Békés Megyei Hírlap, 1995. október (50. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-05 / 234. szám

1995. október 5., csütörtök KÖRKÉP A szocialista frakció csaknem ötórás tanácskozása Támogatják a kormányfőt Horn Gyula értékelése szerint a szocialista frakció egysége­sen támogatta az MSZP el­nöksége elé terjesztett' indít­ványát a koalíciós viták lezá­rására. Az állásfoglalást a ta­nácskozáson egyetlen felszó­laló sem bírálta. A pártelnök-miniszterelnök szerdán tájékoztatta az MSZP képviselőcsoportját az elmúlt két hónap koalíciós nézeteltéré­seiről és ismertette a pártelnök­ség állásfoglalását a viták lezá­rásáról. A csaknem ötórás esz­mecserét kifejezetten konstruk­tívnak, az előrelépés lehetősé­geivel foglalkozónak minősí­tette. Csintalan Sándor ügyvezető alelnök kifejtette: a novemberi pártkongresszusnak nem az a dolga, hogy személyi kérdé­sekkel foglalkozzék. De ha egy pártban a többség szükségesnek ítéli, akkor ez „meg szokott tör­ténni”. A politikus reflektált Kovács Pálnak arra a frakció­ülésen elhangzott javaslatára, hogy meg kellene vizsgálni: egy személy töltse-e be a párt­elnöki és a miniszterelnöki posztot. Rámutatott: kor­mányzó pártok esetében ez azt jelentené, hogy „a párt a kor­mánnyal szemben definiálja magát”. Csintalan kifejtette: szüksé­gesnek tartaná Nagy Sándor bevonását a párt vezetésébe, mert szavainak és tetteinek po­litikai súlyuk és jelentőségük van. Nagy Sándor viszont arra emlékeztetett, hogy erre nincs lehetőség: a kongresszuson nem lesznek személyi kérdé­sek, s az alapszabály értelmé­ben legalább kétéves párttagság kell a vezető tisztségre jelölés­hez, ő pedig csak egy éve tagja az MSZP-nek. Díjtalan vizsgálatok a Pharmaexpón Terjedőben az öngyógyítás November 9-12-e között ren­dezik meg Budapesten az Olimpiai és a Körcsarnokban a negyedik Pharmaexpót. A gyógyszerészeti szakkiállítás nemcsak a szakemberek, ha­nem a nagyközönség körében is érdeklődésre számíthat. Terje­dőben például az öngyógyítás, amellyel külön fórumon foglal­koznak. A négynapos programra csaknem száz, főleg hazai gyár­tót, szolgáltatót, gyógyszerke­reskedő céget várnak. A szer­vezők - mint azt a tegnapi saj­tótájékoztatón Fekete Tibor és Kecskés Imre - elmondták, az ország valamennyi, mintegy négyezer gyógyszerészének névre szóló meghívót küldtek. Tavaly háromezren el is fogad­ták az invitálást. A szakmai események kö­zéppontjában az immár hat éve húzódó patikaprivatizáció áll. Ezenkívül várhatóan sok résztvevője lesz a gyógyszer­támogatási rendszer változá­sairól, a medicinák helyettesí­téséről, a vényírás új rendsze­réről szóló kerekasztal-be- szélgetéseknek, amelyekbe „belehallgathatnak” a látoga­tók is. Az idei Pharmaexpo újdon­sága lesz az Országos Gyógy­szerészeti Intézet közreműkö­désével kialakítandó OTC- sziget, ahol a vény nélkül, „pulton át” kapható mintegy négyszáz készítményről és a hazánkban is mindinkább ter­jedő öngyógyításról, ön- gyógyszerezésről és ezek eset­leges következményeiről tar­tanak tájékoztatókat szakem­berek. Különböző szakorvosi ta­nácsadás, emlőszűrés, díjtalan számítógépes szemvizsgálat, koleszterin-, vércukor- és vér- nyomásmérés segít a látoga­tóknak egészségük megőrzé­sében, egészségi állapotuk megismerésében. Nem újdonság, viszont vál­tozatlanul időszerű a házipati­kák átvizsgálása; a jövő hónap elején a kiállítás kéretében erre is mód lesz. D. G. Több szén - pénzben is Hamarosan kibővül azok köre, akik a jövőben pénzben is megválthatják szénjárandósá­gukat. Egy korábbi kormány- rendelet csak az 1992. novem­ber 3-a előtt nyugdíjba vonult bányászok számára tette lehe­tővé ezt. A módosításról intézkedő kormányrendelet szerint a jö­vőben olyan bányászok is igénybe vehetik a kedvez­ményt, akik 1992. november 3-a után mentek nyugdíjba. Emellett azok is jogosultak lesznek a szénjárandóság meg­váltására, akiknek korábbi munkáltatója, a felszámolás alatt álló bánya jogutód nélkül szűnik meg, de nekik tízéves szolgálati viszonyuk van. (A rendelkezés az újonnan alapí­tott, privatizált bányákra nem terjed ki.) Képzettség nélkül egyre nehezebb elhelyezkedni Enyhült a munkanélküliség szorítása Több a munkahely, kevesebb az álláskereső: szeptemberben csaknem 8 ezerrel csökkent a nyilvántartásban szereplő munkanélküliek száma. Ez azért is figyelemre méltó, mert a tanulmányaikat befejezett pályakezdők jelentkezése éppen ellenkező előjelű változást ígért. Az ősz első hónapjában ha­zánkban összesen 491 416 munkanélkülit regisztráltak, s a munkanélküliségi ráta 10,3 százalék volt. (Tudósítónktól) Rendhagyó események nem történtek a munkaerőpiacon, ám a nyilvántartott munkanél­küliek tábora szeptemberben gyorsabban fogyatkozott, mint augusztusban - összegezte a múlt hónap tapasztalatait teg­napi sajtótájékoztatóján Bog- dány Tamás, az Országos Munkaügyi Központ helyettes főigazgatója. Mint mondta, még a legkritikusabb helyzet­ben levő Szabolcs megyében is mérséklődött a regisztrált munkanélküliek aránya. Mindez annak ellenére követ­kezett be, hogy szeptemberben - augusztushoz képest - 25 százalékkal több nem pálya­kezdő jelentkezett a munka- közvetítő hivataloknál. Üröm az örömben: a ked­vező változás jócskán annak köszönhető, hogy számotte­vően többen kerültek ki a nyilvántartásból. Szeptember­ben például majdnem kétszer annyi pályakezdőnek szűnt meg munkanélküli státusa, mint egy hónappal előbb. A múlt hónap mérlegéhez tartozik, hogy mintegy 3 szá­zalékkal emelkedett a munka­erő-kereslet; ez azonban még mindig 5 százalékkal elmaradt a tavaly szeptemberi álláskíná­lattól. A munkaügyi szerveze­tek a hónap folyamán össze­sen 67 700 betölthető helyet tartottak számon, ebből 36 600-at újonnan regisztráltak, s a „készletből” szeptember utolsó napjáig 28 500 még nem talált gazdára. Gyorsuló ütemben szűkül a munkanélküliek jövedelem- pótló támogatásában részesü­lők köre: a hónap végén ösz- $zesen 200 ezren kaptak ilyen juttatást, 10 ezerrel keveseb­ben, mint az előző hónapban. A munkaerőpiacon egyéb­ként tovább fogyatkozott a képzettség nélküliek ázsiója, s az építőiparban és a mező- gazdaságban általában is na­gyobb a kereslet, mint a kíná­lat. A szállítás, a raktározás területén viszont fordított a helyzet. Az előrejelzések szerint az év végéig 470 ezerre csökken a nyilvántartott munkanélkü­liek száma. A regisztrált munkanélküliek száma és aránya 1995. szeptember Főváros, nwgyt A regisztrált matstóaélkffliek »Bittó- fiélfcfiO- ségí rill u % szánta, tó szántásak változása az előző hó­napkor tópest «zetoffáv meg tele Iá tóntpíábaz tópest 16 % tf % Budapest 56077 2441 ifi-43B1 *7.1 5.9 Sirsnya 21533-1012 ifi-1839-7.9 11,3 Mcs-testam 25477-649 ■IS-558«-18,0 10,S 8éb! 22617-2387 •M-5199-Mii 12.« Sorend-Abaűj-Zerriplén 55291-7 o.o-2273 ■3.« 16,3 Csongrád 19986-411-2.0-2475-11,0 9.« Fefér 20498 532 2.7-2457-10,7 10.5 Győr-Moson-Soproa 13293-502 ■3.6-1749-11.6 u Hajdú-Bihar 32837-1164 4,5-3605-9,9 Hí Here* 17741-611 4.1-2143-10,6 12.1 Jász-Nagyit un-Szolnok 27800-310 “1,1-2999 •9.7 14.2 Komároíti-Esílergom 16042-73« 4.4 •2836-15,0 10.7 Kográd 16631-387-2.3-1650 *9.0 159 Pasi 33452-432-1.3-2462 *6.9 7.4 Somogy 16083 599 3,9-28 '0.2 10,9 Szatraícs-Szalmár-Bmg 42471-2431-5,4-6039 12.4 17.« Tolna 13971-29Q 4.8-1669-10.« 11.9 Vas 9322-359-3,7-1686 “1W 6.« Vsszjwím 17222 24 0.1-2167-11*2 9,3 Zala 13072 191 1.5-1296 •9,8 9,1 Összesen; 491416-7904-1.6 •54452 •10.8 10,3 1/ Az 1994. január 1-h»í gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva. Fodor Gábor a tüntetőknél. Tegnap már a demonstráció előtt villámlátogatást tett a Kossuth-téren, a tíz napja tüntető diákok sátortáboránál maga a „címzett” is. A budapesti egyetemisták, főiskolások ezrei - vonaton, buszon érkezett vidéki társaikkal - ekkor indultak el gyülekező helyükről, hogy késő délutáni, esti tüntetésük, éjszakai virrasztásuk színhe­lyére, a Parlament elé vonuljanak. fotó: feb/hajdu andrás Várhatóan ma dönt a kor­mány az M3-as autópálya to­vábbépítéséről. Az első ütem­ben, 1998-ig Füzesabonyig ké­szülne el az útszakasz, 2003-ra pedig Polgárig lehetne közle­kedni rajta. A testület asztalára kerülnek a fegyveres erők szol­gálati viszonyát szabályozó törvénytervezetek is. Az MDF támogatja a hét hazai önkormányzati szövetségnek azt az igényét, hogy az önkor­mányzatok jövő évi állami tá­mogatása legalább olyan mér­tékű legyen, mint az idei. Az elmúlt években ugyanis politi­kai alkuk miatt kiszámíthatat­lanná vált a települések költ­ségvetése. A Fidesz szerint a kormány jogszabályt sértett, mert az ál­lamháztartási törvény szerint szeptember 30-ig be kellett volna nyújtania a parlamentnek az 1996-os költségvetést. A párt azt is sérelmezi,’ hogy a képviselők a jövő évi költségvetésnek csak egy kötetét kapták meg és azt is csak október 2-án. Zavartalan a forgalom az első napi zökkenők után a he­gyeshalmi határállomáson. A kezdeti torlódást az okozta, hogy az osztrákok az egyez­mény ellenére csak az Európai Unió állampolgárait léptették be akadálytalanul. A magyaro­kat egy kalap alá vették minden más ország vízumköteles ál­lampolgáraival. Imádságos együttérzését fe­jezte ki II. János Pál pápa a kór­házban ápolt Paskai Lászlónak. A bíborost kezelő orvoscsoport szerint a beteg állapota tovább javult, ezért a coronaria őrzőből átvitték kórterembe, és megkez­dődött gyógytomáztatása. Hét darab Chevrolet típusú kisteherautót adományozott az Egyesült Államok kormánya a magyar természetvédelemnek. A járműveket, amelyeket ko­rábban az amerikai hadsereg használt Németországban, szerdán adták át. Alkotmányellenesnek ítélte az Alkotmánybíróság a gazda­sági stabilizációs törvénycso­magnak a családi ellátórend­szerrel kapcsolatos további rendelkezéseit is. Megsemmisí­tette azt a pontot, amely a rá­szorultság megállapításakor az egy főre jutó jövedelemszámí­tásnál nem vette figyelembe azokat a keresőképtelen család­tagokat, akiknek eltartására a jogosult a családjogi törvény alapján köteles. Továbbá azt a rendelkezést is, amely különb­séget tesz a gyermek hatéves kora fölött az egy gyermeket nevelő, egyébként rászorult családok között aszerint, hogy a rászorultságot egy vagy két ke­reset alapozza meg. Tömegsírt tárnak föl a boszniai Kupres mellett. A boszniai szerbek 1992- ben horvát lakosokat mészároltak le a település közelében. 34 holttestre bukkantak a sírok feltárását végző egészségügyi dolgozók. fotó: feb/reuter Belpolitikai vihar fogadta az Egyesült Államokból hazatérő Iliescut A román elnök határt változtatna Ion Iliescu hazaérkezett amerikai útjáról, amely a román sajtó értékelése szerint jelezte: a washingtoni külpolitika már szalonképesebb partnernek tekinti a román elnököt. Iliescu az Otopeni repülőtéren úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok részéről „teljes nyitás” tapasztalható Románia iránt. Az államfőt az egyhetes látogatás során a Fe­hér Házban fogadta Clinton elnök. Találkozott kormány­tagokkal, kongresszusi képvi­selőkkel és szenátorokkal, akik közül nem egy fenntartá­sokat hangoztatott a román belpolitika több vonatkozásá­val kapcsolatban. Ion Iliescu egyik amerikai kijelentését — „román Zsiri- novszkijként” jellemezte a kormánykoalícióban részt vevő Román Nemzeti Egy­ségpárt és Nagy-Románia Párt vezetőit, Gheorghe Funart és Cornelia Vadim Tudón — otthon belpolitikai vihar fo­gadta. Funar tegnap úgy nyilatko­zott: bocsánatkérést vár Ilies­cutól, mert nem szeretné bepe­relni az államfőt. Tudor, aki már korábban bejelentette, hogy bíróság elé citálja az elnököt szóban forgó nyilatkozatáért, lapja, a Ro­mania Mare hasábjain példát­lan pamfletét közölt az ál­lamfő ellen. Ebben többek kö­zött kijelenti: Iliescu ugyan­olyan sorsra fog jutni, mint Ceausescu. Az amerikai úton elhang­zottak külpolitikai téren is fi­gyelmet kelthetnek. A konzer­vatív Washington Times ugyanis idézte a román elnök nyilatkozatát, amely szerint a Molotov-Ribbentrop paktum nyomán elcsatolt „minden te­rületet vissza kell adni Romá­niának”. Észak-Bukovináról, Besszarábiáról és Moldova egy részéről van szó, ezek ma Ukrajna, illetve a románnal azonos nyelvet használó Mol­dovai Köztársaság részét ké­pezik. Iliescu hangsúlyozta, hogy Romániának nem áll szándékában a határok erő­szakos megváltoztatása, mert az békés úton is lehetséges.

Next

/
Thumbnails
Contents