Békés Megyei Hírlap, 1995. november (50. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-23 / 275. szám
Békéscsabai fotósok Nagyváradon Mint a sajtóbeszélgetésen elhangzott: az emberi kapcsolatok, kötődések talán lényegesebbek a hivatalos kapcsolatoknál. (4. oldal) TVK EXTRA Heti rádió-, tv-műsor 18 év után búcsúzik Bökfi A Békés megyei súlyemelő sport legnagyobb alakja, a 32 éves Bökfi János úgy döntött, hogy visszavonul. (8. oldal) 1995. NOVEMBER 23., CSÜTÖRTÖK ÁRA: 29 FORINT (3,50 FORINT ÁFÁVAL) L. ÉVFOLYAM 275. SZÁM A Suli milli program érdemes a népszerűsítésre, Kalapáti László, a Hajdútej képviseletében, Lekics Ágnes, az iskolatej program felelőse és Stefan Fageranga Tetra Pak Hungária Rt. kereskedelmi igazgatója fotó: kovács Erzsébet „Dobozos tej - sok okos fej!” Tegnap délelőtt találkoztak a gyártók és az általános iskolák képviselői Békéscsabán a Garzon Szállóban, hogy egy igen fontos és egészséges cél érdekében összefogjanak. Visszaszoktatni a gyermekeket a tej fogyasztásához és ennek a feltételeit nonprofit jelleggel megteremteni — fogalmazódott meg a gondolat. A Tetra Pak Hungária Rt. és a Hajdútej Rt. kísérletképpen tavaly novembertől Hajdú-Bihar megye 130 iskolájában szervezte meg a a Suli milli akciót. A két deciliteres, környezetbarát csomagolású (a bolti ár felébe kerülő) tejet novembertől Békés megye iskoláiba is igény szerint eljuttatják. Erről Kalapáti László, a Hajdútej Rt. gyulai tejporgyárának igazgatója tájékoztatott bennünket. Az általános iskolás korú gyermekek egészséges táplálkozási lehetőségeit bővítik a kínálattal. A Tetra Pak csomagolása a felelősségteljes környezetvédelemre irányítja a tanulók figyelmét. Gyulán már minden iskola csatlakozott a programhoz, ezért az ott tanuló fiataloknak a gyártók színházi előadással, kerékpárverseny szervezésével, különböző programokkal kedveskedtek. Várhatóan a megye számos helységének iskolája csatlakozik majd az egészséges kezdeményezéshez. B. Zs. „Doki, tettél a faluért, bízunk benned” — mondogatták az emberek Sutyinszki István a visszatérő polgármester A kardosi időközi polgármeste-választáson több mint négyszáz ajánlással egyedüli jelöltként dr. Sutyinszki István, a falu nemrégiben leköszönt polgármestere indult, s lett újra 252 érvényes vokssal polgármester — szólt minapi híradásunk. Sutyinszki István tíz éve Kardos első embere. Vasárnap este immár ötödször esküdött fel a falu vezetésére. A régi-új polgármestert lemondásának okáról és további terveiről kérdeztük. Hunya: hegyekben a hagyma A Piroska fagymentes helyen sokáig eláll Hunyán néhány esztendeje fogtak az emberek hagymatermesztésbe. Az idei év különösen jól sikerült. Több mint kettőezer tonnát takarítottak be. Ám a hagymahegyek azóta is ott tornyosulnak az udvarokban. Ezerötszáz tonna még mindig átvevőre vár. A hunyai hagymaügyről Petényi Szilárdot, a Hunyadi Mezőgazdasági Szövetkezet elnökét kérdeztük. — Azt már tavaly láttuk, hogy a település nem engedheti meg magának, hogy hatvanhárom gyereket tizenegy pedagógus oktasson —- emlékezik a polgár- mester. — A közalkalmazotti besorolás szerint ugyanis hétszázötvenezer forint az egy tanárra jutt bér- és közteher. Többféle megoldást mérlegeltünk, végül az látszott kivihetőnek, hogy a felső tagozat átkerül Kondorosra. Ezt a kondorosi iskolaigazgató és polgármester is támogatta. Szeptemberben (Folytatás a 3. oldalon) Hírek Az ivóvízről. Orosháza önkormányzatának képvise- lő-testülete legutóbbi ülésén tűzte napirendre az 1996. évi víz- és csatornaszolgáltatásra vonatkozó díjak megállapítását. A hatósági díjakat január elsejei határidővel kívánják bevezetni. Énnek értékei: az ivóvíz hatósági díja 79 forint 20 fillér/ köbméter, a csatornahasználat díja pedig 66 forint 60 fillér/köbmé- ter lesz Orosházán. Gyógyszertári ügyelet. Medgyesegyházán a hétvégi, péntek 17 órától hétfő reggelig tartó gyógyszertári ügyeletet a megyei tiszti főgyógyszerész határozata szerint megszüntették. Nagy Béla polgármester ez ellen tiltakozva a gyógyszertári központnak és a főgyógyszerésznek október elején fellebbezést nyújtott be, amelyre ez idáig nem érkezett válasz. A polgármester a döntést indokolatlannak és jogszerűtlennek tartja, a fellebbezésében megfogalmazottak pedig nem csak Medgyes- egyháza polgárait, de a hétvégi ügyeletben érintett 13 település érdekeit védik. Nem fogadta el. A Körös Volán Rt. az orosházi képviselő-testülethez előterjesztést nyújtott be az állami támogatás mértékének megváltozása miatt (a tanulóknál és a nyugdíjasoknál nagyobb arányú árnövekedés várható). A cég több alternatívát készített el, mire sikerült megegyezésre jutnia az orosháziakkal. A Pénzügyminisztérium azonban magasnak találta a tarifák emelését, tehát a megajánlott árakat nem tudta elfogadni. Az ügyben így nem született döntés, további egyeztetés várható. Korábban termelőszövetkezetünk 2800 hektáron gazdálkodott, ma 1200 hektár visszabérelt földterületen próbálunk megélni. Ezzel szemben tagságunk létszáma alig csökkent. Néhány éve kénytelenek voltunk intenzívebb, nagyobb bevételt ígérő növényekkel próbálkozni: a vetőmag mellett a hagyma is ezzel kecsegtetett — magyarázza Petényi Szilárd. — Ám nem csak mi gondolkodtunk így. Az idén, még vetés előtt figyelmeztettük az embereket, mindenki csak saját kockázatára fogjon a termesztésbe, mert úgy néz ki, nehéz lesz az értékesítés. Ezek után mintegy hetven hektár földbe került hagymamag. Tizenhét hektár ebből a szövetkezeté, a többi a tagok földbérlete. Az idei termés különösen jó volt, háromszáz mázsa hektáronként. Hatvan családnál és a szövetkezetnél összesen kettőezer tonna hagyma várt értékesítésre. A nagykőrösi konzervgyár ötszáz tonnára kötött szerződést. Ok kilónként huszonnyolc forintot adnak a hagymáért, ami a szövetkezet elnöke szerint — ha figyelembe vesszük az előállítás költségét, a tisztítás munkadíját, továbbá e művelet során keletkező húsz- százalékos súlyveszteséget — jó, ha fedezi a kiadásokat. (Folytatás a 3. oldalon) Pénteken bemutatót tartanak a Jókai Színházban. A szabin nők elrablását Miszlay István rendezte. Vele készült beszélgetésünket lapunk 4. oldalán olvashatják. Képünkön Gálfy László (Rettegi Fridolin) és Jancsik Ferenc (Bányai) Nem emelik a helyi adót A mezőhegyesi képviselő-testület legutóbbi ülésén tárgyalta a város 1996. évi költségvetési koncepcióját. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján jövőre 306 millió 320 ezer forint bevétellel számolhat az önkormányzat, s ez csupán 2 millió forinttal haladja meg az idei eredeti előirányzatot. Az előterjesztés megvitatása során a képviselő-testület döntött arról, hogy a gépjárműadó kivételével jövőre nem emeli a helyi adókat. Az általános művelődési központ szakmai, illetve pénzügyi átvilágítására vonatkozó javaslatot elvetették a városatyák, viszont támogatták azt az elképzelést, hogy a millecentenárium alkalmából köztéri alkotást helyezzenek el a városban... „ M. Gy. Az a bizonyos emberi tényező Hogy vagy?—Erre a szokásos udvariassági kérdésre rendszerint hasonló, udvarias, semmitmondó formulával szoktunk válaszolni. Ha mégis komolyan és őszintén kellene erre a „hogy vagy?”-ra felelni, akkor a magyar állampolgárok többsége kevés jóval tudna dicsekedni. Nincs mit szépíteni, tudjuk mi egymásközt ebben az országban, hogy nehéz éveket élünk. Csakhogy — türelmes szakember bizonyára pontosan is ki tudná számolni — minden bajunk tetejébe nagyon sokba kerül nekünk ez a hatalmas pesszemizmus! Azt mondja a minap egy jeles külföldi közgazdász, hogy egy hete van Magyarországon, sok problémát, de sok biztató lehetőséget is lát. Csak egyet nem bír megérteni: miért nincs egy szemernyi magabiztosság, céltudatosság, elszánt akarat? Egy kicsi optimizmus kellene, legalább kifelé, a nagyvi lágnak — mondja —, mert hát melyik nyugati vállalkozó kíván ott belevágni valamibe, ahol maguk a „háziak” sem hisznek önmagukban? A példa nem egyedi: olvasom az egyik napilapban, hogy egy dániai központú nemzetközi oktató és tanácsadó cég tulajdonos-elnöke szerint a vállalati versenyképességgel ott van baj, ahol nem figyelnek az emberi tényezőre. A nemzetközi cég magyar szakembere pedig ekképpen összegzi a magyar vállalatoknál tapasztaltakat: „az emberek hozzáállásával van baj. A magyarok képességei jobbak, mint sok nyugati ország polgáráé, ám nem kezdeményezőkészek, nem hisznek magukban és nem szeretnek felelősséget vállalni.” Sok igazság lehet a véleményében — elég, ha csak azokra a honfitársainkra gondolunk, akik a közelmúlt években kerekedtek fel és vállaltak munkát nyugaton. Sokan közülük nem is maguk keresték a lehetőséget: hívták őket, mert tehetségesek, jól képzettek. Ok azóta odakinn már megtapasztalhatták: az a bizonyos emberi tényező — beleértve a magabiztos fellépést, a kezdeményezést, pozitív hozzáállást, optimizmust — sokat segíthet az embernek. Hogy is mondják az angolok? „Keep smiling!” Mindig mosolyogj! Hanekikbejött... Tóth Ibolya A ZENEHALLGATÁS TELJES ÉLVEZETE! SHARP SHCMSR 160 midi rendszer * távvezérlő az erősítőhöz, a CD-lejátszóhoz és a tunerhez * 3 üzemmérte, előre programozható equalizer * folyamatos lejátszás * beépített, automatikusan visszatérő lemezjátszó * háromutas, reflexes hangsugárzó Ft helyett 49 990 Ft-ért! előleggel teljes kínálatunk megvásárolható 6,12,18 havi részletre. ri/TD/MJ A 1 Békéscsaba, Baross u. 10. LU CLCIV I VlUnA£ Gyula, Városház u. 12. ELEKTRO CITY Békéscsaba, Andrássy út 24. ^ Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8—18 óráig, szombaton 8—13 óráig. 5