Békés Megyei Hírlap, 1995. július (50. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-01-02 / 152. szám
Én író cigány vagyok Lakatos Menyhért író, évtizedek óta féltő szeretettel és mértéktartó realizmussal ábrázolja műveiben a cigányság sorsát, ezáltal keresve népcsoportja felemelkedésének további lehetséges alternatíváit. Az Európa-szerte elismert íróval beszélgettünk szépirodalomról és a cigány kisebbséggel kapcsolatos aktualitásokról. (8. oldal) Fanyar Fruzsi a Szomszédokból Kicsit fanyar, nyers és határozott a fodrászlány, akiért kéthetente epekedik Gábor Gábor, az üzletemberek gyöngye. Fruzsi a Szomszédokban szivarozik, imádja a hagymát és elviselhetetlennek tartja az üres bókokat. Pregitzer Fruzsina, mert róla van szó, amolyan huszadik századi kékharisnya, nadrágba bújva. (9. oldal) A szövetségesek partraszállását kitörő ünnepléssel fogadta Európa szabadságra vágyó népe. Eközben Mezőtúrról, szép csendesen elindult egy szerelvény kétezer elgyötört magyar katonával. Egyik sem tudta, hova veti legyőzője akarata. Két hét múlva valamennyi megtapasztalhatta: a pokol hetedik bugyrába. Sztálin elvtárs üzenete várt rájuk: ti romboltátok porig ezt a szép országot, de kenyéren és vízen fel is építitek. Az sem baj, ha belepusztultok! Ami megtörtént, az megtörtént. El kell felejteni. Nehogy valaki még egyszer visszakerüljön Kenyéren és vízen agyar fűtő csak annyit súgott a fülükbe: szökjetek, mert ezer rossz vár rátok. Meg is találta őket valamennyi, hiánytalanul. Két mozdony húzta-tolta a marhavagonokat a Kárpátokon át Dobrudzsa felé. Az ablaknyílást tüskés drót szabdalta, az ajtót vasrúd zárta el a szabadulás szikrányi esélyétől is. Tél volt, a deszkarések között átfütyült a metsző hideg szél. Illemhelyül a padló aljába fűrészelt esetlen lyuk szolgált, aludni is alig lehetett. Topogott a sok összezárt szerencsétlen, nehogy elfagyjon a lába. Naponta egy alkalommal állt meg a vonat, ekkor kaptak enni és inni. Ezt sem vitte túlzásba az orosz. Kiütötte az első, keze ügyébe kerülő vashordó tetejét, kiöblítette benzinnel és már főtt is a finom hajdinakása... Beszarábiában jártak, mikor hallgatásba burkolózó őrnagyuk először megszólalt. Tudjátok, fiúk, milyen nap van ma? Karácsony. A jóisten irgalmazzon nekünk! Bandi bácsi már elmúlt hetven. Túl-élte Horthyt, Szálasit, Sztálint, Kádárt. Csodával határos módon nem maradt ott a harcmezőkön, felgyógyult sebesüléséből, hazatért a háromesztendei orosz hadifogságból is. Emlékei lassan megfakulnak már, de az átélt borzalmak sejtjeibe rágták magukat. — Mi csak az első szállítmány voltunk, hoztak még nyolcezret. Feodo'szi- jában, a Krím-félsziget túlsó felében gyűltünk össze. A fejünket először egy ablaktalan, szétlőtt kaszámyaépület csupasz betonján hajtottuk álomra. Egymás hegyén-hátán. Egy hónap múlva már fabarakkokban laktunk, a kiváltságosak jutazsákokba gyömöszölt ten- gerifű-fekhelyen aludtak, ami hamarosan elrothadt alattuk. Fűtés semmi. Pórul az járt, akinek csak a kakasülőn jutott hely. Ha elszenderedett, le is esett az alatta lévő nyakába. Sajnos, nemsokára már bőviben lettünk a helynek... — Miért? — Az elgyötört, tisztálkodási lehetőségeitől megfosztott és összezsúfolt embert gyorsan megtalálja a baj. Egykettőre felütötte fejét a vérhas. Nagyon mocskos betegség ez, szinte élve rothadt el, aki megkapta. Legyengült, saját mocskában vergődött a fél láger. Ha- mar-gyorsan ki is dózeroltak az őrök két nagy gödröt. Az egyik illemhelyül, a másik tömegsírul szolgált. Akire rájött a hasmenés, végigkúszott az árok felett átvetett fenyőpallón és elvégezte dolgát... Többen bele is szédültek, azok ott is maradtak. Nem kellett senkinek se elszámolni velünk. Akit reggelente nem tudott felébreszteni a szanitéc, délre már egy kupacban találta magát a barakk sarkában. Este jött a teherautó, feldobáltuk valamennyit. Olykor harmincat—negyvenet is naponta. Csontra és bőrre soványodtak le ezek a szerencsétlenek, csak a ruha tartotta egyben őket. Némelyik a platóra puffanáskor még hörgött, de onnan már nem volt visszaút. Néha még ma is visszatérnek ezek a borzalmak álmaimban. Csinálni kellett. A parancsmegtatadók hamar ólmot kaphattak a tarkójukba! —Nem kértek orvosi ellátást? — Orvos az még csak akadt, de gyógyszer nem. Először szénné égetett kenyérrel próbálták fékezni a bajt, de ez csak tüneti kezelés lehetett. Adtak utána hipermangánt, ami nem volt jó semmire. Akit szívós szervezettel áldott meg a teremtő, talán kibírta, de a többi nem. Tavaszra többezer holttestre nyomta Sztálin elvtárs édes anyaföldjét a lánctalpas. —Végül is dolgozni vitték ki Önöket. — Azt meg is kellett ám érni! Nagy nehezen, csalánlevesen, burizson, grúz teán és tavaszi napfényen úgy-ahogy felerősödtünk. Tizenketten kaptunk egy katonakenyeret, amit később öt deka pucolatlan, nyers apróhallal egészítettek ki. Jóska, a cimborám már nem bírta elviselni az éhezést és megette a tábor girhes macskáját. Elve megnyúzta. Kegyetlenül meg is verték érte az oroszok. Egy ponton túl már elvesztheti az ember a tartásit, teljesen elállatia- sodhat. Egyébként sokat dolgoztunk. Rakodtunk, égettünk téglagyárban, építettünk szinte csupasz kézzel kolhozokat, krómdúsítót, gyárakat, arattunk, csépeltünk. Ami jött. Azt hittük, már minden borzalmat láttunk ebben az országban. Tévedtünk. A helyi lakosság még nálunk is nyomorultabbul vergődött. —Kik tartottákfenn a rendet? — Fegyveres őrök kísértek bennünket mindenhová, bár nemigen volt rájuk szükség. Azt sem tudtuk, hol vagyunk, merre a haza... Az államot egy gépéus védte saját polgárai ellen. Az egész hivatal egy panyelóból, fakordéból és egy pisztolyból állt. Mégis úgy féltek tőle, mint a kaszástól. Akit elvitt, azt többé nem látták. Nem is tudom, kivel bánt kegyetlenebbül az orosz: ellenségeivel vagy a saját vérével? Végül elérkezett 1947 nyara. Először a leromlott bakákat ültették tengelyre, majd a többit. Ez sem ment simán; ötször szálltak vagonba és hajtották őket ismét a lágerbe, míg végül elindulhattak. Előtte átestek a fertőtlenítésen, mindenkit alaposan átvizsgáltak SS-tetoválást keresve. Németek is akadtak közöttük. Hazafelé az Aranyos-hágónál a Vöröskereszt segély- csomagjából kaptak először húskészítményt három év után... Itt mertek először fellélegezni: túlélték! — Hogyan fogadták Önöket Magyarországon? — A nyavalya, aki megeszi, Debrecenben is oroszokkal találkoztunk először! Budapesten akartak bennünket mutogatni, hogy lássa a magyar nép, milyen jó sorsunk volt kint... Nagyon hamar meggondolta magát a ruszki pol- tiszt, mihelyt benézett hozzánk. Szülőfalumban mozgalmista asszonyok vártak bennünket. Elmondták, hogy a Szovjetunióról csak szépet és jót szabad mesélni. Ami megtörtént, az megtörtént. El kell felejteni. Nehogy valaki még egyszer visszakerüljön. Bandi bácsi már elmúlt hetven. Templomba járó hívő. A mennyországot csak elképzelni tudja, de az emberördögök poklát már ismeri. Megjárta. Kálmán János
