Békés Megyei Hírlap, 1995. szeptember (50. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-22 / 223. szám
ka Markó, a kisgazda. A Független Kisgazdapárt csütörtöki sajtótájékoztatóján Tor- gyán József többek között leszögezte, hogy egyre több MDF-es hagyja ott pártját és csatlakozik a kisgazdákhoz. Ennek bizonyítékául a sajtótájékoztatón bemutatkozott a párt új tagja, a gyulai Markó István, egykori MDF-es képviselő. Galambbemutató. A Galamb- és Kisállattenyésztők 52. számú, Békéscsabai Egyesülete szeptember 23-án, szombaton 9-től 14 óráig fiatal galamb bemutatót és kisállat-vásárt tart az egyesület helyiségeiben, Békéscsabán, a Kis-Tabán u. (volt Ságvári u.) 20. szám alatt. Nem katona, Határőr. Lapunk tegnapi számában Ab- cúg Kassai címmel arról adtunk hírt, hogy a mezőhegyesi képviselő-testület legutóbbi ülésén két képviselő lemondásra szólította fel a város polgármesterét. A cikkben Badics András képviselőt, a helyi újság főszerkesztőjét munkatársunk katonatisztként említette. A megyei kiegészítő parancsnokság kérésére pontosítunk: Badics András határőrtiszt. Kiállítás Békésen. Dr. Balanyi László Iskolatörténeti dokumentumok című kiállítása a békési újonnan avatott Németh László Középiskolai Kollégium II. emeleti társalgójában október 15-ig tekinthető meg. (Szeptember 19-i számunkban a kiállításról közölt kép alá tévesen került Kardos G. László neve, amiért az érintettektől ezúton kérünk elnézést.) Sorstársak. A Mozgáskorlátozottak Mezőhegyesi Egyesülete teadélutánon látja vendégül ma 15 órai kezdettel a tót- komlósi egyesületet. A sorstársak találkozójára a József Attila Általános Művelődési Központban kerül sor. Műszaki átadás. Mező- berény és Köröstarcsa között, a 47-es főúttal párhuzamosan, a HÓDÚT kivitelezésében elkészült a kerékpárút. A 14,4 millió forintos beruházás műszaki átadására ma délelőtt kerül sor. Nem eltűnt, elbújt! Mezőberényben tegnap bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy egy 12 éves fiú eltűnt a lakásából. A rendőrség „beindította a gépezetet”, ám később kiderült, hogy a gyermek el sem hagyta otthonát, elbújt egy szekrényben. A csemetére a szülei találtak rá. Tűz a festőműhelyben. Békéscsabán, a Berényi úton egy festőműhelyben lerakodott festék gyulladt meg. A lángok terjedését a békéscsabai tűzoltók fékezték meg. A tűz okát és a kárértéket szakértők vizsgálják. „A LEGCSEKÉLYEBB ÚJ IGAZSÁG SEM MUTATKOZHATIK MEG ANÉLKÜL, HOGY HARAGOT ÉS GÜNYKACAJT NE KELTENE.” (ZOLA) Kútfúrás Még mindig tavalyi áron, 6800 Ft- tól 3-féle csőátmérővel, 2 év garanciával, teljes felszereléssel (cső, 5—6 m szűrő, kézi pumpa, motorcsatlakozás). Sánta Béla kútfűrőniestcr, 6726 Szeged, Marostői u. 33. Tfelefőn: (62) 431-438. MEGYEI KÖRKÉP 1995. szeptember 22., péntek Békés térségében jövőre lesz telefon? Békés, valamint a megye más térségeiben feszítő gond a telefon hiánya. Az elmúlt években már-már úgy tűnt: megoldódik a kérdés. A telefonigénylők befizették a díjakat, egy részük időközben visszakérte pénzét, a türelmesebbek még reménykedtek és reménykednek. Talán az utóbbiaknak lesz igazuk. Négy napja aláírták az újabb telefon-kpncessziós szerződést. Erről tartott tegnap délután fórumot Békésen, majd este Mezőberényben James G. Benedek, a HTCC — Hungarian Telephone and Cable Corporation — igazgatója, aki elmondta: a 6500 dolgozót foglalkoztató anyavállalat New York-i székhelyű, s az USA 17 tagállamában tevékenykedik. A 22 millió dolláros magyarországi telefonbefektetésből 7 millió dollárt már átutaltak Budapestre. Ezután az igazgató leszögezte: akik korábban telefont igényeltek, s annak díját befizették, azok változatlanul 25 ezer forintért, az új igénylők viszont 37 ezer forintért juthatnak telefonhoz. Az átvételeket december közepére szeretnék befejezni, s elsőként januárban Békésen kezdik meg a kivitelezést. Terveik szerint jövőre — a kivitelezés 6-8 hónap — minTegnap a cég igazgatója, James G. Benedek találkozott az orosházi térség polgármestereivel. A sajtó képviselői is hivatalosak voltak a városházára, ahol a magyar származású, de 30 éve Dallasban élő Benedek úr elöljáróban bocsánatot kért az elvesztegetett évekért, amikora—mármegszűnt — Hungarotel ígérgetett, de nem tett a térségért semmit. — Az akták tanulmányozása után a dokumentumokat átadtam az amerikai szakembereinknek, akik a magyarokdenhol megszólalhatnak a készülékek. Addig viszont — J. G. Benedek szavaival élve — nagy káoszt kell kibogozniuk. A tájékoztatón elhangzott: a korábban elkészült telefon- központ épülete a céloknak megfelel, a munkálatokhoz a helyi munkaerőre is számítanak. kai dolgoznak majd együtt. Nekünk rövid és hosszú távú terveink vannak ebben a térségben is, amiket természetesen szeretnénk megvalósítani. Első és legfontosabb feladatunk a Matáv rendszerének az átvétele, majd karácsony táján a munkák megkezdése. Később területi irodákat is nyitnánk — mondta az igazgató. A tájékoztatóból kiderült, hogy az amerikai cég — az átmeneti időre — tervezi mobil készülékek telepítését a nagyon hátrányos településeken. Cs. I. Bocsánatot kért az elmúlt évekért Megérteni és segíteni a cigányokat A Sárréti Romák Érdekvédelmi Szervezete rendezésében tegnap délelőtt Szeghalmon, a Sárréti Múzeumban ünnepélyes keretek között megnyílt a Romák a Sárréten című kiállítás. — Erdős Kamii hagyatékából már tavaly szerettünk volna egy hasonló kiállítást létrehozni, de az anyagiak miatt a megvalósítás mostanra csúszott — hangoztatta Kovács Gyula, az érdekvédelmi szervezet vezetője. Fakó Rácz Elemér készülő könyvéből megtudhattuk, hogy a cigányság az 1700-as évek óta él a Sárréten. Dr. Bencsik János kandidátus ünnepi beszédében kiemelte: a cigányságot mindenekelőtt megérteni és segíteni kell, azaz az emberi létre való törekvésüket kell támogatni. Az elvesztett őshazától számítva térben és időben is nagy távolságot tett meg a sárréti cigányság, ám mára ezen a vidéken igazi otthonra talált. (Magyari) A tegnapi kiállítás megnyitóját a Sárrét Gyöngyefolklóregyüttes műsora vezette be FOTÓ: LEHÖCZKY PÉTER • „Méltatlanság a koalíciós cívódáshoz közfigyelmet kérni” Kétegyháza más élőben Kétegyházát egészen másként ítélték meg Budapesten kósza hírek alapján, mint amit a saját szememmel tapasztaltam a helyszínen — hangsúlyozta a tegnapi békéscsabai sajtóbeszélgetésen Hegyi Gyula, az MSZP országgyűlési képviselője, a parlament emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának tagja. Elmondta, hogy Kétegyházán megbizonyosodott arról: lehetséges a nemzetiségek békés egymás mellett élése itt, és ez hasznosítható példa lehet a határ másik oldalán is. Hozzátette, hogy természetesen a számarányok nem vethetők össze. A kétegyházi román iskolában tett látogatásáról kiemelte: a kétnyelvű oktatást természetesnek tartják itt, és nincs olyan kérés, hogy az oktatás teljesen román nyelvű legyen. Hegyi Gyula az MSZP koalíciós tárgyalóküldöttségének tagjaként elemezte a két párt viszonyát. Legfontosabbként az ország sorsa iránti felelősség- vállalást hangsúlyozta, és kitért arra: ebben a gazdasági helyzetben a választókkal szembeni méltatlanság a koalíciós cívó- dásra közfigyelmet kérni. Személyes véleményeként elmondta: a koalíció fenntartása mellett áll, de ha a helyzet úgy kívánja, a végtelen marakodásnál a kulturáltválás is jobb. (nyemcsok) Fehér Nemzetgyűlés, mint párt? Az augusztusi, balástyai szittyatalálkozón határozat született arról, hogy 1996 augusztusára összehívjuk a nemzethű magyarság nemzetgyűlését — jelentette ki tegnap Király B. Izabella, a Magyar Érdek Pártja elnöke, aki a Turul könyvesbolt vendégeként látogatott Békéscsabára. Szólt arról is, hogy a Fehér Nemzet- gyűlést a jelenleg működő fekete parlamenttel szemben hozzák létre, és a nemzet érdekeivel ellentétes döntések helyett nemzetérdekű törvény- tervezeteket dolgoznak ki. A testület tagjai nem „demokratikusan választatnak”, hanem nemzet- és országmentésre küldetnek — hangsúlyozta Király B. Izabella. Politikai programjukat, alapelveiket a létrehozandó Magyar Önismeret Politikai Akadémiájának tagjaival közösen alakítják majd ki. Az akadémiát jövő januárban nyitják, és a képzés tizenkét, hatórás előadást foglal magában. Ezt követően a végzettek az országot járják, és ismertetik politikai programjukat, törvénytervezeteiket. Az elnökasszony elképzelhetőnek tartja, hogy a Fehér Nemzetgyűlés párttá alakul, és szövetséges pártokkal együtt indul az 1998-as parlamenti választáson. Ny. L. Rokona van: rúgjunk bele! Kik szeretnék és miért, ha lemondana a mezőhegyesi polgáimester? (Folytatás az 1. oldalról) — Á kerítést évekkel ezelőtt bontották meg, mert a rendezvényekhez a mi udvarunkról hordták az ivóvizet, a főzéshez mi adtuk az edényeket. Miután boltot nyitottam, felállítottam ezt a zárható kaput. Az ember igyekszik védeni az értékeit. —A ,,város” is. A szénre és a tűzifára gondolok. — Egy évig tüzeltek belőle a váróban — veszi át a szót Török Ferencné —, a többi ott van az udvaron. De tudja, mi bánt engem? Az idegenekben nem volt annyi emberség sem, hogy minket is megkérdezzenek... *** Az üstházas-bográcsos főzésre épített fészer alatt ketten iszogatnak. — Mink tüzeltünk abból a fából meg a szénből, nem Törökék — mondja Széles Ferenc. — Sokáig zárva volt a kocsma (most sincs nyitva még a vécéje sem), hát behúzódtunk ide. Rajtunk-kívül nincs, és nem is volt itt semmiféle klub. Az épületet ne sajnálja tőlünk senki, hiszen a két kezünkkel újítottuk fel társadalmi munkában. Még szép, hogy begyújtottunk! —Jöjjön csak! Nézze, mi van ebbe a betonba írva! — terelget a „körbevizelt utcafront” felé Emődi Mihály. — 1982! Ekkor csináltuk... magunknak. — Nagyon sajnáljuk, hogy egyesek most akarnak ebből tőkét kovácsolni a polgármester úr ellen — mondja kézfogáskor Török Ferenc. — Ez az ember hosszú éveken keresztül helytállt, Mezőhegyes népe most is megválasztotta, hát ne háborgassa őt senki. Kónyáék üzletében az if jobbik Kónya András áll a pult mögött. —Mi hívtuk ki a képviselőket — mondja. — Szerintünk Törökék valóban bögrecsárdát tartanak fenn, valószínűleg terményt is tárolnak a kultúrban. A kapuról meg az a véleményem, ha vízhordásra csinálták, akkor csak ilyen célra tartsák nyitva. Ménesi György Megyénkben és megyénkről is szól a Deutsche Welle Magyar adás a német rádióban Közéleti fórum, irodalmi vetélkedő (Folytatás az 1. oldalról) időszakban, szeptember 24-től szombaton és vasárnap este 19 óra 30-tól 20 óráig az ASTRA- műhold 2-es hangcsatornáján a 7,74-e^ MHz-en fél-fél órában megszólalunk. Ekkor magazin- szerűen ismételjük a heti program legérdekesebb részeit. Szombaton magazinhíreket rockpartiba ágyazunk. Vasárnap ismételjük az igényesebb magyar közéleti híreket. — Mire kíváncsiak az életünkből, milyen a műsoruk szerkezete? — Elsősorban a magyar— német vonatkozású közéleti híreket várjuk. Békés megyében a Csaba Rádióval egyeztetünk, tőlük élőben kapjuk a híreket. Az adásaink első felében amerikai szisztéma szerinti hírösszefoglalót adunk egy-egy mondatban. Ezt követi egy németországi magazin, 3-4 fontos közéleti, politikai téma német szemszögből érkélve. Nemzetközi sajtószemlében a német nyelvű újságok magyar vonatkpzású cikkeit szemelvényezzük. Napok szerint is más a téma. Hétfőn családi magazin, kedden ifjúsági fórum, szerdán tudományos kutatások, csütörtökön gazdasági, közéleti szemle, pénteken kultúra, szombaton közlekedési információk, idegenforgalom, sportmozaik, vasárnap pedig az áll a középpontban, mit ír a német ajkú sajtó Magyarországról. A híreinkbe beépítjük az egyházi élet rövid híreit és a rádiós német nyelvleckét. Legközelebb pénteken a békési zeneiskola 30 éves, a Jeunesses Musicales 20 éves jubileumáról, valamint Pitti Katalin békéscsabai színházi vendégszerepléséről adunk hírt. Hétfőn a családi magazinban az Eleken szombaton rendezendő német anyanyelvi nap eseményeiről tudósítunk. A hírekben hallható lesz a magyarok németországi foglalkoztatásáról és a heidel- bergi egyetemisták Békés megyei látogatásáról szóló információ. Bede Zsóka Dr. Pelcsinszki Boleszláv, a megyei önkormányzat alelnöke, Pap János, Békéscsaba polgármestere, dr. Köteles Lajos, a Körösi Csorna Sándor Főiskola igazgatója, Konter László, a Jókai Színház igazgatója, dr. Ambrus Zoltán, a megyei könyvtár igazgatója és mások válaszoltak a diákok kérdéseire tegnap délután Békéscsabán a megyei könyvtárban. A volt diákpolgármesterek, Köles Márk és Vozár János által irányított beszélgetés témája elsősorban a továbbtanulás lehetősége, a felsőoktatás, a Kemény Gábor Szakközépiskola jövője, a színészképzés jelene körül forgott. Az irodalmi vetélkedő eredményhirdetését is ezúttal rendezték. Első helyezett Hursán Ágnes, Békéscsaba, Andrássy út 18/A (könyvjutalom és torta), második helyezett Gál Péter, Békéscsaba Andrássy út 50/A, harmadik Solymosi Györgyné, Békés, Ady utca 3. III. 27. (könyvjutalmak). Nyereményüket a könyvtárban vehetik át. Számos magyarlakta szomszédos ország könyvtáraihoz kötik baráti szálak a békéscsabai megyei könyvtárat. Az esti órákban találkoztak egymással a mieink és az aradi megyei, a sepsiszentgyörgyi megyei, a kárpátaljai beregszászi járási könyvtár, a nagybecskereki, a szlovákiai érsekújvári és a pozsonyi városi könyvtár, valamint Mikkeliből érkezett könyvtáros vendégek. A főiskola és a könyvtár közös barátai, a holland vendégek ezúttal nem tudtak eljönni, őket januárban fogadják. Éste rendezték meg Szabaduljunk meg az utókortól címmel a megyei alkotók irodalmi estjét. B. Zs.