Békés Megyei Hírlap, 1995. december (50. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-23-26 / 301. szám
tRÉKÉS MLGVE1HÍR1 \p KARÁCSONY 1995. december 23-26., s/.oinbat-kedd Rekviem az elváltakért, akiknek nincs se otthonuk, se családjuk, se karácsonyuk Szál cérnán, két hegycsúcs között A válás a lélekben kezdődik. A test ilyenkor még erős. Csak ritkán jelentkezik — valahol gyomortájt — az a maró, égető érzés. Ha botrányokkal terhes is az otthon levegője — még van hová hazamenni. Aztán a gyilkos indulatok már nemcsak a lelket emésztik. A hátad is fáj, és egyre nehezebben veszed a levegőt. De enni, mosakodni, aludni csak kell valahol. Tűrsz, vagy hozzájárulsz a pokolhoz — egyre megy. A nyomorultnál is nyomorultabbul érzed magad. Ennél minden csak jobb lehet, gondolod, és elhatározásra jutsz. Beadod a válókeresetet. Vagy nem adod be. Mert nincs rá pénzed. A helyzet így is, úgy is tarthatatlan. Valakinek el kell mennie. De addigra már mindnyájan sérültek. Te, a párod — vagyis az a személy, akit valaha párodnak tekintettél (reméltél) — és, a gyerekek. Abszolút vesztesen Magyarországon mintegy évi húszezer a válások száma, és a hazai joggyakorlat többnyire az anyának ítéli a gyerekeket, s vele a lakást. Ez elvileg húszezer lakáselhagyót jelent. Egy részük — lakáscserékkel —, vásárlással, albérlettel „csak” szűkösebb körülmények közé kerül. A válási statisztika szerint évente hat-nyolcezerrel kevesebben válnak országosan. A háttérben a családi kapcsolatok már rég felbomlottak, az egyik vagy a másik fél esetleg már a második — vagy harmadik, negyedik — társsal él együtt, de a volt házasfeleknek soha nincs annyi fölösleges pénzük, hogy megindítsák a válást. Illetőleg van egy réteg, amely ennek nem is érzi szükségét. Akkor sem, ha az új kapcsolatból már gyerek is született. Válás esetén az egyik fél — általában a férfi — abszolút vesztesként kerül ki a házasságból. Elveszíti kötődéseit, ha azok még oly viszályosak is, elveszíti az otthonát és többnyire amúgy is csekély jövedelmének 20,40, 50 százalékát. A privatizálással a munkásszállások javarésze megszűnt. Szerencsés esetben telik albérletre, de ritka az ilyen „szerencsés” eset. A többség egyik napról a másikra egy huzatos kapualjban találja magát. A lecsúszás nem ekkor kezdődik, de innen már csaknem megállíthatatlan. Eladta az asszonyt Z. András huszonhat éves, érettségizett, elvált, munkanélküli. — Három éve élek így. Két évet akasztottak rám, mert eladtam a feleségemet. Prostinak adtam el, aminek való. Benne volt ő is, mégis engem ítéltek el. Dolgoztam jobb helyeken is, például a MAHART-nál, de mindenhonnan kitettek, mert hamar eljár a kezem. Inni nem iszom, pénzt nem tudok gyűjteni. Amit itt-ott keresek, elmegy élelemre. A lakásomat a feleségemnek ítélték, ugyan ő nincs itthon, az utolsó hír Spanyolországból jött róla, de a házba így sem mehetek be, mert férjhez ment újra, és az egykor közös lakásunkban az új férje él. Megpróbálom ezt az egészet elfelejteni. Itt, a szálláson segítek ezt-azt, cserébe adnak enni, és egy kis pénzt is. Hamarosan átképzést is kapok. Két telet és egy nyarat húztam ki úgy, hogy egy Lehel hűtőszekrény doboza volt az otthonom. Reggel összehajtogattam és egy ismerős házmester őrizte nekem estig, hogy el ne lopják. Télen beengedett a pincébe is. Tavaly óta fájlalom a vesémet... Enni kell! A Munka Törvénykönyve előírja: „A dolgozó köteles munkakezdéskor pontosan, munkára képes állapotban megjelenni a munkahelyén.” Az első-második utcán töltött éjszaka után ez így- úgy még sikerül. A háromnapos borostát már észreveszik, a harmadnapos mosdatlanság már taszító. A szakadék szélén féllábon állót talán még taszítani sem kell, egyensúlyát veszti és lezuhan. De többnyire taszítják. A munkahely nem szociális intézmény. Most már nemcsak a testi-lelki regenerálódás lehetősége hibád- zik, hanem a kereset is kiesik. Enni pedig kell, s többnyire cigarettázni is, inni is. Az új társak — a hasonszőrűek — az italt, cigarettát még csak-csak megosztják, de az ennivalót nem. A kialvatlanság és az éhség látható nyomokat hagy az emberen, ami nem a legjobb ajánlólevél egy esetleges másik munkahelyen. A test egyszercsak megbetegszik. Azt mondja: sakk! S a lélek, amely kezdetben csak a kitaszítottságtól, esetleg a bűntudattól vagy a szégyentől — és a szaporodó adósságoktól — gyötrődött, azt mondja rá: matt! Jön a minden mindegy állapot, amelyben, finoman szólva, a „nem számít” se számít. Orvosi nyelven ezt hívják leépülésnek. S ilyenkor, ha a szociális munkás esetleg az AIDS-ről, vagy a tébécés fertőzések egyre növekvő számáról „papol”, a válasz: „Ne fárassza magát! Valamiben csak meg kell dögleni.” És itt megáll a tudomány. Nem lehet azon segíteni, aki önmagán nem akar. Még ugyan él. Ahogy a költőmondja. „Szál cérnán—két hegycsúcs között.” Az egészség korhad, a lélek befagy. Az önvédelmi reflex már nem működik. Egy válása után hajléktalanná lett férfit a mentők vittek kórházba, ahonnan néhány nap múlva az alábbi zárójelentéssel bocsátották el: „A továbbiakban az otthonában napi háromszori meleg, kamil- lás ülőfürdő javasolt.” A kórházak is arra kényszerülnek, hogy behunyják a szemüket, és ne vegyék észre, ha valakinek nincs otthona. A szociális intézmények szinte kizárólag a krízis-ellátásra szorítkozhatnak. Egy másik hajléktalant — válása és utcára kerülése után fél évvel — azért nem fogadtak a szemészeten, mert a munkahely elvesztése együtt járt a tb-jogo- sultság elvesztésével. Két hónap múlva megvakult. Negyvenévesen. Magyarországon 25—30 000 ember hajléktalan. Százötven intézmény biztosít — mindössze hatezer férőhelyen — átmeneti szállást, élelmezést. Kormányhatározat ad évi tizenkétmillió forintot az ellátó- rendszer fejlesztésére, és ezen túlmenően 227 milliót a téli krízis-ellátásra. Rettegett tél Mínusz tíz fok alatt az élet a legfontosabb. Természetes, hogy ezért elsősorban éjjeli menedékhelyek épülnek az állami pénzből. Legalább fedél s minimális kalória — liter tej, fél kiló kenyér — jusson. Alapvető emberijog az életben maradás joga. Esténként elnyűtt alakok állnak sorba az éjszakai menedékhelyek előtt. A szállást reggel nyolcig el kell hagyni. Életmentő szerencse, ha csak egy éjszakára hozzájut valaki. Az éhség nagy úr, az éjszakák dermesztőek, a test romlandó, a lélek reménytelen. Ferenczy Europress Tíz kérdés, tíz felelet Jézusról, az emberről 1. Ki volt Jézus? Názáreti Jézus Krisztus időszámításunk kezdetén Palesztinában élt zsidó férfi, a kereszténység megalapítója. 2. Mikor és hol született Jézus? A születés pontos napját nem ismerjük. Valószínűleg Herodes király uralma idején látta meg a napvilágot, vagyis időszámítás előtt 7-ben. Mária, a názáreti József jegyese a Szentlélektől foganta a gyermeket, akit Betlehemben hozott a világra. 3. Hogyan metélték körül Jézust? József tartotta a gyermeket, jobbról és balról két pap térdelt, Jézus lábát fogva. A kés kőből volt, a vágást a kés horgas hegyével végezték. Utána megmosták és bekenték fájdalomenyhítő kenőccsel. A levágott bőrdarabkát két kislemez közé helyezve átnyújtották Máriának. 4. Tudott-e Jézus olvasni? Igen. A szent szövegeket az azokat kívülről tudó tanítóktól sajátította el, vagy a tekercsekben olvasta. Ezek voltak az ókori „könyvek”, 20— 30 centi széles pergamendarabok, amelyek olykor 10 méter hosszúak voltak. A tekercseket templomokban vagy könyvtárakban őrizték és néhány ilyen, Jézus-korabeli tekercset a második világháború után a Holt-tenger melletti Kumran barlangjaiban találtak meg. 5. Jézus zseni volt? Rendkívüli értelmi képességekről tett bizonyságot, mert már 12 éves korában betéve tudta „a szent írásokat” (az Ótestamentumot). Amikor szüleivel Jeruzsálembe zarándokolt, eltűnt, s csak három nap múlva került elő: „templomban, a doktorok közt ülve, amint őket hallgatta, és kérdezgette őket... Jézus pedig gyarapodék bölcsességben és testének állapotjában, és az Isten és emberek előtt való kedvességben.” (Lukács Evangélium) 6. Hol tanított Jézus? Jézus harmincévesen (i. u. 27—28-ban) kezdte meg működését. Kezdetben szülőföldjén, Palesztina északi részében, Galileában tanított. Itt csatlakoztak hozzá tanítványai, akik közül tizenkét apostolt választott ki. 7. Volt-e Jézus valaha is beteg? Az evangélisták erről nem tesznek említést. A bibliakutatók szerint azonban emberi érzelmei voltak: örült, dühös volt, fájdalmakat érzett, elfáradt és alighanem meg is fázott. 8. Mi volt az első csodája? Kétéves volt, amikor a menekülő család megérkezett Egyiptomba. Amikor áthaladtak egy letarolt mezőn, a kis Jézus felszedett néhány otthagyott kalászt és elrágta a magokat. A Tamás-evangélium szerint a rákövetkező évben annyival több véka gabona termett, mint ahány szemet Jézus megevett. 9. Szolgálták-e Jézust a nők? Igen, mint ahogy ő is szolgálta őket. Ahol hosszabb időt töltött a tanítványaival, ott köréje sereglettek a nők, akiket meggyógyított. Máté szerint még a keresztrefeszítéskor is ott voltak: „Sok asszony vala pedig ott, akik távolról szemlélődnek vala, a kik Galileából követték Jézust, szolgálván néki.” 10. Mit jelentettek bizonyos számok Jézus idején? Akkoriban sok számnak misztikus jelentőséget tulajdonítottak: 1. „Csak egy Istened legyen.” 2. Két lény egymással egyesülve új életet teremt—a férfi és a nő. 3. A mindenség jelképe, mert a mindenség az égből, a földből és az alatta levőből tevődik össze. 4. A teljesség száma, mert a Földnek is négy sarka van — ezek az égtájak. 7. Az üdv és a balsors mágikus száma. 10. A tökély — akárcsak a tízparancsolat. 12. Jelentheti Izrael tizenkét törzsét, a 12 tanítványt, az év hónapjait, a nap kétszer tizenkét óráját. Közemberek magánünnepe Legkedvesebb karácsonyi ajándékuk Nem csak régi karácsonyok, hanem régi karácsonyi meglepetések örömét is sokáig őrzi az emlékezet. Egy-egy titkon remélt vagy talán nem is álmodott ajándék, figyelmesség, fenyő alá rejtett ötletes apróság sokaknak felejthetetlen ereklye, szívet melengető emlék. Önnek melyik volt legkedvesebb karácsonyi ajándéka? — tettük fel a kérdést közismert, népszerű személyiségeknek. íme, a válaszok: Vitray Tamás, a tévé sportosztályának főszerkesztője: — Ha lehetek egy kissé formabontó, a legszebb karácsony számomra az, amire most készülök, a legnagyobb ajándék pedig a gyerekek öröme. Kétéves elmúlt az unokám, aki éppen a harmadik Tamás a családban. Az idén végre ismét láthatok egy csodálatos, boldog szempárt, amely gyönyörködik a feldíszített fában, és két kis kezet, amely az ajándékokat bontogatja. Kovács Kati táncdalénekes: — Én szerencsés vagyok, mert nekem minden karácsony, minden karácsonyi ajándék kedves és emlékezetes. Ha mégis választanom kell, akkor a „leg-ajándékot” annak idején nem is szentestén, hanem az ünnep másnapján kaptam. Megbeszéltük azzal, aki nagyon fontos volt az életemben, hogy karácsony másnapján kirándulunk. Akkor nem tudtuk, de hagyományt teremtettünk. Mindegyik nagyon szép volt, de azt hiszem, az első volt a legszebb. Kulka János színművész: — A karácsonyi várakozás örömét és izgalmát nekem mindig egy-egy film adta: A kőszívű ember fiai, Egy magyar nábob... Huszonnegyediké délutánján ugyanis apám kézenfogott bennünket a nővéremmel és elvitt — moziba. Tudniillik, hogy ne lábatlankodjunk otthon, míg anyánk a fát díszíti. Sosem felejtem el, ahogy hármasban a vetítés után baktattunk haza a szegedi utcákon. Talán ezek a filmek, ezek a meghitt, titkokkal teli karácsonyi délutánok voltak a legszebb ajándékok. Azóta az ünnep sajnos, felnőttesebb — de igyekszem szeretettel, titkokkal újra olyan izgalmas, kedves gyermeki ünneppé tenni, mint azok a szegedi karácsonyok voltak. Farkas Bertalan űrhajós: — Nem sokat kell gondolkoznom rajta: 1978 karácsonya hozta számomra a legemlékezetesebb ajándékot. Magyari Bélával már hónapok óta tartott a felkészítésünk a Csillagvárosban. Ott volt mindkettőnk családja: velem Anikó és a lányom, Aida; Bélával szintén a feleség meg a gyerek. Ott, akkor éppen karácsony előtt tudtuk meg, hogy én vagyok az egyes számú űrhajós. Annyiból nehéz volt az a karácsony, hogy a döntés egyben próbája volt kettőnk barátságának. De az idő bebizonyította, hogy kiállta ezt a próbatételt. Ha pedig még régebbi, gyulaházi karácsonyaimra gondolok: egy-egy aranyra festett dió is nagy örömöt adott, mert akkor, a szeretet ünnepén végre együtt volt a család. Dr. Simon Imre, Békés ■egye Képviselőtestületének elnökei — A parasztkarácsonyok gyerek- koromban úgy kezdődtek, hogy szalmát vittünk be a házba, lefeküdtünk rá, ott vártuk a Jézuskát, aki aztán meg is jelent, és hozta az ajándékot. Később persze kitaláltuk, hogy a szomszéd öltözött be Jézuskának, mégis örültünk neki, és minden apró ajándéknak, amit akkor kaptunk. Abból, amit elmondtam, talán kiderül: számomra a legnagyobb, legértékesebb ajándék a karácsonyi hangulat, az együttlét. Ennyiben hasonlítanak a mostani ünnepek a gyerekkori karácsonyokhoz, hiszen a feleségemmel, a két lányommal minden évben együtt töltjük e napokat. Dr. Gál László, Békés megye rendőrfőkapitánya — A legszebb pillanat karácsonykor, amikor ajándékot adunk, és kapunk, nincs ennél nagyobb öröm. Az ötvenes években Gyulán édesapámmal sokszor sakkoztunk, malmoztunk babszemmel, kukoricával, amikor egyszer karácsonyra kaptam egy igazi sakkot, aminek a hátoldalán malmozni lehetett. Öt gyerek közül én voltam a legkisebb, így egy idő után a bátyáim is megleptem mindenféle aprósággal. A régi karácsonyokból mostanra annyi megmaradt, hogy ma is inkább ünnepiek, és nem gazdagok. Orvostanhallgató fiam egyébként már meglepett a legszebb ajándékkal: a legnehezebb vizsgáján sikeresen túljutott...
