Békés Megyei Hírlap, 1995. augusztus (50. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-05-06 / 182. szám
i BÉKÉS MEGYEIHÍRLAP 3B3ÄSB 1995. augusztus 5-6., szombat-vasárnap HIROSIMA 1945 augusztus 6. Helyi idő szerint 8 óra 15 perckor egy Boeing 29-es bombázógép a japán városra ledobta a történelem első stratégiai atombombáját. Töltetét kb. 60 kilogramm 235-ös tömegszámú urán képezte. Hirosimában 90 százalékos volt a pusztulás, több, mint 200 ezren meghaltak. „Hirosima férfiainak, asszonyainak és gyermekeinek nem adatott meg az irgalmas, gyors halál kegyelme, amely még a közönséges bűnözőknek is kijár. Gyötrelmes agóniára, megcsonkulásra, véget nem érő sorvadásra voltak ítélve. Hirosima „azután”, az első órákban és még napokig nem volt az a csendes temető, néma vád, aminek a megtévesztő romképek sejtetik. Százezerféle mozgásnak, millió kínnak volt a helyszíne, amelyet reggel, délben, este ordítás, kiáltozás, nyöszörgés és csonka testek nyüzsgése töltött be. Mindazok, akik még futni, járni, bicegni vagy akár csak mászni tudtak, kerestek valamit: néhány csepp vizet, egy kevés táplálékot, gyógyszert, orvost, holmijuk szánalmas maradványait, egy zugot, ahol meghúzhatják magukat. És keresték azokat akiknek nem kellett többé szenvedniük, a számtalan halottat. Még a végeérhetetlen éjszakákon, a romeltakarító csapatok jóvoltából katonás rendben felhalmozott tetemek kékes visszfényénél sem szűnt meg ez a nyöszörgő, tehetetlen sürgés-forgás.” (Robert Jungk: A hamu gyermekei) Fekete fehéren Eltelefonált ország Úgy hírlik, egy kiskatona „megcsapolta” a laktanya telefonvonalát, rákapcsolta a saját készülékét és elkezdett telefonálni. Nem a nagymamájának, nem is az aggódó anyukájának, sőt még csak nem is árva szerelmének. Egyenesen Amerikát tárcsázta. A szexvonalat, ahol állítólag egy kellemes női hang mindenféle malacságokat hord össze. Rendesen ki lehetett „éhezve” a harcos, mert mire elöljárói rájöttek a turpisságra, a számla 350 ezerre rúgott. Az összeg egyedi, az eset már kevésbé. Naponta hallani kétségbeesett szülőkről, akik a 10-15 ezer forintos telefonszámla kézhezvételekor döbbennek rá, mily sokba kerül fiacskájuk felvilágosítása, ha azt nem maguk végzik. De tudni olyan esetekről is, amikor ismeretlenek „másznak be” a gyanútlan polgár telefonvonalába, hogy az ő költségére élvezkedjék ki magukat. Az efféle dolgok, így-vagy úgy rendeződnek. A laktanyaparancsnok ráveri a kiskatonára az élvezet árát, bekaszlizza pár napra a fogdába, vagy katonai ügyészségre vágja. A fiacskája által megvágott szülő is előbb-utóbb rendet rak otthon, szép szóval, vagy nyaklevessel, valahogy biztosan, különben nem jut pénz phrizerre, csak zsíroskenyérre, vagy még arra sem. Végül az ismeretlent is nyakon csípik — talán. De mi lesz az országgal? Laikus vagyok szextelefon tarifa ügyekben, de úgy gondolom, a befolyt pénz jó része Amerikába megy, szextelefonoséknak. Vagyis szivattyúzzák ki a pénzt az országból. Arról a Magyarországról, amely a gazdasági talpon maradásáért küzd, s ahol a polgárokat—hogy külföldi adósságunkat törleszteni tudjuk — agyonsanyargatják. Tessenek mondani: kinek jó ez? Felfogásom szerint a külföldi szextelefonok engedélyezése nemzetellenes, felér egy hazaárulással. Illetékeséknek jó lenne ezen elgondolkodniuk. Árpási Zoltán Táncevangelium ■ Nemcsak az akarat — a félelem is kitűnő hajtóerő. Móray Máté esete legalábbis ezt bizonyítja. Erős kézre, vasfegyelemre volt szüksége a Győri Balett Andrássy grófjának, hogy balettintézeti évei alatt a lehető legtöbbet préselje ki magából. Mestere, Förgách József pedig nagy adag szigorral formálta. Móray Máté mosolyogva állítja: egy elnéző, megbocsátó; lazább tempót diktáló mester mellett aligha tanúit volna ugyanannyit. — Nem akartam én balett-táncos lenni soha. A véletlen sodort a pályára. Bejött egy balettintézeti mestemő a tornaóránkra, körülnézett és két-három társammal együtt felvételizni hívott. Akkor indult egy előkészítő tanfolyam, de hogy mi is az a balett, arról fogalmam nem volt. Szófogadó, jó gyerekként elmentem és felvettek. így csináltam végig pontosan tíz évet, de amíg Markó Iván előadásait láttam, eszembe sem jutott, hogy Győrbe szerződjek. Minket a balettintézetben egészen máshogy neveltek. Ha akkor hívtak volna az együtteshez, biztos, hogy nem jövök, bár vannak dolgok, amelyeket ma már én is máshogy látok. — A darabok sem fogták meg? A repertoárt sem találta vonzónak? — Nem a koreográfiákkal volt elakadásom, hanem a befejezetlen mozdulatokkal. És azzal, hogy Győrben csak egy stílus uralkodott. Markó Iváné. Más nem létezett. Ez pedig nem jó. Nem egészséges. Nagyon sok stílusban kell otthon éreznie magát egy táncosnak. —Egészen a nagy robbanásig. — Én egy évvel azután kaptam meg a diplomát, hogy Markó Iván elhagyta a Győri Balettet. Mehettem volna az Operaházba, sokadik kartáncosnak a hátsó sorba. Csakhogy rövid pálya a miénk, itt nincs idő várakozni. Könyökölni, fura- kodni pedig nem^vagyok képes. 1992 őszén szerződtem az együtteshez és elmondhatom: annyi jót és annyi lehetőséget, mint itt, ilyen rövid idő alatt máshol aligha kaphattam volna. —Termett is gazdagon ez a három év. Andrássy gróf alakja a Monarchia, a Monarchia című táncjátékban egy kiemelkedő szólószerep, amelyet rendkívüli szuggesztivitással, fényes technikai tudással oldott meg. — Ilyen lehetőségeket, huszonkét évesen, az Operaházban nem kapnék, az biztos. Győrben minden darab új stílust, új megmérettetést jelent, ami nagyon fontos a táncos életében. Andrássy grófon nagyon sok múlik a darabban. Kezembe került róla nem egy írás, nem egy arckép, mégsem ezek alapján építettem fel a szerepet. Nekem a koreográfia és a zene volt a táptalaj. Andrássy vérmérsékletéről, belső arcáról amúgy sem nagyon beszélnek a korabeli dokumentumok. Lehet, hogy nem is volt ilyen extrém, ilyen elszánt, vagy ennyire lágy, ennyire szerelmes... erről nem szól a fáma. Mindenesetre az a figura, akit a Monarchiában lát a néző, teljes mértékben én vagyok. A végletek embere, aki sokszor két lábbal áll a földön és reálisan gondolkozik, máskor viszont minden döntés előtt az érzelmeire hagyatkozik. Sz.G.L. 105 éve született Kölcsey Ferenc Nemzeti imádságunk, a Himnusz költője, Kölcsey Ferenc költő, kritikus, politikus, akadémikus, a reformkor egyik vezéregyénisége 1790 augusztus 8-án Sződemete- ren született és 1838 augusztus 24-én Csekén halt meg. Szatmárban volt főjegyző és vármegyéjének követe az 1832-es első ún. reformországgyűlésen. 1835-ben lemondott, és főjegyzőként dolgozott tovább. Sokoldalú, fi- 1 lozófiában járta szónok volt. A magyai nyelv, az örökváltság, a papi tized ügyében írott ^ cikkei és beszédei igen nagy jelentőségűek. Műfajalkotói kezdeményezéseivel költőként és prózaíróként is mara dandót alkotott, elsők között írt balladaféléket. Csokonai, Berzsenyi verseinek bírálatával megteremtette a tartalmi-elv jellegű, lélektani módszerű magyar irodalomkritikát. Paraineses-ében írja: „Jól megértsd: nemzet és sokaság egymástól különböznek. Amaz együvé állott egész, ez több egyesek most ilyen, most olyan számban és alakban történt össze- csoportozása. ' Amannak van állandó pályaköre, melyen a vele összeköttetés- P' ben levő nemzetek sorában lassabban vagy gyorsabban, de bizonyos egyetemi rendszerrel mozog; emennek kimért útai nincsenek.” Mit szól hozzá, kedves tanár úr? A falu szociálisan is megszenvedte a mezőgazdaság átalakulását Mi történik itt? Teszik fel naponta ezrek, tízezrek a kérdést. Az egészből nem értenek semmit. Mi folyik itt valójában, rendszerváltás vagy valami más? Kételyek között utazunk ezen a huszadik század végi Magyar- országon. Segíteni szeretnénk. A mai magyar valóságot értelmezni. A tanár úr, akit megszólaltatunk egyetemi docens, Kelet-Európa-szakértő. Most a mezőgazdaság elmúlt öt évéről kérdezzük. — Tehát, mit szól hozzá tanár úr? — Ebben a kérdésben úgy lehet a legkönnyebben eligazodni, ha azokból az elvekből indulunk ki, amelyekkel az átmenet időszakában mindenki egyetértett. Nem volt ember, aki ne mondta volna például, hogy Magyarországnak szüksége van mezőgazdaságra. Abban is egyetértett mindenki, hogy olyan mezőgazdaságra van szükség, amelyik minden piacon értékesíthető, kiváló minőségű, magas feldolgozottsági szintű és jó áron eladható termékeket állít elő. Azon sem volt vita, hogy a mezőgazdaság és a vidék sorsa összefonódik. Egyetértés volt a mezőgazdaság tulajdoni szerkezete tekintetében is. Akik nem ideologikus érvekkel álltak elő, azok vegyes tulajdoni szerkezetet akartak, ahol az új típusú, magántulajdonra épülő, közösségbe szervezett gazdaságok mellett jelen vannak azok is, akik családi keretekben művelik a földet, bérleti rendszerben működnek, vagy más formában gazdálkodnak. —Mikor és hol siklottak félre a dolgok? — A bajt az okozta, hogy az MDF- kormány a kollektív gazdaságokban a régi rendszer kövületét látta, vezető gárdáját a múlt iránt ideológiailag és érdekeinél fogva is elkötelezett értelmiségnek tekintette. Ezzel egyidejűleg fokozatosan kiszorultunk a keleti piacokról, másfelől megkezdődött az Éurópai Unióhoz kapcsolódó társult szerződés előkészítése, aminek során számolni kellett azzal, hogy Európa milyen mezőgazdaságot szeretne látni Magyarországon. Ezek a szempontok drámaian befolyásolták a mezőgazdaság helyzetét, amit csak súlyosbított a magántulajdon újragyökereztetésére alkalmazott sajátos kárpótlási szisztéma. Ez utóbbi felborította a falu korábbi szociális viszonyait, újabb feszültségeket vitt a mező- gazdaságba és bizonyos visszaélések melegágya lett. Ennek következményeként a mezőgazdaságban elbizonytalanodtak az emberek. Kialakult a termelőeszközök tulajdonával rendelkezők rétege, a kárpótlás révén földdel, gépekkel és egyebekkel kárpótoltak tömege, de mellettük megjelentek azok is, akiknek semmijük nincs és senkinek nem érdeke, hogy őket, mint költségtényezőt bekapcsolja a maga gazdálkodásába. Már évekkel ezelőtt látható volt, a falu szociálisan is megszenvedi az átalakulást. — Pedig a kormány vissza nem térítendő hitelekkel is támogatta a földhöz jutottakat. — Ezeket a pénzeket a kivételezettek kapták, általában a kormányzó pártokban szerzett érdemek alapján. Valójában nem volt semmi, ami a termelést racionálisan működtethette volna. Hiányzott a hitel, a kisgazdaságok megszilárdulásának legfontosabb feltétele. Nem volt miből gépet venni, tulajdonképpen gép sem volt, mert leépült a mezőgazdasági gépgyártás. Nem voltak kemikáliák, tört részére esett vissza a műtrágya felhasználás. Kihasználatlanul maradtak kapacitások, rohadtak a gépek, tönkrementek az istállók, üresen tátongtak a tárolók. Szakadékok keletkeztek a mezőgazdaság különböző ágazatai között: a termelők közti utak „begyepesedtek”, a felvásárlás és az árképzés szétzilálódott, öntörvényűvé vált. Használhatatlan az információs rendszer, lassan és későn épült ki a tanácsadó hálózat, a piac anarchikussá vált és hellyel-közzel maffiák kaparintották meg. A mezőgazdaság teljesítménye az 1988-1989. évinek közel felére esett vissza... — ... és utcára került a mezőgazdaság, a falu iránt elkötelezett agrárértelmiség jó része. — Igen, mert — mint mondtam — ellenségnek tekintették azt a 60 000 agrárértelmiségit, akik 1000 lakosra számolva többen vannak, mint az USA- ban. Nagy teljesítményű, nagy szellemi tőkét birtokló rétegről van szó, amelyik a magyar mezőgazdaságot bizonyos mutatók tekintetében a világ élvonalába emelte, annak ellenére, hogy a nyugati mezőgazdaságnak adott támogatás többszöröse volt annak, amit a magyar mezőgazdaság kapott. Összefoglalva: a rendszerváltás után az volt a fő kérdés a mezőgazdaságban, hogy mi lesz a nagy eredményeket elért, de kifulladóban lévő ágazattal? Az lett amit mondtam, teljesítménye közel felére esett vissza. Á.Z.
