Békés Megyei Hírlap, 1995. október (50. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-14-15 / 242. szám
/ író és baloldali fenegyerek ■ Moldova György: Az én dolgom a nyomorultak, a szerencsétlenek, a lecsúszottak érdekeinek a képviselete. Feladatom jelentést adni az országnak, hogy hol tartunk, merre haladunk. Ezt egy baloldali gondolkodó szemével és alapállásával teszem. (9. oldal) A pécsiek ünnepelték... — Az a fél évszázaddal ezelőtti fellépés Erdélyben történt — meséli Széplaky Endre színművész. — Aradon születtem és Kolozsvárott éltem, a szüleim a házsongárdi temetőben pihennek. Visszamenni én már nem szeretek arra a vidékre, mert ott teljesen elváltoztatták a világot. (8. oldal) Megújulva — megújítani! Gyulay Endre szeged-csanádi püspökkel beszélget Fejős Ottó Az alábbi interjú — melyet rövidítve közlünk — eredeti szövege a müncheni Életünk című magyar nyelvű katolikus lapban jelent meg. Ezért a bizalmas megszólítás az újságíró részéről. Szerkesztőségünk úgy véli, szerencsétlen dolog lenne a kérdések átírása tartózkodó hangnemben. Hisszük, olvasóink megértik és elfogadják a tegezést újságíró és interjúalanya között. —Püspök atya, milyen területeken látható fejlődés egyházmegyédben az 1989-es változás óta? — Azt lehet mondani, hogy minden területen. A rendszerváltás előtt az akkori egyházmegyémben a hittanosok száma 950 lehetett, a változás nyara után, szeptemberben egy nullával lett több, pontosan 9500. Ez érzékelhető bemutatása annak, hogy minden területen nagyszabású fölszabadultság következett be: templomba járás, a híveknek a papokkal való kapcsolattartása. Nagy lélegzetvétel volt. Viszont az új kormány 1994-es megalakulásával máris 15—20 százalékos visszaesés van a hitoktatásban és templomba járásban, következőleg a papoktól, az egyházmegyei élettől való elhúzódásban is körülbelül ilyen a számarány. — Hány pap dolgozik aktív szolgálatban egyházmegyédben? — Összesen 89 pap, akik 122 plébánián vannak elosztva. De a 122 plébánia mellett 45 filia is van, amelyeket oldalagosan látunk el. Tehát meglehetősen rosszul állunk a papi ellátással és nem fejlődött a világiaknak a képzése sem olyan fokig, hogy minden helyre jutna valaki, aki összefogja a közösséget, vezeti az imádságot. Ilyen irányban történtek ugyan kezdeményezések, de az eredmények igen szerények. —Rengeteg vita, huzavona folyik az egyházi ingatlanok visszaadása körül. Mit lehetett eddig elérni? Kaptatok-e vissza fontos objektumokat és milyenek a jövő kilátásai? — Sajnos, nincs nagyon sok épületünk. Egyik helyen, Gyomaendrődön leadtam az összes 4—5 épületünket, helyette kárpótlást kaptunk. így most szeptemberre elkészült egy vadonatúj iskola, 8 tantermes. Van néhány objektumunk, 2—3 iskola, azután szociális otthon, plébániához tartozó közösségi termek, amik ugyan iskolatermek voltak, de ott iskolát nem kaphattunk. Mintegy 20—30 ilyen épület került vissza hozzánk. Ezek hasznosítása mindenütt megtörtént. — És hogyan álltok az iskolafronton? —- Szegeden van két szerzetesiskola: egy a piaristáké, egy a nővéreké. Több szerzetesiskola nincs az egyházmegyében. Egyéb iskoláink vannak Makón. Szegeden rövidesen létesül egy másik is, de az épületet még nem kaptam vissza, illetve olyan állapotban van, hogy így nem vagyok hajlandó átvenni. Szentesen egy nagyobb létszámú iskola működik, 350 tanulóval. Mezőtúron magunk erejéből épül az iskola, illetve folyik a visszaadott 4 tanterem kibővítése. Békéscsabán van még egy általános iskola, 8 osztályos, Gyulán pedig gimnázium és általános iskola működik. Hát körülbelül így vagyunk az iskolákkal. — Milyen módon tudnak a hívek segíteni? — Nehéz kérdés. Lehetne úgy is felelni rá, hogy semmilyen módon, de hát ez nem igaz. Ez helyenként erősen változó. 10 és 50 százalék között mozog azoknak a száma, akik az egyházi adóval bizonyos mértékben vagy más formában anyagiakkal támogatnak. Nagyon sok helyen, ahol építkezés folyik vagy bármi egyéb közösségi megmozdulás, kirándulások, zarándokutak, egyebek, komoly anyagi segítséget nyújtanak. Több helyen az egyházközségi képviselő-testület egy-egy tagja maga köré gyűjti azokat, akik a karitász-munkában vagy egyéb területen az ő irányítása alatt munkálkodnak. Elég jól meg van szervezve a hitoktatók munkája, mindnyájan pedagógiai végzettséggel vagy teológiai végzettséggel rendelkeznek. —AzAntall-kormány erőteljesen támogatta az egyházat. Mi várható a mostani ,,balos” összeállítású kormánytól? — Azok az alapvető, a törvény által biztosított támogatások, amik iskolákhoz, szociális otthonokhoz szükségesek, megvannak. A hitéleti támogatásra, épületek karbantartására minden esztendőben új és új összeget állapítanak meg, amelyről a költségvetés elfogadásakor szavaznak. Pillanatnyilag ez a támogatás nem túl sok, de jó beosztással elegendő. Csakhát a bizonytalanság! Ha a pénzügyminiszter azt mondja, hogy jövőre a mostani összegnek csak a tizedét adja vagy a felét, akkor nehéz elképzelni, hogy a mai parlament azt majd nagyobb összegre fogja fölkerekíteni. Ez a létbizonytalanság, ez teszi nehézzé a dolgunkat: az idén még tudom, hogy mennyit kapok, de fogalmam sincs, hogy mi lesz jövőre. Aztán itt van a legnehezebb témakör, az egyházi ingatlanok kérdése. Itt szinte azt mondhatom, minden tejesen leállt. Ebben az esztendőben 11 napot tárgyaltunk együttesen 125 egyházi ingatlan ügyében és a 125 ingatlanból egyetlen egy sem került vissza, mert — úgy-, mond — a kormány nem írta még alá. Állítólag nincs elegendő pénz a kárpótlások rendezésére, s így az egész kárpótlási ügy leállt. Mi iskolákat, egyebeket ígértünk a szülőknek és most fogalmunk sincs, hogy mit mikorra lehet megvalósítani. Aztán majd megint más önkormányzati összetétel jön és akkor új nehézségek keletkeznek. — Nyugaton sajnos, napirenden van, hogy újságírók az egyházat általánosságban, a püspököket, papokat személyesen nem ritkán durván támadják, ahol csak lehet. Hogyan védekezik egy magyar püspök, ha a médiákban támadás éri? — Hát a támadás itt sem idegen, jócskán találkozunk vele. Sajnos, nincs olyan sajtószóvivője még a Püspöki Karnak sem, aki azonnal reagálna, és az ember nem olvashat el minden újságot. Van ugyan a sajtóirodának egy sajtótánagy feladatom egyházmegyémben a hivatásgondozás jékoztatója, amit egy-két héttel később kapunk meg, mikor már nem is nagyon lehet reagálni vagy nincs értelme. A személyes megtámadtatásoknál van püspök, aki sosem válaszol, egyik-másik ha fölmérgesedik — ezek közé tartozom én is — szóval ha valamivel fölbosszantanak, akkor igencsak tollat ragadok és megpróbálom helyére tenni a dolgokat. Kérdés persze, hogy melyik újság vállaljad. — Utolsóként még a szokott kérdés: mik a jövőre vonatkozó terveid? — Hát valahogy a hivatások számát kellene megnövelni. Most próbálkozom Indiából két hivatást átplántálni. Két fölszentelt papot hozni egyházmegyémbe. Nagyon nagy feladatom egyházmegyémben a hivatásgondozás: a fiatalokkal való beszélgetés, összehozni őket lelki- gyakorlatra, táborozásra, hogy ezeken keresztül az egyházhoz közelebb jussanak. A másik, amit már említettem, a világi lelkipásztor-kisegítők képzése, hogy ahol nincs lelkipásztor, ott legyen világi munkatárs, de ahol van, ott is kell a segítség. És természetesen a hitoktatás megvalósítása továbbra is elsőrendű feladat. Az én elképzelésem ma Magyarországon és természetesen az én egyházmegyémben is, nincs másmilyen lelkipásztorkodás, mint személytől személyig. Ez a pasztoráció és nem a tömegpasztoráció. Tehát valahol kiképezni a híveket, segíteni a családokat. Megéreztetni, megértetni, hogy az emberhez közel van és kapcsolatban van az Isten, rajtunk keresztül nyújtja a maga segítségét és akarja fölemelni a többieket is, közelebb vinni Krisztushoz. — Köszönöm szépen a beszélgetést, püspökatya.
