Békés Megyei Hírlap, 1995. szeptember (50. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-12 / 214. szám

Fii I rí ink volt. Tisza La­jos gróf, politikus, miniszter, Tisza_ Kálmán öccse 1832- ben ezen a napon született Geszten, és Budapesten halt meg 1898-ban. Debrecenben és a berlini egyetemen tanult. 1861-ben mint képviselő'a ha­tározati párt híve. 1865-ben Deák-párti képviselő', 1867- ben Bihar vármegye főispán­ja. Az 1870. június 23-án megalakult Fó'városi Köz­munkák Tanácsának első' al- elnöke és vezetője. 1871. júni­us 21-től az Andrássy-, a Ló- nyay-, a Szlávy-kormány köz­munka- és közlekedésügyi minisztere, de 1873. decem­ber 19-én lemondott a minisz­terségről. 1879-ben a szegedi árvíz után Szeged újjáépítési királyi biztosa. 1883-ban gró­fi rangot kapott. 1892. no­vember 19-étől 1894. június 10-éig a király személye körüli miniszter volt. MEGYEI KÖRKÉP A tankönyvekről — év elején Megkezdődött az 1995/96-os ta­név. Ilyenkor megszaporodnak azok az írások, melyek a tan­könyvellátásra vonatkoznak. Több mint negyven év tapaszta­lata alapján úgy vélem, van jo­gom ehhez a kérdéshez hozzá­szólni. Annál is inkább, mert pe­dagógus családból származom, annak idején apám is írt tanköny­veket a tanítóképző intézetek szá­mára. Emlékszem, ezeket a tan­könyveket a Szent István Társu­lat adta ki, s jellemző volt rájuk egyfajta stabilitás. Minimálisan 10 évig használtak egy tanköny­vet, a tankönyvírónak minden tanévben részesedést fizettek (nem is keveset) a tankönyv árá­ból, és a pedagógus társadalom tartósan hozzászokott ezeknek a tankönyveknek a használatához. Nem azt akarom mondani, hogy régen nem voltak rossz tanköny­vek, de azt feltétlenül, hogy a tankönyvi stabilitás nagymérték­ben hozzájárult a korabeli oktatás sikereihez. 1948 után megváltozott a helyzet. Monopolhelyzetbe került a nagy apparátussal (két­ségkívül bizonyos fokú szakérte­lemmel) rendelkező Tankönyv- kiadó, s a tankönyvek írására pá­lyázni lehetett. Ha valaki volt olyan bátor, hogy pályázott, vál­lalnia kellett a rászabadított peda­gógus társadalom minden kifo­gását, akik esetleges kudarcai­kért mindig a tankönyvíró fele­lősségét hangoztatták. Az is elő­fordult, hogy az első díjas tan­könyvek végül is nem kerültek kiadásra, mondván, „túl jók” (?) ahhoz, hogy belőlük tanítani lehes­sen. A Tankönyvkiadó monopol­helyzete kétségla'vül nem volt sze­rencsés, mégis azt kell monda­nom, bizonyos stabilitást biztosí­tott a tankönyvellátás frontján. Napjainkban gyökeresen megváltozott a helyzet. Az úgy­nevezett alternatív tankönyvek bevezetésével kibővült a tan- könyvpiac. A tankönyvek hasz­nálhatóságát manapság a követ­kező tényezők határozzák meg: az iskolás korosztály érdeklődése (ne feledjük el, hogy az ő szá­mukra a tankönyv alapvető mun­kaeszköz!), a pedagógus társada­lom ítélete, s nem utolsósorban a szülők pénztárcája. Megítélésem szerint ma a bő­ség zavarával küzdünk a tan­könyvellátásban. Nyugdíjas pe­dagógusként pedig kissé aggaszt, hogy túl drágák ezek a tanköny­vek. Ugyanis a tényleges vételár nem jelent egyben színvonalat. Magam is tanítottam az elmúlt tanévben filozófiát Turgonyi Zol­tán: A filozófia alapjai című tan­könyve segítségével. Az alapve­tően filozófiatörténeti vázlat igen igényes alkotás volt, csak nem biztos, hogy figyelembe vette az életkori sajátosságokat. (Különö­sen a szakközépiskolai osztá­lyokban.) Ma is dolgozó kollegá­im gyakran panaszkodnak a mos­tanság használatos tankönyvek „koravén”szemlélete ellen, s eb­ben a kérdésben minden bi­zonnyal igazuk is van. Az egyébként kitűnő szerzőtől származó magyar—történelem könyvek nehezeknek tűnnek, nem is beszélve a matematikaok­tatás „koravénségéről” az általá­nos iskolában. (A szülők döntő része egyszerűen nem tud lépést tartani általános iskolás gyerme­kével.) Végső soron a tankönyvellá­tás (egyéb pedagógiai tényezők­höz hasonlóan) bizonyos nyugal­mi állapotot igényelne napjaink­ban. Amikor stabilitásról be­szélünk, alatta a tankönyvellátás tartósságát is értjük. Amennyiben a tankönyvellá­tás területén nem sikerül a közel­jövőben rendet teremteni, akkor bizonyos fokú nihilizmus követ­kezik, amire egyáltalán nincs szüksége a magyar iskolarend­szernek, hiszen éppen az lenne a feladatunk, hogy a másutt esetleg jelentkező tényezőket ellensú­lyozzuk egy kicsit. Joggal várja ezt el tőlünk a magyar közoktatás jelene és jövője. Dr. Takács László Megkérdeztük olvasóinkat! Mi kellene az Előre FC jobb szerepléséhez? gSf Szalóczi Attila, 25 éves, békés­csabai minőségi ellenőr: Fradista vagyok, de nagyon sze­retném, ha 1996 őszén is az NB I- ben szerepelnének a Békéscsabai Előre FC labdarúgói. Úgy gondolom, a jelenlegi játékosok többsége anyagiak terén jóllakott”, nincs bennük az évek óta megszokott tűz, lelkesedés. Az elnökséget nagyobb felelősség ter­heli, mint a vezető edzőt, Pásztor Józsefet, hiszen ő abból a játékoske­retből „főz”, amit elé tesznek. Az igazolások nem sikerültek, igazi ve- télytársaik nincsenek az alapjátéko­soknak. Rózsa Sándor, 24 éves, békés­csabai cukrász: Játékoscseréket kellett volna végrehajtani az átigazolási idő­szakban, de ez nem történt meg. Nem vette észre a szakvezetés, hogy néhány futballista már le­szálló ágban van, és a tehetséges, de rutintalan, saját nevelésű fiata­lok nem alkalmasak a helyettesí­tésre. A hírek szerint Pásztor Jó­zsef és az elnökség nem érti meg egymást. Én az első három fordu­ló után azt jósoltam, hogy a Hala­dás és az Előre esik ki. Bár ne legyen igazam. Révész Mihály, 20 éves, med- gyesegyházi tanuló: A játékosok lelkesedése. Vidék­re is eljárok a meccsekre, és úgy látom, ahúzójátékosoknemhozzák magukat. A vezetőség ugyanakkor épkézláb játékost nem igazolt, így Pásztor kénytelen olyan futballistá­kat — Usmajev, Major, Czipó — szerepeltetni, akik nem NB I-es szintűek. Tükörbe kellene most nézni mindazoknak, akiknek fontos az Előre FC, és összefogással ki­húzni a csapatot a kátyúból. A szur­kolókon ez nem múlik, csak jönne végre valami eredmény. Sipos János, 53 éves, békéscsa­bai banki dolgozó: Át kellene gondolni a klub egész gazdálkodását. A fejétől bűzlik a hal, és mi, szurkolók nem tudjuk, hova tűntek a milliók, amit nem a játékosvásárlásra fordítottak. Össze kellene hívni egy vezetői, törzsszur­kolói ankétot, ahol ezt ttsztázhat- nánk, és az alapokból újra elindul­nánk. A jelenlegi játékosoknak egy a teendőjük: minél több gólt rúgni, és minél kevesebbet kapni. Ha az említettek összejönnek, nem kell olyan rémségről álmodnom, hogy kieshet a Békéscsaba. 1995. szeptember 12., kedd Ötven év emlékeiből Lapunk fél évszázados fennállása alkalmából e helyen rendszeresen bemutatunk olyan olvasókat, akik 40-50 éve eló'fizetó'i lapunknak, továbbá visszaemlékezéseket, sztori­kat, egyéb színes írásokat közlünk. Mondjon egy sztorit! Ami nem tesz jót az önbizalmunknak Soha addig eszembe sem jutott, hogy szégyenkeznem kelle­ne, amiért papírral járok bevásárolni. Én bizony úgy gondol­tam, ilyenfajta listáktól igazán megkímélhetem az agyamat, úgyis van elég dolog, amitől nem lehet. Mit tagadjam, azóta kicsit más a helyzet. Történt ugyanis, hogy egyszer bevásár­láskor a sorban mögöttem álló néni elég ingerülten rám szólt: — Felolvas, aranyoskám, vagy vásárol? Egyik kezemben a szatyor, másikban a pénztárca, előttem a pulton a kifogásolt cetli, rajta a lista, hogy mit kell vennem. Persze még nem jutottam a végére, és hirtelen azt sem tudtam, sorolhatom-e tovább vagy a kérdésre válaszolni illik. — Vásárolni szeretnék... — mondtam halkan, óvatosan hátra fordulva. De a néninek ez nem volt elég, tovább fagga­tott: — Na és ahhoz minek a cetli? — Erre írtam fel, hogy mit kell vennem. — Hát anélkül nem tudja? — Nem... — Nahát, milyen agya van magának?! Aki ismert, azért, aki nem, zavaromat látva elnézően mosolygott. Talán lemondva a listán utolsó árukról, gyorsan fizettem, hadd mehessek. Az eladó kedves szóval igyekezett oldani a feszültséget: — Nem tetszik ismerni a Katikát? Szép cikkeket ír, újsá­gíró! Ekkor megkockáztattam, hogy visszanézzek, mert kíván­csi voltam a reakcióra. Nem kellett volna. A néni is éppen gyanakvó pillantást vetett rám, majd hitetlenül odavágta: — Persze, én meg fejszámoló! Niedzielsky Katalin Drágák az orosházi bölcsődések Intézményfenntartás! hozzájárulást kell fizetni Orosházán három bölcsőde üzemel 180 férőhellyel. A szülők által beíratott létszám eléri a kétszázat is. Ám a való­ság mást mutat: a szolgáltatá­sokat ténylegesen igénylők alig vannak százharmincán. Mivel normatív támoga­tást az önkormányzat nem kap a bölcsődés korú gyer­mekek után, így a három in­tézmény fenntartása évente 32 millió forintba kerül. A szülők csupán a 78 forintos étkezési hozzájárulást fize­tik, ez 2 millió 184 ezer forin­tot hoz a város kasszájába, így azután egy orosházi böl- csis egy napjáért az önkor­mányzat majd egyezer forin­tot fizet ki. Á legdrágább in­tézményként fenntartott böl­csődékben ez az állapot tart­hatatlan. A legutóbbi testületi ülé­sen el is fogadták a képvise­lők azt a tervezetet, ami ki­dolgozta az úgynevezett in­tézményfenntartási hozzájá­rulás mértékét. Ezek szerint október elsejétől minden beí­ratott gyermek hozzátartozó­jának az étkezés mellett napi 150 forintnyi díjat kell fizet­nie. Ez alól kivétel természe­tesen az a gyermek, aki orvo­si igazolással beteg, illetve a szülők szabadsága miatt nem jelenik meg a bölcsiben. A hozzájárulás mértékét lehet enyhíteni, ez a vezető hatás­körébe tartozik. Ezzel a rendelettel is sze­retnék Orosházán felszámol­ni a fiktíven beíratott bölcső­dések számát. Csete Ilona Andalúziái mozaik — 2. Álmaink távola: Granada, Cordoba Mijas, spanyol falu panorámája A Costa del Sol kedvező földrajzi fekvésének köszönhetően egye­síti magában a turistákat idecsá­bító előnyöket: a kellemes (bár nekünk kissé meleg) éghajlatot, a finom ételek és italok kínálatát, az egynapos kirándulások kereté­ben felkereshető neves városokat vagy az olyan különleges progra­mok lehetőségét, mint Gibraltár vagy a marokkói Tanger meglá­togatása. Időnk rövidsége miatt választanunk kellett, ezért a leg­híresebb látnivalókat kínáló két várost: Granadát és Cordobát ré­szesítettük előnyben. Látogatásunk előtt elfogult túlzásnak véltük az itt lépten- nyomon hangoztatott „aki nem látta Granadát, nem látott sem­mit” megállapítást. Utólag kije­lenthetjük, sok igazság rejlik e kitétel mögött, különösen ami az Alhambrát, Európa utolsó arab uralkodóinak palotáját, valamint a hozzá tartozó kertet illeti. Itt nem érvényes az elmúlás törvé­nye, évszázadok óta áll a kőbe és márványba faragott álompalota, megállás nélkül működik az ezer­nél is több szökőkút — mintha a mitológiai istenek lakhelyén jár­nánk. A múlt és a jelen együttélése jellemző erre a negyedmilliós nagyvárosra, ahol az évszázados műemlékek közegében jól meg­férnek a bankok csupa üveg palo­tái, a rohanó autórengeteg, a főut­cán cementes zsákokat szállító öszvétkaraván vagy a rozmaringá­rus asszonyok turistákra vadászó' erőszakos, hangoskodó hada. Cordoba is hasonló élmények­kel fogadott. Itt a Mezquita, a nagymecset az első számú látni­való, amely 1000 oszlopon nyug­vó 35 hajójával a maga idejében a világ 2. legnagyobb mohamedán imaház volt (csak a mekkai előzte meg), bár különlegességnek szá­mít a feltűnő épségben fennma­radt zsidónegyed, valamint a Gu- adalquiviron átívelő, ma is hasz­nált 16 nyílású római híd is. Az egykor az arab világ egyik legjelentősebb szellemi központ­jaként számon tartott város mára mintha vesztett volna jelentősé­géből. A világ minden tájáról ide- sereglő turisták biztosítják ugyan a mozgalmasságot, ez azonban jóformán csak a műemléki ne­gyedre korlátozódik, ahol a szűk utcákon, az üzletekben és ven­déglőkben óriási a forgalom — egyébként nyugalmas, kissé tes- pedt város benyomását keltette. (Talán a szombati nap, valamint a 40 fok körüli hőmérséklet is köz­rejátszott ebben?!) Egynapos tartózkodásunk alatt is számos igazolását tapasz­taltuk annak, miért áll olyan elő­kelő helyen a spanyol idegenfor­galom: a szigorú vallási etikettet oldva, a templomokban már „szalonképes” a rövidnadrág; a nagy forgalomban véletlenül ke­vesebbet visszaadó múzeumi pénztáros a néhány perccel ké­sőbb reklamáló látogatónak azonnal átnyújtotta a hiányzó összeget; s ugyanúgy szó nélkül kicserélték a megváltott autó- buszjegyet is, amikor egy kedve­zőbb árú megoldás mutatkozott. Tették ezt kedvesen, mosolyog­va, előzékenyen, pedig — mivel az idegennyelv-tudás nem éppen . az erősségük—leginkább csak a pantomimhez hasonló megoldá­sokkal lehetett velük kommuni­kálni. — Tanulhatnának tőlük a hazai idegenforgalomban tevé­kenykedők! Ámikor hazaérkezve Ferihe­gyen leszállt a repülőgépünk, s a spanyol stewardess bájos mo­sollyal elköszönt: Adios, úgy éreztük, Andalúzia mindig visszaváró üzenetét közvetítette —talán nem hiába?! (Vége) Dr. Papp János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents