Békés Megyei Hírlap, 1995. december (50. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-30-1996-01-01 / 305. szám
«anEKÉS MEGYEI HÍRLAPMEGYEIKÖRKÉP 1995. december 30., szombat—1996. január 1.. hétfő © Megkértük olvasóinkat Mondjanak egy jó viccet, sztorit! Dr. Gál László, Békés megye rendőrfőkapitánya: — Mi az élet árnyékos oldalán élünk, de humoros esettel azért találkozunk. íme: közúti ellenőrzés során a járőr leállít egy meseszép, húszmilliót érő Mercedest. Az autót miniszoknyás, gyönyörű szőke lány vezeti. Ám van egy bökkenő: nincs jogosítványa. Akkor sajnos, át kell adnia a volánt, mondja a rendőr. Erre kiszáll a kocsiból egy öregúr, félrevonja a rendőrt s miközben jogosítványát mutatja, csendesen így szól: értse meg, biztos úr, nagyon élvezi a lány a vezetést és én már csak ezt az élvezetet tudom neki nyújtani. A rendőr benéz a kocsi ablakán, a lány, aki megússza egy figyelmeztetéssel, még jobban kidomborítja dús kebleit, csöppnyi szoknyáját is feljebb húzza, hogy kivillanjon csipkés fehérneműje. A rendőr csak úgy az orra alá motyogja: nekem lenne néhány egyéb ötletem, és nem is biztos, hogy szabálytalan lenne... Dr. König János békéscsabai fogorvos: — Köztudott, hogy éjszakai fogászati ügyeletet tartok Jaminában, Kolozsvári utcai lakásomon. Egy-egy éjszaka sok minden megesik. Van úgy, hogy valaki beesik, mámorosán vagy félájultan. Nos, egyszer egy éjféli órán két szuper csinos hölgy társaságában díjbirkózó alkatú, ám a félelemtől vacogó fiatalember esett be. Még egy perc, gondoltam, és elájul, gyorsan kell cselekednem — hipp-hopp már nincs is fog. Örömében a két lány két oldalról óriási puszikat nyom — az én arcomra. Az előbb még félájult betegünk hirtelen feléled, ő is adna egyet, ügyesen elhajolok előle, a lányok elkapják a fiút, karonragadják és már viszik is a „feljavított” zsákmányt. Az ajtóból még dobnak nekem egy-egy puszit, azután ott maradok egyedül. Azóta is szo- morkodom, hogy a gruppenszexből nekem csak ennyi jutott!... Dr. Nagy Balázs, a békéscsabai kórház igazgató főorvosa: — Az eset X. város X. kórházában esett. Egy napon középkorú hölgy jelentkezett felvételre a nőgyógyászaton. Csak a főnővért találta, akinek elmondta, hogy a dolog meg van beszélve a főorvos úrral. A főnővér, aki szigoráról és precizitásáról volt ismert, imigyen szólt: kérem, vetkőzzön le, fü- rödjön meg és feküdjön le a hármas kórterem négyes ágyába. A hölgy pontosan betartotta az utasítást, vetkőzött, fürdött, feküdt. Elérkezett a vizit ideje, amikor a jól ismert módon betegről betegre járt a team, mindenkitől megtudakolva, hogy aludt, miként érzi magát, van-e panasza, kívánsága. Amikor odaértek a szóban forgó hölgyhöz, neki is feltették a kérdést: mi a panasza? A legnagyobb megdöbbenésre ezt válaszolta: nekem semmi, én vagyok az új takarítónő, a dolog meg van beszélve a főorvos úrral... Dr. Maurer József nyugdíjas főorvos Békéscsabáról: —- Ha megengedi, egy viccet mondanék. Egy tizenhét éves, csinos lány felugrik az éppen induló budapesti gyorsra és lihegve viszi be bőröndjét a reménytelenül zsúfolt utastérbe. Csomagjának nehezen szorítanak helyet a csomagtartón, ő pedig kifulladva liheg, állva-kapaszkodva a folyosón. Egy jól öltözött, 130 kilós, korosodó csabai fogorvos megszólítja: — Kisasszonykám, én elég idős vagyok ahhoz, hogy senki ne gondoljon rosszra, üljön az ölembe, amig kipiheni magát. Szolnokhoz közeledve, Szajolnál, ahogy a váltók a vonatot jobbra-balra dobálják, a 130 kilós, korosodó, csabai fogorvos halkan a leányka fülébe súgja: — Drága gyermekem, mégis jobb lesz, ha felkel az ölemből, mert úgy érzem, mégsem vagyok olyan öreg, mint hittem. Ötven év emlékeiből Lapunk fél évszázados fennállása alkalmából e helyen rendszeresen bemutatunk olyan olvasókat, akik 40-50 éve előfizetői lapunknak, továbbá visszaemlékezéseket, sztorikat, egyéb színes írásokat közlünk. Búcsú ötven évtől Háládatlan feladat jutott osztályrészemül: több, mint féléves sorozatot búcsúztatni. Május 23-a óta naponta jelentkeztünk rovatunkkal. Tallóztunk öt évtized lapszámaiból, sztorikat, színes történeteket közöltünk olvasóinktól és munkatársainktól, bemutattuk a szerkesztőséget, a kiadónkat, a nyomdászokat és az ügynökségek vezetőit. Egy kicsit kitárulkoztunk, mint a szerelmesek az első intim együttlét alatt. A hasonlat találó, hiszen mi is a legszebb oldalunkat igyekeztünk megmutatni. De miként a szerelemben, úgy itt sem lehet hazudni. Önök, akik évek, évtizedek óta együtt vannak velünk, ismerik minden örömünket és bánatunkat, sikerünket és botrányunkat, azonnal rájönnének ha lódítani akarnánk. Néha azért bennünket is megkísért a technika-nyújtotta lehetőség és ilyenkor ellágyulunk. Hiszem, ha bevalljuk kis csalásainkat, Önök kegyesek lesznek hozzánk és megbocsátanak nekünk. Búcsúzóul hadd mondjak el egy ilyen történetet. A május 23-ai lapunk címoldalát terveztük. Elhatároztuk, munkatársainkról készített fényképet teszünk a címoldalra. Nehéz feladatra vállalkoztunk. Álomnak tűnt, hogy mindenki jelen legyen a fotózásnál: Fábián István kollégánknak külföldi utat kellett volna lemondania a kép miatt. Nem hiába tapasztalt újságíró, kitalálta, hogy lehet rajta a felvételen akkor is, ha nincs jelen. Megkérte gondnokunkat, Vincze Lajost, álljon közénk, a tördelőszerkesztőkkel pedig megegyezett, a számítógép segítségével cseréljék ki a fejeket: a gondnok nyakára „tegyék” az ő fejét. A művelet remekül sikerült, csak az avatottak vették észre, hogy Fábián István kollégánk behúzott nyakkal állt a gép elé. íme bizonyságul az eredeti és a lapban megjelent kép. Kedves Olvasók! Köszönjük figyelmüket, megértésüket, érdeklődésüket, szimpátiájukat. Ünnepi, megemlékező rovatunk elbúcsúzik Önöktől. Folytatjuk ötven év múlva, 2045. május 23-án. Jegyezzék fel naptárjukba! Tartsanak velünk! Árpási Zoltán Srí Lanka azt jelenti: fenséges sziget 3. A pálma csak a képeslapon magányos Az édenkert egy részlete Ugorjunk egy kicsit vissza az időben! Az első impressziók mindig meghatározóak. Egy éjszakai repülőút végén a reggel hozott Srí Lankára. Amikor a colombói repülőtérről elindult az autóbusz a szálloda felé, először csak a virágfüzéreket figyeltem. Aztán feltűntek a tehenek. Az országút mentén szabadon legeltek, kószáltak össze-vissza. A hinduk szent állata a tehén: nemegyszer a vágóhídon a hentestől veszik meg, hogy aztán szabadon engedjék. Ezek a sokszor csontbőrre soványodott állatok kószálnak a város utcáin, az országutak mentén, békésen legelésznek a temetőkertben, és senkit nem zavarnak. Senki nem zavarja el őket. Ez a kép is hozzátartozik Srí Lankához. Meg egy másik is, amelyet először a repülőtérről a városba tartva fedeztem fel. Hullámpalaemyő alatt körberakott homokzsákok, s mögöttük fegyveres katonák. Egy ország rendjére vigyáznak, a belső feszültség féken tartását szolgálják. Srí Lanka történelmét tekintve fiatal ország. Azt követően, hogy India déli részéről a tamilok az ország északi és India északi részéről a szingalézek Srí Lanka déli részére vándoroltak, volt portugál, majd spanyol gyarmat, felügyelt rá a Holland Kelet-Indiai Társaság, majd az angolok, s végül elnyerte függetlenségét. Ceylonból —ezt a nevet még a portugálok adták — ismét visszakeresztelték eredeti, ősi nevére, s lett a sziget Srí Lanka. Bár a függetlenségét 1948-ban visszanyerte, 1972-ig a Brit Nemzetkö- zösscg domíniuma volt. Azóta köztársaság és el nem kötelezett politikát folytat. A függetlenné vált Srí Lanka első elnöke, Bandaranaike ma 80 esztendős felesége a köztársaság elnöke és lánya a miniszterelnök. A parlamentben hat párt képviselői próbálják az ország sorsát irányítani. A legerősebb Bandaranaike asszony pártja, a Srí Lanka-i Szabadság Párt. Hatévi szünet után vette vissza a hatalmat a másik erős párttól, amely az Egyesült Nemzeti Párt nevet viseli. S az ország belső gondjának a szingaléz-tamil ellentétnek a megoldását. Nem etnikai, hanem területi ellentétről van szó. Az ország északi csücskében Jaffna-félszigetén — Srí Lanka legzsúfoltabb, leginkább beépített területe ez—él két és fél ezer négyzetkilométeren vagy egymillió tamil és önálló államot akarnak Jaffna város székhellyel. A szingalézek viszont azt mondják: a világban nyolcvanmillió tamil él, nagy részük Dél-Indiában, de vannak svájciak, angliaiak is. Ha létrejön az önálló tamil állam, senki nem akadályozhatja meg letelepedésüket a félszigeten. Két és fél ezer négyzetkilométeren viszont 80 millió embernek egyszerűen nincs hely, nem fémek el. Ebből következik, hogy valamerre terjeszkedni kell, s nincs más mód, mint dél felé, a szingaléz területekre kiterjeszteni a hatalmat, vagyis tamil állammá tenni Srí Lankát. A többségben lévő szingalézek ez ellen tiltakoznak. Ez a forrása az etnikai villongásoknak, ez az előzménye a november 11 -i véres colombói merényletnek, amelynek színhelyén ma katonák vigyázzák a rendet, de a forgalom ugyanolyan lüktető, mint előtte volt. A buszmegállóban — ahol a robbantás történt — ma is ugyanúgy várnak a következő járatra az emberek, a buszmegálló mögött ugyanúgy teszik a szépet a kiskatonák a tüzes szemű lányoknak, mint azt megelőzően. Az élet megy tovább. A jó ütemben növekvő gazdaság révén a nemzeti jövedelem évente 6 százalékkal emelkedik. Az etnikai feszültségek miatt azonban a kormány elég sokat kénytelen költeni a hadseregre. Északon fokozott a katonai jelenlét, s a hadsereg nemegyszer indul tisztogatásra, hogy a tamil szepa- ratisták fészkeit megtalálja és megsemmisítse. Mindebből a turista nem sokat lát és nem sokat tapasztal. Legfeljebb azt, hogy a frekventált helyeken, a középületek előtt az Európában megszokottnál erősebb az őrizet, több helyen lehet homokzsákok mögött figyelő katonákkal találkozni. Az is tény, hogy gyakoribbak az ellenőrzések, Colombóban például láttam, amint a moziba igyekvő emberek mindegyikének belépés előtt nemcsak a jegyét ellenőrizték, hanem megnézték a táskáját is. Az idegenforgalmi területeken azonban ebből vajmi keveset vesz észre a turista. Ott nyár van, kék tenger és pálmaerdők. Magányos pálmafát csak az üdvözlőlapokon láttam. Srí Lankán csak pálmaerdők vannak, főleg királykókusz, melynek tetején ott az érett gyümölcs. S melynek olaja ugyanolyan napi használati cikk, mint otthon, Európában a napraforgóolaj. És hatalmas kopra kókusz rosthegyek. Srí Lanka a világ teatermelői között a második, kopratermelői között az első helyet foglalja el. Akkor nem beszéltünk még a világhírű drága- és féldrágakövekről. A kék zafír Srí Lanka jelképe is lehetne. Mint ahogy jelképe lehetne az országnak az önfeledten nyaraló turista is. A világ felfedezte már ezt a csodálatos szigetet, a magyarok a felfedezés előtt állnak. A Siotour partnerei révén vitt már utasokat a szigetre. Colombo repülőteréről hajnalban indulnak az A—340-es óriásgépek Európa felé. Az út 11 óra a levegőben, s a gép a hajnallal együtt repül Európa felé. Szigorú a rend, órákkal az indulás előtt a repülőtéren kell lenni. Éjsötétben indulunk a Bandaranaike nemzetközi repülőtérre. S jó egy kilométerre a bejárattól hatalmas tömeg. A trópusi éjszakában beszélgetnek, ülnek, alszanak, várnak. Hajléktalanok? Fölvilágosítanak: vendéget várnak, s van, aki két-három nappal előbb kijön ide a repülőtér közelébe, nehogy el- szalassza vendégét, aki egy másik országból vagy talán egy távoli kontinensről érkezik. Srí Lanka és az itt élő emberek vendégszeretetéről legendákat lehetne írni. Kercza Imre (Vége) * A sorozat végére tartogattunk még egy sztorit, aminek az is lehetne a summázata: az újságírót mindig a kíváncsiság hajtja, ám ez gyakran veszélybe sodorja. Az történt, hogy Kercza Imre, a Somogyi Hírlap főszerkesztője és Erős Zoltán, a Színes RTV főszerkesztője elhatározta, elzarándokol a tamil-szingaléz háborúskodás néhány héttel korábbi, több száz áldozatot követelő robbantásos merényletének helyszínére. Természetesen engedély nélkül, mert azt a hatóságok nem adtak. Ez azonban nem akadály vérbeli újságírók előtt, végtére is az élmény és annak továbbadása a legfontosabb. A merénylet helyszínére érve döbbenetes látvány fogadta őket, a detonáció nyomai minden képzeletet felülmúltak. Előkapták fényképezőgépeiket és gyors ütemben kattintgatták, mígnem szinte a semmiből fegyveresek léptek eléjük, betuszkolták egy autóba és a laktanyába szállították őket. Szingalézül persze nem tudtak, ám rájöttek, mi a baj. A fotózás. A tamilok kémeinek nézték kollegáinkat, s hiába magyarázták, hogy egyszerű magyar újságírók. A kihallgatást vezető tiszt rájuk parancsolt, vegyék ki gépeikből a fűmet és adják át. Ám mindketten úgy ügyeskedtek, hogy a merénylet helyszínén készült néhány kocka a film kivételénél fényt kapjon, amitől a tiszt dührohamot kapott — elveszett a bizonyíték. Fegyvert fogott Kerczáékra és csak nagy nehezen tudták lecsillapítani a katonát. Több órás kihallgatás, börtönnel való fenyegetőzés után ért véget a procedúra, miután a magyar küldöttség igazolta kollegáinkat, akik megkönnyebbülten tértek vissza a szállodába. Ha nem így történik, e sorozat helyett börtönélményeiket írhatták volna meg néhány év múlva...
