Békés Megyei Hírlap, 1995. július (50. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-17 / 165. szám
ÜMÉS MEGYEI HlRLAPMEGYEI KÖRKÉP 1995. július 17., hétfó' Megkérdeztük olvasóinkat Voltak-e már nyaralni? Baksi Pálné, 58 éves, csorvási nyugdíjas: Persze, hogy voltunk. Egy hete egy teljes napot Tótkomlóson, a Rózsa fürdőben töltöttünk. Az a fürdő nagyon szép környezetben van, és a vize is csodálatos. A férjem Tótkomlóson született, így oda családi szállak is kötnek bennünket. Ám az idén már aligha tudunk még egyszer elmenni, ugyanis egy autista alapítvány megalakítását tervezzük, mely keretében augusztusban tábort szervezünk Csorváson. Halasi Anita, 19 éves, gyulai főiskolai hallgató: Ezen a nyáron eddig még nem voltam nyaralni, de már készülök, mégpedig augusztus 19-én, a Diákszigetre. Ám azért eddig sem telt unalmasan a nyári szünet. Nagyon szeretek rajzolni, festeni, s most igyekszem kiélni ezt a szenvedélyemet, hisz évközben tanítás alatt erre nem nagyon jut elegendő idő. Amikor már egy kicsit fáraszt a rajzolás, a nagy melegben hűsölés gyanánt kimegyek a strandra. Horváth Lajos, 68 éves, békéscsabai nyugdíjas: Általában minden évben eljárok különböző alkotótáborokba. Például a Békési Alkotó Tábornak már több mint húsz esztendeje alapító tagja vagyok. Ezekbe a táborokba mindig elenged család. Sőt, nekem mára nősülésem is úgy lett kalkulálva, hogy ezek a táborok mindig gond nélkül összejöhessenek. Persze azért nemcsak alkotótáborba jártam, hanem régebben a családdal is többfelé elmentem. Pavelka Bálintné, 49 éves, két- egyházi recepciós: Régebben minden évben eljártunk nyaralni. Főleg a Balatonra meg Miskolcra mentünk. Utóbbira azért, mert a férjem munkahelyének ott volt az üdülője. Idén nem voltunk sehol, és nem is megyünk. A gazdasági helyzet országosan megromlott, így most nekünk sem telik. De azért a szabadság alatt sem unatkozunk majd, rendet rakunk a ház körül, meg a kertben is akad éppen elég munka. (Magyari) Lapok egy néprajzkutató noteszából Kormányzói vadászat Mezőhegyesen... Az alábbi történetet Várhegyi Mihály, az erdélyi Csermó'n született, makói nyugdíjas útőr mesélte el, aki Makóra kerülése előtt Mezőhegyesen, az állami ménesbirtokon dolgozott, mint kétkezi munkás. — A mezőhegyesi vadászatoknak voltak fokozatai és minősítései. A legmagasabb rangú vadászat volt kormányzói, ennél kisebb rangú, de nem alacsonyabb szintű volt a miniszteri vadászat. Ezeket a főúri vadászatokat, nagy pompával megrendezett vadkilövéseket — zömében — szombaton és vasárnap rendezték meg. Egyik alkalommal kormányzói vadászat volt, melyre nagyon jól emlékszem. Kemény tél volt akkor. A szervezők összeszedtek hajtónak mindenkit, akit csak lehetett. Ebből az alkalomból marhapaprikást kaptak a hajtok, hogy jobb kedvük legyen a vadhajtáshoz. Az út mellett — a kendergyár és a 28-as major között — történt meg a kormányzói vadászat. A hajtókát összeterelték a kiindulási pontra, egy fagyott szántásra. Volt ott a hajtok között egy jól megtermett, nyugodt, komoly fiatalember is, aki nagy békésen várta a vadászat megkezdését. Jónéhányan piszkálgattak egy kis pökhendit, s mondogatták neki: — Hívd ki ezt is!.— mutogattak a nagyra. — Fogd meg! Vágd oda! Kapd el a derekát! — mármint ennek a magas, drabális hajtónak kapja el a derekát a kicsi, a kis göghenc. A kicsi erre: —Na, gyere! Gyere, ha olyan erős vagy, mint amilyen nagy! A csizmádba beleférne egy véka árpa! Gyere, te ilyen, te olyan...! A kicsi csak addig bosszantotta, piszkálgatta, szurkálgatta a nagyot, míg végül csak kihozta a sodrából, aki végül azt mondta: — Na, gyere! Gyorsan letették a fagyos szántásra a nagykabátot, s kezdetét vette a kormányzói vadászat előtti párviadal: Zuru és Hu- ru vetélkedése. A kicsi, a mokány igyekezett elkapni a nagyot. Meg is fogta jó magyarmiskásosan. Csavart egyet a derekán, de nem tudta felemelni a levegőbe, mint tette azt más ellenfeleivel. A magas megmérgesedett, s küzdőtársának elkapta a nadrágja korcát, s vele együtt a becsatolt nadrágszíját. Felemelte úgy a levegőbe, mint egy kapálódzó kétkarú mérleget, s megforgatta, majd egy hatalmas lendülettel a levegőbe röpítette. Eldobta jó messzire a kemény, fagyos szántáson. A kis pökhendi, gőgös, nagyszájú repült-repült a levegőben, s mikor földet ért, huppant egy nagyot, s kiterüli, mint egy óriási kecskebéka. Menten eltörött a keze. Röptében csizmájának sarka nekiütődött az államnak — mely utóbbi — a kemény patkósarok ütésétől majdnem eltörött. Ezért is jól emlékszem erre a kormányzói vadászatra. A kis pökhendi, szájhős komát menten bevitték a kórházba. A nagynak, aki eldobta a hörcsögöt, nem lett semmi baja, nem lett felelősségre vonás, ugyanis a kicsi hívta ki őt párviadalra. Hosszú fagyoskodás után — végre — megkezdődött a vadászat. A fővadászmester és a vadászmesterek felállították a hajtókát. Az erdőben levő allé — egyenes út a fák között — volt a lövés iránya. Erre keresztben csinálták meg a mellvértet, mely mögül egyedül csak Nagybányai Vitéz Horthy Miklós kormányzó úr őfőméltósága lőhetett a vadra. A hajlókat létszám szerint két egyenlő részre osztották. Egyik részük az úttal párhuzamosan jobbról, a másik része az úttal párhuzamosan balról. Először az egyik oldalról, azután a másik oldalról hajtották meg a hajtok az erdőt — kergetve a vadat a kormányzó úr őfőméltósága felé és elé. • Ilyenkor mindenki — főleg akkor, amikor már az allé felé ér —, csak felfelé néz: nézi a felröppenő fácánokat. A mellvért mögött állt a vadász, s az is csak lövéssel volt elfoglalva; annak gyönyörűségét élvezte, a vadászszenvedély gyönyörűsége foglaltáéi. A kormányzó úr váltott puskával lőtt. Úgy adták a kezébe a megtöltött puskát, melyet a hercegi vadász töltött meg, s. nyújtott át neki mély alázatossággal, s nagy elhivatottsággal. Tapasztó Miska komámmal voltunk egymás mellett hajtok, s a nagy hűhóban úgy sodródtunk, hogy a mellvért közelébe értünk. — Nézd, az anyja erre meg arráját, hogy potyognak a fácánok! — Nézd, hogy rohannak az őzikék, meg a nyulak!— Észre sem vettem, csak akkor, amikor neki ütődtem az őfőméltóságú kormányzó úrnak, aki csak a lövöldözéssel volt elfoglalva. Nyomozók, biztonsági emberek vették körül a főméltóságú urat. De úgy látszik, hogy azokat is elkápráztatta a látvány gyönyörűsége, nem figyeltek a nagy zajban, csörtetésben, durrogásban, hogy nem csak vad, hanem földi halandó is közelít őrzöttjükhöz. Amint hozzáütődtem a kormányzó úr őfőméltóságához, az csak visszahőkölt, hátra kapva nagy orrát. Nagy zavaromban csak annyit tudtam szólni, mondani: — Pardon! Jó napot kívánok! — s talán meg is hajtottam magam az ország első embere előtt, s máris ódalogtam kifelé az alléból, a kormányzó úr közeléből. A kormányzó úr egy árva szót sem szólt, csak nézett rám. Majd, hogy látta békés szándékomat, az allé felé fordult, s kö- zédurrantott az ijedten repülő fácánoknak, melyek számyasze- getten hullottak az avarra. Azért ettem ám én akkor éjjel abból az őz- és vaddisznópörköltből, paprikásból, melyből a kormányzó úr, mert a feleségem főzte azt az uraknak a központban, s hozott haza egy kis maradékot. Várhegyi Miska bácsi azóta eltávozott az örök vadászmezőkre, s a Csaba király Tejútjá- nak alléján űzi, kergeti a vadakat... Rácz Sándor néprajzkutató, Makó Otven nap — ötven lap Lapunk fél évszázados fennállása alkalmából Ötven nap — ötven lap címmel, a történelmi visszatekintés jegyében sorozatot indítottunk. Összeállításunkban szerepel tallózás egykori újságokból és megszólalnak jeles személyiségek, régi olvasóink, kollégáink, akik hozzájárultak a lap arculatának kialakításához. Labdarúgás 74 Az Előre Spartacus a legjobbak között A labdarúgó NB I B osztály utolsó bajnokságában, az 1973—74. évben nagyszerű tavaszi szereplésével a Békéscsabai Előre Spartacus szerezte meg a 2. helyet, s ezzel az NB I-ben játszás jogát is. A békéscsabai lila-fehér együttesben abszolút újoncot köszönthetünk legjobbjaink között, mert bár az 1945—46. évi kétcsoportos országos bajnokságban (a Keleti csoportban) játszott csabai együttes (a Békéscsabai Törekvés, a mostani Előre Spartacus „őse”), annak az országos bajnokságnak a mezőnye „beosztás” alapján állt össze. Szerzett jogon, a magyar labdarúgás hierarchiájában egyre magasabbra törve, most játszhat majd először békéscsabai csapat az NB I-ben. Valóban mélyről jutott el idáig az Előre Spartacus. 1967- ben még az NB II Keleti csoportjában is csak a 13. hely jutott a gárdának, de ekkor már Pillér Sándor a szakvezető, aki ha nem is látványosan, ám szívósan, sok-sok türelemmel, téglát téglára rakva építi-erősíti az együttest. 1968-ban meg is nyerték az NB II Keleti csoportjának bajnokságát, 3 ponttal előzve meg a nagy múltú Szolnoki MÁV-ot. Az új békéscsabai labdarúgó-időszámítás kezdeteként tehát ezt az évszámot jelölhetjük meg: 1968. (Békés Megyei Népújság, 1974. július 23.) így lettem újságíró Azokkal vagyok egy véleményen, akik azt mondják, mindenkinek van védőangyala: átsegíti a nehéz helyzeten és minden valahogy jobbra fordul. Persze, azért nem árt tenni az óhajtott véletlenek bekövetkezéséért... A hetvenes évek gyulai városi könyvtárában, szigorú rendet követelő polcok között egyszer csak hiányozni kezdett a napsütés, a szélfúvás, a művekben megfogalmazott régi gondolatok őrzése, ébrentartása helyett a képlékeny, ezért esendő jelen. Elkezdtem fényképezni, írni környezetem eseményeit, s híradásaimat épp ehhez a laphoz küldtem el, melyben kirobbanó siker nélkül, de megjelengettek. Első, komoly megrendelésemet a gyulai román hetilaptól kaptam — a nyári szabadságokra tekintettel. Aztán, mert egyik dolog hozza magával a másikat, már a városi tanács tájékoztatójába is dolgozhattam. A fürdőszoba lassanként folyamatosan fotólaborrá alakult, nem kis gondot okozva a lakás melegvizes ügyeiben. A feladás határán akkor... Az új megyei könyvtár építése miatt Békéscsabáról vagy Békésre, vagy Gyulára jártak a kitartó olvasók könyvért, elsősorban azok, akiknek munkájukhoz kellettek. A lap fő- szerkesztője épp a gyulai könyvtárat választotta, így elmondhattam: jó lenne itt dolgozni. Veress Erzsébet fotóriporter állását tölthettem be ideiglenesen, míg ő gyesen volt. Akkor tízéves törzsgárdaságomtól váltam meg a könyvtárban, itt is épp tíz éve vagyok. Elmaradt a fényképezőgép, megmaradt az írás. Eleinte a történés és a magam nézőpontjából fogtam a tollat tudósítva eseményekről, jelenségekről, emberekről. Most már másfél éve, hogy azokkal az olvasóinkkal dolgozom együtt, akik megkeresnek. Feneketlen kútba dobáljuk a köveket, de az a fő, hogy dobáljuk. Hogy is mondta csillagtudós könyvtáros kolléganőm? Igyekezzél mindig mások segítségére lenni, hisz te is gyakran kerülsz bajba... (Folytatjuk) Szőke Margit Regisztrál a kamara A kamarai regisztráció tűnik pillanatnyilag a kamara működési alfájának és ómegájának — tudtuk meg Nagy Mihálytól, a Békés Megyei Kézműves Kamara ügyvezető igazgatójától. Mint elmondta, köztestületi kamarának tudnia kell, kik a tagjai, hányán vannak, milyen a tagság összetétele, azaz mennyi a jogi személy és az egyéni vállalkozó. Ennek célja, hogy felmérjék, milyen szolgáltatásokat nyújthatnak részükre, és megtudják, mennyien jelenhetnek meg a nemzetközi piacokon. A kamara etikai szabályzatáról elmondta, megvédi a becsületes vállalkozókat a fekete és a szürke gazdaságtól, és védi a fogyasztói érdekeket is. A kamarai tagdíj befizetéséről a napokban értesítik a vállalkozókat. Az elnökség határozata alapján, akik nem teljesítik bejelentési, illetve fizetési kötelezettségüket, a kézműves kamara díjmegállapítást küld. Ezért kérik, hogy a határozatot ne vegyék zaklatásnak, a tagság ugyanis idén január elsejétől a jogszabályok szerint kötelező. Ha valaki a határozatban foglaltakkal nem ért egyet, jogorvoslattal élhet. A tényleges adatok alapján lehetőség van a kamarai tagdíj módosítására. SzaT A mezőhegyesi lovarda, anno
