Békés Megyei Hírlap, 1995. augusztus (50. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-11 / 187. szám

[V 1995. augusztus 11., péntek SPORT További tárgyalások román klubokkal Szabados Attila a Békéscsabáé Jóllehet, egy forduló már lezajlott a labdarúgó NB I-ből, a legtöbb csapat esetében véglegesen kialakult a játé­koskeret, ez alól talán egyetlen kivétel volt a Békéscsabai Előre FC, amelynek vezetői e héten is intenzív tárgyalásokat folytattak külföl­di játékosokkal, illetve klubjukkal. Érthető, hi­szen a nyáron első osztályú labdarúgókat nem igazoltak, talán egyetlen kivétel volt ez alól a román Stancu, aki viszont a Csepel ellen már be is mutatkozott. Most viszont arról számolt be Papp László, a békéscsabai klub ügyvezető elnöke, hogy a Sza­badkai Spartak jobboldali támadójával, a 22 esztendős Szabados Attilával és egyesületével megegyezett az Előre FC, csupán a játékengedé­lyének beszerzése van hátra, amit a jövő hét elejére várnak, így ha a Stadler FC ellen még nem is mutatkozhat be a hét végén, a Ferencváros ellen már pályára küldheti a jugoszláviai labda­rúgót Pásztor edző. — Vlaicu ügyét azonban lezártuk, a temesvá­riak utolsó ajánlata négy és fél millió forint volt, ami meghaladja a klub anyagi lehetőségeit, nem beszélve arról, hogy a játékosnak is túlságosan nagyok voltak az igényei — mondta Papp Lász­ló. —Viszont újra előtérbe került, s tárgyalunk is a nagyváradiakkal Ciocan megvásárlása ügyé­ben. Ezzel párhuzamosan egy másik tehetséggel, a petrozsényi Stoica Florinnal is egyezkedünk. Mindkettőjük ügyére a jövő héten véglegesen pontot szeretnénk tenni. (jávor) Rajt előtt a megyei tenisz-csb Nemcsak világjelenség a tenisz népszerűségé­nek növekedése, ha­nem Békés . megyében is kézzelfogható valóság. Egyre többen művelik a fehér sportágat, újabb és újabb klubok alakulnak, s neveznek be a bajnokságokba, versenyekre. Néhány évvel ez­előtt a megyei teniszszövetség vezetői és az edzők sem hitték volna, hogy 1995-ben már Békés megye öt városának csapata küzd az országos bajnokság különbö­ző osztályaiban. Márpedig a n. Ötvenheten gyűltek össze teg­napelőtt este a Fekete-Körös sarkadi szakaszán, az Ökör Ör­mény nevű szabadstrandon. A Körös-túra ünnepélyes megnyi­tója után tegnap reggel szálltak hajóra a Körösök „tengerészei”. Elsőnek a gyomaendrődi Szere­tő Bálint és lánya, Emese vágtak neki a Szegedig tartó víziútnak. A sort Juhász Attila, a Békés Megyei Természetbarát Bizott­ság tagja zárta, aki az idén is felvállalta a Körös-túra vezeté­sét. Elmondása szerint egyedi osztályban található a Békéscsa­bai Előre TK, míg a harmadik vonalban a Gyula, a Szarvas, a Sarkad és az Orosháza. A megyei férfi csapatbajnok­ságba is minden eddiginél több nevezés érkezett: kilenc (!) gárda indult el tavasszal a pontvadá­szatban. Ezek részben a már em­lítettek második csapatai, de jó néhány teljesen új együttes is pá­lyára lépett. A tavaszi forduló meglepetés- csapata a Gyomaendrőd volt, amely csupa fiatalokból álló hagyomány, hogy a túrázóknak csak a napi szükségleteiket kell magukkal vinniük, mert a többi poggyászt teherautón szállítják előre a szálláshelyekre. Ugyan­ilyen hagyomány az is, hogy minden este nyolc órakor eliga­zítást tartanak a túra résztvevői­nek, ahol összeírják, kinek mi­lyen élelmiszerre van másnap szüksége, így minden reggel friss tejjel, kenyérrel kezdhetik az evezést a nevezők. A majd­nem állóvíznek számító Körö­sön bizony nem kis feladat az együttes, s csak az élvonabeli Bé­késcsabai Előrétől kapott ki. A csabaiak második csapata vi­szont meg szeretné tartani száz- százalékos tavaszi teljesítményét és az első helyet, így biztosítva az OB III-ba jutást. A most kezdődő őszi soro­zatot innen folytatják a férfi­csapatok: 1. Békéscsabai Előre TK 8 pont, 2. Gyomaendrőd 7,3, Szeghalom 5, 4. Penn 5, 5. Me- zőberény 4, 6. Gyula 3, 7. Sar­kad II. 2, 8. Orosháza II., 1, 9. Vésztő 1. evezés (kell az energia!), hiszen sodrásra alig számíthatnak. A túrázók napi 20-30 kilométert eveznek, s augusztus 15-én Csongrádnál találkoznak a Ti- sza-túra résztvevőivel, akikkel 16-án együtt indulnak a szegedi végállomásra. Mint Juhász Attila elmondta, még az idei túra el sem kezdő­dött, máris tervezni kezdték a jövő évi, a XII. Nemzetközi Kö­rös-túrát, amelyet a millecente- náriumi Tisza-túrához szeretné­nek igazítani. —ria Mészöly nem hirdetett keretet A korábbi tervekkel el­lentétben még csütör­tökön sem hozta nyil­vánosságra keretét Mészöly Kálmán, a magyar lab­darúgó-válogatott szövetségi kapitánya, akinek együttese au­gusztus 16-án, szerdán Siófo­kon játszik barátságos mérkő­zést Izraellel. A szakvezető csütörtökön ar­ról tájékoztatta az MTI sport­szerkesztőségét, hogy még be­szélnie kell Novák Dezsővel, a Ferencváros mesterével, s emi­att csak pénteken délelőtt hirdeti ki a figyelembe vett játékosok névsorát. Mészöly Kálmán elöljáróban annyit elárult, hogy a 19—20 tagú keretben várhatóan kilenc idegenlégiós kap helyet. A kül­földön szereplő válogatottak közül ezúttal hiányzik majd Ko­vács Ervin, Balog Tibor és Kla- usz László. Ugyancsak péntekre ígért ke­retlistát Dunai Antal, az olimpi­ai válogatott szövetségi edzője, akinek együttese szerdán Siófo­kon az izraeli ötkarikás gárdával veszi fel a küzdelmet. Elhunyt Csanádi István Augusztus 6-án hajnali 4 órakor megszűnt dobogni Mezőhegyes és a lovas szak­ma nagy egyéniségének, idős Csanádi Istvánnak a szíve. A köztiszteletben álló, galambősz férfi — sok ezer ismerősének kedves Csaná­di Pista bácsija — a halála előtti estén is szeretett váro­sát, ősei lakhelyét népszerű­sítette: egy távolba szakadt házaspárt kísért végig Me­zőhegyes utcáin. Csanádi István 1916-ban született Mezőhegyesen. A polgári iskola elvégzése és a lakatos szakma megszerzé­se után kishuszár lett a kato­nai ménesnél. Hatvannégy évet töltött a lótenyésztés és a lovas sport szolgálatában sor-, továbbszolgáló és hiva­tásos katonaként; 1945-től 1980-ig ő volt Békés és Csongrád megye lótenyész­tési felügyelője. Nyugdíja­zása után két másik, 1940 óta tartó szenvedélyének, a helytörténeti kutatásnak és az idegenvezetésnek is hó­dolhatott. Úgy készült a cso­portok fogadására, mint egy vérbeli tanár az óráira. A világ minden tájáról több száz köszönő képeslapot ka­pott. Életművéért 1994-ben szülővárosa díszpolgárává fogadta. A sors mindössze egyetlen dolgot tagadott meg tőle: azt, hogy megérje Mezőhegyesről írott köny­vének megjelenését. Temetése augusztus 15- én 15 órakor lesz Mezőhe­gyesen. M.Gy. A Körös-túra résztvevői a sarkadi start előtt fotó: kovács Erzsébet Útrakeltek a Körösök „tengerészei” Felszökőben a Forma—1-es láz „Újra tanulom a Hungaroringet...” Erősödik a finn—magyar barátság: lapunk F—1-es londoni tudósítója Nicholas Franki és az északi sztár, Mika Häkkinen Jóllehet, Budapesten nem na­gyon érzékelhető, hogy vasárnap délután, a 10. Magyar Nagydíjon 100 ezren szurkolnak majd a Hungaroringen a világ legjobb autóversenyzőinek (a mértéktar- tóbbak ennél jóval kevesebb né­zővel is elégedettek lennének, ki­vált, ha az elmúlt évek statisztiká­it idézik fel...), de az biztos: teg­nap a hagyományosan első sajtó- tájékoztatón zsúfolt volt a Kem- pinski Szálló különterme. Igaz is, Mika Häkkinen és Gerhardt Berger beszélt arról, mit is vár a mogyoródi „lassú kör­ben”, és persze, miként készült, továbbá miként vélekedik az F—1 jelenlegi legizgatóbb kér­déseiről. Először a tejfölszőke Mika ült a mikrofonok elé. Azzal kezdte, hogy jól tudják, Hocken- heimben egy Mercedes autóval a vége előtt 12 körrel kiesni nem a legjobb ómen, de mégis bizako­dó. „Tessék elhinni, jó az autó, jó a motor, ha néha még fel-felrob- ban, akkor is... Egyre jobb rajtpo­zíciókat foglal el a csapat, szóval, feltétlen bizakodó vagyok.” (Csapattársa, Mark Blundell szintén kiesett a németországi nagydíjon motorprobléma miatt — a szerk.) A Marlboro McLaren Merce­des 26 éves pilótája mellesleg „újra tanulja” a Hungaroringet, mert tavaly eltiltása miatt csak turista lehetett Mogyoródon. „Sajnos, a FI A úgy osztja a bünte­téseket, mint a cukrot, és lehet, ha erről tovább beszélek, újabb 10 ezer dollárt fizetek...” — véli Mika, aki reméli, egyszer neki is szobrot állítanak Helsinkiben, mint Nurminak és Keke Ros- bergnek. Talán nem véletlen, hogy az utána következő Gerhardt Berger sem a szabályok és a bírák dicsé­retével kezdte. A Ferrari 35 éves sztárja már csak tudja, mit beszél, hiszen 172-szer rajtolt eddig a Forma—1-ben, és — ez inkább csak kuriózum arra nézve, hogy mennyire szalad a világ — az egyetlen, aki mind a kilenc ma­gyar viadalon rajthoz állt. „Lassan már csak fegyelme­zetten körözünk a pályán, pedig inkább versenyezni szeretnénk. Alapvetően támogatom a bizton­ságot célzó szabályváltozásokat, de egy-egy koccanás, lökdösés, összedörrenés bőven belefér eb­be a küzdelembe — mondta Ber­ger. Hogy egy éve azt mondtuk: jön felfelé a Ferrari? Sajnos, vál­tozatlanul csak mondjuk. Tavaly a német verseny sikeresebb volt számunkra, ezért tudtuk, hogy a Hungaroringen nehéz lesz a foly­tatás... Most fordított a helyzet. Szóval, én is bizakodom. Én sze­retem a magyar pályát! Élveztem az itteni versenyeket, nagyon re­mélem, ezúttal is így lesz.” (fábián) Ináncsi bronzérmes, Urbanik feladta A göteborgi atlétikai világbajnokságról csütörtökön egy örömteli és egy — Békés megyei szempontból különösen — kellemetlen hír érkezett. A jobbik: Ináncsi Rita remekül versenyezve Gécsek nyomdokaiba lépett, s remek távolugrá­sának köszönhetően (itt nagyon sok pontot szerzett) az előkelő bronz­érmes helyen kötött ki. A kellemetlen hír: a békéscsabai Urbanik Sándor az 50 kilométe­res gyaloglásban idő előtt feladta, pedig 20 kilométernél még az élbolyban volt, sőt a második helyen is állt egy ideig. Tudósítóink figyelmébe! A hét végén megkezdődik az új pontvadászat a labdarúgó NB Ill-ban, a megyei I. és II-ban is. Kérjük tudósítóinkat, hogy a szokásos módon — az NB Ill-ban és a megyei I. osztályban — a vasárnapi összecsapásokról szóló tudósításokat a lefújás után közvetlenül (a szombati mérkőzéseket vasárnap 15 órától) adják le a 451-114-es vagy 450-450-es telefonszámon. A megyei II. osztályú találkozók tudósításait hétfőn reggel 8—10 óra között várjuk. Sportműsor SZOMBAT LABDARÚGÁS. NB I. Stadler FC—Békéscsabai Előre FC, Akasztó, 17.00, Lettrich (Kin­cses, Bajkai). NB I tartalékbaj- noki-mérkőzés, Stadler FC— Békéscsabai Előre FC, 15.00. NB I-es ifjúsági bajnokság. Békéscsabai Előre FC—Stadler FC B, 11.00, Takács. Békéscsa­bai Előre FC—Stadler FC A, 11.00, Scsitovics. Megyei baj­nokság. I. osztály. Doboz— Békési FC 17.00, Gulyás. Jami- na-Patrick SE—Mezőkovács­házi TE, 17.00, Megyebíró. Gyomaendrődi Barátság— Szeghalom SC, 17.00, Varga F. Battonyai SE—Békéscsabai MÁV, 17.00, Csonka. II. osz­tály. Füzesgyarmat—Kaszaper, 17.00, Szabó. Körösladány— Pusztaföldvár, 17.00, Klem- bucz. Békésszentandrás—Dé- vaványa, 17.00, Majoros. LOVASSPORT. Meghívá­sos verseny, Füzesgyarmat, Csák-tanya, 9.00. SAKK. IV. Perényi Béla nemzetközi emlékverseny, Szarvas, Árpád Szálló díszter­me, megnyitó 14, első forduló 15.00. TENISZ. Megyei férfi csa­patbajnokság. Ä párosítás: Penn—Vésztő, Gyula—Szeg­halom, Orosháza—Mezőbe­rény, Sarkad—Békéscsaba. Va­lamennyi találkozó 9 órakor kezdődik. VASÁRNAP LABDARÚGÁS. NB III. Al­föld csoport. Kisszállási SE— Szarvasi Vasas, 17.00, Bánócz- ki. Gyulai FC—Kiskőrös, 17.00, Sipos. Mezőberényi FC—Bajai FC, 17.00, Keresz­túri. Tótkomlósi TC—Szentesi FC, 17.00, Ignácz. Megyei baj­nokság. I. osztály. Nagyszénási SK—Kamut SK, 17.00, Rózsa, Medgyesegyházi TE—Gyomai FC, 17.00, Zsurka. Mezőhegye- si SE—Orosházi MTK, 17.00, Dajka. Csabacsűd—Elek SK, 17.00, Zábrák. II. osztály. Két­egyháza—Kunágota, 17.00, Kulcsár. Sarkad—Békéssám- son, 17.00, Hangya. Csorvás— Kondoros, 17.00, Kokavecz. Magyarbánhegyes—Gádoros, 17.00, Kurucz. Újkígyós— Méhkerék, 17.00, Hajdú. LOVASSPORT. Meghívá­sos verseny, Füzesgyarmat, Csák-tanya, 9.00. SAKK. IV. Perényi Béla nemzetközi emlékverseny, Szarvas, Árpád Szálló díszterme, 8.00. TENISZ. Megyei férfi csa­patbajnokság. A párosítás: Bé­késcsaba—Penn, Mezőbe- rény—Gyomaendrőd, Vész­tő—Gyula, Orosháza—Sarkad. Valamennyi 9 óra. BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgató. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; főszerkesztő: (66) 446-242; sportrovat: 451-114; telefax: (66)441-020. Kiadói telefonszámok: (66)441-545, telefax: (66) 450-198; hirdetés: telefon/fax: (66)441-311; terjesztés: telefon/fax (66) 453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DÉLHÍR” Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106 és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 437 forint, negyed évre 1254 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross út 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068

Next

/
Thumbnails
Contents