Békés Megyei Hírlap, 1995. december (50. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-23-26 / 301. szám
♦á.ptsmvmiiRL'pKARÁCSONY 1995. december 23-26., szómbat-kedd £ \ © „Ha kialszik a szeretet, fogasra akasztom a lakodalmas ruhát és soha többé nem veszem fel” A vőfély verset ír, zakatol és menti a helyzetet Huny ad vári József vőfély, a lakodalmak karmestere. Még innen az ötvenen. Gyulaváriban lakik, kertes házban. Szombatonként beöltözik frissen vasalt vöfélyruhájába, nemzetiszín-szalagos kalapot nyom a fejébe, virágot tűz a szíve fölé, zsebébe becsúsztat egy darab réz egyforintost és elindul hangulatot „csinálni”. Országszerte ismerik, hívják Soprontól Battonyáig, Veszprémtől Jászberényig mindenfelé. Szerepébe még soha nem sült bele, pedig már húsz éve lakodalmazik. Ez idő szerint nálánál nincs jobb az országban. A bajai nemzetközi vőfély vetélkedő győztese. A jó vőfély szinte észrevétlen, mégis mindig az történik, amit ő akar FOTÓ: SUCH TAMÁS —Hol tölti a karácsonyt? — Itthon. Most itthon, de szilveszterkor lakodalomban leszek, pontosabban lakodalmas játékot vezetek. —Gyakran van távol? — Évente harminchárom—harmincöt alkalommal. — Hány pár boldogságához statisztált már? — Eddig 420 lagziban vezényeltem. —Hogy lesz valakiből vőfély? Nem fütyülték ki —A szüleim nagycsaládosok voltak és szegények, de jó kedélyűek és őszinték. Az otthoni hangulat, a jókedv, a nótázgatások közel vittek a zenéhez. Ahol zene szól, ott jól érzem magam. — Vőfély volt a családban? — Nem. — Akkor hogy kezdődött? Kitől kapott kedvet hozzá ? — Soha nem féltem az emberektől, lámpalázam sem volt, ha mások előtt kellett beszélnem. Szerettem szerepelni, már gyerekkoromban, majd a katonaságnál paródiákkal díjat nyertem. Később a nyomdában brigád-összejöveteleken vittem a hangulatot, csasz- tuskákat írtam, előadtam. Úgy éreztem, sikerem van. — Innen azért elég hosszú az út a lakodalmakig... — Nem egészen, mert sokan hívtak már akkor lagziba, hogy mondjak néhány rigmust a násznép szórakoztatására. Meg hát nagy volt a rokonság, gyakran volt esküvő, sokszor vitte vőfély a hangulatot. Tetszett a magabiztossága, irigykedve néztem, ahogy magára vonja a tekinteteket. —Aztán egyszer csak megpróbálta. — Igen. —Emlékszik a legelsőre? —Igen, egy kolleganőm testvérének lakodalmán, a gyulai Mezőgépnél. —Mai szemmel hányas osztályzatot adna akkori szereplésére? — Nullát. —Kifütyülték? — Nem, határozott sikerem volt. Az ételekhez kellett rigmusokat mondanom, s nagyon tetszettek a násznépnek. —Mi történt utána? — Kedvet kaptam hozzá és tudatosan készültem a szerepemre. Sokat tanultam a feleségem nagybátyjától, aki elismert vőfély volt Sarkadon. Könyveket kaptam tőle, s régi rigmusokat. Nos, itt kezdődtek a bajok. Egyszerűen hiába találtam csodásnak és költőinek a sorokat, rádöbbentem, nem a ma emberéhez szólnak. „Ég a kunyhó, ropog a nád” A régi lakodalmak menüsora mára elfelejtődött. Az 1800-as években még a szegények lagzijában is 10-15 féle fogást tálaltak fel. Olyanokat, mint tormás borjúhús, túrós csusza, lúdkása. Nos, a régi könyvekben talált verseket ezekhez írták. Mit kezdhetnék velük egy olyan országban, ahol ennek a gasztronómiai gazdagságnak már se híre, se hamva. Bármerre járok, mindenütt ugyanaz a menü: tyúkhúsleves csigatésztával, valamilyen pörkölt, pecsenye, éjfél után pedig frissensült. — Végül is, hogy lett a lúdkása- rigmusból pecsenye-vers? —Gondoltam egy merészet, elkezdtem verseket faragni, de ahol lehetett, egy-egy sort megőriztem a régi rigmusokból. Például egy 1830-ban is ismert mondattal kezdem a bemutatkozást a lakodalomban: „Tudom, hogy örülnek, mikor engem látnak / Mert nagyobb becsületem van, mint kétszáz szamárnak.” — Minden vőfélynek saját rigmusai vannak? — A mondókák általában hagyomá- nyozódnak, szájról szájra, vőfélyről vőfélyre terjednek, de van kevés írásos anyag is. —Milyen a jó vőfély? — A jó vőfély szinte észrevétlen, mégis mindig az történik, amit ő akar. Csak a legszükségesebb esetben szólal meg, de akkor szórakoztat. Találóan fogalmaz, nem sérteget. Mondok egy példát. A konyháról jelzik, tálalnák a levest. De odabenn egekben a hangulat. Ha leintem a zenét, mindenki engem utál, ha nem, kihűl a leves, szétfő a tészta. Nehéz tehát nyerőnek lenni. Egyezményes jelre a zenészek két gyors számot kezdenek játszani: a második általában az „Ég a kunyhó, ropog a nád...” gyors változata. Nagyon jólesik utánuk leülni. Eddig még soha senki nem reklamált, hogy abba kellett hagyni a táncot. Az Ave Mariát énékelték —Hogy készül a szerepléseire? — A nagy munka a színfalak mögött zajlik. Két héttel az esküvő előtt a szülőkkel és a fiatalokkal egyeztetjük a forgatókönyvet. —Menjünk végig rajta. — A szerepem a fiús háznál kezdődik. Elbúcsúztatom a vőlegényt a szülőktől, testvérektől, nagyszülőktől, majd átvonulunk a lányos házhoz, ahol általában zárt kapuval várnak bennünket. A nyitott kapu azt jelenti, nagyon szabadulnának a menyasszonytól. Megzörgetjük a kaput, általában a násznagyjön ki és tessékeli be a vendégsereget. Van ahol papucsot raknak a vőlegény elé, amibe bele kell lépjen, a vőfély ilyenkor odaszól neki: „jól jegyezd meg, ettől a perctől kezdve papucs a neved”. Ezután a vőfély a násznagytól kikéri a menyasszonyt. Van ahol tréfából koszorúslányt, vagy öregasszonyt hoznak ki helyette, ilyenkor nekünk kell a helyzetet megoldani. Amikor odaadják a menyasszonyt, akkor jön a lánybúcsúztató. — Utána pedig az esküvő... — Igen, de ott általában nincs szerepe a vőfélynek. Csak annyi, hogy bevezeti a párt a házasságkötő terembe, a templomba. Utóbbinál ismerni kell az egyházi köszöntéseket és tisztában lenni a szokásokkal: például, hogy a menyasszony a vőlegény balján vonul be a templomba, soha nem a jobbján.-—A templomból a lagziba mennek. Kezdjük a vacsorával! — A Himnusszal, mert a vacsora a Himnusszal kezdődik. Sokan azt hiszik, a Himnusznak éjfélkor kell elhangzania, de ez nem rádió. Ott műsorzárásként jó helyen van, a lagziban viszont semmi nem indokolja az éjféli időpontot. Már Erkel előtt volt „himnusza” a magyar népnek: imádkoztak és az Áve Máriát énekelték vacsora előtt. Ezt tették Istenhez fohászkodva és dicsérve a gazdát, amiért gazdagon terített asztallal fogadta őket. Ahol nincs ima, ott ma a Himnusz veszi át a szerepét.-—Rögtön utána a levest tálalják... —A leves elé is, meg a pörkölt, majd a pecsenye elé is mondunk beköszöntőt. Éjfél előtt még jön a torta. —Éjfél előtt? — Igen, a gyerekek miatt. Ok a menyasszonyért és a tortáért szeretnek lakodalomba menni, soha nem a tyúkhúslevesért vagy a pörköltért. Ha nem viszik be a tortát éjfél előtt, akkor az éjféli kötött programok miatt csak egy és két óra között jöhetne. Addigra viszont a gyerekek elfáradnak. Márpedig ha a gyerek nem tud enni a tortából, az — a tudó emberek szerint — egy életen keresztül nyomot hagy benne. Mennyit hoz a menyasszonytánc? —Éjfél van. — Igen, a menyasszony- vagy újme- nyecsketánc ideje. Közben sok minden történhet, tréfás nászajándékok felbontása, a menyasszony cipőjének „ellopása”, dísztáviratok, tojáspróba, egyebek. —Tojáspróba? — Egy régi hagyomány felelevenítése: a menyasszony tojáspróbával válthatja ki „ellopott” cipőjét. Akkor kaphatja meg a topánkát, ha a jéghidegre hűtött tojást a székre ültetett vőlegény bal bokájától elindulva végigvezeti a nadrágszárakon, át a jobb bokáig. Közben keresztülmegy vele a két szár találkozásánál, ahol aztán megszámoltatják vele, hány tojás van a nadrágban. — Ezután következik a menyecsketánc. — Ebben volt valami sutaság amiatt, hogy az átöltözéshez a fiataloknak valósággal ki kellett somfordálniuk a teremből. Sokat töprengtem azon, mit lehetne tenni, míg ki nem találtam valamit, amit azóta mind több helyen alkalmaznak. A fiatalokat két sorba állítom, kezükbe gyertyát tetetek, majd — a gyertyák fénye mellett — a zenekar a holdfénykeringőt játssza. A menyasszony és a vőlegény az élő sorfal között kitáncol a teremből, közben el- fújnak egy-egy gyertyát. Mire kiérnek, a terem elsötétül. A menyecsketánc tréfás verssel kezdődik: „Újasszonytánc következik, / Először most velem, / Minden itten jelenlevő figyelje a kezem, / Mert a táncnak ára van, ugye kedves násznép, / Minálunk is így legyen, / Ne pediglen másképp / Itt van ez az egyforintos / Én ezt jelképnek szánom, / Mindig legyen elegendő / Én ezt szívemből kívánom.” Az emberek eddig mindenütt megértették a vers üzenetét: még soha nem fordult elő, hogy a pénz összeszámlálása- kor, ne tették volna a tetejére az egy forintost. Hatmilliós lakodalom A vőfélyek általában itt befejezik a műsorukat, de én még vonatozok. Fél kettő, két óra tájban, amikor a legtöbb helyen „leül” a hangulat, beöltözök vasutasruhába, kezemben sárga zászló, számban fütyülő, s — ha jó a zenekar —, másfél-két órára fergeteges hangulatot teremtünk. Hajnaltájt még felkészítem nászéjszakára a fiatalokat, s az én szerepem ezzel véget ér. A régi könyvekben voltak ehhez rigmusok, de azok nagyon durvák voltak. Egy gyomai nyomdász barátomnak az üzemi lapba írt szilveszteri versét írtam át, s mondom el az ifjú párnak. Egy történetet Rugó Sáráról — okulásképpen. Már csak egy feladatom maradt: a vőfélybúcsúztató elmondásával elköszönni. — Színjózanon, a kissé már kapatos násznéptől? — Igen, addig egy kortyot sem. Egy rossz szótól, egy félresikerült poéntól oda a lakodalom és a hitelem. Amikor befejeztem, akkor jöhet egy pohár bor, általában a szülőkkel. — Hogy viseli el a család a sok távollétet? — Megértenek, segítenek, elviselik a hétközi vendégjárást, az éjszakázásaimat, a távolléteimet, a vasárnap délelőtti alvásaimat. Nélkülük nem tudnám csinálni. —A legemlékezetesebb lakodalma? — A legérdekesebb három éve karácsonykor egy hanglemezgyártó cég tulajdonosának lagzija volt, amit Fenyő- haraszton, a kastélyban, alabárdos őrök és rizsparókás felszolgálók közreműködésével rendezett. Hatmillióba került, három éjjel, három nap folyt a program, lehettek vagy négyszázan, köztük a hazai könnyűzenei élet színe- java. A másik véglet: szeptemberben Kecskeméten egy sátorban lakodal- maztunk. Egyhetes eső után voltunk, a sátor körül tenger víz. Amikor megláttam, sírni tudtam volna. Mondtam is magamban: ebből se lesz lakodalom. És láss csodát! Olyan hangulatot még soha nem láttam. —Meddig csinálja? — Amíg szeretet van bennem. Ezt a szolgálatot szenvedély, odaadás és szeretet nélkül nem lehet csinálni. Ha egyszer azt érzem, hogy kialudt bennem a fiatal házasok, a násznép iránti szeretet, akkor fogasra akasztom a vőfélyruhát és soha többé nem veszem fel. Szégyellném magam, ha színészkednék, s nem szívből játszanám a szerepemet. Árpási Zoltán Felkészítés nászéjszakára Nászéjszakára mit is kívánhatok, Ne dőljön az ágy össze alattatok. Ne pattanjon rugó, ne szakadjon huzat, Be lehessen dugni rajta majd a lukat. Mert kedves jó fiatalok, Pisti és Eszti, Kérdezem, a rugóra gondolt-e valaki Nehogy úgy járjatok, mint az elmúlt nászon. Mikor panaszos levelet kaptam bútorvásznon. Ezt a pillanatot én most megragadom, lm így szólt a levél, szépen közreadom, írom a levelem, drága Rugó Sára, Remegek, ha rágondolok a nászéjszakára. Mert ágyba való rugó vagyok és a sorsom rémes, Huzat alatt nehéz a sors, míg felette krémes. Úgy történt a szörnyű eset, hogy megnősült a gazda, Azóta az éjszakáknak nincsen nyugodalma. Mert az új asszonyka terebélyes testtel Rámfekszik és megnyomorít, szép ünnep ha felkel. A minap is amikor ledőltek, viháncoltak, Mozgolódtak, el nem szenderültek. Mikor már jó soká ment a hancúr, hence, Valamilyen kemény nyomás sújtott a fejemre. Aztán újra, újra egyre hevesebben, Alig tudtam kitartani, úgy kétségbe estem. Kétszázhuszonhárom lökés, rágondolni rémes Huzat alatt nehéz a sors, míg felette krémes. Azóta is minden este járja ez a torna, Mintha a két fiatalnak más dolga se volna. Irigyellek Rugó Sára, nyomdagép a sorsod, Nekem meg az orrom alá ketten törnek borsot. Be is zárom levelemet, drága Rugó Sára, Pihenni kell, s készülni, az újabb nagy csatára. Tanulságos ez a levél, mit mondhatok még ma, Hogy a másik rugóra is vigyázzatok néha.
