Békés Megyei Hírlap, 1995. július (50. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-26 / 173. szám
«ÉS MEGYEI HÍRLAPMezőberény város címere Az oldalt írta Harmati Erzsébet és Szekeres András, szerkesztette és a fotókat készítette: Szekeres András. Telefon: 450-450 Hírek Városi szerkesztőség. Békésen, a Szarvasi út 2. szám alatt, a totózó mellett a hónap elején megnyílt lapunk városi szerkesztősége, ahol minden pénteken 8-12 óra között fogadóórát tartunk, valamint hirdetést is felveszünk. Várjuk a város és a térség olvasóit ügyes-bajos dolgaival. Testületi ülés. A napokban ülésezett Csárdaszállás képviselő- testületé. Felülvizsgálatra kerültek a föld bérleti díjak, napirenden szerepelt a közhasznú munkavégzés bevezetése, valamint az iskola és óvoda felújításának lehetősége. Támogatás. Csárdaszálláson az előző esztendőkhöz hasonlóan tankönyvtámogatásban részesül valamennyi—45 nebuló — általános iskolás tanuló. Amennyiben az önkormányzat anyagi lehetősége lehetővé teszi, akkoT a nappali tagozaton tanuló helyi lakosú középiskolások, valamint főiskolások és egyetemisták is egy meghatározott összeget kapnak tankönyv- vásárlásra. Felújítás. Befejező szakaszához érkezett Köröstarcsán a napköziotthonos konyha felújí1 tása, melynek költségei meghaladják az 1,2 miiló forintot. A felújítás során elkészült a konyha gázellátása, beépítésre került egy 300 literes főzőüst, egy gázzsámoly és egy pirító sütő. A konyha főzőkapacitása napi 50 adaggal bővült. A kivitelezést az önkormányzat házi építőbrigádja és néhány helyi vállakozó végezte. A műszaki átadás augusztus elsején lesz. Rákszűrés. Július 25-én önkéntes nőgyógyászati rákszűrés volt Köröstarcsán. Legközelebb augusztus elsején és nyolcadikén várják a tárcsái lányokat és asszonyokat a helyi rendelőintézetbe az önkéntes és ingyenes rákszűrő vizsgálatra. MEZŐBERÉNY ÉS KÖRNYÉKE 1995. július 26., szerda Testvérvárosok találkozója Augusztus második hétvégéje a vendégjárás jegyében zajlik majd Mezőberényben. Ebben az időben ünnepli az I. kerületi Evangélikus Egyházközség fennállásának 250. évfordulóját, s ebben az időszakban, kapcsolódva az egyházi ünnepséghez, a város német testvérvárosai és leendő testvérvárosának delegációja érkezik a településbe. Augusztus 10-én fogadják a németországi Münsingen-ből és a franciaországi Beauproe-ből érkező vendégeket. A két város fiataljai közül 35-en Münsingenből közösen kerékpárral teszik meg az 1100 kilométeres utat Mezőberényig. A vendéglátó város képviselőit Sopronban várják, majd innen együtt kerekeznek tovább a három náció fiai és lányai. S hogy teljes legyen a fogadtatás, a városból eddig mintegy félszázan jelentkeztek már arra, hogy Csárdaszállásig elébük mennek — természetes biciklin. A megérkezést követően a főtéri ünnepélyes fogadás után valamennyi vendéget — mintegy 150 személyt — herényi családoknál helyeznek el. A néhány napos látogatásuk során, a program keretében a német és a franc ia vendégek megismerkednek Gyula, a megyeszékhely, no és természetesen Mező- berény nevezetességeivel, a fiatalok sportversenyeken mérik össze felkészültségüket, a strand területén gulyáspartit, pikniket rendeznek részükre. Szombaton délelőtt a polgármesterek találkoznak, s ezen a tanácskozáson áttekintik a további együttműködés lehetőségeit, majd este a ligetben a vendégek tiszteletére búcsúvacsorát rendeznek. Készülnek a 250. évfordulóra Augusztusban ünnepük Mezőberényben az I. kerületi Evangélikus Egyházközség megalakulásának 250. évfordulóját. Az ünnepi alkalom előkészületeiről és programjairól kérdeztük az I. kerületi evangélikus egyház gyülekezeti munkatársát, Köhler Juliannát, aki a lelkészi feladatokat is évek óta ellátja. — Augusztus 12-én és 13-án ünnepeljük gyülekezetünk megalakulásának 250. évfordulóját, mert 1745. Szentháromság utáni 9. vasárnapon kezdte Rudolf Walter, egyházközségünk első anyakönyvét. Azóta az anyakönyvezés folyamatos és a 250 éves anyakönyv lapjai is láthatóak lesznek ezen az ünnepségen. Szeretnénk kiállítást is szervezni az évfordulóval kapcsolatosan, könyveket, képeket mutatnánk be. A kiállítás az egyázközség épületében lesz. Már augusztus 10-ére várunk vendégeket, mert a Mezőberényből elszármazottak akkor érkeznek meg az ország és a világ különböző részéről. Vendégeinknek pénteken Gyulát szeretnénk megmutatni. Augusztus 12-én, szombaton délelőtt fogadás lesz a városházán. Az első ünnepi esemény 15 órakor kezdődik úrvacsorái istentisztelettel. Este fúvóskoncert lesz a templomban, a mün- singeni fúvósok közreműködésével. Vasárnap 9 órakor térzene, a Kossuth téren, 10 órakor ünnepi istentisztelet kezdődik, dr. Harmati Béla, evangélikus püspök szolgálatával, amit 11.30 órakor koszorúzás követ a Hősök szobornál. Este a művelődési házban közös kulturális műsoron veszünk részt. Nem mindenkinek adatik meg, hogy életében két emlékünnepet ünnepeljen. A mostani generáció gyerekként élte meg a gyülekezet megalakulásának 200. évfordulóját, együtt ünnepelhettük a templom építésének 250. évfordulóját. Adja Isten, hogy ezek a találkozások valóban emlékezetesek legyenek. Egymáshoz és hozzá vigyenek. Az már más Ne kerteljünk: az utóbbi években minden családnál megszaporodtak afizetnivalók. A különféle nem tervezett újabb és újabb elvonások, adók valamennyiünk pénztárcáját igencsak vékonyítják. Az önkormányzatok megélhetésükért, intézményeik fenntartásáért, a lakosság érdekében végzendő kötelező szolgáltatások ellátásáért azon kénytelenek trükközni, hogy milyen adót is találjanak még ki bevételeik növelésére. Olykor a lakosság is zsörtölődik, mert befizetett forintjainak nem látja az eredményét, nem látja merre gurult el. Köröstarcsán gondoltak egy merészet. A szúnyogirtás minden esztendőben százezreibe kerül az önkormányzatnak. Az idén kétszer, földről és levegőből egyszerre indítanak támadást ezen vérszívók ellen. Az önkormányzat tagjai közül valakinek eszébe jutott: mi lenne, ha a költségek enyhítésére a lakosság önkéntes segítségét is kérnék? Nem tétováztak, nyomban a tettek mezejére léptek. A falu számos pontján kiplakát olták, hogy aki akar, önkéntes formában, anyagi lehetőségeihez mérten hozzájárulhat ezen hadjárathoz. S lám, történnek csodák. A tarcsaiak saját elhatározásukból, önként, zokszó nélkül összeadogatták forintjaikat az ügy támogatására. És most tessenek megkapaszkodni: ezekből az önkéntes befizetésekből több mint 100 ezer forint gyűlt össze. Annyi, mint egyik másik kivetett adóféleségből. Aki tehette fizetett, mert tudta, hogy pénzét a kellemetlenkedők, életünk meg- keserítőinek, a vérszívók eme fajtájának irtására fordítják. Ezektől egy ideig biztosan nyugalmuk lesz. , Készülődés Szent István napjára Kétnapos programmal készülnek Szent István napjának méltó megünneplésére Mezőberényben. Különböző helyszíneken (liget, sportpálya, strand, művelődési központ, gyermek- és ifjúsági szabadidőközpont) számos érdekes és változatos rendezvény várja a lakosságot. A programok között szerepel 19-én (szombaton) a ligetben Jazz-táncház, a Napsugár Bábegyüttes előadása, az Empire, Rad Doll, Lucky Blues együttesek koncertje. A gyomaendrődi színjátszó tábor is bemutatót tart. A sportpályán Augusztus 20. Kupa kispályás labdarúgó torna selejtező mérkőzései délelőtt kezdődnek. Augusztus 20-án a Mezőberényből elszármazottak találkozójának a művelődési központ lesz a helyszíne. Itt nyílik majd ,,Rokonaink Szibériában" címmel Winter Erzsébet fotókiállítása. Érdekesnek és vonzónak ígérkezik a fúvósok felvonulása, a divatbemutató, a lézer-show, Tücsök Peti Hangya Imi, valamint a mezőkovácsházi „Crazy” színjátszók műsora, a lakodalmas banda, a modellezők bemutatója, az RC repülő-show és a sárkánye- regetés. Bevásárlóközpont épül Köröstarcsa, augusztus 10—13.: IV. Megyei Amatőr Művészeti Fesztivál Mezőberény üzlethálózata az elmúlt esztendők során igencsak átalakult és bővült. Most újabb fejlesztés körvonalai rajzolódnak ki. Egy külföldi — többségében német — érdekeltségű üzletház-lánc már tavaly is a kelet-európai országokban való terjeszkedését fontolgatta. Napjainkban viszont már a mielőbbi megvalósulás került előtérbe. Az üzletlánc Magyarországon három élelmiszer és háztartási cikkeket forgalmazó bevásárlóközpont építését tervezi, melyből kettő a dunántúli régiókat látná el, egy pedig Mezőberényben épül, s a Penny-Mark Áruház nevet viseli majd. A cég képviselői kinézték, mi több már meg is vásárolták a telket. A Békési út mellett, a Faipari Szövetkezet mögötti 7,5 hektáros önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanból 9534 négyzetmétert megvettek az áruház és létesítményeinek a részére. A munkálatok a telekmegosztásnál tartanak. Rohannak az évek... Mintha a minap lett volna első találkozásom azokkal akik kitalálták, majd fejükbe vették, hogy meg is rendezik Köröstarcsán az amatőr művészek találkozóját, ami később fesztivállá terebélyesedett. Nos, úgy tűnik, a gyermekbetegségekből kinőve, egyre erősödik, mind látogatottabb a községnek ez a nyári rendezvénye, melyet az idén augusztus 10—13-a között tartanak. Az előző három alkalomhoz hasonlóan most is a Kettős-Körös partja lesz a rendezvénysorozat központja. Az első, az érekzés napján a sátorverés után este kilenctől az alternatív és rockzenét játszó Kis- pál és a Borz együttes koncertezik. A rendezvény második napján, vagyis pénteken délután a művelődési házban kézimunka, képzőművészeti és fotókiállítás nyílik, majd ugyanitt rajzversenyt rendeznek a gyerekeknek. Ezt követi a terráriumkiállítás nyitása, majd este nyolckor kezdődnek a szabadtéri programok, amikor is négy rockegyüttes lép színpadra, éjféltől pedig szórakoztató filmeket vetítenek. Szombaton egész napos kirakodóváásr, kispályás labdarúgó-torna, strandröplabda bajnokság, go-kart bemutató és verseny lesz. Délután a falu központjában a békési Szivárvány Gyermekszínház ,,Elkésett béke- vágy" címmel bemutatja az „István, a király” címú rockopera rövidített, gyermekszereplőknek készült változatát. Este a gyomaendrődi Komédiás Kör tagjainak szereplésére kerül sor, majd a szabadtéri színpadon ismét négy együttes ad koncertet éjfélig, amit természetesen filmvetítés követ. A zárónapon, vagyis vasárnap a délelőtt a gyermekeké. Délután a művelődési ház színpadán lépnek közönség elé az amatőr versmondó- és furulyaverseny, a népzene - és néptánc bemutató résztvevői. Este a folyó hullámterében lévő színpadon kerül sor Simó Katalin magyamóta-énekes estjére, amit a hazai rockélet kiválóságai, ismert alakjai, úgy is fogalmazhatnék, hogy nagyáúgyi követnek: Deák Bili Gyula valamint Sonia és a Sápadtarcúk lépnek közönség elé. Megtudtuk: a kempingezés a négy nap során ingyenes, valamennyi rendezvényre a belépés díjtalan. A szervezők a rendezvényre és a kirakodóvásárra várják az árusok jelentkezését. Kerékpárút a főút mellett A napokban megkezdődött Köröstarcsa és Mezőberény között, a 47-es főúttal párhuzamosan, a két települést összekötő kerékpárút építése. A több mint 14 millió forintos beruházás kivitelezésére pályázatot írtak ki, s minden valószínűség szerint a nyertes, a Hódút Kft. építőinek munkája nyomán augusztus végéig elkészül, s átadásra is kerül az út a bicklisek védelmében. Pályázati felhívás! Gyula Város Önkormányzata egylépcsős, nyílt pályázatot hirdet a gyulai polgármesteri hivatal tetőszerkezete főszámya gomba- és rovarmentesítési munkáinak kivitelezésére. Az árajánlatok beérkezési határideje: 1995. augusztus 11., 10 óra. A pályázati kiírást és annak mellékleteit a pályázni kívánók 1995. július 27-étől vehetik át Gyula Város Önkormányzatának Vagyonigazgatóságánál (5700 Gyula, Városház u. 17. sz.) a vagyonigazgatóság pénztárába történt 6250 Ft vissza nem térítendő készpénz befizetését követően. A pályázattal kapcsolatos nyilvános konzultáció időpontja: 1995. július 31., 8 óra. Csökkent a munkanélküliség Csárdaszálláson az elmúlt hónapokban csökkent a munkanélküliség. A Csárdatex Kft. köré csoportosul a faluból egy bedolgozói kör, melynek tagjai a szövőüzem által biztosított anyagból egy köröstar- csai vállakozó megrendelésére havonta 30-32 ezer pelenkát varrnak. Az önkormányzat az igénylőknek 20 ezer forint kamatmentes szociális kölcsönt nyújtott gépvásárlásra. A faluban a regisztrált munka- nélküliek száma 31, s ez 10 százalékos munkanélküliséget mutat. Napirenden a gazdálkodás Köröstarcsa önkormányzata augusztus 10-én tartja legközelebbi ülését. Ezen a testület áttekinti az önkormányzat első félévi gazdálkodását, majd a lakáscélú támogatást szolgáló helyi rendelet kerül felülvizsgálatra. Műszaki átadás augusztus 15-én. Szépe Sándor helyi építési vállakozó fővállalkozásában befejező szakaszához érkezett Mezőberényben a Martinovics utcai általános iskolához kapcsolódó tornaterem építése. A 288 négyzetméteres küzdőterű, öltözőkkel és vizesblokkokkal, céltámogatással készülő létesítmény kivitelezését— Gálek Antal, a békéscsabai Korintosz Kft. tervezőjének elképzelései alapján—a vállalkozó 23 millió forintos ajánlatával versenytárgyaláson nyerte el. Az alapozást az elmúlt esztendő decemberében kezdték, a műszaki átadás augustus 15-én lesz.