Békés Megyei Hírlap, 1995. december (50. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-30-1996-01-01 / 305. szám
tBÉKÉS MEGYEI HÍRLAP SZILVESZTER 1995. december 30., szombat-1996. január 1., hétfő' Versek az övön aluli örömök poétájától Lőwy ha úgy akarja, semmiből sem áll diszkrétnek maradnia — de Lőwy nem akarja 1941. november 20-án hunyt el Aradon a Lőwy Árpádként elhíresült pesti aszfalt-poéta, akinek neve hallatán a jobbféle öregurak máig sejtelmes mosolyra fakadnak. Nem ok nélkül! Disznó verseit évtizedeken át adogatták egymásnak suttyomban, másolgatták lopva éjszakánként a férfiak. Hölgyek pedig még kesztyűs kézzel sem érintették volna meg e „mocskos” papírlapokat. Pedig nem akárkit rejtett a művésznév. Réthy Lászlóként látta meg a napvilágot 1851-ben megyénkben, Szarvason. Bölcsészetet végzett Bécsben és Budapesten, 1880-ban már a numizmatika, a heraldika és az ősrégészet tudományainak doktora. A rákövetkező évben került a Magyar Nemzeti Múzeum érem- és régiségosztályához, melynek 1901-től igazgatója lett. Egyetemi magántanári címet nyert, és numizmatikai főműve, az Egyetemes Magyar Éremtár (Budapest, 1899,1907) két kötete a gyűjtők és szakértők máig nélkülözhetetlen alapkönyve! A szerkesztő a legnagyobb hibát követné el, ha rá emlékezvén őhelyette próbálna egyetlen szóval is többet mondani. Beszéljen Lőwy Árpád! (A 18 éven aluliakra és rózsaillatlelkű olvasóinkra tekintettel a professzor-költő legszalonképesebb verseit válogattuk ide. Egy helyen pedig — A magyar nyelv világrekordja című költeményének utolsó előtti sorában — kipontoztuk, amit ő bizony kiírt. Mert hiszen ettől volt ő Lőwy Árpád, aki nevén nevezte a testi szerelmet éppúgy, mint a nemi szerveket. Reméljük, a professzor úr holtában megbocsát nekünk ezért a kis „átírásért”, miként talán a finom lelkűek is megbocsátanak nekünk a versek közreadásáért. Ha mégis felháborodnának, gondoljanak arra: szilveszter van!) LŐWY ÁRPÁD Disznólkodni szabad Hölgyestély — megjegyzés: ha Lőwy úgy akarja semmiből sem áll — diszkrétnek maradnia Mint egykor ősöm, Lantos Sebestyén, Hazám zegzugát úgy járom én. Csak azt zengem, mi telkemből fakad: Víg-bús nóta egyformán akad. Ma ismét olvastam e verseket, Hölgyeknek is —, amit lehetett. Jutalmat — anyagit—, sose várok, Dicsőség, hogy közietek járok. A költőnek legnagyobb diadal, Ha rokonlelkekre lel a dal. Szép hölgyek! Csókoljatok homlokon! Ti, férfiak pedig ott, — ahol gondolom... Újévi köszöntő — megjegyzés: szilveszteri bolondságok — beugratós badarságok. Elérkezett végre a várt Újesztendő! Kívánom, hogy hozzon sok jót a jövendő! Kövér, tiszta búzát arasson a kasza, És minden magyarnak jól álljon a — nyakkendője! Hazánk boldoguljon, virulj magyar népem! Székesfővárosunk épüljön ki szépen! Terjedjen az erény, vesszen, ami durva! Minden utcasarkon álljon egy-egy — hirdetési oszlop! Kopasz koponyával, görnyedő derékkal Sok vén sportman a testkultúráért él-hal. Am, de másnap masszőr dörzsöli az inát, így jár, aki nagyon szereti a — baracklekvárt. Megáradt a Duna, nézi is rettentő, Elveszett száz lélek, bedőlt sok háztető. Még az öreg Gellért hegye is megingott, Mert Kovács kapitány olyan nagyot —füllentett. Az éh kedves, drága Elemér barátom Reggel sokszor sápadt s levert, amint látom. Kérdem tőle múltkor: mért vagy olyan aszott? Bágyadtan mondja, hogy egész éjjel —fájt a foga. Május van, tavasz: a szerelem hőnapja, Az ébredő vén föld új ruháját kapja. Ember is, állat is örül a tavasznak, S lenn a Duna-parton a kutyák is — örülnek. Reng a búzakalász az alföldi rónán, Ott arat egy legény, arra jön egy szép lyány. Rákacsint a legény, leteszi a kaszát, Nadrágjába nyúl, és kiveszi a — kaszakövet. A magyar nyelv világrekordja Az uraság tekergeti Nagy hevesen a leányt, A kereskedő bedugja Ecetes korsó gyanánt. A kanonok gyügyölgeti Vén szotykáját pamlagon, A káplán meg cicerészni Tanul kinn a falvakon. Hivatalnok feleségét Frütyögteti rendesen, De befirkant az írnok úr A szajhának, — csak legyen! Doktor urak hersentenek Szép taktusra csendesen A poéta meg befütyöl Kedvesének ékesen. A mészáros megdolgozza, Ha megáll neki a lány, Diákember keceficél Nagy siette szaporán. Acs a kurvát jól megmássza, Parasztlegény kamatyol, Úgy van írva krónikában: A napszámos kubikol. Bakancsosnak sok az esze, Éjjel-nappal toszni jár, S habár keményen teszi, De csak tököl a huszár. Csizmadia jól beszurkol, Besuvickol a cipész, A takács meg mityolgatni Éjjel-nappal mindig kész. Vasutas befüttyent hetykén, S benyom a nyomdászlegény, Brűgöl a cigány, és kupiz a nyaviga hevenyén. Besavanyít a szakács, S a harangöntő bekólint, Csesz a varga jókedvében, Ősrégi szokás szerint. A vadász lő — úgy, ahogy kell, Ha a töltés jó kemény, Bemázol a szobafestő, Pettyent a vándorlegény. Molnárember csak bugyizgat, Besrófol a lakatos, Kádárlegény beverni tud, Becsavar az obsitos. Becserez a tímárlegény, Kéményseprő meg befűt. A markőrök belökdösnek Ahol lehet, mindenütt. A gombkötő vígan pitykéz. Kefekötő bekefél, A tudós csak cicizni tud, Újságíró meg petéi. Stibicel a szobalánnyal A vigéc a hotelben, Kamol a bakonyi kanász, De sohase fotelben. Búgat a bús disznóhajcsár, Okörhajtó besuhint, Beheppent a fürge pincér, A szakácsné ha kacsint. Benyes a szorgalmas kertész, Becserrent a laboráns, Bojtár giityöl, s a frajlának Behagyint a praktikám. A tornász meghúzza hölgyét. És befúr az asztalos. Megélvez a szolgabíró, Ha a leány takaros. A rézöntő meg becsörrent, Patikárius meg beád, Közösül a polgármester —Lassan mozgatta farát. Befreccsent a tűzoltó, ha Csőre kapja a leányt, A dinnyecsősz meglékeli, Ha a nő hagyja magát. A konduktor sorba likaszt, És szurkol a zord finánc, Szakácsnőt a kapu alatt Megböki az ordinánc. Zsandárkáplár tíz körméről Lekapja a menyecskét, Furvézernek megdönteni a lotyóját—gyerekség. Koslat a falusi kántor, És betol a péklegény. Párzik a bús filozopter, Minden hónap elsején. Háziúr lakbérnegyedkor Csinál két s több numerát, Aki steigerolni szokott, Annak semmi meg nem árt. Azt mondja a nóta, hogy nincs Se mennyország, se pokol, Ennélfogva érthető, hogy Még a pap is kupakok Szabósegéd megugorja, Mint a kecske ringyóját, A kovács meg bever neki, Szikrázik—az áldóját! Az inas csak bagzani tud, Hágni pedig a kocsis, Vén baroneszt jól megcékel Könyv nélkül a hajdú is. Libapásztor zsákon tömi A lánykát—hogy csak nyel, A miniszteri tanácsos Rendszerint már csak — ...figyel. A széplélek csak kettyintget, Szemlesütte, sötétben, A nagy kujon megprütyköli A legyet is röptében. Hanem: Szart sem ér a mesterségük, Alhatnak ők afelül, A hatökrös gazda b...ik A világon egyedül! Tordai nevezetességek — megjegyzés: az vessen magára, aki sose tud gondolni másra! Szép kies Erdélyben, Tor da városában Annyi híres-neves Specialitás van. Fura, hogy mindenik A „p”-vei kezdődik. Híres a tordai ,,pogácsa”, nemde? — De Tordai „pecsenyét” Sütnek Torda-szerte. De van ám „p”-vei egy Méltán híresebb még: 4 tordai nagy — hasadék. Egykor és most — megjegyzés: intelem fiatalabb hölgyeknek, hogy koros urakkal (bármi áron) legyenek kissé türelmesebbek Egykor, mikor ifjak valónk még, — Szívünk szerelemben égett, Tűzön-vízen rohantunk által Egy kis fitos fruska végett. S mikor ott voltunk, hol bennünket Senki és semmi nem zavar. Amíg fűzőjét bontogattuk, Azt rebegtük: hamar, hamar...! Most, hogyha hasonló esetben Éden kapujához érünk, S a csókok édes melegséggel Izgatják kéjsóvár vérünk, Kizökkent a jó hangulatból — És váratlanul megzavar, Ha a hölgy türelmetlenül szól: De uram, hát hamar... hamar...!
