Békés Megyei Hírlap, 1995. augusztus (50. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-31 / 204. szám
Fórumot tart a miniszter A hét végén kezdődő országos vadásznapokon Lakos László földművelésügyi miniszter vadászfórumon válaszol a jelenlévők kérdéseire. (3. oldal) TVR EXTRA Heti rádió-, tv-műsor A vasutasok mosolyogva távoztak Tovább tart a Békéscsabai Előre labdarúgóinak gyengélkedése, hisz hazai pályán szenvedtek 1—0-ás vereséget. (8. oldal) 1995. AUGUSZTUS 31., CSÜTÖRTÖK ÁRA: 23,50 FORINT (2,50 FORINT ÁFÁVAL) L. ÉVFOLYAM 204. SZÁM Több mint százötvenen jöttek el FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Aki vért ad, életet ment Tegnap a CsabaPress újság és a Róna rádió közös szervezésében rendkívüli véradó napot tartottak a Békés megyei Vértranszfúziós Állomáson. Minden véradó aki itt megjelent, tombolajegyet kapott és csaknem 150 ezer forint értékű nyereményt sorsoltak ki közöttük. A nap eseményeiről Rucz Arankát, a CsabaPress főszerkesztőjét, az akció szervezőjét kérdeztük: — Több mint százötvenen jöttek el, és — ami a legnagyobb eredmény—ebből 59- en életükben először adtak vért felhívásunkra. Nagyon nagy segítséget kaptunk a szponzoroktól is, hiszen 45 cég járult hozzá a nap sikeréhez. Ok az ajándékokat, a véradás utáni ételt, italt és a legtöbbjük saját vérét is adta erre a nemes célra. A. Gy. Barátságról, együttműködésről Tótkomlóson írták alá a települések vezetői azt a megállapodást, amivel deklarálták Komlós és Zólyom város barátságát. Juhász Pál és Dusán Lizon polgármesterek kinyilatkoztatták a kölcsönös tisztelet és megértés mellett azt a szándékukat, hogy a települések lakosai számára tapasztalatcsere céljából látogatásokat, az önkormányzati képviselők részére tájékozódó találkozókat szerveznek minden évben. Az együttműködés keretében Zólyom intézményei kiállításokat hoznak Békésbe. A városok kölcsönösen segítik az énekcsoportok, zenekarok, folklórcsoportok sportolók cserelátogatását. Az idegen- forgalmi kapcsolatok ápolása terén látogatásokat szerveznek Magyarországra és Szlovákiába. (esete) Egy másik bomba robbant Ha már híre ment tegnap délelőtt, hogy „bombariadó van a megyei könyvtárban”, utánajártunk a dolognak. A megyeszékhelyen működő intézmény bejáratát zárva találtuk. Az érdeklődő olvasók és a dolgozók egyaránt az amúgy 10 órakor esedékes a nyitásra vártak. Pár perccel 11 előtt feltárult az ajtó. Ambrus Zoltán igazgató irodájában az épületet átvizsgáló rendőrök parancsnoka éppen jegyzőkönyvezte a történteket, a hamis bombariadót. — Tíz éves fennállásunk óta ez az első bombariadónk — mondta Ambrus Zoltán. — Betöréssel, lopással már találkoztunk, de ilyesmivel még nem. Fél tízkor ideszóltak a rendőrségről, hogy értesülésük szerint tíz órai időpontra bomba felrobbantását helyezték kilátásba könyvtárunkban. Az olvasóink is megdöbbentek: olyan intézményt fenyegetnek, mely elismerten senkit sem bánt, sőt az emberek segítésére működik. Nem látjuk okát az akciónak. Már arra is gondoltunk, hogy a „késedelmes” olvasóknak küldött tértivevényes felszólításunk válthatott ki valakiből ilyen hatást — a könyvet vissza (Folytatás a 3. oldalon) Drogtérkép a megye 11 településéről A kábítószer csak kábító szer Békés megye képviselőtestülete önkormányzati hivatala intézményfelügyeleti osztálya pályázott az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál a megye drogtérképének elkészítéséhez 400 ezer, drogambulancia létesítéshez pedig 500 ezer forint támogatásért. A drogtérkép a szegedi drogcentrum irányításával, helyi segítők részvételével elkészült, a drogambulancia kialakítása folyamatban van. Rendkívül tanulságos volt a tegnapi találkozás a megyei kábítószer visszaélés megelőzésére alakult megyei munkacsoport tagjaival és Zelenay Károllyal, a szegedi drogcentrum vezetőjével. A megye 11 településén végezték a felmérést 8460 általános iskolás, szakmunkásképzős, szakiskolás, gimnazista, népfőiskolás 13-18 éves korú fiatal körében. Békéscsaba, Békés, Gyomaendrőd, Gyula, Szarvas, Orosháza, Sarkad, Szabadkígyós, Mezőbe- rény, Szeghalom és Mezőko- vácsháza területén válaszoltak a fiatalok. Potenciálisan a legve- szélyeztettebbek a nagyobb városok fiataljai, ahol a legtöbb középfokú oktatási intézmény van, így például Békéscsaba, Gyula, Szarvas és Orosháza. Konkrét üzletekkel szeretnék megmozgatni a gazdasági életet „Visszavágón” a kovásznaiak Baráti csapat „visszavágójának” színhelye volt a megyeháza tegnap délelőtt. A Riti Oliver alelnök vezette Kovászna megyei tanácsi küldöttséget fogadták a megyei képviselő-testület, az önkormányzati hivatal vezetői, élükön dr. Simon Imrével, a megyegyűlés elnökével és dr. Pel- csinszki Boleszláv alelnökkel. A szeptember 1-jéig tartó, tartalmasnak ígérkező program bevezetéseképpen a két önkormányzat munkáját, a középszintű közigazgatás jogszabályi hátterét, a gazdasági kapcsolatok kiszélesítésének lehetőségeit igyekezett megismerni a vendéglátó és vendége. Mint kiderült, nem véletlen a kölcsönös érdeklődés, hiszen a 220 ezer lelket számláló Kovászna megyében 15—16 kisebb— nagyobb település lépett testvér- kapcsolatra Békés megyei falvakkal, városokkal. A bemutatkozásokat követően Simon Imre tájékoztatta a (Folytatás a 3. oldalon) A kérdések lényege: mi a fiatalok véleménye a devianciakö- ■rökről, mennyire tartják veszélyesnek a drogokat, ténylegesen fogyasztanak-e valamilyen kábítószert. Lényeges a szociális viszonyok, a családi háttér, a kisebb közösségek (lakó, iskolai, baráti társaságok) szerepe. A drogfogyasztás veszélye — mint az előadó, Zelenay Károly a felmérés tanulságaként összegezte, nagyobb a csonka családban élőknél (az anya egyedül neveli a gyermekét), az alacsony iskolá- zottságú szülők gyermekeinél, a munkanélküliség miatt szorult anyagi helyzetben lévőknél. (Folytatás a 3. oldalon) Justine Süss Etiópiába készült, és Békéscsabán kötött ki. Angoltanítás békeszolgálatosokkal c. írásunk a 4. oldalon. Hírek Ditzingeniek kiállítása. Gyula Város Önkormányzata és az Erkel Ferenc Múzeum közös szervezésében a Ditzingeni Kultúr és Művészeti Kör alkotóinak kiállítása nyílik szeptember 2-án, Gyulán, a Dürer Teremben. A kiállító művésztársaikat — Renata Bor- chers, Heinrich Eberhardt, Gerhard Haber, Margerete Hardt, Susanne Müller, Phi- lipa Ruoff és Dorotte Polnau- er—Barbara Fauser és Doris Marschall képzőművészek mutatják be a megnyitó közönségének. A tárlat szeptember 17-ig tekinthető meg, naponta 9-17 óráig. A Keve-Coop eladná. A kevermesi önkormányzat 27 millió 344 ezer forintra nyújtott be pályázatot, de csak 9 millió 942 ezer forintot kapott, így a helyi intézményeknél újabb megszorítások várhatók. Az ülés végén ismertették a Keve-Coop Rt.-től kapott levelet. A vezérigazgató arra kéri az önkormányzatot, vásárolja meg az rt. tulajdonában lévő fogorvosi szolgálati lakást és a diákotthoni konyhát; ezek együttes értéke 14 millió forint. A testület a további tárgyalások, illetve csereingatlanok felajánlása mellett döntött. Fürdőkalauz. A napokban megjelent a Magyar Fürdó'kalauz című kiadvány, amelyben valamennyi hazai fürdő bemutatkozik. A Gyulai Várfürdőről szóló oldalakat Gellén Vencel városmenedzser készítette. A Magyar Fürdőszövetség, az Országos Idegenforgalmi Hivatal és a Magyar Fürdővárosok Szövetsége gondozásában kiadott, magyar, német és angol nyelvű könyvben szó esik a fürdők legfontosabb adatairól, a fürdőzés történetéről és a gyógyvizek hatásairól is.. Az iskolaegészségügyről Az iskolaegészségügyi, ifjúság- egészségügyi szolgálatok finanszírozási rendszere is változik. Mikortól? —1996. január 1-től—válaszol dr. Kiss Viktória megyei tisztifőorvos. — Vegyes finanszírozásúvá lesz. A téma mégis aktuális, mert ez év szeptember 30-ig a 3 évestől 18 éves gyermekek oktatásával, nevelésével foglalkozó gyermekintézményeknek pontosítaniuk kell a náluk lévő gyermekek létszámát az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak. Ugyanis jövőre a gyermekintézmények fenntartói kapják az iskola- és ifjúság- egészségügy működtetéséhez szükséges megemelt fejkvótát. Remélhetően megjelenik majd a régóta készülő iskola-egészségügyi szolgáltatásokról szóló népjóléti minisztériumi rendelet is, amely szabályozza a feladatokat és a díjazás mértékét. A cinkék meg a nagypolitika Hűvös szelek járnak, merthogy vége van a nyárnak. Tudjuk továbbá a gyakran idézett kedves Móra-versből azt is, hogy nagy bánata van a cinege madárnak, mert se tőkéje, se szponzort nem talál a cipőcske-beszerzéshez, és egyébként sem érne rá a mester Varjú Varga, mert ő a nagyuraknak varr csizmát. Ahogyan a cinke magára maradt a téli lábbeli gondjával, úgy futkos most a maga gondja-baja után ezer meg ezer „cinege” család, hiszen itt az ősz, jön a tél. A gyerekeket el kell indítani az iskolába, a nyáron persze mindent kinőttek a csemeték, új cipő kell, új ruha, télikabát, meg félretenni a fűtésre, de miből? A családok tartalékai kimerültek, úgyhogy az eddigieknél is nehezebb télnek néz elébe a a lakosság nagy hányada. Ezenközben másféle hűvös szelek járnak „oda- fönn”, amelyek megint elhi- degítették egymástól a koalíciós partnereket. Attól hangos az ország, hogy válnak, vagy nem válnak, hogy lesz-e gazdasági miniszter és óhajt- e beleülni a bársonyszékbe a jelölt, hogy miként bővül a kormány, miként lesz megint két minisztérium a tavaly összevont egyből. (Arról viszont hallgat a fáma, hogy mibe kerül ez megint a „cinegéknek”?) Folyik a nagy üzengetés, nyilatkozgatás és ellennyilatkozgatás hetek óta, míg tegnap végre szemtől szemben is tárgyalóasztalhoz ültek az érintettek. A választópolgárok többségét mindez bizony vajmi kevéssé érdekli, annál is inkább, mert nem tudja megítélni, melyik félnek van igaza; sőt, az sem világos, voltaképpen ki milyen konkrét célokat kíván szolgálni az irányításbeli változtatásokkal. Azt viszont tudja, mert a saját bőrén tapasztalja, hogy a helyzet rossz, a holnap bizonytalan. A cselekvésre, a bajok orvoslására kellene fordítaniuk végre minden időt és energiát a köz szolgálóinak. Föltéve, hogy valóban a köz érdekében történnek a dolgok, és nem holmi hatalmi huzavona, pozícióharc folyik... Tóth Ibolya MOST KOCKÁZAT NÉLKÜL KIPRÓBÁLHAT EGY MOSÓGÉPET! Ha WHIRLPOOL mosógépet vásárol üzleteinkben, négy héten át lakásában tesztelheti, kipróbálhatja és ez Önnek semmibe nem kerül. Abban az esetben, ha elégedetlen a mosógép szolgáltatásaival, paramétereivel, a vásárlástól számított négy héten belül visszahozhatja vagy kicserélheti a vásárolt készüléket. 20% előleggel teljes kínálatunk megvásárolható 6, 12, 18 havi részletre is. (ÍIelekthohAz ELEKTRO CITY Békéscsaba, Baross u. 10. Gyula, Városház u. 12. Békéscsaba, Andrássy út 24. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8—l 8 óráig, szombaton 8—13 óráig.