Békés Megyei Hírlap, 1995. október (50. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-28-29 / 253. szám
Szobraival elragadta a jelent... Mladonyiczky Béla a magyar szobrászat kimagasló egyénisége, sokoldalú művész, aki a kisplasztikától a monumentális, alkalmazott szobrászatig minden műfajban maradandót teremtett: műterméből kikerültek emlékművek, kisplasztikák, domborművek, emléktáblák, arcmások, köztéri és kertszobrok. (8. oldal) Az Erdők Atyja Ugyanúgy növényország részeit képezik a mikroszkopikus moszatok, mint a száz méternél is magasabbra növő kaliforniai mamutfenyők, asequoiak. Kaliforniában élt — mára sajnos, már elpusztult — az Erdők Atyja nevű példány, mely 135 méter magas volt. Törzse átmérője a gyökértőnél mérve 12 méterre rúgott. (9. oldal) Elhagyatva, reménytelenül Valahol a világ végén van egy tó. Egyetlen érdekessége, hogy abba csak az dobhat kavicsot. akinek a házassága úgy sikerült, ahogy azt elképzelte, fiatalos jóhiszeműségében eltervezte. Va jon hány kavics található e tó fenekén? Ezt a kis találós kérdést tette fel mindig jó anyám, valahányszor valakinek a félresikerült házasságáról esett szó. És mindjárt meg is válaszolta, hogy annak a tónak a fenekén nyilván mindmáig egyetlen kavics sincs... Valóban, ilyen komoran festene a házasság magasztos intézménye? De hát akkor minek nősülünk egyáltalán? És a leányok miért szabadulnak minden áron a pártájuktól? Nem ennek a tónak a partjára indultunk egyszer valamennyien — legalább egy-egy parányi kaviccsal a kezünkben? Az igazságot talán Cerba Lali barátommal kereshetnénk. Példás házasságát mindenki irigyelte, aki csak ismerte őt. A felesége is makulátlan asszony hírében állt. Egy alkalommal, poharaz- gatás közben, derűsebb kedvünkben vallatóra fogtam Lalit. Elmondtam anyám példálódzását a házasságról, és tréfásan feltettem neki a kérdést: vajon járt-e már annál a tónál, beledobta-e az első kavicsot... — Hagyd el, pajtás — legyintett lemondóan. — Majd egyszer elmondom az én kavicsom történetét. Erre az alkalomra hosszú éveken át kellett vámom. Utoljára a betegágyánál találkoztam vele, mintha szabadulni akart volna hosszú éveken át titkolt .terhétől. — Nem dicsekvésből mondom, de buktak rám a lányok... Ahány lány futott utánam, annyiba lettem szerelmes. Fülig! Mindig ebből adódtak a bonyodalmak. Egyszerre többnek is próbáltam udvarolni. Mi más is lehetett volna az ilyen „szerelmek” vége, mint hogy valamennyi faképnél hagyott. Lali több „halálos” szerelem után ismerkedett meg Emíliával, akit feleségül vett. Ez a szerelem már nem volt olyan perzselő, de olyan lelki kapcsolat alakult ki közöttük, amelyre kezdettől fogva vágyott. Megértették egymást, érzelmileg és érzékileg is. Az árva lányból lett feleség Laliban találta meg azt, akinek egy személyben kellett volna pótolnia az apát, a férjet, a barátot. Házasságuk nagyon szépen indult. Két gyermekük született, Emília otthon maradt, hogy azoknak szentelnie, hogy Lali alacsonyabb beosztásban ugyan, de a munkahelyén maradhat. A főnök ekkor csókolta meg először a hálás Emíliát, aki e jóságától meghatódva, nem ellenkezett. És hát következett az elmaradhatatlan folytatás. — Te vagy az első, akinek elmondom, mivel a tényeken ez már mit sem változtat. Emília főnöke nem titkolta, hogy a közeledést ő kezdeményezte. Ám amikor kapcsolatuk eljutott a testiségig, attól kezdve már Emília kereste, és adta is az alkalmat a pásztorórákra, és a gyönyör perceiben elmondta neki, hogy velem ilyen csodás élményekben soha nem volt része. Rettenetesen meg- alázottnak éreztem magam, és akkortól — nagyon kevés alkalmat kivéve — megszakadt az intim kapcsolatunk Emíliával. Lali szeszbe próbálta fojtani nagy- nagy bánatát. Ez tovább bonyolította amúgy is lazuló kapcsolatukat. A felesége hűtlenségét követő idegállapot és a szesz lassan kikezdte egészségét. Látogatásomkor már a harmadik infarktus után feküdt a kórházban, és tudta, hogy a napjai meg vannak számlálva. — A gyerekek miatt még szerettem volna élni néhány évet. De talán így a jobb... Nemsokára el is temettük Lalit. Zs.L. (A jövő szombaton: A hűtlen feleség) hesse minden idejét. Kárpótolni akarta őket mindazért, ami neki a gyermekkorában nem adatott meg. Szerényen, egy fizetésből éltek; családi életük boldog volt. — Ekkor talán bedobhattam volna azt a kavicsot édesanyád tavába. Ahogy magam körül ott láttam azt a sok zátonyra futott házasságot, azt hittem, mi vagyunk a szabályt erősítő kivétel. Csakhogy az élet ennél sokkal bonyolultabb... Lali hevesen vitába szállt azokkal a nézetekkel, hogy a házasság idővel szükségszerűen megkopik, és az érzékiség is elveszti korábbi varázsát. Azt bizonygatA megcsalt férj ta, hogy a felesége varázsa házasságuk tizedik évében is legalább úgy megpezsdül a vérét, mint első szeretkezésükkor. Nem is keresett soha valamiféle kalandokat, a kínálkozókat pedig sorra visszautasította. Ez nem csupán sértette egyes munkatársnői hiúságát, hanem a csábítás egyre furfangosabb eszközeinek bevetésére is buzdította őket. — Lalikám, csak nem akarod elhitetni velünk, hogy minden asszony leghőbb vágya az volt, hogy pont veled etyepetyézhes- sen?! —csipkelődtek vele. A gyerekek közben felcseperedtek, már iskolába jártak. Lali felesége közel tíz évi otthoniét után munkába állt. Ezzel sok minden megváltozott, szinte teljesen felborult addigi életmódjuk. Amíg Emília otthon volt, Lali bármikor is érkezett haza, ott mindig baráti csevegésre, ölelésre kész feleség várta. Most viszont nem egyszer Lali várta az asszonyt, akit munkából hazajövet teljesen lekötött a háztartás. Gyakran fáradt volt, és bizony, el-elmaradtak a forró, de még a gyengébb ölelések is. — Húsvét közelgett. Emília közölte, hogy a főnöke, a könyvtár vezetője az ünnepekre nekünk is rendelt misebort a rokonaitól. A főnök nagypénteken este hozta el a bort hozzánk. Közösen meg is kóstoltuk, dicsértük a bor zamatát. Még pertut is ittunk. Jó hangulatban, egymásnak kellemes ünnepeket kívánva váltunk el egymástól, akár két régi jó barát. Hej, pedig ha tudtam volna, amit rajtam kívül már sokan tudtak... Most is emlékszem: Rudolf napja volt. Feleségem bejelentette, hogy a könyvtáruk kitüntetést kap, így kisebb ünnepséget rendeznek. Lehet, kissé később jön haza. Csakhogy ez a „késő” bizony, hosszabbra sikeredett a vártnál. Már a gyerekeket is lefektettem, és valami belső nyugtalanságtól hajtva, kimentem a ház elé. Kilenc óra is elmúlott, amikor a rosszul világított utcán két közeledő alakot pillantottam meg. A feleségem! Egy férfi kíséretében. Ok is észrevették, és hevenyében elbúcsúztak egymástól. Lali egyből gyanút fogott. Kóválygó fejjel azon gondolkozott, mi ilyenkor a teendő? Még sohasem volt hasonló helyzetben. Kérdezni vagy várni kell, amíg az asszony megszólal? Részletezzem azon éjszaka eseményeit? Úgysem tudnám úgy visszaadni, ahogy a barátomtól hallottam. Emília előbb a naiva szerepében megkérdezte, vajon nagy bűn-e, ha egy munkatárs hazakíséri a közös ünnepségről. — Szeretnék mindent tudni, mielőtt további sorsunkról döntenénk — kérte az asszonyt. Emília csak ekkor rettent meg igazán. Rádöbbent, hogy most valóban a sorsukat eldöntő pillanatok következnek. Idejében vallomást tett. Nem volt elég körmönfont ahhoz, hogy holmiféle hazugsággal próbálja kivágni magát. Elmondta, hogy a főnöke jó ember, és a pártbefolyását is felhasználta, hogy Lalinak ne kelljen elhagynia a munkahelyét. (Szegény Lali, még hálás is lehetett felesége szeretőjének!) Kapcsolatuk akkor kezdődött, amikor az közölte Emíliával, sikerült elér
