Békés Megyei Hírlap, 1995. augusztus (50. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-19-20 / 194. szám
BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 1995. augusztus 19-20., szombat-vasárnap A hajilani Kner-nyomda gépterme Gyomán az 1900-as évek legelején. Bal oldalt a még 1889-ben vásárolt, kézzel hajtott Löser-féle gyorssajtó. — Klösz György felvétele „A Kner-nyomda, kiadványainak tükrében” című kötetből való Méltósággal, vissza Diplomatát, tanácsost, igazgatónőt sem egy szerepben, sem kiilön-külön nem játszott soha. Pedig jutott neki rangos feladatból elég. 1991 nyarán Sunyovszky Sylvia mégis úgy döntött: megpályázza a pozsonyi Magyar Kulturális Intézet igazgatói székét. És visszatért abba a városba, ahol egykor színészi pályáját kezdte. Kiküldetése, vagy ahogy ő mondaná: küldetése meghatározatlan időre szólt. Hogy végül is csak négy évig tartott, annak nem ő az oka. —Színésznő lesz újra? Vagy a színpad, a tévé, a film már nem is vonzza? — Majd az élet eldönti... —Mindig mindent a sorsra bíz? — Nem. Általában ketten szoktunk dönteni. Az élet és én. — Az igazgatói állást is egyformán akarták? — Abban nem én döntöttem. Én csak pályáztam. — Nehéz időszakban vette át a központ irányítását. Alig két esztendővel a rendszerváltás után. — Nem akármilyen ténnyel dicsekedhetek. Négy év, négy kormány. De én az első perctől fogva arra törekedtem, hogy kirekesszem a kultúrából a politikát. Szereztem is ezzel nem egy ellenséget, később azonban mindannyian belátták: nekem volt igazam. És most nyugodt vagyok. Nem kapaszkodtam meg egyetlenegy politikai irányzat uszályában sem. — Nyugodt lehet más szempontból is. Rengeteget dolgozott. Olyan helyekre is elvitte a magyar kultúrát, ahol korábban magyar szót nem is hallottak talán. — Elsődleges feladatunknak ugyanis azt tekintettem, hogy az ország szlovák lakossága felé közvetítsek. Figyelnem kellett természetesen a Szlovákiában élő nemzeti kisebbség igényeire is. A magyarlakta vidékeken kívül a legnagyobb sikert Zólyomban, Zsolnán és Turócszentmártonban értük el. — Váratlanul érte, hogy visszahívták? — Igen is, nem is. Aki meghatározatlan időre kap megbízatást, afölött mindig ott lebeg Damoklész kardja. A bizonytalan helyzetnél azonban nem ismerek izgalmasabb kihívást. Közvetlen munkáltatóm a Művelődési és Közoktatási Minisztérium volt, bár kiküldetésemet a Külügyminisztériumnak is jóvá kellett hagynia. Parancsokat, utasításokat azonban sem innen, sem onnan nem kaptam, mindig mindenben szabad kezet biztosítottak. Mintha azt mondták volna: tegye, amit jónak lát. De hogy mit dolgoztam a négy év alatt, arra nem voltak kíváncsiak. Elszámolási kötelezettségünk révén minden rendezvényünkről tájékoztattuk őket, „élőben” azonban semmit sem láttak. — Meg sem kérdezték, óhajt-e maradni? — Semmit sem kérdeztek. A felmondásom faxon érkezett. Még csak nem is zárt borítékban. Faxon. így a titkárnőm és a munkatársaim hamarabb tudtak róla, mint én. — Fekete György országgyűlési képviselővel nemrég kötött házasságának, mit gondol, mennyi köze van a történtekhez? — Nem tudom és nem is érdekel. Magánemberi érzelmeimet nem akarom összefüggésbe hozni a kulturális miniszter döntésével. Tulajdonképpen nem ért véget semmi. Én az életet összefüggő, egyenes fonalnak tartom, amely csak akkor szakad meg, ha végleg elmúlunk. Nekem a változás, a változtatás sosem jelent csomót vagy szakadást. Én rugalmasan kezelem az életem. A visszahívás is kihívás. Ha az ember méltósággal tud továbblépni, akkor nagy fájdalom nem érheti. Nem szabad visszasírni azt, ami elmúlt. A múltunkból építjük a jelent, a jelenünkből pedig a jövőt. Sz. G. L. Fekete fehéren A béke két tanterme Úgy hírlik, Dabas-Sári ügye a kormány elé kerül. A jövő évi költségvetésről, az önkormányzatoknak adandó támogatásról, a személyi jövedelemadó módosításáról, az ország katonai védelmének megerősítéséről szóló előterjesztések sorában a kormány megtárgyalja majd, hogyan is lehetne megoldani ezt a sötét, középkori viszonyokra emlékeztető iskolaügyet. Természetesen a dabas-sári esetet magam is csak a televízió és a sajtó híradásai nyomán ismerem. Körülbelül annyit sikerült kihámoznom a tudósításokból, hogy a település iskolája és békéje áldozatául esett egy erőszakos plébánosnak, a világi iskola köré tömörült, revánsra vágyó szülőknek és egy végletesen megosztott, tehetetlen önkormányzatnak. A településen immár második éve háború dúl, indulatok feszülnek egymásnak, egyébként jó szándékú polgárok vetkőznek ki emberi mivoltukból — két tanterem miatt. Ennyi hiányzik a békéhez. Ne értsék félre, két tanterem nagyon fontos, különösen, ha annak híján gyermekeknek kell nyomorogniuk, esetleg sátorban tanulniuk télvíz idején. De hogy egy önkormányzat, egy megyei közgyűlés, két miniszter és két kormány ne tudjon megbirkózni a problémával, ez enyhén szólva nevetséges, egy kicsit balkáni és középkori. Mifelénk egy plébános és egy polgármester két óra alatt megoldotta volna a vitát, megteremtette volna a falu békéjét. Most majd a Magyar Köztársaság kormánya a központi büdzséből ad vagy tízmillió forintot, amiből felépülhet a békesség és a nyugalom két tanterme. Ha ügyesen gazdálkodnak az építők, talán még egy emléktáblára is futja, amely az emberi butaságra, és a kölcsönös megértés hiányára, no meg a tehetetlenségre emlékeztethetne örök időkig Dabas-Sáriban. Szükség is lenne rá, mert tantermeket lehet hetek alatt építeni, de a lelkeken esett sebek begyógyításához évtizedek kellenek. Árpási Zoltán 60 éve halt meg Kner Izidor nyomdász, könyvkiadó A művészi könyvtervezés és könyv nyomtatás úttörő jelentőségű mestere, nyomdász, könyvkiadó I860, február 5-én Gyomán született, és 1935. augusztus 19-én Gyomán halt meg. Szülővárosában alapított nyomdájában a magyar könyvművészet klasszikus szépségű alkotásait adta ki. Szolnokon tanult könyvkötő mesterséget, majd Aradon, Budapesten, Egerben, Komáromban, Tatán és a székesfehérvári Szám mer-nyomdában 1882-ben alapította gyomai mű helyét, amelyben kezdetben egyetlen kézisajtó volt. Először a kor ízlését tükröző báli meghívók tették ismertté. A nyomda az ő vezetése idején emellett közigazgatási nyomtatványok terén is kitűnt. Az 1914-i lipcsei kiállításon aranyérmet nyert. Anekdota- és aforizmagyűjteménye is megjelent. Nevét és az ahhoz fűződő szakmai rangot őrzi és viszi tovább a Kner Nyomda Rt., emlékeit őrzi a gyomai Kner Nyomdaipari Múzeum. Mit szól hozzá, kedves tanár úr? Hiányzik a mindenki számára elfogadható nemzeti agrárprogram Mi történik itt? — teszik fel naponta ezrek, tízezrek a kérdést. Az egészből nem értenek semmit. Mi folyik itt valójában, rendszerváltás vagy valami más? Kételyek között utazunk ezen a huszadik század végi Magyarországon. Segíteni szeretnénk. A mai magyar valóságot értelmezni. A tanár úr, akit megszólaltatunk egyetemi docens, Kelet-Európa-szakértő. Most a Horn- kormány agrárpolitikájáról kérdezzük. —Tehát, mit szól hozzá, tanár úr? — Amikor jött az új kormány, az volt a fő kérdés: sikerül-e egységes koncepción alapuló agrárpolitikát kialakítania vagy sem? Olyan agrárpolitikát, amely megkeresi az agrárium helyét a gazdaságon belül és meghatározza, hogy az állam hogyan, milyen formában segítse a mezőgazdaságnak a piaci igényekkel összhangban álló újraszerveződését? Úgy gondolom, nem lehet azt állítani, hogy a ’94 utáni kormányzat mindezt pozitívan oldotta volna meg. Ennek oka: nincs a mező- gazdaság mindegyik szereplője szá- ■ mára elfogadható nemzeti agrárprogramja. — Annak ellenére állítja ezt, hogy jelentős eredményeket vall magáénak a mezőgazdasági kormányzat? — Nézze, kétségtelen, hogy a kormány 80 milliárd forint többlettámogatást adott a mezőgazdaságnak, továbbá igyekszik tisztítani az áru útját, aktívabb szerepet próbál vállalni a külkereskedelemben, megkísérli korrigálni ^z import-politikát, hogy az import csupán áruválasztékot bővítsen és ne szorítsa háttérbe a hazai élelmiszereket. De mindezekkel együtt is hiányzik az egységes agrárkoncepció, amely eligazító lehetne az agrárszereplők és a gazdaság más résztvevői számára. Ráadásul továbbra is megoldatlan a hitelezés, nem tudták kielégíteni a mezőgazdaságnak az új birtok- struktúrából, a kisgazdaságok felszer- számozásából adódó óriási hiteligényét. De menjünk tovább: zűrzavaros állapotok uralkodnak a piacokon, nem tudni mi lesz a kutatóintézetekkel, az agráregyetemekkel, az agrárképviseletekkel, amelyekből rengeteg van, ha nem tévedek összesen kilenc. Aztán valamiféle irány kijelölésére is szükség lenne, mert a piac a maga spontaneitásával nem feltétlenül a nemzeti érdekek szerint rendezi el a dolgokat. Vagyis nagy illúzió volt azt hinni, hogy a piac a szabad játékaival és törvényeivel majd rendet rak az agrári- umban. Vagy ha rendet is rak, nem feltétlenül a nemzeti érdekeink szerint teszi azt. Jó példa erre a stratégiai ágazatok, az étolajgyártás és a cukoripar teljes, illetve nagyobb részének nyugati kézbe kerülése, az ekörüli visszásság és visszaélés. Ezek a nemzetközi monopóliumok érthető módon az egyetemes — nem pedig a magyar nemzeti — érdekek szerint alakítják az élelmiszeripar struktúráját, hatnak az alaptermelésre és módosítani próbálják annak termékösszetételét, vetéskultúráját. Kinevelik a maguk menedzsmentjét, s ezzel előbb-utóbb feleslegessé teszik az élelmiszeripar mögött kiépített és eredményesen működő magyar intézeti hálózatot, utcára teszik a szakembereket. — Az előző beszélgetésben az An- tall-kormány hibájául rótta fel, hogy elmulasztott békét kötni az agrárértelmiséggel... — Amit arra a kormányra mondtam, lényegében a mostanira is igaz: nincs konstruktív párbeszéd az agrárértelmiséggel. Ennek oka lehet az, hogy a kormány nem tudta kialakítani azokat a technikákat és mechanizmusokat, amelyek révén szót érthetne velük, de az is lehet, hogy az agrárértelmiség legteljesítményképesebb része egyéni életstratégiákat követ, gazdálkodóként, banki területen, vagy másutt boldogul, és nem tart igényt — mert vannak rossz emlékei — a párbeszédre. A fenti dolgok együttesen vezettek oda, hogy a kormány meglehetősen magára maradt, s — mint említettem — a mezőgazdasággal és az élelmiszeriparral kapcsolatos politikája nem áll össze igazán távlatos képpé és nem rendezi megnyugtatóan a falu helyzetét. Márpedig nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy Magyar- országon közvetve vagy közvetlenül 4 és fél millió ember — a falun élők többsége — kapcsolódik a mező- gazdasághoz, mint megélhetési forráshoz. Á.Z.
