Békés Megyei Hírlap, 1995. október (50. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-11 / 239. szám
o SZEGHALOM ÉS KÖRNYÉKE 1995. október 11., szerda Az ecsegfalvi templom _____Hírek S portcsarnok kellene. Dr. Bérkéné dr. Sajti Ilona, a szeghalmi önkormányzat képviselője aláírásgyűjtést kezdeményezett sportcsarnok építésére. A létesítmény megvalósulásához — a jövő évi költségvetés tárgyalásakor — az önkormányzat segítségét kéri. Ha a sportcsarnok felépülne, a Szeghalmon lakó és tanuló, mintegy 1500 fiatal sportolási gondjait oldaná meg. Zsadányból Is. Zsadány nagyközség képviselő-testü- lete 50 ezer forinttal támogatja a Vésztőn, előreláthatóan novemberben induló cigány oktatási központot. Zsadányból valószínűleg két-három fő iratkozik be ebbe az iskolába. Gazdasági program. A gazdasági stabilizációs program kidolgozása szerepel majd fő napirendként az okányi képviselő-testület legközelebbi ülésén, amelyet október 26-án, 14 órától tartanak. Lesz gáz. Körös- ladányban az általános iskola központi épületébe még az idén bekötik a gázt. Szintén még ebben az esztendőben szeretnék megoldani a művelődési ház egy részének gázfűtését is. Az oldal anyagait Kovácsné Szőke Zita, M agy ári Barna és Rónási Anna írta. A fotók Lehoczky Péter munkái. Oldalszerkesztő: Magya- ri Barna. A szeghalmi fiókszerkesztőség címe: Szeghalom, Szabadság tér 2/2. (a Sárrét Tévé épülete). Telefon: 371- 997. Életem nagy tévedésének! Nekem is volt egy tévedésem. Azt hittem, hogy szeretsz engem. Mária * Neked „Osz-inte” Hol maradtál a megbeszélt helyről (kettőnk közti félút szeptember 16—17.), így tovább mentem feléd, de nem azért, hogy lássalak szép kocsival hölgy társaságában. Kis hamis, hogy lehetek fő helyen a szívedben? Ha visszagondolsz, őszinte se voltál velem soha. Miért írtad, hogy vársz rám otthon? Miért? Ez tényleg szórakozás, de nem nekem! Legalább Te Elkészült az új épületszárny A Békés megyei képviselő-testület által szakosított szociális otthonnak jelenleg száz gondozottja van. A lakók mintegy 60 százaléka dévaványai Dévaványa még nem város, mégis már olyan intézményei vannak, melyekkel sok esetben városok sem dicsekedhetnek. Ezek az intézmények a várossá- válási törekvéseket igazolják, s előnyt jelenthetnek majd az elbírálásnál. Ilyen intézmény Dévaványán a két szociális otthon, amelyek szinte az egész környék igényeit ellátják. A Békés megyei képviselő- testület által szakosított szociális otthonnak jelenleg száz gondozottja van. A lakók mintegy 60 százaléka dévaványai. Az otthon most egy új szárnnyal gyarapodott, melynek összköltsége 20 millió forintba került. A továbbiakban az építkezés a tetőtér beépítésével folytatódik. Az intézmény ebben az esztendőben 40 millió forintból gazdálkodott. A gondozottak nem foglalkoztathatók, így ők nem növelhetik a bevételeket. Jelen pillanatban 40 dolgozó és 2 polgári szolgálatos ápoló tevékenykedik az otthonban. Sajnos a számuk kevés. A költségvetés nem teszi lehetővé a létszám- bővítést, ezért segítségre várnak. Az alapítványuk számlaszáma: Dévaványai OTP, „Boldogság Szigete” 628-001654. A jubileumi tanév diákavatója A szeghalmi Péter András Gimnázium idén a hetvenedik tanévét kezdte. A jubileumi évforduló alkalmából ebben a tanévben több kiemelkedő rendezvényt tartanak. A sorozat első eseményeként a közelmúltban került sor az elsősök diákká fogadására. A gimnáziumban mintegy nyolc éve elindult egy hagyomány, mely alapján az iskola új tanulói felkeresik Péter András (akinek vagyonából, halála után tíz évvel, 1926-ban jött létre a szeghalmi gimnázium) sírját. Ott leróják tiszteletüket a névadó előtt, majd az igazgató jelképes kézfogással, s egy-egy emléklap átadásával ünnepélyesen a gimnázium diákjává fogadja a megjelent elsősöket. Vaszkó Tamás igazgató fontosnak tartotta megemlíteni,, hogy az iskola most ebben a tanévben tért vissza az eredeti állapotokhoz, azaz ismét csak gimnáziumi osztályaik vannak, mint 1926-ban, Nagy Miklós alapító igazgató idejében. „Főnyeremény” a szolgálati lakás A Szeghalmi 1-es Számú Általános Iskola igazgatója, Szili Géza a közelmúltban örömmel jelentette be a tantestületnek, hogy a meghirdetett angoltanári állásra jelentkező akadt, a dévaványai Szegedi Erika személyében. Ennek köszönhetően az iskolában folytatódhat az idegennyelvoktatás. A tanárnő tavaly szerzett diplomát a Jászberényi Tanítóképző Főiskola angol szakán. — Milyen segítséget kapott a városba érkezésekor? — kérdeztük Szegedi Erikát. — Egy szolgálati lakást biztosítottak számomra, ami a mai világban szinte főnyeremény. A Szeghalom és Vidéke Takarék- szövetkezet a nyelvoktatás fejlesztése érdekében Öt évre szóló alapítványt hozott létre, amelyet a városban idegen nyelvet tanító pedagógusok vehetnek igénybe. A szeghalmi önkormányzat is hasonlóképpen támogatja a pályakezdő diplomásokat. — Munkája miből tevődik össze, s honnan merít energiát? — Az iskolai tanítás mellett a művelődési központ által szervezett angol nyelvtanfolyamot is vezetni fogom. Munkámhoz Váczi Mihály Eső a homokban című versének idézete szolgál mottóul:., Osztani magad—hogy így sokasodjál. / Kicsikhez hajolni—hogy magasodjál. / Hallgatni őket, hogy tudd a világot. / Róluk beszélni, ha szólsz a világhoz." A Batthyány család sárréti kötődése Az elmúlt héten határon innen és túl az aradi tizenhárom vértanúra, illetve a szintén 1849. október 6-án Budapesten kivégzett gróf Batthyány Lajosra, az elsőfelelős magyar miniszterelnökre emlékeztünk. Am azt bizonyára csak kevesen tudják, hogy gróf Batthyányékat családi szálak fűzték a Sárréthez. Szeghalmon június 5-én délután 5 órakor költözött el az élők sorából özv. Horgosi és Szentpéteri Kárász Imréné szül. Németújvári és Szabadbatthyányi Batthyány Karolina grófnő, néhai Erzsébet királyné csillagkeresztes hölgye, Horgosi és Szentpéteri Kárász István földbirtokos édesanyja, Batthyány Lajos gróf miniszterelnök utolsó gyermeke — tudhatjuk meg a Szeghalomvidéki Hírlap 1931/24-es számából. Kárászáé Batthyány Karolina grófnőt 1931. június 7-én délután öt órakor Szeghalmon, a római katolikus sírkertben helyezték örök nyugalomra. Hiszem, hogy — Batthyány Karolina sárréti kötődésének tudatában — a térségben élők a továbbiakban talán még az eddigieknél is jobban ragaszkodnak majd gróf Batthyány Lajos emlékéhez. Keresettek a Maxiker-termékek A szeghalmi Maxiker már hosszabb ideje foglalkozik kenyér és péksütemények gyártásával. A közelmúltban pedig átadásra került a szintén a Maxiker tulajdonát képező varrodaüzem épülete. A teljesen más orientáltságú tevékenység beindítása lényegesen nem változtat a Maxiker profilján, továbbra is a kenyér- és péksütemény-gyártás marad a fő termelési ágazat. Jelenleg naponta hétféle kenyér és harminckilencféle péksütemény kerül ki a Maxiker sütőüzeméből. A termékeket — melyek közül elsősorban a sajtos kifli, a kürtöskalács és a burgonyáskenyér a legkeresettebb — húsz üzletben (Szeghalmon, Füzesgyarmaton és Kö- rösladányban) forgalmazzák. A közeljövőben pedig — az árak megemelése nélkül — tovább szeretnék bővíteni a piacot. Színes a foglalkozások tára Nemrégiben fejeztük be a tájház nádfedelének felújítását, most pedig az egyik klubhelyiség restaurálását tervezzük — informálta lapunkat Tőkésné Gáli Mónika, a füzesgyarmati művelődési ház igazgatónője. Ám nemcsak az épületekre, hanem a különböző foglalkozásokra is nagy gondot fordítanak. A közelmúltban a térségben élő szövők, fafaragók és fazekasok munkáiból szerveztek kiállítást. Jelenleg pedig kedden és pénteken esténként aerobik, csütörtökönként kutyabarát szakkör és totóklub, péntek délutánonként majorett tánc, szombaton pedig jazzbalettklub és játszóház működik a művelődési ház falain belül. Amennyiben valaki csak most szeretne bekapcsolódni a foglalkozások valamelyikébe, az a művelődési háznál még most is jelentkezhet. boldog vagy, úgy tűnt. Én belefáradtam, az életbe is. Szomorodom Mofli! Leveled van a szerkesztőségben! * Bone! Leveled van a szerkesztőségben ! * Sweet Life! 16 éves csabai lányok vagyunk. Mi is szeretjük a természetet, az utazást, a jó filmeket és a jó zenét, s ezenkívül szívesen sportolunk. Komoly kapcsolatra vágyunk. Válaszotokat „IQ” jeligére várjuk! * „Egy fiú, akinek eddig nem sikerült semmi a lányokkal” jeligére A megjelenés napján, Csabán a nagy posta előtt 18.45-kor kezedben legyen egy Békés Megyei Hírlap. Ne felejtsd: most vagy soha! Viktória Kaland jeligére Levél vár a szerkesztőségben. Jelige: Ice-P * Álomvár jelige Leveled van a szerkesztős- ségben. „Napsugár 95" * „Blue Eyes” és „Törpénetesen nincs” jeligék! Leveletek van a szerkesztőségben. * „Gyaloggalopp” jeligére! Vár egy cím a szerkesztőségben. Sz. I. * „Sarkcsillag” Levél vár a szerkesztőségben. * „Kaland” Levél vár a szerkesztőségben. * Én egy 18 eves, barna hajú, szürkéskék szemű lány vagyok. Eddig még nem volt barátom, igaz, nem tartozom a legszebbek közé. Szeretnék megismerkedni olyan fiúkkal, akiknek nem volt barátnőjük, és nem tartják magukat helyesnek. Cím a szerkesztőségben. Jelige: Szeretném, ha szeretnél * 20 éves, 176 cm magas, barna hajú, barna szemű, magányos srác vagyok. Szeretem az izgalmas és a romantikus filmeket, nagyon kedvelem a kutyákat. Szeretem a diszkózenét, de diszkóba nem nagyon szeretek járni. Szívesebben sétálok vagy kerékpározom a szabadban, emellett nagyon szeretem a sportot (elsősorban a focit és a kézilabdát), ha időm engedi, akkor szívesen űzöm is. A munkatársaim szerint mókás és nyugodt srác vagyok. Mindenféle káros szenvedélytől mentes. Nos, ha mindezek után úgy gondolod, hogy el tudnál viselni, akkor írj vagy üzenj itt a Szívküldiben (címem a szerkesztőségben). Jelige: Nem csak futó kaland!? ößwbal&L ki szevenesejet cl szeren es en apó n l Töttaöröíjíin nyarkí! Azok az új előfizetők, akik október 13-án, a szerencsenapon fizetik elő a Békás Megyei Hírlapot, többszörösen is nyerhetnek: <* a megye legnépszerűbb napilapját, melyet már a reggeli kávézás közben olvashatnak "»tagságot a Hírlap Előfizetői Klubjába, ezzel havonta az előfizetői díj többszörösét is megtakaríthatják • kétezer forintos ajándékcsomagot, mely három új előfizetőre vár. Öle <feletlje! Oőa bennünket clone, ön is nyerésre áll! Sárréti nők Nyugdíjasfórum Sárréti nők címmel tartott fórumot a közelmúltban a Füzesgyarmati Nőklub. A fórumon a nyugdíjkorhatár-emeléssel, a családipótlék-megvonással, illetve a gyeddel és a gyessel kapcsolatban előadást tartott Tur- gonyi Júlia, a Magyar Nők Szövetségének alelnöke. Az előadó szerint a szövetség erőfeszítéseket tesz az említett kérdések orvoslására, s lépéseik várható eredményeként, a nyugdíj- korhatár emelését valószínűleg csak 2003-ban vezetik be Magyarországon. Szeghalmon, a helyt nyugdtjas- klub a napokban fórumon látta vendégül Kosaras Béla polgár- mestert és Fán Pált, a Békés Megyei Nyugdíjas Szövetség titkárát. A polgármester Szeghalom gazdálkodásáról, valamint szociális kérdésekről adott tájékoztatást. Elhangzott: a város lassú ütemű fejlesztésének megvalósulása a jövő évtől várható. Fári Pál kihangsúlyozta: Békés megyében jelenleg 137 ezer nyugdíjas él, s aggasztó, hogy átlagnyugdíjuk csupán 12 200 forint.