Békés Megyei Hírlap, 1995. december (50. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-06 / 286. szám
1995. december 6., szerda OLVASÓI LEVELEK Olvasóink írják = Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Az olvasói leveleket a szerzők előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. A megismerés és elismerés jegyében Sokat beszélünk arról, hogy a nyugdíjasok érdekképviseleti szövetségét mind szélesebb körben kellene elismertetni. Ehhez viszont konkrét eredmény és nyitottság kell. Békés megyében a nyugdíj- és egészségügyi biztosítás igazgatóival együttesen közös megbeszélésre hívtuk a megye öszes országgyűlési képviselőit. Tájékoztattuk őket a megye nyugdíjasainak és a szövetségnek a helyzetéről. Az érdeklődést mutatja, hogy 11 képviselő közül kilencen megtiszteltek és sok kérdésben igyekeztek tájékozódni. Kijelentették: kellemesen csalódtak a nyugdíjas-szervezet pártsemleges, de a nyugdíjpolitikát nagyon is erőteljesen hangoztató tevékenységünkben. Egyértelműen megértéssel és támogatási készséggel találkoztunk. Ezek után a megyei közgyűlés elnöke ja vaslatunkra összehívta a polgármestereket. A 74 polgármester közül hatvanötén jelentek meg és hallgatták a tájékoztatót és egyben kérést is a további együttműködésre, a rászorultak segítésére, a szervezetek anyagi támogatására. Igenis van lehetőség a vezetők megnyerésére, de ehhez nekünk is komoly közösségi politizálást és tevékenységet kell kifejteni. Az összehangolt, pártsemleges politika eredményezi, hogy az önkormányzatok mellett a gazdálkodó, a párt- és civil szervezetekkel, egyházakkal minél jobb és a nyugdíjasokat segítőpolitika alakulhasson ki. Dr. Pankotai István megyei elnök, Nyugdíjasszövetség A határon túli magyarság védelmében A Kéthly Anna Szociáldemokrata Párt felhívja a nemzetközi közvélemény figyelmét a romániai, szlovákiai magyar kisebbség sérelmére. Az a bánásmód, amelyet a román és szlovák kormány a magyar kisebbséggel szemben gyakorol, szöges ellentétben ál! azokkal a kötelezettségekkel, amelyeket az ENSZ minden tagállama tartozik tiszteletben tartani. Az erdélyi és felvidéki magyar lakosságnak mind a kisebbségi, mind az ,.általános emberi szabadságjogaikat" korlátozzák. A velük szemben alkalmazott módszerek magukba foglalják mindazokat a jelenségeket, amelyeket az ENSZ egyik alapegyezménye ,,benocide” (nemzetirtás) néven megjelöl. Úgy érezzük, hogy a romániai és a szlovákiai magyarság sorsáért való felelősség azokat is terheli, akik a nemzetközi szerződésekben lefektetett kisebbségi és általános emberi szabadságjogokat ellenőrizni hivatottak. A Kéthly Anna Szociáldemokrata Párt az erdélyi és a felvidéki magyar kisebbség érdekében az Európai Emberi Szabadságjogok Bizottsága és a világ sajtóorgánumai részére a fenti nyilatkozatot megküldi, kérve, hogy a romániai és szlovákiai magyarság ellen elkövetett „sérelmek” minél előbb orvosolva legyenek. A Kéthly Anna Szociáldemokrata Párt leszögezi, ha a Magyarországon élő kisebbségek sérelmére hasonló „bánásmód" lépne életbe, a párt a kisebbségeink érdekében is mindent meg fog tenni, hogy azok jogaikat érvényre juttassák. Az embereknek a szabadsághoz való joga mindennél fontosabb, legyen az magyar, román, szlovák, horvát, német vagy szerb, és sorolhatnánk... Botyánszki György, a KSZDP országos alelnöke Jótékony est gyerekeknek Ezen a november végi vasárnap délután zsúfolásig telve volt a kötegyáni művelődési háznagyterme. A kötegyáni óvoda pedagógusai és szülői munkaközösségének összefogásaként jótékonysági estet rendeztek. A bevétel az óvoda fejlődését, gyarapodását fogja szolgálni. Közhelyként hangzik, hogy kapitalizálódó világunk kortüneteihez tartozik a mások iránti közöny, érdektelenség, közömbösség. Ennek itt vasárnap délután nyomát sem láttuk. A műsorban felléptek óvodás gyerekek, szülők, óvónők. A játékok, dalok, versek, táncok, egyéb produkciók szívet melengetőek voltak. Azokban a percekben mi, akik ott voltunk, tudtunk örülni, s nem szégyelltünk meghatódni. Mi, felnőttek a színpadon szereplőparányi gyermekekben megláttuk az embert. Milyen jó ezeknek a „miniatűr" emberi lényecskéknek! Nem tudják, hogy milyen nehéz világban élnek. Nem érzékelnek abból semmit, hogy szüleiknek mennyit kell fáradozni azért, hogy az ő életük könnyebb, gondtalanabb legyen. Mi, akik ott voltunk, azzal a tudattal jöttünk haza, hogy tettünk valamit azért, hogy ezek a gyerekek jobb körülmények között nevelődhessenek az óvodában. Azon a délutánon egy élménnyel gazdagabbak lettünk. Átélhettük azokat a szép, nemgs érzéseket, melyeket úgy emlegetnek, hogy szeretet, emberségjóság. Akik nem voltak jelen, sajnálhatják. Szegényebbek lettek egy élménnyel. A délután üzenete a következőkben fogalmazható össze: érdemes és megéri összefogni. Hiszen csak egy eszközünk van korunk, világunk elviselhetőbbé tételéhez: összefogni, szerveződni. És ha ezt tesszük, csodák születhetnek. Higgyünk az apró, létező csodákban! A magyarországi cigány kisebbséget az értelmiség mentheti meg A nemrégiben meghirdetett békéscsabai cigányfórumon a lakosság nem jelent meg. Még a földügy sem váltott ki kellő érdeklődést az MCDSZ, a kazettaügy és az egyéb hazugnak mondható rágalmak elhintése sem! így a „lelkipásztor” hívek nélkül maradt — a megjelent elöljáróságok „imája” pedig nem biztos, hogy a „mennyországba” vezeti a cigányságot. A cigányság Magyarországon annyiszor ki lett szolgáltatva az éppen illetékes hatalomnak, hogy a sorozatos csalódások miatt képtelenek bármit is elhinni. Én együtt érzek a konzervatív, múltrendszeri cigányvezetőkkel, hiszen amikor a súlyos terhektől nem megy a szekér, sőt időnként kátyúba esik, nagyon kellemetlen lehet! Az együttérzésem viszont köze! sem jelent egyetértést, mert a magyarországi cigány kisebbséget nem lehet tovább ezeken a göröngyös utakon vezetni. A cigányság felzárkózása, az oly régen várt felemelkedés hamis és üres prédikációktól nem fog létrejönni. A mai Magyarországon a cigány kisebbséget csak az értelmiség mentheti meg. A Lungo-Drom-párti cigányvezetők, akik a szükséges szakmai ismeretek hiányában „bársonyszéket" kaptak, nem sokat tudnak tenni a'rigányság jövője érdekében. A hazug, ellentmondásos és erőszakos megnyilvánulások, visszahúzzák a cigányságot, sőt az elért eredményeket is tönkreteszik. Az MCDSZ (Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetsége) 120 000 tagot számláló társadalmi szervezete az értelmiséginek számító cigány vezetőivel, a hétköznapokon is szinte együtt él a magyarországi cigánysággal, és az élet minden területén segíti az embereket. Az MCDSZ alapszabályzata értelmében a nem cigány származású állampolgárokat sem zárja ki a szervezetéből, hiszen a magyarországi cigányság nincs abban a helyzetben, hogy ezt meg tudja tenni. Azok a cigányszervezetek, amelyek szigorúan nemzetiségire szűkítik a tagságukat, nagyon könnyen , ők maguk Idézik elő a megkülönböztetést. Szakmai hiányosságok miatt pedig külső segítség nélkül képtelenek a cigányság érdekében dolgozni. Ez a képtelenség vezetett oda, hogy a meghirdetett békéscsabai cigányfórumon a lakosság nem jelent meg. Jó lett volna pedig az ügy kapcsán az egyszerű emberek véleményét is hallani. Az érem kétoldalúságának az élet minden területén nagy a jelentősége. Ezen „apróság” figyelembevételével elkerülhető minden olyan tévedés, amely az emberekből rossz érzést vált ki. Szilveszter Ödön, az MCDSZ Békés megyei koordinátora, országos megbízott Kossuth üzenete Nem tartozom a nyafogó öregek közé, és így szeretek elgondolkodni a politikai élet fonákságain. 1987., Kardos kút, május 8. Megyei nyugdíjas vers- és prózamondó pályázatom egy részlete: „Én hiszem, hogy a fiatalok többsége nagyszerű ember. Igaz, hogy ők más utakon járnak, keresik, kutatják a csillagokhoz vezető utat, ez az ő világuk. De a történelem könyvét olvassák és mindig emlékezzenek. És hiszem, hogy akkor meg fogják találni hazánk számára a békés és jó megoldást. 1992.” Tetszett a Fidesz és Orbán Viktor kiállása és hite, mint ahogyan sokan másoknak is. A választások legfőbb kudarcát a Fidesz szenvedte el. Megölték önmagukat, nem tanulták meg a történelmet. Mi, a haza ma kér és követel. A tisztelt ellenzék mindent megtesz azért, hogy lemondásra és térdre kényszerítse a kormányt. Ha sikerül Isten és a haza segítségével megvalósítani, szerintem ők sem tudnq^. a szamárból lovat csinálni. Fazekas Gáborné, Okány ...megnyerheti ezt a fantasztikus Toyota RAV 4 terepjárót! Ha Ön 1 995. november 15. és december 15. között bármilyen Westel 450 MHz-es mobiltelefont vásárol, háromszorosan is szerencsésnek érezheti magát. Először azért, mert kedvező fizetési feltételekkel juthat egy kiváló minőségű, az egész ország területén használható készülékhez. Másodszor azért, mert most megtakarítja a 25.000 Ft + áfa belépési költséget. Harmadszor pedig azért, mert részt vehet a december 23-án tartandó sorsoláson. Talán éppen Ön lesz az, aki megnyeri a 450 mega-ajándék egyikét, például fődfjunkat, a Toyota RAV 4 terepjárót, vagy egy Kodak fényképezőgépet és filmet tartalmazó ajándékcsomagot. Fizessen 25 ezer forinttal kevesebbet, és tegyen egy fantasztikus autót a karácsonyfa alá! Hiszen csak egy telefonjába kerül. A nyereményakció készülékcserére nem vonatkozik. A játékban a Westel Rádiótelefon Kft. és a reklámügynökség dolgozói, valamint hozzátartozóik nem vehetnek részt. A sorsolást közjegyző jelenlétében tartjuk. Az autó színváltoztatásának jogát fenntartjuk. A nyeremények készpénzre nem válthatók. M o z g á s b a n a z ü z I e t További információkért hívja Telemarketing szolgálatunkat (265- 8 0 2 3) vagy a 0660 Hangújságban a Westel-híreket (0660 505050)! WESTEL IRODA; BÉKÉSCSABA 5600 GYŐNIG. U. 21., TEL: (06 66)447-111. RÁDIÓTELEFON: 106 601384000 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT: ALMÁSSYÁTTILA TEL: (06 601384009. HORTOBÁGYI LÁSZLÓ TEL.: 106 60) 337-536 WESTEL FORGALMAZÓK: • OROSHÁZA. PHARMAOENT KFT. 5900 VÖRÖSMARTY U. 2.. TEL : (06 68) 312-935. RÁDIÓTELEFON: 106 6013D4-018 • SZENTES. ELEKTROFIL KFT. 6600 JÓZSEF A U 6/B., TEL: 106 631 311-730. RÁDIÓTELEFON: 106 601 337-092 • MEZŐTÚR. KÓRÖS-AOUA BT., 5400 FÖLDVÁRI ÚT 6. (ALTEK IRODAHÁZI FSZT 11.. TEL : (06 561350-377, RÁDIÓTELEFON: (06 601327-235 • BÉKÉSSZENTANDRÁS, KÓRÖS-AOUA BT. 5561 SZENTESI ÚT 4. TEL: 106 661313-390, RÁDIÓTELEFON: (06 601304644 oooo Endrédi Károly, Kötegyán