Békés Megyei Hírlap, 1995. augusztus (50. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-14 / 189. szám

1995. augusztus 14., hétfő KÖRKÉP A CEFTA-országok, Lengyel- ország, Csehország, Szlovákia és Magyarország, valamint Szlovénia agrárminiszterei ta­lálkoznak ma és holnap Nyitrán és Pozsonyban. A megbeszélés fő témája, miként lehet az ag­rártermékek egymás közötti ke­reskedelmében a mainál kedve­zőbb feltételeket elérni. Főleg a vámok egyeztetése fontos, megegyezés esetén akár 50 százalékkal alacsonyabb vá­mokkal lehetne megcélozni a partnerországok piacait. Két súlyos közlekedési bal­eset történt szombaton délután Bács-Kiskun megyében, ami­kor két személygépkocsi ütkö­zött frontálisan, heten megsé­rültek. Mindannyian külföldi állampolgárok. Veszprém me­gyében a 71-es út Balatonke­nese és Fűzfő közötti szakaszán történt súlyos balesetnek tíz sé­rültje van. Kétnapos, népünnepély jel­legű programja volt a több ezer külföldi és hazai vendéget szó­rakoztató I. Tokaji Borfeszti­válnak. Több száz palack to­kaji: hárslevelűk, furmintok és aszúk szerepeltek a zsűri ital­lapján. Ötszáz menekült kerül át a napokban Nagyatádról Debre­cenbe. Főleg csonka családú bosnyákokat érint a költözés, akik legtöbben néhány napja lépték át a határt. A volt szovjet laktanyát több száz millió forint ráfordítással hozták rendbe a menekültek elhelyezése céljá­ból. Jelenleg 700 ágyas, de szükség esetén 1500 személy befogadására bővíthető. 2000 Krisna-hívő tartott a hét végén színpompás fesztivált Budapesten. A hazánkban is be­jegyzett egyháznak és a feszti­válünnepnek 5000 éves múltja van Indiában. Nálunk második alkalommal rendezték meg a vallási és kulturális demonstrá­ciót. Göncz Árpád lemondására számít jövő év végén a Függet­len Kisgazdapárt és Torgyán József véleménye szerint Horn Gyula lesz az államfő. Torgyán a kormányfőnél tartandó meg­beszélésen a kormány kudarcait is meg kívánja vitatni. A dabas- sári egyházi iskola, véleménye szerint, „bűncselekmény” áldo­zata lett és a kisgazdapárt elleni támadásnak fogható fel az ügy. Záhonynál és Nagylaknál kellett csak több órát veszte­gelniük a ki- és belépőknek a hét végén. Tompánál a jugo­szláv vendégmunkások Német­országba tartó kocsisora lassítja valamelyest a határátlépést. A teherforgalom lassú, Záhonynál 40, Nagylakmál 14, Gyulánál 12 órát kell vesztegelniük a kamionoknak. Megerősített Őrizet, szigorított légvédelmi készültség a déli határokon Egyik háborúzó félt sem támogatjuk Napok óta éleződik a délszláv válság s a harci események az utóbbi időben a magyar határ közelébe kerültek. A magyar kormány szombaton közleményben összegezte álláspontját a válság politikai és katonai fejleményeivel kapcsolatban. Ke­leti György honvédelmi miniszter vasárnap egy rádióműsor­ban kifejtette a határőrizet megerősítésének és a légtér szigo­rított figyelésének katonapolitikai indokait. A Magyar Köztársaság sem­milyen formában nem kíván beavatkozni a kialakult hely­zetbe, s megtesz mindent an­nak érdekében, hogy távol tartsa magát a fegyveres konf­liktustól - hangsúlyozza a közlemény. A kormány to­vábbra is a válság politikai megoldását szorgalmazza és kész minden olyan törekvést támogatni, amely a békés ren­dezést szolgálja. Egyetlen szemben álló fél mellett sem kötelezzük el ma­gunkat, egyikük számára sem nyújtunk előnyöket. Követke­zetesen megtartjuk az ENSZ Biztonsági Tanácsának hatá­rozatait, amelyek a válság rendezése érdekében szület­tek. Az ország biztonsága érde­kében, tekintettel a kialakult helyzetre, a magyar fegyveres erőknél szükséges mértékű, elsősorban technikai jellegű intézkedések történtek, ame­lyek mindenekelőtt a határőri­zet erősítését és akcióképessé­gének fokozását, a légvédelmi erők készültségének szigorítá­sát jelentik. Keleti György honvédelmi miniszter vasárnap a rádió Vi­lágóra című műsorában kifej­tette: nem hagyható figyelmen kívül, hogy a déli határ térsé­gében megnőtt a fegyveres összecsapások veszélye. A kormányközleményre utalva nyomatékkai húzta alá, hogy hazánk egyetlen szembenálló fél mellett sem kötelezi el ma­gát, egyikük számára sem nyújtunk előnyöket, és min­dent megteszünk annak érde­kében, hogy ne sodródjunk bele a délszláv konfliktusba.-Nem állítom, hogy hatá­rainknál bármi is történni fog, hiszen a térségben eddig ilyen fejlemények nem voltak, de sajnos, sok minden elképzel­hető. Azt, hogy a Magyar Köz­társaság államhatára, légtere veszélybe kerül, a legvégső le­hetőségként tartom számon. Fegyveres erőinknek azonban az a feladatuk, hogy minden eshetőségre felkészüljenek - hangoztatta a miniszter. Meg­jegyezte: a megerősített határ­őrizet és a légtérfigyeléssel összefüggő szigorítás a gya­korlatban nem jelent komo­lyabb eltérést a szokványos ál­lapotoktól. Homokzsákokat töltenek Eszéken, hogy a középületeket, az üzleteket és az autóbusz- megállókat megvédjék a naponta becsapódó szerb gránátoktól. fotó: feb/reuters A vajdasági magyarok tartanak a katonai behívóktól A szerbek Dubrovnikot lövik Vasárnap tűz alá vették Dubrovnikot a szerb erők. A táma­dás válasz arra a sikeres horvát hadműveletre, amelynek eredményeként Kelet-Szlavóniától eltekintve visszafoglaltak minden szerb kézen lévő krajinai területet. Több támadás érte a hét végén a Szarajevóban állomásozó kéksisakosokat. Folytatódott a muzulmán kormányerők közép-boszniai offenzívája is a boszniai szerb egységek visszaszorítására. Szerbia útjain közben to­vábbra is özönlenek Belgrád és a Vajdaság felé a menekül­tek. A hatóságok egyre több városban hoztak létre mene­külteket befogadó központo­kat. Ám ezek a hivatalos jelen­tések szerint több városban - így a többi között Újvidéken is - már megteltek. A vajdasági településekről több száz horvát menekült el. De nemcsak az emberek, ha­nem a katolikus templomok is veszélyben vannak: a krajinai horvát támadás elől vonuló szerbek már több egyházi épü­letet feldúltak. A Vajdasági Magyar Szövetség közle­ményben tiltakozott a tarto­mányban élő magyarok moz­gósítása ellen, s a délvidéki magyarság léte elleni táma­dásnak nevezte a tömeges be­hívásokat. A dokumentum arra is em­lékeztet, hogy az esztelen ha­dakozás hívei már így is pótol­hatatlan veszteséget okoztak a magyarságnak, mivel a vajda­sági magyar fiatalok tízezrei szóródtak szét a nagyvilágban. Belgrádi sajtójelentések szerint 26 ezer - többségében kisebb­ségekhez tartozó polgárnak címzett - katonai behívó vár szétküldésre Szerbiában. „MDF-nyár” Szabadkígyóson 1998 már a Fórum éve lehet Harmadik alkalommal tartotta tegnap Szabadkígyóson az „MDF-nyár” nevű rendezvé­nyét a Magyar Demokrata Fó­rum. Szabó Iván frakcióvezető a nagygyűlésen, mintegy fél­ezer hallgató előtt mondott be­szédében a Horn-kormány egy­éves tevékenységét értékelte. Kifejtette, hogy a baloldali blokk kormánya tévesen állapí­totta meg Magyarország hely­zetét, s ezért hibás az általa al­kalmazott gyógymód is. Tavaly a „szakértő” kormányzat sem­miféle növekedésre nem számí­tott, ezzel szemben legalább 2 százalékos volt a gazdasági nö­vekedés, amely - ha megfelelő a kormányzat politikája - lehe­tett volna 5 százalék is. Egy év alatt 10 százalékkal csökkent a lakosság életszínvonala, ugyanannyival, mint az Antall- kormány négy éve alatt össze­sen, de 18 százalékról 30 száza­lékra emelkedett a pénzromlás aránya. Szabó Iván szerint a kor­mány az infláció gerjesztésével kivette a lakosság zsebéből a pénzt, s ezt a gazdaság, a külke­reskedelem is megsínyli. A kígyósi rendezvény „MDF-nyár” nevére utalva a politikus azt fejtegette, hogy ez a nyár nem a Magyar Demok­rata Fórumé, de van esély rá, hogy az 1998. év valóban az MDF-é legyen. Ehhez hitre is szükség van. Boross Péter felszólalásában kritikusan szólt Torgyán József szombat esti - a köztársasági elnököt hírbe hozó - tévényi­latkozatáról, mondván: azt, hogy ki volt ügynök, csak az ismeretek birtokában lehet majd megállapítani. Kónya Imre az ellenzék összefogása kapcsán hangsúlyozta: a teljes négypárti együttműködés re­ményében fog össze - egyelőre - a három párt, az MDF, a KDNP és a Fidesz. Gyerekek ne üljenek az ablak mellé Naponta „lövik” a vonatokat Egy 6 éves kisfiú meghalt, egy 17 éves lány pedig életveszé­lyes sérülést szenvedett, mert a vonatot, amelyen utaztak, ismeretlen „csínytevők” kővel megdobálták. A döbbenetes tragédia kapcsán nyilvános­ságra került, hogy a felelőt­len, életveszélyes dobálózás, a szerelvényekre zúduló kőzá­por szinte mindennapos köz­játék a vasútvonalakon. Hogyan előzhetők meg az ilyen esetek? - kérdeztük a MÁV ügyeletes főüzem-irányí- tójától.-A legkisebb utasoknak, a gyerekeknek azt tanácsolhat­juk: bármennyire szeretnék nézni a suhanó tájakat, ne ülje­nek az ablak mellé. Ez a legve­szélyesebb hely a dobálások szempontjából. Különösen nyá­ron, amikor a nagy melegben az ablakokat is lehúzzák.-Korábban is történtek ha­sonló esetek?-Jómagam mintegy tíz esz­tendeje naponta legalább két- három vonatdobálást jegyző­könyvezek. Volt nemrégiben olyan eset is, hogy egy kocsi­nak egyszerre hat ablakát törték be. De mert eddig egyetlen utasnak sem esett baja, a történ­tekkel nem foglalkozott a sajtó. Emlékszem, gyerekkoromban is előfordult ilyesmi, kisebb-na- gyobb suhancok, csapatokba ve­rődve kavicsokkal dobálták a vo­natokat, de csak a teherszerelvé- nyeket, személyvonatot soha. Ez az újabb, sajnos már emberéletet is követelő, felelőtlen vandálság tapasztalataink szerint a közel­múlt szüleménye.- Elképzelhető, hogy a vasút is védekezzen a dobálok ellen?- Igen, de ez nagyon sokba kerülne. Tudtommal még a ná­lunk jóval gazdagabb, nyugati országokban is csupán a rend­kívül gyors, szuperexpressz vonatokat védik két oldalt kerí­téssel és törhetetlen ablaküve­gekkel, amelyeket persze a lég­kondicionálás miatt le sem le­het húzni. Ám ezeket a vonato­kat nem a kődobálók ellen vé­dik - mert ott az ilyesmi nem szokás -, hanem például a sínek közé kószáló jószágoktól vagy a nagy sebesség miatt esetleg felpattanó kövektől. Budapesten, a János Kórház intenzív osztályán fekszik K. Szilvia, a péntek esti vonatdo- bálás áldozata. Vasárnap dél­után dr. Slavei Krisztina ügye­letes orvos elmondta róla, hogy továbbra is eszméletlen, súlyos, életveszélyes állapotban van.- A műtét során egy kisebb tojásnyi részt el kellett távolí­tani a jobb halántékán sérült lány agyából.- Nem lehet tudni, hogy milyen agyi funkciók estek ki, ha egyáltalán kiestek. Most még korai volna bármiféle jóslásokba bocsátkozni. Min­dent megteszünk a gyógyulá­sáért, nagyon reméljük, hogy Szilvia felépül, és teljesen egészséges lesz - közölte az orvosasszony. - A , kislány ugyan még nem nyerte vissza öntudatát, de elég intenzívek a testreakciói. Bízunk abban, hogy ez már a javulás jele, s nemsoká túl lesz az életveszé­lyen. N. Zs. Szentmise a magyarokért Szombaton a csíksomlyói kegytemplomban a romániai magyarság jogainak védelmében kö­nyörgő szentmisét tartottak. Az RMDSZ csíki szervezete tiltakozó levelek elküldését tervezi, illetve könyvgyűjtést szervez Csíkszereda főte­rén a magyar kultúra megőrzése érdekében. „Népszerűsége megszenvedheti” Ezzel a címmel közölt portrét Göncz Árpádról a párizsi Libération. Népszerűségét az államfő higgadtságának és mindenekelőtt emberi tisz­tességének köszönheti - írja a lap. A cikk kitér arra is, hogy Göncz Árpád több ízben szembe­került Antall József kormányával, például a médiaháborúban. Az elnök aláírta az új meg­szorító intézkedéseket. „Népszerűsége meg­szenvedheti ezt.” Vietnami „ellenforradalmárok” Ho Si Minh városban, a korábbi Saigonban a bíróság kilenc személy ítélt el „ellenforra­dalmi” cselekményért. Állítólag „Mozgalom a nemzeti egyesítésért és a demokrácia megte­remtéséért” elnevezéssel szervezetet alapítot­tak, és a kormány megdöntése érdekében tevé­kenykedtek. A felhozott vádak szerint a csoport kül- és belföldi „ellenséges erőkkel” tartott fenn kapcsolatokat és „reakciós dokumentumokat” készített. Zsirinovszkij nem utazik Mégsem utazik a volt jugoszláv államokba Vlagyimir Zsirinovszkij. Az orosz szélsőjobb- oldali politikus szombaton indult volna, hogy közvetítsen a délszláv válságban érintett felek között. Az út lemondását Zsirinovszkij azzal indokolta, hogy most „túl bonyolult” a helyzet a térségben. További kínai robbantások Kína folytatja a nukleáris kísérleteket. Szándé­kától nem téríti el a tervezett francia atomrob­bantások elleni nemzetközi tiltakozás sem. A világ legnépesebb országa közben részt vesz a nukleáris kísérletek betiltásáról folyó genfi tár­gyalásokon, s. ha megszületik az egyezmény, Földcsuszamlás következtében negyven méter mély szurdokba zuhant pén­teken egy vonat néhány kocsija az osztrák Alpokban, Bludenz közelében. Négyen meghaltak, több mint százan megsérültek. fotó: fkb/reiters

Next

/
Thumbnails
Contents