Békés Megyei Hírlap, 1995. augusztus (50. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-30 / 203. szám
Mm MEGYEI HfRLAPMezökovácsháxa város címere Az oldalt írta és szerkesztette: Halasi Mária. Telefon: (68) 381-555. Rádiótelefon: 06 (60) 304- 369 ' Hírek Aratási felvonulás. Kaszaperen a Szent Isván napi ünnepség keretében elevenítették fel az aratási felvonulás népszokásait. A felvonulás — amelyen a falu apraja-nagyja részt vett — az Október 6-ai utca végén levő tarlóról indult a helyi zenekar és két lovasfogat kíséretében. Az ünnepi programot a művelődési házban tartották, ahol a polgár- mester átvette az új kenyeret és egy üveg bort. Az este műsorral, vacsorával és aratási bállal zárult. Nyertes pályázat. Mezőkovácsháza önkormányzata a Népjóléti Minisztérium válságkezelő programjából 4 millió forint támogatást nyert egy nyugdíjasház megvalósítására. E célra az önkonuányzat megvásárolta a volt Afész irodaépületének egy részét, amely megfelelő átalakítással alkalmas lesz a kitűzött feladatra. Búcsúi vendégek. Almáskamarás régóta baráti kapcsolatot tart a németországi Leimen településsel és minden évben sor kerül személyes baráti találkozókra is. Legutóbb az októberi búcsúra jelentették be a leimeniek, hogy az Almáskamarási Baráti Kör néhány tagja szeretne látogatást tenni itthon. Válaszként mi sem volt természetesebb: szívesen látják a vendégeket! Telefon. Telefont kap a mezőkovácsházi 5. számú óvoda. Igaz ez nem számít új beruházásnak, mert a megszüntetett 4-es óvoda „vonalát” vitetik át a másik épületbe, de az intézmény biztonságosabb működtetésében fontos előrelépést jelent. Beiskolázásra. Végegyháza nem a „gazdag” települések közé tartozik, a lakosság nagy része megélhetési gondokkal küszködik — mondta a polgármester. Az iskolakezdés egyre nagyobb terhet ró a családokra, ezért az önkormányzat ingyen tankönyvellátással és beiskolázási segéllyel igyekszik enyhíteni a gondokon. Az idén a segély összege gyermekenként 3500 forint, amelyet a közép- és felsőfokú intézményekben tanulók kapnak. Nyugdíjasoknak. A mezőkovácsházi önkormányzat szeptember végén ismét szeretné megrendezni a nyugdíjasok napját, amelyre a napokban készítik el a programtervet. Mint hallottuk, szerényebb keretek között, de a tavalyihoz hasonló stílusban tervezik a műsort, amelyre minden nyugdíjas névreszóló meghívót kap. MEZŐKOVÁCSHÁZA ÉS KÖRNYÉKE 1995. augusztus 30., szerda Savanyú a dinnye, avagy honnan fúj ászéi? Nagykamaráson Palkó József és felesége elpanaszolták, hogy egy teljes IFA-rakomány dinnyét dobtak a szemétre Sallai Mihály átvevő miatt, aki — mint mondták — szántszándékkal kritizálta a termést, illetve nem engedte, hogy a kamionba rakják az árut. — Vasárnap beszéltünk Mihállyal, a termés lengyel exportra megy. A közvetítő kft. nevében ő szabja meg a méretet, az időt és az árakat. Ekkor úgy tűnt megegyeztünk... — A gyakorlat szerint egy kockás füzetbe ír fel mindent, amiről semmiféle papírt nem kapunk. Megjegyzem, a berakodásról sem ad senkinek igazolást, amit pedig utólag nehéz bizonyítani. Végül megegyeztünk a hétfői szállításban 110 mázsára, amit 3—5 kilogrammos dinnyékben. Összehívtam a családot és hétfőn a fiammal kivonultunk az átvételre. Már 20—25 plató összegyűlt, de kamion sehol. Éjjel-nappal őriztük a rakományt, míg kedden egy kamion érkezett. ígérték, jön a többi! Türelmesen vártunk egészen csütörtökig, amikor még egy kamion érkezett. —Ebből adódott a bonyodalom? —Éppen mi következtünk volna, amikor előreengedett egy másik gépkocsit, a rokonáét. Majd egy lovaskocsi következett és mi. Közben leállította a mérlegelést, a sorból kiállított egy Arót, amelyért mindenki „prüszkölt”. Azzal indokolták, hogy ők folyamatosan hordják a tábláról. Ezt is „Ez a dinnye méreten aluli és éretlen, ezért exportra nem alkalmas” — mutatja Sallai Mihály nagykamarási átvevő a panaszolt árut türelemmel fogadtam. Végre megkezdődött a rakodás, mire Sallai kijelentette: „Az ilyen kis dinnyét ne rakjátok ide!” Leszedett 6—8 darabot felvágta és megkóstolta. Mind egészséges volt. Többen megkóstolták, de ő csak erősködött, hogy álljak el.a kocsival. Kérdeztem, ha nem felelt meg, miért hagyott napokig várakozni? Mondtuk, hogy átválogatjuk, de hajthatatlan maradt. Saját felelősségünkre se engedte a berakodást. Mérgünkben leöntöttük a földre. —Látta-e más is az esetet? — Akik ott voltak, de senki nem mert szólni, mindenki fél. Többeknek nem fizette ki a termést. Úgy gondoljuk sok „rablópénzt” leszed a lakosságtól. A 110 mázsa dinnyénk odaveszett, nem hagyhatjuk annyiban. Vittünk belőle ellenőrzésre Békéscsabára, ahol csodálkoztak a szép dinnye láttán. Meddig lehet rablógazdálkodni az országban? Kártérítést kérünk. — Mit szól mindehhez az érintett? — Felkerestük Sallai Mihály átvevőt a telepen. — Palkóéknak nem volt igazuk, mert csupa kis méretű és savanyú dinnyét hoztak. Nézze meg, maga is láthatja — emel ki egy alig két kilós példányt a földön heverő kupacból. Az áru régi szedésű és erjedt. A lengyel exportőr kiváló minőséget követel. Több éve foglalkozom az átvétellel, még minőségi kifogásom nem volt. De meg is nézem, hogy mit tesznek kocsira! Mindenki tudja: itt nem az számít, hogy ki hozza, hanem a minőség. — Nem volt jogos a Palkóék panasza — szól közbe egy ott várakozó asszony. Ez a falu felé is nagyon csúnya dolog, hisz ő maga jelentette ki: „Nem vagyok én ennek az árára rászorulva”. Mi nem így érezzük, nekünk fontos a termés! Amit hozott, rossz volt. — Itt a faluban sokan a dinnyéből élnek — folytatja Sallai. Küszködnek az emberek a befektetéssel, az időjárással, az árakkal, nem könnyű munka. Nagykamarás örülhet, mert ez a szerződés biztos piac. Sajnos mindig akadnak elégedetlenkedők. Az sem igaz, hogy nem fizetünk, csupán 1—2 hetes csúszás lehet az átutalás miatt. Borravalót senkitől sem szedek. A cél, hogy a saját termésem is el tudjam adni. A fizetés után adózom, a lelkiismeretem tiszta. Eddig senki dinnyéje nem veszett el, mindenki megkapta a pénzét. Ennek egyetlen garanciája a minőség. Ha ezt valaki felrója, lelke rajta. Egyébként az áru önmagáért beszélt, mindenki látta. Földművelésügyi Minisztérium Növényvédelmi Szervezete is itt volt megvizsgálni az árut és papíron szerepel: „Exportra nem alkalmas”. Kell ennél több bizonyíték? Persze gondolom, honnan fúj a szél, mert sajnos nem minden rokonnal jó a kapcsolatom. A Palkóék meg éppen arra laknak, ahol ők. Már több helyen feljelentgettek, máskor is akadtak gondok. Úgy érzem eddig sok embernek tudtam segíteni, ami jó érzés. Ez az eset azonban elgondolkodtatott: jövőre folytassam-e, vajon megéri? Tanulmányút a vízvédelemről A Környezetvédelmi Minisztérium, a Közlekedési és Hírközlési Minisztérium, valamint a vízügyi hatóságok felkérésére Nagy Béla medgyesegyházi polgármester augusztus 29-én Hollandiába utazott, hogy megismerkedhessen a holland vízbázisvédelemmel. A közel 3 hetes tapasztalatcsere céljáról kérdeztük még az elindulás előtt. — Mivel kormányszinten ismert a Maros-hordallékkúpon élő települések ivóvízkészletének gondja, és személyes kapcsolatokat is sikerült kialakítanom é tárgykörben, úgy érzem, mindez hozzájárult ahhoz, hogy a megyénket képviselve részt vehetek a 8 fős delegációban — mondta a polgármester. A látogatás célja, hogy olyan holland vízbázisokat tanulmányozhassunk, ahol sikerült megelőzni az elszennyeződést. Kormányszinten ismerkedhetünk a vízkészlettel, ezek kezelésének politikai stratégiáival, és hogy ezek hogyan illeszthetők az Európai Közösség szabályaihoz. Másrészt tartományi szinten találkozunk szakemberekkel, amely a mi megyei szervezeteinknek felel meg. A program igen sokrétű, így az elméleti megbeszélések mellett a gyakorlatban is tanulmányozhatjuk a felszín alatti vízkészlet, vízbázisvédelmet és az ezzel kapcsolatos vízkezelési megoldásokat, a mezőgazdasági, természetvédelmi feladatokat. Mint tudjuk, Hollandiában tradíciója van a vízvédelemnek, komoly értéket képvisel az egészséges ivóvíz, s talán nem árt tanulni tőlük. A kunágotán megrendezett lovasversenyen nagy sikert aratott a fogathajtók bemutatója, amelyen a helyi versenyzők is eredményesen szerepeltek Lovassportról más szemmel Nem panaszkodhat Mezőkovácsháza és környékének lakossága, hogy mostanában nincs elég hétvégi kínálat a kikapcsolódási lehetőségekben. Az elmúlt napokban Kunágotán lehettünk tanúi az immár harmadik éve megrendezésre kerülő lovasnapoknak. E nagyszabású augusztusi esemény kezdeményezője most is a helyi Gyermeklovassport Alapítvány volt. A verseny izgalmában talán kevesen vették észre, de mindenképpen dicséretet érdemel az ahogyan a falu szervezői, a környék lovasklubjai igyekeztek színvonalasabbá tenni a programot. Tették ezt úgy, hogy—tudjuk—az alapítvány igen csekély anyagi lehetősége mellett az összefogás, a segítségnyújtás megannyi szép példájával találkozhattunk. Külön említési érdemel, hogy a szervezők minden évben valami új színfolttal gazdagítják a kínálatot. Az idén például az ügető és galopp versenyszámokkal. Ilyen bemutatót a térségben 1963-ban láthattunk utoljára. Az ,,emlékverseny” jegyében tartott versenyprogramok bevezetésével pedig azoknak az elődöknek állítanak emléket, akik munkájukkal a falu, a körzet hírnevét öregbítették. A kunágotai kezdeményezés jó példája annak, hogyan lehet összehozni úgy az állatbarátokat, hogy közben az emberbarátságok is erősödjönek. „Az állatok szeretetét otthonról hoztam” Bessenyei Ferenc színművész volt a védnöke a hétvégi kunágotai lovasrendezvénynek A kunágotai hétvégi lovasprogram védnöke Bessenyei Ferenc színművész volt, akit a verseny közben arról kérdeztük hogyan került kapcsolatba a kunágotai lovasokkal? — A falu lakóival is úgy ismerkedtem meg, mint az országban az összes többivel — kezdte mondandóját, majd meghökkent arcomat látva. Nevetve magyarázta: — a ló szeretete —-legyen az a Dunántúl, az Alföld vagy bárhol —jó pajtásokká kovácsolja az embereket. Aki lovakkal foglalkozik az „egy társaságba” tartozik. A versenyeken szinte mindenki ott van, mert tudni akarja az „erővonalakat” és ez egyben népünnepély is. A lovassport, amelyet országunkban talán tömegsportnak is lehet nevezni, összefogja az embereket. Hozzátartozik az életünkhöz, hétköznapjainkhoz, ünnepeinkhez. Egyre több helyen tapasztalni a felelevenedését, megújulását, s ez jó. — Honnan ez a szoros kapcsolat? — így születtem. Hódmezővásárhelyen olyan családban nőttem fel, ahol mindenki szerette az állatokat. Később a munkám során, főként a filmezéshez újra kellett tanulnom, felkészülnöm, de sikerült hamar összerázódni az állatokkal. Igaz, versenyszerűen nem lovagoltam, ma pedig már nehezen forrnának össze a csontjaim, e miatt ni — mutat mosollyal őszülő halyára. —Mikor tud élni e kedvelt kikapcsolódással? — Sajnos nincs sok szabadidőm. A Nemzeti Színházban, ahol dolgozom, gondoskodnak az elfoglaltságról. Ezért is vettem egy kis tanyát Lajosmizsén, ahová szívesen járok a pesti nyüzsgés elől. A fővárosban töltöm szinte az egész életem, mindenki kéznyújtásnyira van, ezért jó néha kilovagolni az erdőbe és nagy sétákat tenni a természetben. Nekem a munka a hobbim, a tanya, a lótenyészet, a lovaglás kellemes kikapcsolódás. Ezért is igyekszem mindenhová elmenni, ahol verseny zajlik. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a lovak számára olyan ez, mint egy divatbemutató. Vinni, mozgatni kell őket, bemutatni és nem utolsó sorban törődni velük. Akinek nincs elfoglaltsága, ami kitölti az életét, az régen rossz. Nekem a munka és a lovak jelentik a teljességet.
