Békés Megyei Hírlap, 1995. augusztus (50. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-15 / 190. szám
1995. augusztus 15., kedd MEGYEIKÖRKÉP Önkéntes alapon. Kondoroson a Deák Ferenc utcában 280 méter járdát építettek. Jelenleg a nagyközség Arany János utcájában kezdődött el a mintegy 260 méter hosszú gyalogjárda építése, önkéntes lakossági hozzájárulás alapján. Az önkormányzat figyelembe vette az ingatlantulajdonosok anyagi helyzetét, így mindenki tehetsége és adottsága szerint járul hozzá a beruházáshoz. Átlagosan 3—5 ezer forintig fizetnek. A munkát az önkormányzat ellátó szolgálata végzi. Hármas haszon. Tápboltot nyitott a közelmúltban a ma- gyardombegyházi önkormányzat. Az üzletben — akárcsak a szomszédos vegyesboltban — olyan helybelit alkalmaznak, aki korábban munkanélküli volt. A foglalkoztatáson túl az a szándék is vezérelte a képviselőket, hogy a idős korú lakosságot megkíméljék a szomszéd községből való táphordás fáradalmaitól. Említésre méltó az is, hogy az új boltban valamelyest olcsóbban lehet beszerezni a tápot, mint a korábbi helyeken. Sportudvar. Szarvason, a 2-es számú általános iskola sportudvara augusztus végéig nyitva tart. Lehetőség nyílik ezen a területen kora délelőttől késő estig sportolásra. Felügyeletet az iskola biztosít, és a sportudvar a főtéri nagykapu felől közelíthető meg. Szarvas, Szabadság u. 31. sz. alatti TITÁSZ Rt. kirendeltségi épületben — 110 m2 alapterületű — irodák, üzletek céljára - alkalmas területet bérbe adunk. ÉRDEKLŐDNI LEHET! Fazekas István kirendeltségvezetőnél. Telefon: (66) 312-533. Lukács |ános. TITÁSZ Rt., Debrecen, Kossuth u. 41. Telefon: (52) 410-011/11-72. Pénzügyi kényszer — bezártak egy óvodát Gyermekek óvoda nélkül? Árván maradt Kati baba, kis játszópajtásait elköltöztették FOTÓ: SUCH TAMÁS „Eső után köpönyeg” — mondhatnánk a mezőkovácsházi 4-es számú óvoda bezárása után felvetődő véleményekre. Mint arról hírt adtunk, a legutóbbi testületi ülésen döntöttek az intézmény megszűnéséről. Ám a kedélyek nem csillapultak, a napokban többen is feltették a kérdést: mi lett a gyerekek és a dolgozók sorsa? Ez ügyben éppen a hét elején tartottak munkaértekezletet az 1-es számú óvodában, ahol körvonalazódtak a kényszerű lépés utóhatásai. Hem- ző Józsefné óvodavezető — hangsúlyozta — véleményét már többször és részletesen kifejtette az intézményi átvilágítás során. Szerinte — mint azt a szülők is javasolták — humánusabb megoldás lett volna a jövő májusi kapuzárás, amikor a nagycsoport az iskolai korba lép. Ez most már eldöntött tény, amit végre kell hajtani. A gyerekeket a megmaradt óvodákban helyezték el. Hogy mi változik? Az iskolaelőkészítést nem ugyanaz a nevelő viszi tovább, a kicsiknek személyi, közösségi változással, sőt az intézmény másságával is meg kell birkózniuk. Igaz, csak két csoportról (31 gyermek) volt szó, de a megszokott kis közösség felbomlott. Úgy érzik, az iskolakezdés után maradó 18 gyermekkel könnyebb lett volna a váltás. A jelenlegi csoportlétszám 23-ról most 30-ra duzzadt. —Az alkalmazottak körében is történt átszervezés? — Egy másik intézményből két dada „önként” nyugdíjba vonult, és egy óvónő közös megegyezéssel 30 éves munkaviszonyt hagyott itt. Ezáltal tudtuk a központi óvodába átvenni a két nevelőt és dadát. Ha nem így alakul, akkor mást kellett volna elküldenünk. Ez viszont azt jelenti, hogy a nevelők nem oda kerültek, ahová a gyerekek. — Már a szülői értekezleten is megoszlottak a vélemények —- veszi át a szót Kondacs Györgyné, a megszűnt intézmény nevelője. — Bátran állíthatom: egy jól felszerelt, eszközeiben ellátott, kellemes, zöld udvarral rendelkező óvoda voltunk. Korábban nehezen fogadták el a város szélén lakók, hogy a reformátuskovácsházi részre kell hozni télen-nyáron a gyereket, de mára minden kialakult. Most, akik a település ezen részén dolgoznak még nehezebben „viszik vissza” a város másik végére, s ezáltal új környezetbe a kicsiket. A testületi ülésen hallottuk azt is, hogy többen nem értik miért csak az óvodát sújtja ennyire ez a pénzügyi szűkítés? Vajon a többi költségvetési intézményt is átvilágították? — kérdezték. A reformátuskovácsháziak azért emeltek szót, mert szerintük megint ez a településrész „kapott egy pofont”. Hiába volt a sok társadalmi munka? — keseregtek. Végül a szülők nevében Benczikné és Kónyáné támasztotta alá a már hallottakat. Egyikük gyermeke például háromszor váltott óvodát kény- szerűségből. Tudják, hogy a pénz diktál, de most a leglényegesebbről, a jövőről van szó. A döntés megszületett — mondták —, csak éppen „felkészülési időt” nem hagytak az érintetteknek. Később talán erre is érdemes odafigyelni. Halasi Mária Olvasóink írják ■'■■■■ 1 = Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Az olvasói leveleket a szerzők előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. Mea culpa Honatyáink esztelen—bár kivizsgálás után általában vétlen—száguldozása meglehetősen nagy felháborodást váltott ki kis hazánk tudatlan polgáraiból. Kezdetben magam is csatlakoztam a megkülönböztetettek ellen irányuló ellenszenvhez, de mélyebben elgondolkodva be kellett látnom, hogy hibáztam, ezért most ország-világ előtt elnézést kérek gondterhelt nagyjainktól. Belegondolni is szörnyű, mit kellett kiállni az elmúlt negyven évben ennek az irányításra termett, mondhatni az országlást a vénájukban hordó elöljáróinknak. De hiába telt el oly hosszú idő, ,,a vér nem válik vízzé” —mondja a közmondás. Az a fránya, magyar virtus, az benne van a magyar nemesben, az úgy hozzátartozik, mint kutyához a bolha. És a múló évek végtelen sokaságában sehol egy párbaj, sehol egy becsületbeli ügy, bár ha jól meggondolom ügy azért akadt volna időközben is. És egyszer jött a mindent elsöprő rendszer- váltás. Ezek után lehet azon csodálkozni, hogy a visszafojtott, nagyúri virtus is rögtön felszínre tört? A válasz: egyértelműen nem. Mégis akkor hol lehet a hiba? Véleményem szerint ok csak a több éves kihagyás. Mert abbahagyni az országlást lóháton, és folytatni Mércédé sen, nem egy egyszerű dolog. Mi tehát a megoldás? A fokozatosság. Zsinóros mente, pity kés dolmány és díszkard. Vissza a gyökerekhez! Es a fokozatosság kedvéért kezdésnek talán elég lenne a lóból is csak egy lóerő, amelynek működtetése remélhetőleg mérsékeltebb tempóra intené derék honatyáinkat. Szabó Lajos, Újkígyós AZ ÉPÍTKEZŐK ÁRUHÁZA, Békéscsaba, Trefort utca 2/1. SZAKMAI NAP A PALLASZ-BAN. (Augusztus 18-án, pénteken.) 10% engedménnyel: Velux, Akvaline, Lindab, Schiedel termékek. 6% engedménnyel: Terranova, Knauf, Dunaferr, Tisza bútor termékek. Kedvezményes házhoz szállítás. VELÜNK EGY ÉLETRE ÉPÍTHET! Élő szuperkoncert a békés-dánfoki üdülőközpontban PA-DÖ-DŐ Augusztus 21-én 20 órától. Vendég: TEKKNŐ. Jegyek elővételben már kaphatók! Telefon: (66) 341-830. Szomszédolás 2. „Kétszer sírunk, kétszer nevetünk...” Debrecentől Szegedig Számomra szinte magától értetődő volt, hogy mindenekelőtt egyik vendéglátónkat, a Gyulán megjelenő NŐI című román nyelvű hetilap főszerkesztőjét, a festőművész Stefan Oroiant („hivatalosan: Oroján István) faggassuk, hiszen újságíróként néhány nyitókérdésünk után már-már „nyomdakész” szöveget bocsátott rendelkezésünkre. (Beszélgetésünk magyar nyelven zajlott, de a későbbiek során már csak kíváncsiságból is románra váltottuk a szót, minden gond és akadály nélkül.) — Magyarországon Debrecentől Szegedig találhatók szétszórt román közösségek, amelyek zöme ortodox vallású. Tizenkilenc parókiánk van 19 településen. Összesen kilenc papunk, akik közül négy misszionárius, azaz 1990 után jött ide Romániából... Ennek az ortodox lakosságnak bizonyos hányada, korosztálya nyelvében, érzéseiben is megtartotta magát románnak. 1949-ig itt nem voltak különösebb problémák, mert a 9 papon, 7 tanítón s egy-két orvoson kívül nem volt számottevő értelmisége a magyarországi románságnak. Tehát az egyház volt az, mely sikeresen összefogta a románokat. Őseim a Maros forrásvidékéről jöhettek e tájra munkát keresni, itt megtelepedtek, vagyont gyűjtöttek, amit azonban 1949-ben elvettek tőlük, miként az egyházi vagyont is államosították, s így tönkretették kisebbségünk össze- és megtartó erejét. A helyébe lépett (léptetett?) Magyarországi Románok Demokratikus Szövetsége egy amolyan táncoló-daloló egylet volt, mely távolról sem tudta azt nyújtani az embereknek, amit az egyház évtizedeken át. Az egyetlenegy .reménysugár jelenleg az egyház újbóli megerősödése. A rendszerváltás óta eltelt öt év ilyen szempontból rendkívül pozitív eredményeket hozott: lesznek papjaink, több a számukra juttatott anyagi támogatás, lassan sikerül felújítanunk iszonyatos állapotba jutott templomainkat. Ortodox hely- nökségünk kánonilag az Aradi Püspökséghez tartozik, de anyagilag attól független. Kisebbségünk számára nagy-nagy pusztító erő volt a korábbi években az anyaország, Románia, mely az ún. forradalomig alig vett tudomást rólunk. 1989 óta nagyon sok jóérzésű és nem jóérzésű ember is megkeresett bennünket román részről. Egyszóval, azóta figyelnek ránk, de nem olyan erőbedobással, ahogyan kellene. Hogy csak egy példát említsek: a pedagógus-továbbképzésben nyújt hathatós támogatást az anyaország. Persze, azon vitatkozhatnánk, milyen körülmények között, de most nem az a fontos... (Mint az várható volt, szóba került a nemrég megválasztott országos önkormányzat, de a gyulai román gimnázium is...) — Etikátlannak tartom, hogy az 53 tagú országos önkormányzatban többen vannak olyanok, akik nem tudnak románul, sőt, olyanok is, akik magyarok. Hogy ez miért van így, miért történt így, erről ne engem faggass... Mint már említettem, korábban néhány évig magam is tanítottam a Nicolae Balcescu Gimnáziumban. 1961-ben ott — a magyar nyelv és irodalmat leszámítva — minden tantárgyat románul tanítottak. Akkor jött egy minisztériumi rendelet, mely a felvételi vizsgák esély- egyenlőségére hivatkozva, az alaptantárgyak magyar nyelvű tanítását írta elő. A földrajz, történelem még románul ment, de az utóbbi évekre lassan-lassan majd minden tantárgy kiszorult, úgyhogy a visszaállásra, a valóban román tannyelvű oktatásra egyelőre nem sok esélyt látok. Félre ne értsétek: nem tiltja immár senki az anyanyelvű oktatást, sőt! Pesszimista kijelentésem okai többrétűek. Szétszórtan élő, maroknyi kisebbség vagyunk. Nehezen ugyan, de kialakult saját értelmiségünk, mely viszont széjjelszóródott az egész országban. Egyre gyakoribbak a vegyes házasságok. Családom esetével illusztrálhatnám ezt. Korábban a battonyai románok lehetőleg azonos vallásával kötöttek házasságot, ma bátyám is, nővérem is magyarral lépett frigyre. Az eredmény: az unokák már nem tudnak románul. Nincs mit kerülgetnünk a forró kását: az egyház felbomlásával (bomlasztásával?) kezdődött el a folyamat, amit felgyorsítottak a tanügyi megszorítások, hogy eljussunk az önkormányzatig, amit mintegy ránk erőszakoltak, miáltal — de a hozzáállása szempontjából is — megosztották a románságot. De ezt se részletezzük, inkább válaszoljak egy korábbi, ugyancsak az önkormányzathoz kapcsolódó kérdésedre, mely a sok-sok magyar nevet furcsállta. A magyar anyakönyvvezetők, jegyzők mellett mi magunk is módosítottunk családneveinken. A csak románok lakta Méhkeréken például gyakori név volt a Butha, Butii, amivel nem is volt gond, míg a kis közösségükben éltek. De az iskolába kerülő fiataloknak a Butha családnév miatt ugyancsak szégyenkezniük kellett. A szegedi, budapesti egyetemen bizony kikacagták az ilyen nevűeket. így lett a gyermekek kérésére, Berényi, Budai a Buthából. Miként a szlovák Bugyik is név- változtatásra kényszerültek, bár az eredeti név messze nem ama fehérneműt jelentette. Persze, hogy volt erőszakos magyarosítás is, hiszen a legkisebb közhivatali tisztséget viselőnek — ha csak a neve alapján is, de magyarnak kellett lennie. így Jett a letűnt érákban Salajanból Szálai, Szentkirályi. Most nyilván mindenkit azon a keresztnéven jegyeznek be, amilyennel kéri, sőt igényelhetjük az egykor átírt, elkeresztelt családnevek helyesbítését is, de a sok utánajárás miatt kevesen vállalkoznak erre. (A főszerkesztővel folytatott beszélgetésünket nyilván nem fejezhettük be anélkül, hogy ne faggassuk a magyarországi románok kiadványairól is.) — A NŐI hetilapon kívül a kiadónk megjelenteti az Izvorul néprajzi kiadványt, évi kétszeri megjelenéssel a Lumina című művelődési lapot. Időszaki lapokat is kiadunk, de nem a mi költségünkön. így a Budapesti Románok Kulturális Egyesületének Almanachját vagy a Magyarországi Román Kutatók Közösségének kiadványát, a Simpoziont... (Folytatjuk)
