Durkó utca kereszteződésében egy trabantos figyelmen kívül hagyta az .elsőbbségadás kötelező táblát. A kiemelt útvonalon közlekedő autóbusz, hogy az ütközést elkerülje, balra rántotta a kormányt, és összeütközött egy vele szemben közlekedő személygépkocsival. A vétlen autó vezetője könnyen, utasa súlyosan megsérült. Lakástűz Oroskázán. Orosházán a Hajnal köz 3/A-ban tegnap egy harmadik emeleti lakás bejárati ajtaja, ruhaneműi és elektromos berendezései égtek el. A tűz keletkezésének okát még vizsgálják, s ezzel párhuzamosan folyik az anyagi kár felmérése is. Egyre több megyénkben is az asztmás, a légúti beteg vagy az allergiából következő kellemetlen tünetekkel küzdő gyermek és felnőtt. Az okok közé a lelki-idegi eredetűek éppúgy tartozhatnak, mint a környezeti szennyeződés, a poratka ürüléke által kiváltott vagy a virágpor okozta betegség. A betegség, a kellemetlen tünetek kialakulásának megelőzését segíti, ha tudjuk, mi ellen védekezzünk, hogyan éljünk. A tájékozódáshoz nyújt ismereteket a beteg és a még egészséges embernek egyaránt a Légúti Allergiás Betegek Békés Megyei Egyesületének programja. A gyulai tüdőkórházban (Gyula, Sitka utca 1.) találkoznak rendszeresen, az egyesület szakmai vezetője dr. Sztancsik Zsuzsanna, elnöke pedig Zima Miklósné. Az egy éve működő egyesület csak támogatókkal létezhet, hiszen a tagsági díj igen alacsony. Segíti őket a megyeszékhelyen a Garancia Biztosító, a Csabakő Bt., a Márvány Cukrászda, a Coca-Cola cég megyei kirendeltsége, a megyei önkormányzat, a Gyulai Áfész, a Hajdú Tej Rt., a békési Dimitrov László, valamint a budapesti Boehringer Gyógyszergyár. Nagy eredménye az egyesületnek, hogy sikerült beszerezniük egy atkátlanító porszívót, amelyet térítés ellenében tudnak a betegek rendelkezésére bocsátani. A lakásban megtelepedő poratka ürüléke okozza a légúti betegek legtöbb panaszát, ezért évente két alkalommal (tavasszal és ősszel) tanácsos otthonukban porszívózni. Elkészült az egyesület ez évi programja is. Legközelebb február 3-án, szombaton délelőtt 9 órakor közgyűlésen találkoznak a tüdőkórházban, ahol a dohányzás veszélyeiről hallhatnak előadást a Ciba Gyógyszer- gyár szakemberétől. B. Zs. Ismét szól a Torony Rádió! Hétfőn, háromhetes szünet után a 94,4 MHz-en 13 óra 40 perctől 23 óráig ismét szól Békésről a Torony Rádió—egyelőre ideiglenes engedély alapján, de már nem sokáig: a művelődési minisztérium által kiírt pályázaton a két alapító február elsejétől hat évre, 12 órától 24 óráig elnyerte ezt a frekvenciát. Amennyiben jogerőre emelkedik a döntés, akkor ennek megfelelően módosul majd a rádió adásának ideje. Addig viszont az ideiglenes engedély szerint sugározza műsorát a Torony Rádió — telefonszáma: (66) 341-463 —, mely 30 kilométeres sugarú körben fogható. „A GONDOLKODÁSRÓL VALÓ LEMONDÁS A SZELLEM CSŐDJE.” (Schweitzer) Elek Tibor középiskolai tanár, irodalomkritikus előadásával kezdődött tegnap délután a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium szabadegyeteme. Az előadás- sorozatot diáknak, értelmiséginek, gondolkodó embernek szánják, amely volt és élő hagyományokat folytat. A nyitóelőadás a Közép-Eu- rópa eszmekor bonyolult kérdéseivel foglalkozott. A vita már a múlt század 30-as, 40-es éveitől folyik a történeti régiókról, határaikról, a térség kis népeinek politikai, gazdasági összetartozásáról, kulturális, szellemi kapcsolatairól. A 19. század konföderációs elképzelései századunkban is tovább éltek, változó tartalommal. A Közép-Európa gondolat újra a ’80-as években támadt fel, mint mindig, a kisnéA daganatos gyermekekért alapítvány Jézus szavát választotta jeligéjéül. A beteg gyermekek gyógyításának lényeges eleme a pihenés, az erőgyűjtés (roborá- lás). Ezt a célt szolgálja majd a tegnap Szanazugban felszentelt dr. Szentkereszty Andrásról elnevezett pihenőház. Táborszky László evangélikus esperes, püspökhelyettes és Guliga György katolikus plébános vezetésével népes közönség jelenlétében szentelték fel a házat és a Gombos Lajos harangöntő mester által készített harangot. A névadó mellszobrát Kligl Sándor szegedi szobrászművész készítette és adományozta az alapítványnak. A német és holland testvéralapítványok segítA hét végi diszkóban műsor után szétverték Békésen a Dübögő éttermet és diszkóját. „Szatyi” csapata, tizenöt embere, megrendelésre, szinte percek alatt lekopasztotta a helyiséget. Egy hete aztán csatatérhez hasonlít a hatalmas helyiség. Akik szétverték, vagyis a helyi vállalkozók, most szorgalmasan dolgoznak, s azon fáradoznak, hogy a környék közkedvelt éttermének és diszkójának tervszerű felújításával minél hamarabb végezzenek. Tény: a szebb napokat megélt vendéglátó egységre ráfért a több millió forintos belső rekonstrukció, a felújítás. A bepek válságos időszakaiban, melyből az értelmiség, az írók, a költők így kerestek kiutat. Hogy a gondolat csak eszme maradt, betudható annak, hogy mind a régióban szorosan összefüggő gazdasági rendszer, civilizációs különbségek léteznek, hiányzik a közös nyelv, az érzelembeli indíttatás és az irányító erő. A történelmi hagyományok, a regionális szolidaritás helyett az előítéletek, a nemzetállami törekvések kerültek az előtérbe. A valóság azonban nem takarhatja el előlünk a Közép-Európa-gon- dolat jobb lehetőségeit — fogalmazta meg az előadó. A következő előadás, melyet középiskolás diákok tartanak február 23-án, az 1896-os gyulai millecentenáriumi ünnepségekkel foglalkozik. Sz. M. ségével felépült ház berendezéséhez, a gyermekek és édesanyjuk elhelyezéséhez további támogatás szükséges. A Békés megyei beteg kisgyermekeknek térítésmentes az itt-tartózkodás, míg a más megyékből vagy külföldről érkezők lakóhelyük önkormányzati, alapítványi vagy magántámogatói anyagi segítségével juthatnak el a pihenőházba. Az első lakók remélhetően a nyár közepétől már elfoglalhatják a szobákat. Ma este Békéscsabán, a Fiume Szállóban az alapítvány jótékonysági bálján látják vendégül a külföldi és a hazai szakembereket, szponzorokat, alapítványi képviselőket. B. Zs. rendezések teljes cseréjére és a fűtés korszerűsítésére is sor kerül, elkészültével minden bizonnyal a megye egyik legimpozánsabb diszkója, leghangulatosabb étterme Békésen lesz. A nagyközönség előtt február 10- én, szombaton nyitja meg kapuit a város központjában a szórakoztató központ. A régi és jól csengő ,,Szatyi diszkó" név a múlté lesz, új név viliódzik majd a bejárat fölött. Hogy mi lesz az? Áz üzemeltetők titokzatosan csak annyit árultak el, hogy sok egyéb mellett a nyitáskor majd kiderül, ez legyen meglepetés. —sz— Engedjétek hozzám jönni... Szétverték a békési diszkót A gyermeknek szüksége van szüleire Kapcsolatügyelet a családsegítőben A nevelési tanácsadók és a családsegítőszolgálatok munkatársai nap, mint nap találkoznak olyan kisgyermekekkel, akiknek életét megkeseríti szüleik válása, a család szétesése. Gyakran a gyermekek magukat hibáztatják a történtekért, emiatt bűntudatban élnek: „Azért váltak el a szüleim, mert rossz voltam” — gondolják. Számos testi, lelki betegség kiváltója lehet ez az érzés, kutatása, feloldása bonyolult feladat a gyermeküket szerető szülőknek, orvosoknak, pszichiátereknek egyaránt. Iskolai életképek Kétegyházáról Tizenketten már a megyei döntőben Az idei Ki Mit Tud? megyei első területi selejtezőjét tegnap rendezték meg Gyomaendrődön a Katona József Művelődési Központban. A mostoha időjárás miatt több versenyző csak késve ért a helyszínre, vagy neki sem vágott az útnak. Az előzetesen benevezett 27 produkcióból így mindössze tizenkilenc méretett meg a zsűri előtt. Döntésük alapján tizenkettő előadó, illetve műsorszám jutott tovább a március 30-i orosházi megyei döntőbe. Vers-próza kategóriában Marton Róbert (Okány) és Kónyáné Tumár Mariann (Dévaványa). Hangszeres zenében Sándor Tamás (Szarvas) és Molnár József (Szeghalom). Klasszikus- és modemtánc kategóriában a Plastic Mozgás Stúdió (Szeghalom) és Pólus Krisztián (Gyomaendrőd). A néptáncosok közül Keresztesi Antal (Körös- ladány), a Gyémánt Gyűrű Folklór Együttes (Szeghalom) és a Tessedik Táncegyüttes (Szarvas). Vokális zene kategóriában Halász Krisztina (Szarvas), Kerekes Mariann (Makó) és Tőkés Éva (Csabacsűd). Egy bizonyos, a gyermekeknek válás után is joguk van mindkét szülőjükhöz, a velük való rendszeres kapcsolattartáshoz. A felnőttek váláshoz társuló indulatai, az elvált szülők egymással szembeni gyűlölete gyakran akadálya a normális emberi kapcsolatoknak. Az apa és anya még abban sem tud megegyezni, hogy mikor és hol találkozzon a gyermek a tőle távol élő szülővel. Egy budapesti példa nyomán és az Erzsébetvárosi Nevelési Tanácsadóban működő Kapcsolat Alapítvány segítségével Békéscsabán is megnyitja kapuit a kapcsolatügyelet. Vezetője dr. Fodor Irén gyermekpszichiáter, a nevelési tanácsadó igazgatója. Először február 3-án várják a segítségüket kérőket a békéscsabai családsegítő szolgálat intézményébe, a Szent István tér 9. szám alá (telefon: 441-147). Szombatonként 9-től 12 óráig tartanak kapcsolatügyeletet a nevelési tanácsadó és a családsegítő szolgálat munkatársai. Jelentkezni a család- segítőnél lehet. A problémás szülő-gyermeki kapcsolattartási ügyekben semleges helyet, szakmai segítséget biztosítanak. A gyermekeket játszószoba vagy beszélgetőhelyiség várja, ahol szüleikkel találkozhatnak. A módszer alapján először mindkét szülővel külön, külön és a gyermekkel is beszélgetnek az ügyelet segítői. így egyeztetik a találkozás lehetőségeit, a konfliktusok feloldásának esélyeit. Az ingyenes szolgáltatást a szülők, a gyermekek kérhetik, a gyámhatóságok, bíróságok javasolhatják. A kapcsolatügyelet valójá-t ban a megromlott emberi kapcsolatok között, a gyermekek fejlődése érdekében az összekötő híd szerepét töltheti be. A fővárosban öt éve működő kapcsolatügyeletiek tapasztalata szerint tevékenységük eredményeként a találkozások 70 százaléka állandósul a szülők és gyermekek között és önállóvá lesz. Dunaújvárosban és Tatabányán is működnek hasonló szolgálatok, a tapasztalatok biztatóak. Az ingyenes szolgáltatás feltételeit egy évig a Kapcsolat Alapítvány finanszírozza, bár szponzorok segítségét (például játékok vásárlásához) elfogadják a működtetők. Bede Zsóka A kétegyházi román, illetve a magyar tannyelvű általános iskola tanévközi életébe enged bepillantást az intézmény két vezetője. Szántó Flóra, a román tannyelvű általános iskola igazgatónője: —Jelenleg iskolánk is hasonló gondokkal küszködik, mint más oktatási intézmény. Az idei költségvetési tervezet, illetve a finanszírozás körüli problémák foglalkoztatják a tantestületet. A nyolcadik osztályos tanulók továbbtanulási lehetőségeit mérlegeljük, és minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy segítségükre lehessünk. A folyó iskolaév első féléve január 31-én zárul, február 1-jén osztályozó értekezletet tartunk, a szülők pedig február 5-én kapnak értesítőt gyermekük tanulmányi eredményéről. Ezt követően pedig a tantestületi értekezleten fogjuk a pedagógiai munkát értékelni. Telek Mihály né, a magyar tannyelvű általános iskola igazgatónője: — Szinte napról napra azon csodálkozom, hogy egyáltalán létezünk. Hatalmas anyagi gondokkal küszködünk. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy az országban nem mi vagyunk az egyedüliek. Sajnos, a kormányzati intézkedések, megszigorítások létbizonytalanságban tartják a tantestületet. A Bokros-csomag akaratlanul is viszályt teremt az önkormányzat és az intézmény között. Mit mondjak, a múlt év november 30-a óta iskolánk nem kapott egyetlen fillér támogatást sem. Persze, intézményünkben ennek ellenére nem állt le az élet. 1995 novemberétől a község két általános iskolájában zongoraoktatás folyik az iskolaszék, illetve a vállalkozók támogatásával. Iskolánk névadó ünnepségre készül. Márki Sándor községünkben született történészről fogjuk elnevezni intézményünket. Bővíteni szeretnénk az idegennyelv-tanulási lehetőségeket. Eddig német, angol és orosz nyelv közül választhattak tanulóink, ezentúl az olaszt és a románt is fakultatívan lehet tanulni. b—t