Békés Megyei Hírlap, 1995. augusztus (50. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-07 / 183. szám

kgÉKÉS MEGYEI HÍRLAP SPORT 1995. augusztus 7., hétfő Sarkadról startol egy újabb Körös Túra Az idén tizenegyedik alka­lommal rendezik még a Békés megyéből induló Nemzetközi Körös Túrát. A startot ezúttal a Sarkad melletti Fekete-Körös Ökör Örmény nevű szabadst­randján fújják meg augusztus 10-én. Az ünnepélyes meg­nyitót előtte este tartják ugyanitt. Mint Juhász Attila vízitúra-vezető elmondta, a Magyar Természetbarát Szö­vetség Békés megyei bizottsá­gának felhívása nemcsak a magyar, de a külföldi vizitúrázókhoz is szólt. — Magyarországról több mint hatvanan je­lentkeztek az idei Körös Túrára — magyarázta —, ám külföldről most sajnos nem volt jelentke­zőnk. A megelőző években sok német, holland, lengyel, román és vajdasági spottársunk jött el a túrára, ám úgy tűnik, ez a ha­gyomány az idén szünetel. A túra célja a Körös-vidék sajá­tos természeti környezetének megismerése, a lassú folyású duzzasztott vízi élővilág be­mutatása, valamint az egyéni teljesítőképesség lemérése. A kajakosnak vagy kenusnak végig eveznie kell a szinte ál­lóvíznek számító Körösön, ami bizony nem kis fizikai erőnlétet kíván. A Körös Túra résztvevői a tervek szerint augusztus 16-án Csongrádnál ta­lálkoznak a Tisza túra tagjaival, s onnan együtt folytatják az utat Szegedig. A tíznapos túra Szeged városában ér véget, ahol a két vízitábor résztvevői együtt ünnepük a megérkezést. —ria KÖRÖS TORA Eldőlt a kérdés Lesz foci Szeghalmon! Néhány nappal ezelőtt majdnem ugyanezzel a címmel számoltunk be a Szeghalmi SC kriti­kus helyzetéről. Akkor a felkiál­tójel mellett egy kérdőjel is lát­ható volt, hiszen bizonytalan volt a további működtetés. Az­óta több alkalommal és több fó­rumon tárgyaltak a sportkör sor­sáról és a pénteki vezetőség-vá­lasztó küldöttgyűlés előtt már látszott, van megoldás. A kül­döttgyűlésen a leköszönő elnök, Magyar Mihály elmondta, a vá­ros vezetése mentőövet dobott a sportklubnak, be lehet fizetni a nevezési díjat, indulhatnak a megyei első osztályban a szeg­halmi focisták. Az önkormány­zat létrehoz egy alapítványt „Szeghalom sportjáért” elneve­zéssel, kétszázezer forintos alaptőkével, melyhez várják a város sportszerető vállalkozói­nak és szurkolóinak hozzájáru­lását is. Mindezek ismeretében a leve­zető elnök, Zsombok János ja­vaslatot tett az új elnökség tagjai­ra, akiket a jelenlévők egyhangú­an megválasztottak. A sportkör elnöke Czirják János, helyettese az eddigi elnök, Magyar Mihály, míg a másik három tag Bress Bar­na, Flack József és Szántó Lajos lett. A női kézilabda-szakosztály vezetésével ismét Nyilas Károlyt bízták meg, az edzőséget pedig Csemáné Madar Márta vállalta. A labdarúgóknál a szakosztály- vezető Gidai János, az edző Papp Imre lett. Az új elnök, Czirják János mindenekelőtt megköszönte elődei áldozatos munkáját, s ígéretet tett arra, hogy mindent megtesznek a két szakosztály zavartalan működtetése érdeké­ben. Papp Gyula önkormányzati képviselő a vállalkozók támo­gatásáról biztosította az új veze­tést, s egyben arra kérte a sporto­lókat, bizonyítsanak, érdemes odafigyelni rájuk. Dr. Bérkéné dr. Sajti Ilona képviselő sok si­kert kívánt a megfogalmazása szerint „ főnixként újjáéledő” sportkörnek. Gila Károly Mérlegen a Békési FC labdarúgói Nem sikerült a bentmaradás A Békési FC labdarúgó csapata az NB III Alföld cso­portjában a 15. helyen végzett 24 ponttal. Az ősszel az egykori élvonalbeli békéscsabai védő, Ottlakán Mihály irányította az együttest, majd a tavaszi idényre Nagy Mihály vette át a csapatot. A nehéz anyagi körülmények között dolgozó, több rutinos labdarúgóval és tehetséges fiatalokkal rendelkező gárda bár végig becsületesen küzdött nem tudott megkapaszkodni a harmadik vonalban. Az együttes szereplésé­ről, a tervekről beszélgettünk Nagy Mihály edzővel, aki a jövő­ben technikai vezetőként dolgozik a klubban. Szeghalmi siker Füzesgyarmaton — Miért nem sikerült a bentma­radás a békésieknek az NB Ill- ban? — Elöljáróban azzal kezde­ném, hogy másfél évvel ezelőtt a súlyos anyagi gondok idején egy csapatra való játékos távo­zott Békésről. Bár az 1993—94- es idényben a két pontos rend­szerben a jó őszi szereplésnek köszönhetően még sikerült a bentmaradás, ez sajnos az idén már csak álom maradt. Mivel nálunk már két éve anyagi gon­dok jelentkeznek, valamint nem megfelelő volt az edzéslátoga­tottság, így tulajdonképpen tör- vényserű volt a bukás. — Kikkel volt elégedett, kik okoztak csalódást az elmúlt sze­zonban? — A régi kipróbált „harco­sok” Ottlakán, Kondacs, Lipták hozták magulat. Mellettük a fia­talok közül Jánosi,, a Nagy test­vérpár szerepelt még jól a mér­kőzések nagy részén. Számom­ra elsősorban a hozzáállásával és nem a tudásával okozott csa­lódást Fabulya és Somvári. — Hogyan tovább? Mi vár­ható a megyeiI. osztályban? — Jómagam nem vállaltam tovább a szakmai munka irányí­tását, így a régi-új edző, Zsíros György vette át a csapatot. A játékosok közül a kölcsönben lévők, Kaszai, Czifrák, Tüskés visszatértek klubjaikba. A veze­tés azt a célt fogalmazta meg, hogy tervszerű munkával, há­rom év alatt ki kell alakítani egy olyan együttest a békési és kör­nyékbeli fiatalokból, amely is­mét megcélozhatja az NB Ill-at. Mindenkit szívesen látunk a környékbeli és békési játékosok közül, aki ilyen körülmények között vállalja a munkát és segí­teni akar Békés város labdarú­gásán — fejezte be Nagy Mi­hály. (verasztó) Gécsek bronzérmes Férfi kalapácsvetés, világbaj­nok: Andrej Abduvalijev (Tá­dzsikisztán) 81.56 m, 2. Igor Asz- tapkovics (Fehéroroszország) 81.10,3. Gécsek Tibor (Magyar- ország) 80.98, 4. Kiss Balázs (Magyarország) 79.02, 5. Deal (Egyesült Államok) 78.66, 6. Alaj (Fehéroroszország) 76.66. Több mint egy órát csúszott a férfi kalapácsvetés döntője a göteborgi atlétikai világbajnok­ságon. Remekül szerepelt a két magyar, egyikük dobogóra állha­tott, a másiknak sincs szégyen­keznivalója. Két éve a vb-n egyébként ugyanez volt a dobo­gósok sorrendje. A negyedik azonban ezúttal Kiss Balázs lett. Füzesgyarmaton nyolc kispályás lab­darúgócsapat részvé­telével rendeztek egy kelet-magyarországi kispá­lyás labdarúgótornát. A csa­patok két négyes csoportban, körmérkőzéses formában küzdöttek meg egymással, az ezt követő helyosztók is hason­ló módon zajlottak a hét végi tornán. A torna végeredménye: 1. SRSE (Szeghalom), 2. Zöld Sa­sok (Körösnagyharsány, Kö­rösszakái), 3. Haladás (Füzes­gyarmat), 4. Unicum (Békés­csaba), 5. EFÉV (Karcag), 6. Asterix (Karcag), 7. Sárrétudva­ri, 8. Szúnyogok (Füzesgyar­mat). Az első három helyezett — a Papp Ferenc népművész által készített fakupa mellé — 25,15, 10 ezer forintnyi pénzjutalmat is átvehetett. Különdíjak átadásá­ra is sor került. A torna legjobb kapusa: Köleséri József (Hala­dás); gólkirálya: Gurbai János (Zöld Sasok); legtechnikásabb játékosa: Pécs Zoltán (Uni­cum). A csapatok tagjai a verseny befejeztét követően a helyi stradfürdő területére vonulhat­tak át, ahol a sportbaráti kapcso­latok ápolásának egyéb formái­ra is sort kerítettek. Amint azt a torna főszerve­zői, Tőkés Miklós (Haladás) és Makra Péter (Művelődési Intéz­mények) elmondták, az a ter­vük, hogy ilyen és hasonló ren­dezvények rendszeres szervezé­sével tegyék színesebbé a sza­badidő-kultúrát, s remélik, hogy a jövőben lényegesen több te­lepülés tudja képviseltetni ma­gát egy vagy akár több csapattal is Füzesgyarmat sporttelepén, illetőleg tornacsarnokában, amikor a következő hasonló tor­nára készítenek kiírást. Földi László A Totó 31. heti eredményei 1. Békéscsabai Előre FC—Csepel SC ...............2—2 x 2. Debreceni VSC—Ferencváros.....................2—1 1 3. Haladás VSE—Vác FC-Samsung.................2—5 2 4. MTK—Zalaegerszegi TE...............................3—0 1 5. Pécsi MSC-Fordan—BVSC-Dreher............0—2 2 6. Vasas—Parmalat FC......................................2—0 1 7 . Mainz—Hannover..........................................2—2 x 8. Mannheim—F ortuna Köln............................2—0 1 9. Unterhaching—Meppen................................1—1 x 10 . Wattenscheid—Nürnberg..............................1—2 2 11. Wolfsburg—Hertha BSC...............................1—4 2 12 . Servette—St. Gallen.......................................2—2 x 13 . Yung Boys—Lausanne...................................1—1 x +1 . mérkőzés: 14. Dortmund—Mönchengladbach...................1—0 1 S orsoltak az ETTU Kupában Németországban sorsoltak az asztalitenisz ETTU Kupában. A korábbi években előfordult, hogy több, mint száz együttes nevezett a második legrango­sabb európai kupasorozatra, ezért a szevezők idén maximálták az indulók számát: a férfiaknál nyolcvan, a nőknél hatvannyolc csapat rajtolhat. Az első fordulóra szeptember 29-én kerül sor, ám itt a legjobb 64 közé jutásért még egyetlen magyar együttesnek sem kell asztalhoz állnia. A mieink csak a második forduló­ban, október 27-én kapcsolódnak be a küzdelmekbe. A hírügynökségi jelentés szerint a nőknél a 32 közé jutásért az Orosházi MTK a holland Ven Helder, a BSE pedig a belga Ekeren-Kalmthout otthonában lép asztalhoz, míg a szek­szárdiak az olasz Castel Goffredo, a Postás pedig a jugoszláv Smederevo együttesét fogadja. 13 259 Ft/hó... kamatmentesen FIAT PUNTO Európában már több, mint 800 ezer ember mondhatja magáénak ezt, a kategóriájában piac­vezetőnek számító modellt. Műszaki megoldá­sai, eleganciája,, biztonsága, minősége és nem utolsósorban ára'méltán teszi népszerűvé. Most az Ön számára is felkínálunk egy fantasz­tikus lehetőséget. Ha az autó árának 65%-át be­fizeti, úgy a fennmaradó vételárat 3 éves futam­időre, kamatmentesen törlesztheti. És még valami: szerződéskötés esetén egy hé­ten belül átadjuk álmai autóját. FIAT PUNTO 55 S 3a cat.: 1 325 900 Ft. Kamatmentes ajánlatunk valamennyi személy- gépkocsi-modellre érvényes augusztus 31-éig. rÁ hogy Tói Q Az év autója 1995. Szalon, szerviz, alkatrész AUTO-BRILL Kft., Békéscsaba, Bartók B. út 46—50. . NYITVA TARTAS: Szalon: hétköznap 9.00—17.00 óráig, szombaton 9.00—12.00 óráig. Telefon/fax: (66) 450-622. Szerviz: hétköznap 7.00—15.30 óráig. Telefon: (66) 324-788. Alkatrész: hétköznap 8.00—17.00 óráig, szombaton 9.00—12.00 óráig. Telefon: (66) 324-788. Telefon/fax: (66) 442-748. Klímaberendezések Ablak-, mobil-, split klímák kedvező áron! Korszerű fűtéstechnika, Giacomini szerelvények, réz és műanyag vezetékrendszerek, kisiparosoknak kedvezmény STRANG Szerelőipari Rt., Békéscsaba, Őszi u. 1. Telefon: (66) 445-654. ;rapfeÁL KfunMncnia Jti j RwvnmMAaAol 1995. augusztus 7-étől elektródavásár! 15% engedmény a FERRO vas-színesfém udvar teljes hegesztőanyag-választékából, amíg a készlet tart! Új szolgáltatásaink: — méretre vágás, darabolás — telefonon megrendelt áru helyszínre szállítása! Kényeimes, gyors! FERRO-udvar, Békéscsaba, Berényi út 139. Telefon: (66) 453-453. BÉKÉS MEGY E E R T VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI A LAPÍTVÁNY 5600 Békéscsaba, Kinizsi u, 5. ♦ Tel:(66)442-520 Ajánlati felhívás! A Békés Megyéért Vállalkozásfejlesztési Alapítvány tendenkiírást tesz közzé ,Mezőgazdasági bemutatóprogram megvalósíthatósági tanulmányterv elkészítésére. A tenderkiírás átvehető 1995. augusztus 7-étől Békéscsabán, az alapítvány Kinizsi u. 5. sz. alatti irodájában ÍO OOO Ft + áfa befizetése ellenében, vagy megrendelhető postai utánvéttel. Az ajánlatok beérkezési határideje: 1995. szeptember 11-, 16.00 óra, helye: Békéscsaba, Kinizsi u. 5., az alapítvány titkárságán. Tenderbontás: 1995. szeptember 13-án 10.00 órakor, melyen az ajánlattevők képviselői jelen lehetnek. A tanulmányterv elkészítésének határideje: 1995. december 11. A tenderkiírással kapcsolatos egyéb információ az alapítvány (66) 442-520-as telefonszámán kérhető.

Next

/
Thumbnails
Contents