Békés Megyei Hírlap, 1995. szeptember (50. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-04 / 207. szám
Mkés megyei hIrlap KÖRKÉP 1995. szeptember 4., hétfő Ismeretlen bolygón látogatóban Broms Poltanovicius litván pap az olasz televízióban számolt be űrbéli útjáról A hétvégén Budapesten rendezett UFO kongresszus alkalmából időszerűnek tartjuk az alábbi cikk közlését. Bronus Poltanovicius litván katolikus lelkész állítja, hogy ismeretlen űrlények 1992. június 15-én repülő „csészealjukon” ismeretlen bolygóra vitték. A hír gyorsan terjedt. Litvánia érseke megtiltotta lelkészének, hogy erről nyilvánosan nyilatkozzon. Ennek ellenére Poltanovicius elbeszélte űrutazását az olasz televízió kamerái előtt. Földinh volt. Ezen a napon született Gy omán 1924-ben Tardos András újságíró. A budapesti tudományegyetem bölcsészkarán tanult. Már hallgató korában kapcsolatba került a falukutató mozgalommal. Dolgozott a Népművelési Minisztériumben, majd a Híradó- és Dokumentum Filmgyárban tevékenykedett. 1956. novemberétől a rádió politikai előadásait szervezte. Később a külföldi adások főszerkesztőségét vezette. Rendszeresen publikált napilapokban és folyóiratokban. Véradás. A Vöröskereszt mezőberényi szervezete szeptember 5-dikén, kedden 8—11 óra között önkéntes véradást szervez a helyi művelődési központban. A városban a következő véradó nap október 17—én lesz. 11 ................ Nyugati autóalkatrészszaküzlet Minden típusú nyugati és japán személygépkocsi teljes körű alkatrészellátása azonnal vagy 24 órán belül a legkedvezőbb árakon. Viszonteladóknak, javítóknak, taxisoknak árkedvezmény! Szeptemberi akciónk! - QH fékbetétek ás FRAP futóműalkatrészek 10% kedvezménnyel kaphatók! AUTÓ-BRILL Kft., nyugati autóalkatrész-szaküzlet, Békéscsaba, Bartók B. út 46—50. sz. (Bejárat a Vozárik u. felöl.) Telefon: (66) 324-788/123. Tel./fax: (66) 442-748/3. Nyitva tartás: hétköznap 8—17 óráig, szombaton 9—12 óráig. Mi is történt azon az emlékezetesjúniusi napon? Poltanovicius otthon tartózkodott. Egyszercsak valami zajra lett figyelmes. Kinézett az ablakon, és a ház előtti fa fölött aranyszínű, mintegy tíz méter átmérőjű korong alakú tárgyat pillantott meg. Sötétebb színű alsó felén szellőzőnyílásokra emlékeztető ablakokat látott. A korong kinyíló ajtajában piros arcú emberi alak jelent meg fekete pilótaöltözékben, fején két antennával. A korongból kilépő lény megkérdezte a lelkészt, nem akama-e velük utazni, mire ő nyomban igennel válaszolt. Olyan érzése, belső sugallata támadt, hogy az ismeretlen lényből jó szándék sugárzik. A korongból lebocsátott lépcsőszerű alkotmányon jutott a pilóta kabinjába. A kétmétemyi vezérlőpult előtt két fotelben két ember ült. Innen egy további helyiségbe került, ahol kényelmes párnázott karosszékben töltötte az egész utat. Az űrhajó indulását erős zaj kísérte. A lelkész ab ablakon át nézte a távolodó Földet. Feltevése szerint harmincfokos szögen repültek délkeleti irányban. Az utazás ideje alatt egyedül volt. senkivel nem beszélt. Az űrlények csak a leszállás előtt jelentek meg ismét. Az ablakon keresztül látta a közeledő bolygót. Látta a házakat, a fákat. — Az ismeretlen bolygón a színek élénkebbek, mint nálunk. A fák koronája sötét zöld, az utak mentén gyönyörű tarka virágok pompáznak. A házaik is eltérőek a mieinknél. Sok-sok különféle alakú házat láttam. Az ablakok alakja is más volt. Például szívre, hangszerre hasonlítanak. Úgy tűnt, a levegő olyan, akárcsak nálunk, csak valamivel melegebb. A hőmérséklet harminc fok körüli lehetett. Elmondta, hog könnyedén lélegzett. Amint kilépett, rögtön szóba elegyedett az ottani emberekkel. Érezte, hogy barátság, szeretet sugárzik belőlük. Készségesen válaszoltak kérdéseire. A lelkész mezőn dolgozó férfiakat és nőket látott. Az asszonyok hosszú szoknyát és hosszúujjas blúzt viseltek. Arra a kérdésre, hogy mivel táplálkoznak, azt válaszolták, mindenekelőtt zöldséggel és gyümölccsel. Magától értetődő, hogy a pap Istenhez való viszonyuk és vallásuk felől is érdeklődött. Természetesen hisznek Istenben, és elkalauzolták kupolás, kör alakú szentélyükbe is. A templomainkon szokásos kereszt helyén valami ismeretlen alakú tárgyat látott, ami talán a Napot vagy a Holdat ábrázolta. —A szentélyükbe léptünkkor az ott levők épp imádkoztak. Valami oltárhoz hasonlót is láttam. De semmi sem emlékeztetett a mi templomainkra. Padok, székek ott nincsenek. Mindannyian álltak, a pap az oltárnál valami könyvből olvasott. A pap öltözéke eltér a többiekétől. A templomban nem láttam sem az Istenanya, sem Krisztus szobrát. Az ilyen helyet imádkozásra alkalmatlannak véltem. A lelkészt kalauzoló lény azonban megnyugtatta vendégét. Előre tessékelte őt, mondván, hogy előbb mindent megmutat, és az után szolgál magyarázattal. A pap észrevette, hogy az ismeretlen bolygón (elnevezését nem jegyezte meg, csupán arra emlékszik, h ogy V betűvel kezdődik) másképp imádkoznak, mint nálunk. Jobban magukba mélyedten, miközben másra nem goldolnak. Elmagyarázták neki, hogy ők Isten fiát nem feszítették keresztre, ezért bocsánatát sem kell kérniük. így közvetlenül a Terem tőhöz fohászkodhatnak. Megmagyarázták neki, hogy civilizációink így is hasonlóak. Nekik is van tízparancsolatuk, akárcsak nekünk, a különbség csupán annyi, hogy mi azt tőlük eltérően nem tartjuk meg. Ha mégis megszegnék -— akár tettben, akár gondolatban — nyomban igyekszenek jóvátenni vétküket, és tartózkodnak további elkövetésüktől. Miért látogatják Földünket? — kérdezte tőlük a litván lelkész. Elsősorban tudományos kutatásokat és kísérleteket végeznek, közölték bele. Ám félnek tőlünk, mert a Föld lakóinak többsége romlott és könnyen árthatunk nekik. —Romlottak vagytok, sok hibát követtek el és gyilkoltok. Húst esztek, s vele együtt jár a rossz, a fájdalom és az erőszak. Mi mások vagyunk, szeretnénk segíteni, hogy ti is megváltozzatok. Az olasz tévériporter megkérdezte a litván papot, vajon hozott-e valami üzenetet az ismeretlen bolygó lakóitól. A lelkész igennek válaszolt: — Bolygótok lakói gyilkolnak, állandóan háborúskodnak. Ez így nem jó, meg kell változnotok. És változtatnotok kell életmódotokon. Végül megkérdezték, nem akama-e náluk maradni. Mire a litván pap azt válaszolta, hogy sok a teendője a Földön, majd „Isten áldjon”-nal köszönt el tőlük, mire ők ugyanezzel a köszöntéssel válaszoltak. Visszatérte után nyilvánosan beszámolt élményeiről. Előbb kinevették, majd tévéfellépése után az egyházi hatóságok megtiltották nyilvános szereplését. —Bizonyára igazuk van, mivel tanú hiányában nevetségesnek tűnhetek, és fennáll a veszélye, hogy senki sem hisz nekem. Megkérdeztük olvasóinkat Hogy kezdődik az új tanév? Dr. Rúzsa Györgyné, 41 éves, méhkeréki pedagógus: — Szerencsésebben, mint ahogy gondoltuk. Az elmúlt tanév vége és a nyári szünet is sok izgalommal járt. A fejünk felett lebegett a munkanélküliség réme, láttuk, hogy az önkormányzatnak egyre nehezebb fenntartania az intézményeit. Mint szakszervezeti vezetőt többszörösen is nyomasztott ez a helyzet. Azonban mára kiderült, senkit sem kellett elküldeni, és mindenkinek megvan a kötelező óraszáma is. Sajnos szemléltető eszközökre, a Romániával való kapcsolattartásra már alig-alig futja. Georg János, 21 éves, sarkadi (pálykezdő) pedagógus: — Miskolcon végezetem, angol szakos vagyok, s a sarkadi Adyban fogok tanítani. Tavaly már voltam itt gyakorlaton, van némi tapasztalatom, így nincs bennem izgalom. Inkább kíváncsi vagyok. A leginkább magamra, mert egy év múlva katona leszek, és addig szeretném kipróbálni, vajon megy-e ez nekem vagy sem. A fizetés miatt sem aggódom, hiszen amikor úgy döntöttem, idejövök, tudtam, túl sok pénzre nem számíthatok. Szerencsére vannak magántanítványaim, így lesz egy kis plusz pénzem is.Ungváriné Spiegel Julianna, 42 éves, kötegyáni pedagógus: — Bár a mi kis iskolánkba még nem gyűrűzött be olyan tragikusan a pedagógus munka- nélküliség, azért mi sem néztük nyugodtan az erről szóló híradásokat. Félünk az ország anyagi helyzetének romlásától, mert függünk tőle, féltjük az állásunkat, aggódunk a kisiskolák sorsa miatt, féltjük a tanulóink jövőjét. Néhány éve még ki gondolta volna, hogy alapvető dolgokra nem jut pénz? Hogy pedagógusnak kell megrajzolnia a modernebb stílust jelentő szemléltető eszközöket, ha nem akar visszafejlődni!? Kalmár Zsolt, 38 éves, békéscsabai pedagógus: — Augusztus 1 -jén építettek le a Körösi Csorna Sándor Főiskoláról, úgyhogy az én tanévkezdésem nem valami biztatónak indult. Szerencsére optimista alkat vagyok, így nem estem kétségbe. A 611-es Villamosipari Szakközépiskolában sikerült állást találnom, ahol nagy szeretettel fogadtak. A mai világban ezt sokra értékeli az ember. Szokták mondani, hogy minden rosszban van valami jó, nos az én esetemben az lehet a jó, hogy a megújult környezet talán engem is megújulásra sarkall. Ötven év emlékeiből Lapunk fél évszázados fennállása alkalmából e helyen rendszeresen bemutatunk olyan olvasókat, akik 40-50 éve előfizetői lapunknak, továbbá visszaemlékezéseket, sztorikat, egyéb színes írásokat közlünk. Mondjon egy sztorit! Áprilisi tréfák Voltak periódusok, amikor még nevethetnékje támadt az embereknek. így aztán lapunkban is sorozatosan megjelentek az áprilisi tréfák. Kezdődött a Maradóna Jóskával, aztán folytatódott a csabai metróval. Igen ám, de egyre nehezebb új — netán — erdetei ötlettel előhozakodni, ezért gyakorlattá vált a szerkesztőségben az „áprilisi tréfa pályázatok” kiírása. A sikert, nagy élvezetet az eísejei telefonfogadás jelentette. Tudniillik igyekeztünk olyan beugratást találni, amelyhez a megadott telefonszámot kellett a hiszékeny vagy csak nevetésre vágyó olvasóinknak felhívniuk. Zúgtak a telefonok, mi meg fetrengtünk a röhögéstől. Büszke vagyok rá, hogy többször nevetett a fél megye az ötletemen. Még a szocializmus idején feladtam a hirdetést, hogy egy nyilvánosházat nyitok, keresek női munkaerőt. Természetesen nyugdíjjal, meg a szokásos miegymással. Akkor ez mellbevágó lehetőség volt, ennek ellenére brigádostól jelentkeztek a nők. (Ha április másodikén megismétlem a hirdetést, akkor ma nekem Mercedesem lenne!) Később a Fekete- Körös párját parcelláztam ki aranymosási terület címen, mondván, hogy a homokban aranyat találtak a vízszennyezéshez kötődő vizsgálatok során. Volt, aki délutánig kétmillió forintot szedett össze, csak annyit kért, hogy legalább kilométeres szakaszt adjak neki. Aztán egy arab sejk háremébe toboroztam eunuchokat, akik férfiatlanítási műtét, a rituális nyissz utáni néhány év szolgálatért milliókat keresnek. A Lajost szerető hitvese ajánlotta be, mert szívének összetörője, ez a kurafi már a környezete összes asszonyában „kárt tett”, ebbéli ténykedését szerették volna csírájában elfojtani. Lajosunk feje felett a családi tanács tört pálcát, csak a pontos címet kérték, ahová — „ha kell, akkor lekötözve,, — behozhatják. A pénz csak ráadásnak számított volna... Később a Békéscsabán épülő gumióvszer gyárba kerestem meősokat, akik elvégzik a méret és minőségi próbát. Még nő is jelentkezett, aki a strapapróbához nélkülözhetetlen másik fél szerepét vállalta volna, napi nyolc órában! Hajói hallottam jövőre is lesz pályázat. Van is egy hajmeresztő ötletem... Lovász Sándor 5900 Orosháza, Török Ignác u. 40. Telefon: (68) 312-930. Nyitva: hétfőtől péntekig 7-16 óráig, szombaton 7-12 óráig. Vastelep II. oszt. hidegen hengerelt lemez LV 0,8—1,4, 60 Ft/kg. Betonacélok 0 5,5—22 mm-ig, 78—80 Ft/kg. Idomacélok, szögvas 20 x 20—100 x 100-ig, 80 Ft/kg. Zártszelvények 20 x 20-100 x 100-ig. Koracélok, húzott, hengerelt lemezek LV 1—10 mm-ig. Drótok, gépfonat. Szerkezeti csövek 0 21,3x 1,8x6000 558 Ft/db 0 42,4x2,2x6000 1314 Ft/db 0 48,3x2,3x6000 1373 Ft/db 50 OOO Ft feletti vásárlás esetén árengedmény. Az árak az áfát tartalmazzák. ' Jövőbemutató technika a könnyű munka szolgálatában Danszki Kft., Gyula, K Orosháza, Ady E. u. 1. Va Szeghalom, Tildy