Békés Megyei Hírlap, 1995. november (50. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-01 / 256. szám

1995. november 1., szerda VILÁGTÜKÖR Magyar vezető először látogat a palesztin fennhatóságú Gázába Kovács közel-keleti körútra készül Jordániába, Izraelbe és Gázába látogat a hét végén és a jövő hét elején a magyar külügyminiszter. Közel-keleti kőrútján Kovács Lászlót fogadja - mások mellett - Husszein jordán ki­rály, Ezer Weizman izraeli államfő és Jasszer Arafat, a Palesz­tin Nemzeti Hatóság vezetője. A NAP PORTRÉJA A szlovák kémfőnök Demokratikus államokban egyedülálló a szlovákiai je­lenség: az ország polgári tit­kosszolgálatának vezetője egyben tagja annak a parla­menti bizottságnak is, amely a titkosszolgálatokat felügyeli. Ivan Lexa most ráadásul gyanúba keveredett, hogy neki, illetve szervezetének köze van az államelnök fiának elrablásához és külföldre csempészéséhez. A kormányfő a privatizációs minisztérium élére akarta állítani Lexát, de Michal Kovác államfő ezt megakadályozta. Meciar ke­gyeltje az államelnökre vágta az ajtót, mire Kovác kijelen­tette: a történtek megerősítet­ték véleményében, miszerint Ivan Lexa semmilyen állami tisztségre nem való. A Lexa család már régóta szerepel a pozsonyi politiká­ban. Az idősebb Lexa a rend­szerváltozás előtt vezető gaz­dasági funkcionárius volt, az ország egyik leggazdagabb embere lett. Meciar a két Le- xával a háta mögött „bizton­ságban” érzi magát. H. A. Bakui bizonytalanságok' Cáfolják a merénylet hírét Horn Londonban Gazdasági, politikai és biz­tonsági megfontolásokból egyaránt alapvető fontos­ságú Magyarország számára a csatlakozás az euroatlanti szervezetekhez - mondta Horn Gyula kedden Lon­donban, a Királyi Külügyi Intézetben tartott esti elő­adásában. A magyar kor­mányfő szerdán tárgyal John Major brit miniszter- elnökkel, találkozik Jacques de Larosiére-\ű\, az EBRD elnökével, valamint a brit kormány több tagjával. Javult az államfő álla­pota - erősítette meg újság­írók előtt az orosz elnök szóvivője és Borisz Jelcin felesége. Naina Jelcina kö­zölte: férje a legsürgősebb kérdésekkel kedden már ké­pes volt foglalkozni, tanul­mányozta az ezekre vonat­kozó iratokat. Első alkalommal ült együtt tárgyalóasztalhoz mind a tizenöt európai uniós és a kilenc társult kelet-eu­rópai ország diplomáciájá­nak vezető képviselője ked­den Luxembourgban. Némi feltűnést keltett, hogy né­hány kivételtől eltekintve az EU-országok nem külügy­miniszteri szinten képvisel­tették magukat. Leváltották a kassai vasmű Keramika nevű társ- vállalatának termelési igaz­gatóját, és több műszaki ve­zetőjét - jelentette kedden a szlovák rádió. A dél-tiroli mintát kell követendőnek tekinteni a történelmi megbékélés ügyében hamarosan sorra kerülő politikai tárgyaláso­kon - indítványozta Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke nyílt le­velében Ion Iliescu román és Göncz Árpád magyar ál­lamfőnek. Egy hajszállal nyertek a függetlenség ellenzői a hét­fői népszavazáson a kanadai Québec tartományban. Az elszakadás hívei kevesebb mint egy százalékkal marad­tak alul a referendumon. Győzött a Horvát Demok­ratikus Közösség (HDK) a vasárnap megtartott parla­menti választáson Horvátor­szágban. Megfigyelők mégis vereségként értéke­lik, hogy Franjo Tudjman elnök pártja nem tudott két­harmados többségei sze­rezni a törvényhozásban. Míg Izraellel jók és gyümöl­csözőek Magyarország kapcso­latai, addig Jordániában van mit pótolnia a magyar diplomáciá­nak: legutóbb Kelemen András, az előző kormány külügyi ál­lamtitkára járt Ammanban. A kétoldalú kereskedelmi forgalom sém éri el azt a szin­tet, amelyet a hazánkhoz ha­gyományosan kötődő közel-ke­leti államokkal tartunk fenn. A Jordániába irányuló magyar export tavaly 15-16 millió dol­A csernobili atomreaktor fel­robbanása miatt ötven tonna sugárzó anyag került a környe­zetbe. 1990-ben 29, a követ­kező évben 59 rákbeteg gyere­ket műtötték meg Fehérorosz­országban, tavaly már nyolc­vankettőt. Oroszországban és Ukrajnában hasonló a megbe­tegedések aránya. Csernobil tehát immár kilenc éve szedi áldozatait. Az ENSZ adatai szerint Ukrajna sugárzás által sújtott területein a lakos­ság különböző megbetegedései harminc százalékkal gyakorib­bak, mint másutt. lár között volt, miközben onnan gyakorlatilag semmit sem im­portáltunk. Kovács László, mint az EBESZ soros elnöke, megbeszé­lésein tájékoztatást nyújt a szer­vezet tevékenységéről is a re­gionális együttműködés európai modellje iránt élénk érdeklődést mutató vendéglátóknak. A magyar és az izraeli veze­tőknek gyakorta nyílik alkalmuk az eszmecserére. Rendszeresek a kölcsönös, magas szintű láto­A 14 éven aluli gyerekek a legveszélyeztetettebbek, mert a reaktorrobbanás idején olyan korban voltak, amikor a szerve­zet különösen érzékeny a ra­dioaktív sugárzásra. Náluk a keringési betegségek előfordu­lása 1988 óta 43 százalékkal nőtt, a csont- és az izombeteg­ségek 62 százalékkal gyakorib­bak, a rosszindulatú daganatok 38 százalékkal magasabb arányban fordulnak elő. Állandó veszély fenyegeti azt a 800 ezer embert, főleg ka­tonát, aki annak idején részt vett a mentésben, a felrobbant gatások, kiegyensúlyozottak a politikai, társadalmi, gazdasági kapcsolatok. A magyar külügyminiszter hétfőn fölkeresi Gázát, ahol ta­lálkozik a Palesztin Nemzeti Ha­tóság (PNH) vezetőjével, Jász- szer Arafattal. Kovács László tá­jékoztatni kívánja tárgyalópart­nerét arról, hogy hazánk részt akar venni a gázai fejlesztési tervek megvalósításában. A külügyminiszter egyéb­ként fokozott biztonsági intéz­kedések közepette utazik Gá­zába. A palesztin biztonsági szolgálat gondoskodik majd testi épségéről. A szervezet már rutinos a külföldi vendé­gek fogadásában. H. K. reaktor tüzének eloltásában és az építmény betemetésében. A mentésben dolgozott 200 ezer ukránnak a negyede munkakép­telen, a 350 ezer orosz 38 szá­zalékát nyilvánították beteg­nek, hétezren meghaltak. A fizikai betegségek mellett lélektani nyomás is nehezedik a baleset térségének lakosságára: a fehéroroszok háromnegyede depresszióra panaszkodik. Rengeteg a válás és több az al­koholista, mint másutt. A gazdasági gondok csak sú­lyosbítják a helyzetet. Fehér­oroszország immár állami ki­adásainak ötödét fordítja Cser­nobil következményeinek elhá­rítására. De a kórházak válto­zatlanul zsúfoltak, a gyógy­szerellátás rossz. Az azerbajdzsáni nemzetbiz­tonsági miniszter kedden cá­folta, hogy pokolgép robba­nása okozta a bakui metrótü- zet, amelyben közel három­száz ember vesztette életét a hét végén. Namig Ahbaszov szerint a rob­banásra vonatkozó híreket a metró alkalmazottjai terjesztik, hogy elkerüljék a felelősségre vonást. Az azerbajdzsáni televízió korábban azt közölte, hogy az egyik metrókocsiban fölfede­zett lyukak pokolgéprobbanást sejtetnek. A halottak és sérültek sebe­süléseinek jellege nem bizo­nyítja a merénylet tényét - közölte a miniszter és hozzá­tette: abban a metrókocsiban, amelyben a tűz keletkezett, nem találtak robbanásra utaló repeszeket. Orosz szakértők szerint a vonat vezetőjének lassú menet­ben kellett volna a következő állomásig haladnia a tűz észle­lésekor, és semmiképpen sem lett volna szabad megállnia az alagút közepén. Nem világos, hogy a rövidzárlat miatt szűnt meg az elektromos ellátás, vagy a tűz észlelése után kapcsolták ki az áramot az alagútban - és azért állt le a szellőzés is. Az utasok többségének halálát ugyanis fulladás okozta. Délszláv béketárgyalások kezdődnek Álláspontok a támaszponton Dayton jellegzetes amerikai kisváros. A település az el­következő napokban a bal­káni béketárgyalásoknak fog otthont nyújtani. A városka átlagpolgárai szá­mára nem sokat jelent, hogy a szerb Milosevics, a bosnyák Izethegovics és a horvát Tudjman elnököt helyben üd­vözölhetik. „Valahol csak tárgyalniuk kell” - mondja er­ről lakonikusan egy daytoni őslakos, egy nyugdíjas teher­autó-sofőr. Az ő számára az a tény, hogy a távoli Balkánon háború folyik, hogy Clinton elnöknek sikerült a három el­nököt egy asztal mellé leül­tetni - nem sokat jelent. Annál többet Washington­nak és a Fehér Háznak. Egy évvel a választások előtt nem akármilyen diadal lenne az elnök számára, ha a balkáni béke összekovácsolója le­hetne. Ezért vetette latba minden befolyását, hogy rá­bírja az „exjugoszláv” veze­tőket a tárgyalásra. Hosszas mérlegelés után esett a diplomaták választása a Dayton melletti Wright-Pat- terson légitámaszpontra. A légierő bázisa biztonsági szempontból magából értető­dően megfelelő: távol lehet tartani az újságírókat is. Még fontosabb volt, hogy a három résztvevőnek azonos színvonalú elhelyezést tudja­nak nyújtani: a delegációve­zetők a négycsillagos repülő- tábornokok lakosztályaiban fognak lakni. Dayton hagyományai bizta­tóak. Az amerikai történelem jelentős békekötései fűződnek e városkához: 1795-ben és 1814-ben már beírta nevét a történelemkönyvekbe. Lehet, hogy 1995 újabb nevezetes évszám lesz? FEB Moszkvában tárgyal Vladimír Meciar. Hírek szerint a szlovák miniszterelnök kol­légájával, Viktor Csemomirgyinnel egyezteti annak a szerződésnek a tervezetét is, amelyben az orosz fél kötelezettséget vállal a mohi atomerőmű befejezésére. fotó: feb/reuter Csernobil hosszú árnyéka Magas a rákos megbetegedések aránya Korábban alig fordult elő pajzsmirigyrák fehéroroszországi gyermekeknél: 1986 és 1989 között azonban 18 gyerek rákos pajzsmirigyét kellett eltávolítani, csaknem ugyanannyit, mint az előző húsz évben összesen. Megelégelte a bűnt, a fenyegető leveleket Maffiavadászból apáca Ines Talignano mindössze harmincnégy éves, de életútja gazdagabb és kanyargósabb, mint sok idős emberé. A fiatal olasz lány kitüntetéssel végezte el a jogi egyetemet. Tanulmányai után nem sokkal szülőhelyéről, Reggio Emilia tartományból a szicíliai Calta- nisettába helyezték vizsgálóbí­rónak. A település és térsége a szervezett bűnözés egyik gócá­nak számított. Ebben az időben folytatta a maffia elleni élethalálharcát az ország két legnevesebb vizsgá­lóbírója, Falcone és Borsellino, akiket aztán külön-külön meg­öltek. Ines Talignano a közel­múltig vívta veszélyes küzdel­mét Falcone és Borsellino gát­lástalan gyilkosaival. Nem egyszer olyan leveleket és telefonüzeneteket kapott, amelyek egy férfi idegeit is ki­kezdték volna, de ő harcolt to­vább. Egészen addig, amíg nem érezte úgy, hogy sok neki már a vér, a bűn, a szenny; csendre, nyugalomra, békére vágyik. így esett, hogy a rettenthetetlen maffiavadász nemrég jelentke­zett a karmelita nővéreknél, és felvételét kérte a rendbe. Ma az egykori vizsgálóbíró a Modena melletti Fontanaluc- cióban dolgozik, az ottani kór­házban. Érdekes, hogyan látja ő maga a két munka közötti kü­lönbséget és hasonlóságot: „Maffiavadászként is azt tet­tem, amit most a szegények, a nyomorultak kórházában: a tár­sadalmi egyenlőtlenség követ­kezményei ellen küzdők.” Álcázott átkelés a Han folyón. Közös koreai-amerikai hadgyakorlat zajlik ezekben a napokban Dél-Koreában. A két ország katonái ezúttal azt gyakorolják, hogyan tudnának hatékonyan ellenszegülni az északról jövő támadásnak. . fotó: feb/reuter Chiracné hüllői Amikor Jacques Chirac, Fran­ciaország köztársasági elnöke végigrohan az Élysée-palota magánlakosztályának termein, folyton teknősbékákba ütközik. Bernadette Chirac ugyanis fa­natikus teknősgyűjtő. Természetük, vérmérsékle­tük merőben más: a férj nyugta­lan és gyors, a feleség kényel­mes és lassú. Még egyetemisták voltak, amikor Jacques - mi­után már eljegyezte Bemadette- tet - így szólt hozzá: „Olyan unalmas vagy, akár egy teknős­béka!” A lánynak persze nem tetszett az összevetés, s elkese­redésében vásárolt egy kis ék­szerteknőst. De mert a férfi a célzást nem értette meg, vett még egy páncélost, majd egy harmadikat. Mire Jacques fel­fogta a helyzet súlyát, Bema- dette-ből már szenvedélyes gyűjtő lett.

Next

/
Thumbnails
Contents