Békés Megyei Hírlap, 1995. július (50. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-13 / 162. szám

MEGYEIKORKEP 1995. július 13., csütörtök Nem alaptalanul féltjük a kultúrát Véget ért a Békés-Tarhosi Zenei Napok rendezvénysorozata Igencsak mozgalmas volt az idei, sorrendben a XIX. Bé­kés-Tarhosi Zenei Napok programsorozata, a hazai ze­nei élet tehetségei bontogatták szárnyukat a tarhosi iskolá­ban. Ajúnius 12-ei nyitóhang­verseny úgy tovaszállt, mintha aminap lett volna. Tegnap este pedig a nyolcadik nemzetközi kürtkurzus résztvevőinek zá­róhangversenyén tapsolhatott a közönség. Először a legfiatalabbak köszöntötték a publikumot, majd Joób Árpád, a zenei na­pok igazgatója lépett a mikro­fonhoz. Zárszavában röviden értékelte az idei Békés-Tar­hosi Zenei Napokat. Mint mondotta, az anyagi megszo­rítások a kultúrát is érintik, sokan féltik a művészetet, a zenét — nem alaptalanul. Ennek ellenére Kodály Zol­tán, Bartók Béla és Gulyás György szellemében kerül­tek megrendezésre a zenei napok, szép sikerrel. Az er­szény lehet üres, de az embe­ri lélek soha — mondotta Jo­ób Árpád, majd köszönetét fejezte ki a rendezvénysoro­zat támogatóinak. A husza­dik, vagyis a jövő évi prog­ramról elhangzott: a jubileu­mi évben lesz ötven éve an­nak, hogy Gulyás György szellemében megkezdődhe­tett az oktatás a tarhosi zene­iskolában, a magyar muzsika fellegvárában. Az ezt követő záróhangversenyen a kürt­kurzus résztvevői léptek pó­diumra, melynek végén kö­vetkezett a nagy parti, vagyis a kurzus hallgatóiból és taná­raiból alakult kamaraegyüt­tes Tarjáni Ferenc kürtművész vezényletével fergeteges sikerrel adta elő Hidas: Fantázia 12 szólam­ban című művét. —szekeres— A legfiatalabbak köszöntötték a publikumot, majd Joób Árpád, a zenei napok igazgatója értékelte a rendezvénysorozatot FOTÓ: LEHOCZKY Péter Megyénkben hét városban jegyezhető Hétfőtől: OTP-részvény A bágyasztó hőségben nagyon is friss szelek járnak az OTP háza táján, élénk az érdeklődés az OTP-részvények iránt. Amint a pénzintézet sajtótájékoztatóján elhangzott, a részvények nem a legkedvezőbb lélektani pillanatokban kerültek piacra a múlt héten Londonban, de végül is az OTP-t másfélszeresen túlje­gyezték. A londoni részvénykibocsátás után a tegnapi nappal zárult a pénzintézet dolgozóinak jegyzése, majd hétfőn, július 17-én kezdődik a honi nyilvános kibocsátás magánszemélyek­nek és intézményeknek. Jelenleg az OTP-nek 60 ezer kisrészvé­nyes tulajdonosa van — most ez a szám bizonyosan nagyságren­dekkel megugrik. A részvényjegyzés részleteiről, a megyei lehe­tőségekről kérdeztük tegnap dr. Szekeres Istvánt, az OTP Bank Rt. Békés megyei igazgatóját. Kétsopronynak újra van mozija ^RÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Megújult otthon. A me­zőkovácsházi székhelyű Békés Megye Képviselő-testülete Szakosított és Időskorúak Szo­ciális Otthona az elmúlt hóna­pokban teljes egészében átala­kításra került. A régi épületegy­ség helyett ezentúl új, korszerű otthonban folytathatják a bent­lakók és ápolók a mindennapi munkát. A beruházás ünnepé­lyes átadása július 14-én 10 óra­kor lesz a mezőkovácsházi ott­honban. Nyári szünet. A békési Városi Könyvtárban július 17- étől augusztus 14-éig nyári szünet lesz, ezen időszakban zárva lesz az intézmény. Az élet viszont teljesen nem áll meg, a vakáció alatt ügyeletet tarta­nak, s halaszthatatlan esetek­ben segítenek az olvasóknak. Családi horgászverseny. A békési Viharsarok Horgász Egyesület a békési Ipartestület szervezésében július 21-én 17 órától július 22-én 12 óráig csa­ládi nagyhalfogó horgászver­senyt rendez a borosgyáni bá­nyataván. A versenyre nevezni lehet munkaidőben július 18- áig a békési Ipartestület szék­házában, vagy a 341-028-as te­lefonon. Gádoros! gazdajegyző. Az FM-hivatalok felügyelet alatt működő falugazdász-há­lózat június 30-án megszűnt. Ennek a hálózatnak a feladatait július elsejétől a Békés Megyei Agrárkamara irányításával működő kamarai gazdajegyző vette át. Nagyszénás, Gádoros és Kondoros településeken Mórocz Tibor nagyszénási la­kos látja el ezt a munkakört. Működő egységek. Ge­rendáson a Munkácsy Mező- gazdasági Szövetkezet igazga­tósága a megválasztáskor azt a feladatot kapta, hogy a tulajdo-' nosi érdekeket jobban érvénye­sítse. Ennek érdekében hozzon létre olyan önállóan működő termelési egységeket, amik en­nek a célnak megfelelnek. Ta­valy 4 működő kft. alakult a szövetkezet közreműködésével (Dry-Sun Gyümölcsaszaló Kft., Geri-Sert Sertéshizlaló Kft., Holstein-Farm Szarvas­marhatenyésztő Kft. és az Ag- ro-Rent Gépesítési Kft.). Ezek­ben a szövetkezet 49 százalék tőkerészben vesz részt. Vegyesen loptok. Július 12-ére virradó éjjel ajtófelfeszí- tés módszerével betörtek Vész­tőn a Révai utcai vegyesboltba, ahonnan elsősorban italt ás do­hányárut vittek el, mintegy 40 ezer forint a kárérték. A kistelepüléseken általában kor­látozottak a szórakozási lehető­ségek. Ez a megállapítás különö­sen igaznak bizonyult Kétsop- ronyban, ahol hosszú éveken ke­resztül szünetelt a mozi. Az ezerötszáz lélekszámú te­lepülésen most a helyi művelődési ház felvállalta a filmvetítések megszervezését. A kétsopronyiak a hódmezővá­sárhelyi Mozgókép Kft.-vei kö­töttek szerződést, a kft. magára vállalta a rendszeres és folyama­tos filmbeszerzést. Az első filmvetítést július 29- én, szombaton este hat órakor tartják a Kétsopronyi Műve­lődési Házban. Azt követően pedig minden szombaton (szin­tén a művelődési házban) 18 órától ismét rendszeresen fog működni Kétsopronyban a mo­zi. Ezekben a hetekben az isko­lai szünetek miatt számtalan más településen tanuló kétsop­ronyi diák is otthon tartózkodik, bizonyára számukra is jól jön ez a szórakozási lehetőség. A szer­vezők óhaja is az, hogy minél több kétsopronyi látogassa a ve­títéseket, hisz a mozi újraindulá­sa csak ekkor válhat hatékonnyá és hosszú életűvé. (Magyari) Hollandok a gáton A holland—magyar vízügyi kap­csolatok keretében a két ország legrangosabb műszaki egyeteme — a hollandiai Delft-i és a Buda­pesti Műszaki Egyetem egyre több területen együttműködik. Ennek alapján négy holland egyetemista az idei nyáron ha­zánkban tanulmányozza az árvíz­védekezési gyakorlatot négy ma­gyar diák társaságában, dr. Zsuf- fa István professzor, egyetemi tanszékvezető tanár irányításá­val. A diákok július 11—16. kö­zött Gyulán, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság által szerve­zett, árvízvédekezéssel össze­függő szakmai gyakorlaton vesz­nek részt, úgy anis a holland egye­tem az árvízvédekezés tekinteté­ben a magyar gyakorlatot minta­értékűnek tartja. Ma délelőtt a Fekete-Körös erdőmenti gátőrte­lepén magyar gátőrök vezényle­tével a holland és magyar egyete­misták gyakorolják a szakma ele­mi fogásait, a homokzsáktömést és rőzsefonat-készítést. — Megyénkben tapasztalható-e érdeklődés a a nyilvános kibo­csátás iránt? —Igen, mutatkozik várakozás a lehetőség iránt. Természetesen nem számítunk akkora érdeklő­désre, mint ami tavaly a kárpótlás kapcsán megnyilvánult. — Mennyi részvényt bocsá­tanak ki itthon magánszemélyek és intézményi befektetők számá­ra? — 1,4 millió darabot jegyez­hetnek a magánszemélyek, és ehhez számítható túljegyzés esetén az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. által kép­zett tartalék. Az intézményi be­fektetők 700 ezer darab rész­vényt kaphatnak. — Milyen feltételekkel lehet jegyezni OTP-részvényt magán- személyeknek? — Az ezerforintos névér­tékű, névre szóló törzsrészvé­nyeket 1200 forintért lehet je­gyezni július 17-étől 21-éig, de túljegyzés esetén az ÁPV Rt. akár egy nap után is lezárathatja. Úgy gondolom, mivel 5 száza­léknyi a részvénytömeg, ami ki­bocsátásra kerül, ezt 1-2 napon belül lejegyzik. Részvényhez A mezőkovácsházi művelődési központ által meghirdetett komp­lex táborban valódi szellemjárás­sal, valamint kiállítással egybe­kötött táborzáróval fejeződött be az egyhetes program. A szakmai szekciók témakörei—a jelentke­zők igényei alapján — színját­szás, mozgásművészet, kéz­műves, képzőművészet és honis­meret voltak. A jelentkezők szá­ma az idén a helyiek mellett ki­bővült mezőhegyesi, magyar- bánhegyesi, nagyszénási és pusztaföldvári gyerekekkel, akik nagy igyekezettel vettek részt a programokban. A rendezőség pe­dig külön elismeréssel szólt a kol­légiumi ellátásról. —Megérkezésünk után Oros­házán a veterán autók kiállítását tekintettük meg, majd Gyopáro­son fürödtünk. A hét elején sport- verseny volt a helyi általános is­kolában, „bekerekeztük” Mező- kovácsházát, valamint fánksüté­sen, karneválon és diszkótánc- versenyen is szórakozhattunk — — ami egyébként osztalékra jo­gosult — lehet jutni készpénz­zel, akkor rövid időn belül már eladható, és lehet 30 százalék befizetése mellett részletre je­gyezni. Ez utóbbi esetben egyéves fizetési kedvezményt kap az ügyfél, de úgy, hogy az előtörlesztés leghamarabb 1996. január 15-én lehetséges. — Békés megyében hol és mennyit jegyezhetnek a magán- személyek? — Hét OTP-fiókban lehet hétfőtől jegyeztetni magánsze­mélyeknek: Békéscsabán, Gyu­lán, Orosházán, Szarvason, Bé­késen, Szeghalomban és Mező- kovácsházán. Intézmények nem a megyében, hanem Budapesten az OTP Broóker Rt.-nél, illetve a Creditanstalt Értékpapír Rt.- nél jegyezhetnek OTP-rész- vényt. Készpénzért bármennyit lehet jegyeztetni magánszemé­lyeknek, de 250 darab az, ami az allokáció során előnyben ré­szesül. részletre meddig legfel­jebb 100 darabot lehet jegyez­tetni. Az OTP-részvények tőzs­dei bevezetése egyébként au­gusztus elején várható. Tóth Ibolya mesélték Tóth Zsófia, Hajdara Éva és Farkas Anikó, a kézműves szakkör tagjai. Mint kiderült, a délelőtti szakmai munka után, minden nap bőven akadt ese­mény. Az aerobik „mesterei”, Klárik Annamária és Kertmegi Hajnalka mezőhegyesi diákok szerint: „nem lehetett unatkoz­ni”. Csütörtökön például Mező­hegyesre látogattak a ménesbir­tokra. Másnap kerékpártúrát tet­tek a 67-es majorba, ahol Mákos Lajos, a napközi vezetője finom bográcsossal várta a gyerekeket. A színjátszó szekció bemutatta A rátóti csikótojás című mesejáté­kot, majd az elkészített munkák­ból készült kiállítás. A hétvége érdekessége a Crazy Amatőr Színjátszó Társulás köz­reműködésével pontosan éjfél­kor kezdődő szellemjárás, vagyis A padlás című musical bemutató­ja volt. A tábor tehát elérte célját: mindenki élményekkel gazdagon utazhatott haza. H.M. „SZERESS SZELÍDEN, S VAGYADNAK NEM ART VÉSZ; BEVÁLT IGAZSÁG: LASSAN JÁRJ, TO­VÁBB ÉRSZ.” (Shakespeare) Táborzáró éjféli szellemjárással Kunágota és Magyardombegyház között történt... / Álarcos útonállók a XX. században? Húsz perc múlva felrobban a Monostor! Motor és autó ütközött. Tegnap Békéscsabán, a Becsey Oszkár utcában 13 órakor egy segédmotor-kerékpáros kihaj­tott az útra, éppen egy személy- gépkocsi elé. A két jármű összeütközött, amelynek kö­vetkeztében a segédmotor ve­zetője könnyű sérülést szenve­dett. Betörés Geszten. E hét elején ismeretlen tettes(ek) be- tört(ek) a geszti Arany János- emlékházba. Szétszórták az ott lévő dokumentumokat, kiszed­ték a képeket a rámáikból, ám semmilyen emlékanyagot nem vittek magukkal, csupán a ké­pek és a bemutatóasztal kerete­it, valamint az üvegrészeket vették a hónuk alá. Áz ottha­gyott és az elvitt holmikból a falu vezetői és a rendőrség le­vonta a következtetést: sem műgyűjtő, sem irodalomkedve­lő nem lehetett a tolvaj. A középkorba illő, de modem változatú útonállásnak lett szen­vedő alanya a hét végén H. Gy. pusztaottlakai lakos. Elmondá­sa szerint a Kunágota és Ma­gyardombegyház közötti műúton egy álarcot viselő sze­mély megállásra kényszerítette, majd vasvillát szegezve a mellé­nek elvette a pénzét. A Mezőko­vácsházi Rendőrkapitányság is­meretlen tettesek ellen, rablás bűntett elkövetésének alapos gyanúja miatt folytatja a nyomo­zást. Émellett a rendőrség 50 ezer forint jutalmat ajánlott fel a nyomravezetőnek. A bűnügyi osztály tájékozta­tása szerint H. Gy. Pusztaottla- káról 19 órakor indult el egy lovas fogattal a dombegyházi sógorához. Útközben Medgyes- egyházán megállt és az egyik terményboltban nagyobb mennyiségű tápot vásárolt. To­vábbment, és 23 óra körül Kun- ágotát elhagyva a Magyar- dombegyházra vezető bekötőút- tól közel 1 km-re egy Dombegy­ház felől érkező személygépko­csival találkozott. A gépkocsi megállásra kényszerítette, majd a belőle kiszálló álarcos sze­mély értéktárgyainak átadására szólította fel. Ijedtében leugrott a lovas kocsiról és menekülni próbált. Ekkor az álarcos leka­pott egy vasvillát a szekérről és utolérve a sértettet annak mellé­hez szorította. A zsebéből kivet­te a pénztárcáját, amelyben 34 ezer forint volt. Miután az árok­ba szorított ember pénzét elvet­ték, a lovas kocsit egy másik személy a földútra vezette. Ez­után beugrottak a gépkocsiba és Kunágota irányába elszáguldot­tak. Az ügyben jelenleg az adatgyűjtés folyik. Az elkövető személyleírása: körülbelül 175 cm magas, erős testalkatú, feltehetően nem ci­gány személy, aki világos színű rövid ujjú inget viselt. A gépko­csi fehér vagy szürke színű, régi típusú, körlámpás Lada volt. A rendőrség kéri, hogy aki bármi­lyen információval rendelkezik a személyekről vagy a gépkocsi­ról, azt jelezze a mezőkovácshá­zi rendőrségen vagy bármely rendőri szervnél. Halasi Mária Igencsak meglepődött a Szeg­halmi Rendőrkapitányság ügye­letese, amikor nyolcadikán éjjel fél kettőkor egy férfihang telefo­non robbantással fenyegetőzött. Az ismeretlen telefonáló mind­össze annyit közölt, hogy a vésztői Monostor étteremben kilenc kilogramm trotilt és meg­felelő gyújtószerkezetet helye­zett el, amely húsz perc múlva, egy óra ötven perckor felrobban. A rendőrség azonnal akcióba lépett. Először is minden na­gyobb gond nélkül kiürítették az éttermet, ahol egyébként ren­dezvény volt, majd az erre a cél­ra kiképzett állomány átfésülte a Monostor valamennyi helyisé­gét, ám semmit sem talált. Idő­közben megkezdődött az adatgyűjtés az ismeretlen tele­fonáló kilétéről is. A nyomozás során felmerült az a gyanú, hogy esetleg valaki az ott szórakozó vendégek közül lehetett a telefo­náló. Egyre szűkült a kör, s végül fennakadt a horgon M. Gy. vésztői lakos, aki akihallga­tás során elismerte, hogy ő tele­fonált. Az történt ugyanis, hogy benn szórakozó barátnőjével összeveszett, majd kissé ittas ál­lapotban úgy gondolta, megvic­celi őt is meg a többieket is a bombariadóval. A szomszédos telefonfülkéből riasztotta a rendőröket. A kapitányság nem méltá­nyolta a humorát, s közve­széllyel fenyegetés alapos gya­núja miatt eljárás indult ellene, s kezdeményezik mielőbbi bíró­ság elé állítását. Gila Károly

Next

/
Thumbnails
Contents