Békés Megyei Hírlap, 1995. november (50. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-20 / 272. szám

1995. november 20., hétfő KÖRKÉP l Nem fagyasztjuk be a kapcsolatokat Hatpárti egyeztetést terveznek a magyar diplomácia lépéseiről A magyar kormány állásfoglalása a szlovákiai nyelvtörvényről semmiképpen nem tekinthető az ország belügyeibe való be­avatkozásnak, hiszen a nemzetközi megállapodások szerint a kisebbségi jogok biztosítása nem számít belügynek - nyilat­kozta Kovács László külügyminiszter, reagálva szlovák kollé­gájának kijelentésére. Juraj Schenk a szuverén szlovák állami szervek kioktatásának nevezte a magyar állásfoglalást. A HM megerősítette: tárgyaltak az ügyről Amerikai bázis Pécsett A CNN amerikai hírteleví­zió a napokban jelentette, hogy a Boszniába tartó amerikai csapatok számára Magyarországon hadtápbá- zist, úgynevezett feltöltő­gyülekezési helyet építené­nek ki. A Honvédelmi Mi­nisztérium közölte: a terv megvalósításához előzetesen ki kell kérni a magyar par­lament állásfoglalását. A bázis kiépítésére akkor ke­rülne sor, ha létrejönne a boszniai békemegállapodás, és a NATO parancsnoksága alatt nemzetközi csapatokat vezényelnének a térségbe az egyezmény ellenőrzésére. A Honvédelmi Miniszté­rium megerősítette, hogy ez ügyben valóban járt amerikai katonai küldöttség Magyaror­szágon. Arról tájékozódott, hogy Pécs környékének gaz­dasági erőforrásai megfelelő hátteret biztosíthatnának-e egy ilyen bázis létrehozásá­hoz. Az elképzelés - hangsú­lyozta a HM sajtóirodája - természetesen csak akkor va­lósulhat meg, ha a magyar parlament jóváhagyja azt. Keleti György honvédelmi miniszter kijelentette: „Fo­lyamatban vannak a tárgyalá­sok, és amerikai szakértők már meg is látogattak néhány alkalmasnak látszó helyet. Ám először megállapodásra kell jutni a daytoni béketár­gyalásokon, majd a NATO- csapatok ellátóbázisának ma­gyarországi telepítéséhez elő­zetesen hozzá kell járulnia az Országgyűlésnek is.” Voksolás a közöny határán Kisebbségi és önkormányzati választások Gál Zoltán, az Országgyű­lés elnöke vasárnap parla­menti delegáció élén hivata­los látogatásra Skandiná­viába utazott. Finnország­ban és Dániában tárgyal majd. Lengyelországban vasár­nap megtartották az elnök­választás második forduló­ját. A 28 millió szavazásra jogosult lengyel polgár két politikusra szavazhatott: Aleksander Kwasniewskire, a baloldal jelöltjére vagy Lech Walesa jelenlegi ál­lamfőre, akit a Szolidaritás­hagyományokat őrző politi­kai tömörülések mellett csaknem valamennyi jobb­oldali párt és az egyház is támogatásáról biztosított. Lapzártáig nem érkezett hír a szavazás eredményéről. Az orosz katonai hatósá­gok megerősítették az EBESZ csecsenföldi képvi­seletének őrzését, miután ismeretlen fegyveresek előző nap rálőttek a misszió előtti őrhelyre, megölve egy orosz belügyi katonát. A daytoni konferenciához közeli forrásokból közölték, hogy sikerült haladást elérni a kritikus szakaszba jutott boszniai tárgyalásokon: el­képzelhető, hogy a béke­megállapodás esetleg már vasárnap este tető alá kerül. Borisz Jelcin orosz elnök rendeletet adott ki arról, hogy különleges állami ala­pok felállítása révén kezd­jék meg a csaló pénzügyi vállalatok által becsapott kisbefektetők kártalanítását. A szigorúan állami ellenőr­zés alatt tartott privatizációs pénzekből finanszírozott alapokból 20 millió állam­polgár elvesztett pénzét térí­tik meg. Jichak Rabin izraeli kor­mányfő gyilkosa a zsidó ál­lam belső elhárításának ügynöke volt, s a „cég” pén­zelte azt a szélsőséges cso­portot is, amelyben Jigal Amir tevékenykedett - írja a The Observer című londoni hetilap, hozzátéve: nem zár­ható ki a Sin Bet, vagyis a titkosszolgálat cinkossága sem a példátlan bűncselek­ményben. Ady Endre születésére em­lékeztek Szatmámémetin és Ermindszenten. A Kárpát­medence különböző váro­saiból 21 középiskolai versmondócsapat versen­gett. Kassáról, Beregszász­ról, Nyíregyházáról, Debre­cenből és Erdélyből érkez­tek a résztvevők. Diplomáciánk vezetője el­mondta: a szlovák külügymi­niszter nyilatkozata megnehe­zítheti Magyarország és Szlo­vákia között a kölcsönös biza­lomra épülő kapcsolatok to­vábbi építését, és ellentétes Szlovákia euroatlanti integrá­ciós törekvéseivel. Arra a kérdésre, hogy milyen lépést tervez a Külügyminiszté­Pedig elkészültek azok a jog­szabályok, amelyek a gyűlölet, az uszítás szellemét szító meg­nyilvánulások elleni intézke­dést előírják. Szerepelnek a Btk. módosítását célzó törvény- javaslatban is, amely ez év feb­ruár óta várja, hogy napirend­jére tűzze a t. Ház. Mint az illetékesektől meg­tudtuk, bár az Országgyűlés jogalkotó programja roppant rium, Kovács László kijelen­tette: magyar részről nem kí­vánják befagyasztani a két or­szág közötti kapcsolatokat. A napokban dolgozzák ki, milyen módon fordulnak a szlovák kormányhoz és parlamenthez, és milyen lehetőségek vannak a nemzetközi szervezeteknél — így például az Európa Tanács­nál - történő fellépésre. zsúfolt, a tervek szerint e hónap végén - várhatóan november 27-én - végre a honatyák elé kerül a Büntető törvénykönyv módosítása. Eszerint három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető lesz, aki nagy nyilvánosság előtt valamely nemzeti, népi, faji, vallási vagy egyéb csoport ellen gyűlöletet kelt, vagy erre alkalmas egyéb cselekményt Ezek a szervezetek nagy fi­gyelmet fordítanak a kisebbségi jogok biztosítására, ami a tér­ség biztonságának, stabilitásá­nak egyik alapvető fontosságú kérdése. Kovács László el­mondta: hatpárti egyeztetést kezdeményez ebben a kérdés­ben. A Szlovákiához intézett eu­rópai parlamenti határozatot Vladimír Meciar kormányának már csak azért is komolyan kel­lene vennie, mert a társulási szerződés esetleges felfüggesz­tése súlyos károkat okozhat a szlovák gazdaságnak - írja a Národná Obrada című pozsonyi polgári napilap. követ el. Aki pedig olyan össze­jövetelt, felvonulást vagy tünte­tést szervez, amely nemzeti, faji, vallási, illetve más csopor­tok elleni gyűlöletre buzdít, öt­évi börtönre ítélhető. Ugyan­csak ötévi szabadságvesztéssel sújtható az, aki ilyen jellegű rendezvényeket anyagilag tá­mogatja. Ezzel összefüggésben terve­zik a rendőrségről szóló 1994- es törvény módosítását is. Az új jogszabály a rendőri szervek feladatává teszi a nemzeti, népi, faji vagy vallási csoportok tag­jai elleni erőszak és a terrorcse­lekmények felderítését és kö­vetkezetes üldözését. Németh Zsuzsa Mérsékelt érdeklődés és többnyire nyugodt körül­mények jellemezték a teg­napi országos kisebbségi, il­letve időközi önkormány­zati választásokat. Az ország 156 településén mintegy 2,6 millió választó- polgár járulhatott az urnák elé. Az Országos Választási Munkacsoport összesített ada­tai szerint 17 óráig még csu­pán a jogosultak 1,1 százaléka szavazott. A választások ak­kor lesznek érvényesek, ha a 10 ezernél nagyobb lélek­számú településeken több mint 100 érvényes szavazat jut egy-egy jelöltre. A kisebb településeken 50 érvényes szavazat is elég. A vasárnap délutánig beér­kezett jelentések szerint az érintett körzetekben - a lanyha érdeklődés ellenére is - meglesz az érvényességhez szükséges szavazatszám. Jubileumi emlékmise Ünnepi szentmisét mondott Paskai László bíboros, prímás, Esz- tergom-budapesti érsek a Szent István-bazilikában, az épület felszentelésének kilencvenedik évfordulója alkalmából. Ä bí­boros felépülése után most vállalkozott először közszereplésre. Alkotmánybírák előtt a kamatemelés Az Alkotmánybíróság hétfőn és kedden folytatja a lakáscélú kölcsönök kamatemelésének alkotmányossági vizsgálatát. A többi között megvitatja azt a beadványt is, amely kifogásolja, hogy a közigazgatási szervek gyakorlatilag minden következ­mény nélkül késlekedhetnek az ügyintézésben. Magyar fotósok sikere A világ száz legjobbnak minősített természeti fényképfelvétele között két magyar fotós munkája is látható a Budapesti Város­háza dísztermében kedden nyíló kiállításon. Horváth Győző: Kék pillangók és Ihász Zoltán: Szökkenő vörösbegy című képét több mint 50 ország 12 ezer pályázójának munkái közül válasz­tották ki. Tiszai árvízvédelmi készültség Három helyen harmadfokú árvízvédelmi készültséget kellett el­rendelni vasárnapra virradó éjszaka a Tisza országhatártól Vá- sárosnaményig terjedő szakaszán; Vásárosnamény alatt viszont elsőfokú készültséget léptettek érvénybe. Paragrafusok a gyűlölködés ellen Fölébred nyolc hónapos Csipkerózsika-álmából a törvényjavaslat Utcai megmozdulásokon, sportpályák lelátóin vagy politikai eseményeken az elmúlt hetekben számos alkalommal szolgál­tak negatív közéleti szenzációval kicsiny, de hangos csoportok. Tagjaik szélsőséges jelszavaikkal, fasiszta jelképek idézésével méltán keltettek megbotránkozást - ám a rendfenntartó szer­vek nem léptek föl ellenük. A jelenleg érvényes jogszabályok szerint ugyanis erre nincs törvényes lehetőségük. Akiknek ezután sem kell mélyebben a zsebükbe nyúlniuk Valutában fizető egyetemisták A felsőoktatásban bevezetett tandíjat a magyar diákok több­sége ellenszenvvel fogadta, közülük sokan nem is hajlandók annak megfizetésére. Vajon mennyiért tanulnak hazánkban azok a külföldi diákok, akik eddig is fizettek tandíjat? Körkérdésünkre mindenütt azt a választ kaptuk, hogy a kül­földi hallgatók eddig is megfi­zették oktatásuk-képzésük tel­jes költségét, természetesen valutában, ezért nekik most sem kell mélyebben a zse­bükbe nyúlniuk. Az árak jó eligazítást ad­hatnak azonban a hazai diá­koknak, mert azt leszámítva, hogy az ő képzésük magyar nyelven történik, a költségek nagyjából azonosak. A budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemen minden harmadik hallgató fi­zető külföldi, tandíjuk fejen­ként havi 630 dollár. Ez az összeg pusztán az oktatást fe­dezi, emellett a diákoknak la­kásról és önfenntartásukról külön kell gondoskodniuk. Az Eötvös Loránd Tudo­mányegyetem valamennyi ka­rán tanulnak fizető külföldi diákok, tandíjuk - szakoktól függően - félévenként 1750 és 2750 dollár között változik. A Budapesti Műszaki Egye­temen csaknem félszáz - ha­sonló cipőben járó - hallgató féléves tarifája 2200 dollár. A posztgraduális képzésben résztvevők pedig 2200-5000 dollár között fizetnek sze­meszterenként. A Gödöllői Agrártudomá­nyi Egyetemen csaknem 200 külföldi diák tanul ebben a formában, havi 600 dollár tan­díj ellenében. A Budapesti Közgazdaság- tudományi Egyetemen több mint 200 külföldi hallgató fi­zet, félévenként 2100 dollárt. Itt magyar nyelven is oktatnak magyarul tudó, de nem ma­gyar állampolgárokat, szá­mukra a tandíj 1500 dollár szemeszterenként. A fizető diákok között kele­tiek és nyugatiak egyaránt sze­repelnek, szinte a világ vala­mennyi országa képviselteti magát. FEB Halálos ítélet, amelyet nem hajtanak végre Magda Marinko különleges cellában Az idén már nem foglalkozik a Legfelsőbb Bíróság Magda Ma­rinko és két társának büntetőügyével - erre leghamarabb a jövő év elején kerülhet sor. Ugyanis, mint emlékezetes, Magda védője enyhítésért, a másik két vádlott esetében az ügyész sú­lyosbításért fellebbezett. Az Igazságügyi Minisztérium­ban arról tájékoztatták lapun­kat, hogy jelenleg még a Fővá­rosi Bíróságon, a dr. Varga Zol­tán vezette büntetőtanács dol­gozik az ügy iratainak összeál­lításán. Ezek alapján alakítja ki a Legfőbb Ügyészség állásfog­lalását, majd a Legfelsőbb Bí­róságra vár a döntés, hogy eny­hít-e Magda Marinko esetében az elsőfokú bíróság határoza­tán, illetve szigorúbb ítéletet hoz-e a másik két vádlottra. Az elterjedt hírekkel ellen­tétben Magda Marinkót nem vidéki börtönben, hanem a Fő­városi Büntetés-végrehajtási In­tézet egyik különleges cellájá­ban őrzik. Ennél több informá­cióval biztonsági okokból to­vábbra sem szolgálnak az ille­tékesek. A négy rendbeli gyilkosság miatt kiszabható legsúlyosabb, életfogytig tartó szabadság- vesztésre ítélt „halálosztó” személye azért került ismét elő­térbe, mert a napokban a sza­badkai bíróság - távollétében - ugyancsak gyilkosság vádjával halálra ítélte. Ennek kapcsán felmerült a kérdés, hogy nem „ragad-e” végleg Magyaror­szágon Magda? Ä hazánk által aláírt nemzet­közi egyezmények ugyanis nem teszik lehetővé, hogy kül­földön halálra ítéltet a magyar szervek kiadjanak. Ugyanakkor az Igazságügyi Minisztérium­ban hangsúlyozták: a kiadatás­nak sem elvileg, sem gyakorla­tilag nincs akadálya, mert Szer­bia már korábban garanciát vál­lalt arra, hogy Magda Marinkon jogerős bírósági ítélet esetén sem hajtják végre a halálbünte­tést. A kiadatás előtt azonban a hazai Legfelsőbb Bíróság jog­erős ítéletén alapuló büntetését Magyarországon kell letölte­nie. N. Zs. Új szépségkrrálynőt választottak. A 19 esztendős venezuelai diáklány, Jacquelin Aguilera Marcano nyerte meg a dél-afrikai Sun Cityben rendezett világszépségversenyt. Ud­varhölgyei Horvátországból, ill. Trinidad-Tobagóból érkeztek. feb/reuter

Next

/
Thumbnails
Contents