Békés Megyei Hírlap, 1995. december (50. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-09-10 / 289. szám
A bogár, a csiga, a hangya és a többiek Apró termetűek elképesztő képességei Az állati rekordok tárgyalása során eleddig csak a nagytestű állatokról szóltunk. Éppen ezért legalább egy kérdés erejéig meg kell említenünk, hogy az apró termetnek is vannak, lehetnek előnyei. Jogos lehet tehát a felvetés: mik azok az előnyök, amelyek fenntartották és fenntartják ma is a kistestű állatokat. E kérdéssel fordultunk a héten Szabó Péter tanár úrhoz, a győri Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola adjunktusához. fehéren Vigyázó szemetek... Vagy két hete újra és újra itt motoszkál fejemben Batsányi veretes sora: „Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!” Pontosan azóta, hogy a francia főváros, majd a vidék is ellenszegült a jobboldali kormány megszorító intézkedéseinek. A nagy francia forradalomra írott verssor, amelyet intő szónak szánt a költő kora konzervatív hatalmainak, talán soha nem volt annyira időszerű, mint napjainkban. Könnyed kézlegyintéssel ugyan el lehetne intézni a Párizsban történteket, csak hát e történet nem arról szól, hogy „ezek a franciák mit elégedetlenkednek”, de még csak nem is arról, hogy Juppe kormányfő makacs. Párizs ismét üzen Európának. A Szajna partján valami olyasmi történik, aminek következménye lesz az egész kontinensre. A fő kérdés Párizsban: véget ér-e a jóléti állam Franciaországban, utána pedig Európában? Finanszírozható- e az eddigi mértékben az állami költségvetésből nyugdíj, egészségügy, szociális gondoskodás? Amit a létező, vagy annak vélt szocializmus önemésztő szociális gondoskodásával kikényszerített a Nyugatból (mellesleg ebből az itteni kelet-európai történetből is a nyugati polgár „jött ki” jól), az most összeomlani látszik. Köztudott, Európa gazdagabbik felének kormányai már évek óta adják le népeiknek az SOS jeleket: „5-10 év múlva nem lesz nyugdíj, ha nem változtatunk a teherviselés arányán!” Természetesen a járulékfizető polgár kárára. Akármi lesz tehát a francia sztrájkhullám vége, a galloknak meg kell barátkozniuk a gondolattal: a keleteurópai szocializmus nekik is véget ért, nem lehet több hasznot húzni belőle. Eiffel tornya messze van, de túl közel ahhoz, hogy sorsunkat előre lássuk abban, ami lábainál e napokban történik. Ha a nálunk jóval gazdagabb franciák levegő után kapkodnak, akkor mire számítsunk mi, akiknek rendszere jóval többet költött és költ szociális ellátásra? A kérdés megválaszolását önökre bízom. Intelemként annyit fogadjanak el: ne legyenek illúzióik! Arpási Zoltán Irodalmi helynevek megyénkben Lépteik nyomán... — Az előnyök között elsősorban úgy hiszem, hogy a kis térfogatot kell említenünk. Ez az olyan apró élettérrészletek elfoglalását és kihasználását is lehetővé teszi a kisméretű állatok számára, melyekre természetszerűleg a nagyobb testűek nem képesek. Persze ezzel együtt az apró termet komoly hátrányokkal is járhat, hiszen az ilyen élőlények sokkal jobban függenek környezetüktől, mint a nagyobb állatok. Gondoljunk csak arra, hogy a szél vagy a víz könnyedén elsodorhatja őket. A kistestű állatra sokkal nagyobb súllyal nehezedik a víz vagy a levegő közegellenállása, amit mozgás közben le kell, hogy győzzenek. És nem utolsósorban fenyegetőbb veszélyt jelent esetükben a kiszáradás is, hiszen a kistermetű állatok zöme vízben vagy vízközeiben él. A testnagyság és a teherbíró képesség között erős összefüggés mutatható ki. A kistestű állatok testtömegük többszörösét kitevő tárgyakat is képesek maguk után vonszolni. Egy bogár testtömege szá/szorosának, egy csiga tömege kétszázszorosának mozgatására is képes. A hangya saját tömegének ötvenszeresét is fel tudja emelni. A kistestűek ezen elképesztő teherbíró képességének titka a tudomány mai válasza szerint a hosszúság, a testfelület és a térfogat kedvező arányában rejlik. — A testnagyság növekedésének vannak felső határai? — Mai tudásunk szerint azt kell mondanunk, hogy egy 20 tonna körüli állat a szárazföldön képtelen lenne járni. Most joggal felkaphatja a fejét az, aki tudja, hogy a több mint 75 millió évvel ezelőtt kipusztult dinoszauruszok súlya az 50 tonnát is elérhette. Ezzel kapcsolatban azonban meg kell jegyezni azt is, hogy feltételezések szerint ezek az állatok csak a sekély vízben félig alámerülve tudtak mozogni, vagyis igazából soha nem hagyták el a vízi életteret. A mai óriások egyértelműen igazolják említett tételünket, hiszen a test- nagyságrekorder kék bálna is vízi lény. Testtömege hozzávetőlegesen 25 elefántéval, kétszáz tehénével vagy ezernégyszáz ember tömegével egyenlő. Ezt a súlyt képtelen lenne mozgatni a szárazföldön. — Van olyan erő, természeti törvényszerűség, ami határt szab a testméret növekedésének a vízben is? — A méretnövekedésnek nem csak a fizikális paraméterek szabnak határt. Egy idő után a térbeli tájékozódás is elképzelhetetlenné válik. Tudnunk kell, hogy a tiszta vízben sem lehet messzebbre látni 15 méternél. Ennek tudatában nyugodtan mondhatjuk, hogy egy kék bálna a saját farokúszójáig sem lát el. Nem beszélve arról, hogy egy ilyen óriásnak irdatlan mennyiségű táplálékra van szüksége. Egy cet napi adagja így is 1500 kilogramm planktonrák, melyet be kell gyűjtenie mindennap, különben az éhhalál szélére kerülne. A testnagyságot természetesen nagyon sok tényező befolyásolja. Ha csak a hőháztartást említem, azzal már önmagában is bemutatható, hogy korlátokat támaszt a testnagyság további növekedésével szemben. Az élet- és táplálkozásmódjuk miatt ezeknek a nagytestű víziemlősöknek a bőrük alatt zsírtartalékokat kell képezniük. A zsírréteg aránya a cetek esetében elérheti akár a testtömeg 20—30 százalékát. Az is megfigyelhető, hogy e hőszigetelő zsírréteg vastagsága szorosan összefügg a hő termelődésével. Ennek megfelelően a lassan úszó bálnafajok zsírrétege sokkal vastagabb, mint a gyorsan úszó barázdás bálnáké. Le kell szögeznünk tehát a befolyásoló tényezők kérdés k\örénél, hogy ezen óriás méretű víziemlősökre nézve a további növekedés kivédhetetlenül hátrányos következményekkel járna, így teljesen valószínűtlen, hogy a maiaknál nagyobb testű élőlényeket „termeljen” ki az evolúció. Készéi L. András Vésztő Sinka István 1928-ban költözött családjával (szívbeteg feleségével és három fiúgyermekével) Vésztőre, ahol alkalmi munkából élt. Napszámosként zsákolt, fát fűrészelt, tőzeget fejtett, szénát kaszált. A vésztői évek a költői pályakezdés évei is voltak. Első verse a Magyar Falu c. néplapban jelent meg, majd folyamatosan közölte a Vésztőn írott költeményeit Bajcsy-Zsilinszky hetilapja, a Szabadság. 1933 decemberére már egy kötetre való vers gyűlt össze, amely a Szeghalmi Református Péter András Reálgimnázium kiadásában látott napvilágot Himnuszok Kelet kapujában címmel. Felesége 1935 júliusában meghalt, a gyerekek a rokonokhoz kerültek. 1936 decemberében elköltözött Vésztőről. A községben található a népi írók (Szabó Pál, Erdei Ferenc, Sinka István, Veres Péter, Németh László) szoborparkja. Viharsarok Féja Géza találta ki a tájegységnevet, amikor 1936-ban Viharsarok címmel szociográfiát írt a Dél-Tiszántúl e részén élő földmunkások és szegényparasztok életéről, sorsáról. (Forrás: Erős Zoltán: „Magyar irodalmi helynevek A-tól Z-ig”) A csiga — maga a csoda: háza testével együtt nő, és erejére jellemző, hogy egy csiga tömege kétszázszorosának mozgatására képes! Egyébként W majdnem minden csi|g\ gaház jobbra csavarodik. <Jó ismerősünk a réti hangya, vagyis Formica pratensis. 4 .9, illetve 9-11 milliméter méretű. Alföldön és hegyvidéken egyaránt megél, inkább a száraz talajt kedveli. Teherbíró képessége elképesztő: saját tömegének ötvenszeresét is fel tudja emelni! Mit szól hozzá, kedves tanár úr? Huzatos tájékunkon nem lehet kilógni a sorból Mi történik itt? — teszik fel naponta ezrek, tízezrek a kérdést. Az egészből nem értenek semmit. Mi folyik itt valójában, rendszerváltás vagy valami más? Kételyek között utazunk ezen a huszadik század végi Magyarországon. Segíteni szeretnénk. A mai magyar valóságot értelmezni. A tanár úr, akit megszólaltatunk egyetemi docens, Kelet-Európa-szakértő. Most az amerikai katonák Magyarországra érkezéséről, illetve hazánk NATO-csatlakozásáról kérdezzük. —Tehát, mit szól hozzá, tanár úr? — Az ország a NATO-ba tart, ez a hivatalos kormánypolitika, amit a kisgazdák kivételével a parlamenti ellenzék is támogat. Különben is valóságos verseny folyik Kelet-Európa volt szocialista országai között, ki léphet be elsőként, legalábbis elsők között az Észak-Atlanti Szövetségbe? — Ne haragudjon, de szavaiból azt veszem ki, felesleges aggódnunk. De lelkesednünk is felesleges azért, hogy sikerüljön mielőbb integrálódnunk a Nyugatba. Kényszerpályára léptünk, ahol a csatlakozás egyszerre ára és garanciája valaminek. — Jól érzi. A hatalmas védőernyő, ami fölénk feszül, azt szavatolja majd leginkább, hogy nincs, nem lehet letérés, vagy elkanyarodás a 89—90-ben ismét megnyitott útról. A dolgok természetesen összefüggnek, akár akarja valaki, akár nem. Ezért lenne pontosabb úgy fogalmazni, hogy nem a N ATO-ba, hanem az Európa Házba való belépésünk a cél. A katonai szövetségbe integrálódásunk szándéka magától értetődő következménye az előbbinek. Ha felvesznek minket, meg más jelentkezőket, attól persze még nem válik egységessé Európa, de a Nyugat kulturális, politikai és katonai határa keletebbre tolódik. Éppen emiatt aggódik a borzalmas megrázkódtatáson keresztülment Oroszország, amelynek viszonyait „emberi ész föl nem érheti”. —A kérdésnek ez a globális dimenziója. Számunkra fontosabbak az itthoni aggódó hangok. Ezek sok helyről érkeznek, a nemzeti oldalon éppúgy felhangzónak, mint a balszélen. — Igen, számos jel mutatja, hangosak a szélek. De úgy tűnik, mintha nem gondolták volna végig: a kapitalista, s egyben demokratikus világ egy és oszthatatlan. Lehet ugyan itt-ott kilógni a sorból, csak nem a mi huzatos tájékunkon. A NATO-ba lépésünket ellenzők — valljuk be őszintén — építenek az emberek tudatából, sőt a tudat alattijából könnyen előhívható függetlenségi, vagy semlegességvágyó reflexekre. Építenek ezen törekvéseink jegyében fogant hagyományainkra, heroikus akarásainkra, legnagyobbjaink szellemi örökségére. Csak egyvalamiről feledkeznek meg: a világ, benne Európa teljes megváltozásáról. — Azt hiszem sokan, sokféle megfontolásból ellenzik a NATO-hoz csatlakozásunkat. Van aki érzelmi alapon, a nemzeti függetlenséget féltve aggódik, mások a józan megfontolás alapján, megint mások amiatt, hogy sokba kerül ez nekünk, s végül nagy számban vannak olyanok, akik csak egyetlen kérdést fogalmaznak meg: kell ez nekünk? — Kétségtelen, nehéz a félelmeket eloszlatni. Még a jószándékú aggódókat sem lehet a Kaposvárra, Taszárra érkező amerikaiak ittlététől remélt üzleti haszonra hivatkozva megnyugtatni. Pedig még csak a boszniai békefenntartókról van szó. Az emberek értik, tudják, mi a tét, mégsem szeretnék, ha lelkesedést is várnának tőlük, amit az írott és az elektronikus sajtó egy része próbál — valljuk be — eléggé egyöntetűen és meglehetősen gyerekes egy- ügyűséggel beléjük sulykolni. Számol, persze, hogy számol a közvélemény azzal, hogy mindennek megvan a maga következménye, erre tapasztalata is inti: ne örüljön annyira, ha magyar katonát vezényelnek idegenbe, bár ha fegyvertelenül is, és annak még kevésbé, ha idegenek állomásoznak nálunk, akár atlanti színekben is. —Magyarán, amint előbb már említette: a NATO-hoz való csatlakozásunk az 1989—90-es fordulat egyenes következménye. Kár szembekötősdit játszani, a belépés sem nem győzelem, sem nem vereség. Elkerülhetetlen szükség- szerűség, amit nem kell megszerettetni, csak elfogadtatni. — Igen, annál inkább, mert ebben az országban nagyon nehéz a komp- ország-gyanút eloszlatni, vagy elhessegetni. Abban meg teljesen igaza van, hogy jobb volna talán elgondolkodni és elgondolkodtatni: okosabb magatartás lehet a hajrázás, vagy a reszketés helyett az érdekek józan számbavétele. Elég volna ennyi, nem pedig rohanni és lelkendezni. A NATO sem ezt várja tőlünk. Á. Z.
