Békés Megyei Hírlap, 1995. június (50. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-30 / 151. szám
1995. június 30., péntek SPORT ¥ «ÉS MEGYEI HÍRLAP Atlétikai utánpótlás országos bajnokság Négy aranyat nyertek a Békés megyeiek Az atléták országos bajnokságát Nyíregyházán rendezték meg, ahol junior, ifjúsági és serdülő A korosztályokban hirdettek bajnokokat. A háromnapos rendezvényen az időjárás csak az első két nap kedvezett az atlétáknak, hiszen a harmadikon szakadó esőben egy versenyszámot, a rúdugrást is el kellett halasztani. Az ifjúsági Európa-bajnokság leendő helyszíne főpróbaként működött, amiről el lehet mondani, hogy kell még tanulniuk a versenybíróknak, szervezőknek a nagy eseményig. Egy példa erre, hogy elromlott az elektromos időmérő, így a minősítésektől és szintteljesítési lehetőségektől elestek legjobbjaink. A Békéscsabai Atlétikai Club edzői örömmel értékelték a három nap végén, hogy mindig ilyen bajnokságot szeretnének, ami az eredményeket, a sportolók hozzáállását illeti. Mint arról már beszámoltunk, Csendes Ildikó volt a legeredményesebb, hiszen két számban (800 és 1500 m) is bajnok lett. A 800 méteren elért 2:06,0-as eredménye értékét fémjelzi, hogy Va- razsdinban felnőtt válogatottként versenyzett és hozzájárult a magyar válogatott győzelméhez a négyes viadalon. A gyulai Kovács Mariann az ifjúságiak között a 100 m-es gátfutásban nyert aranyérmet. Tajti János 2000 méter akadályfutásban „végignézhette" ellenfeleit olyan nagy előnnyel ért célba. A kitűnő atléta válogatott viadalra kapott meghívást. Szép teljesítményt nyújtott Kun Alice, aki 200 méteren és 400 méteren ért el második helyezést. Molnár Sándor sérülés utáni szép eredménye biztató. Mindkét versenyző esélyes még az ifjúsági Európa-bajnokságra. Máté Gábor mindhárom versenyszámában döntőbe jutott, ami azért is értékes, mert óriási mezőny gyűlt össze. Súlylökésben és diszkoszvetésben aranyjelvényes minősítést ért el. Diszkoszvetésben az utolsó dobásával nyerte meg a bajnokságot a szolnoki Kővágó. Szél Tibor, aki a bajnokság előtti két napban hadseregbajnokságon lett első helyezett, 200 méteren, 400 méteren és a 4x400 méteres váltóban, szép teljesítményt nyújtott a második és harmadik helyezésével a bajnokságban. A Békés megyeiek eredményei. Férfiak. Juniorok. 200 m: 2. Szél 21.6. 400 m: 3. Szél 48,2. 1500- m: 5. Bohus 4:01,3. 500 m: 4. Bohus 14:49,3. 3000 m akadályfutás: 3. Varga 9:34,3. 4x400 m váltófutás: 4. Békéscsabai Atlétikai Club (Papp, Bohus, Hankó, Szél). Ifjúságiak. 400 m gát: 4. Papp (Gyula) 65.7. 3000 m: 4. Tajti 8:45,6. 2000 m aka- Csendes Ildikó dályfutás: 1. Tajti János 5:55,4.110 m gát: 4. Molnár 14,8,6. Tóth (Gyulai Erkel) 15,2. Távolugrás: 3. Molnár 697. Serdülő' A. Diszkoszvetés: 2. Máté 50,98. Súlylökés: 4. Máté 14,99. Kalapácsvetés: 7. Máté 56,58. (Valamennyien a Békéscsabai Atlétikai Club versenyzői). Magasugrás: 3. TóthZ. (Gyula) 190. Serdülok. 1500 m: 6. Bérezi (Gyula) 4:11.8. Leányok. Juniorok. 800 m: 1. Csendes Ildikó (Békéscsabai AC) 2:06,0, 6. Balázs (Gyulai SE) 2:28,9. 1500 m: 1. Csendes Ildikó 4:25,7. 100 m: 3. Balogh (Békéscsabai Főiskola) 12,7. 400 m gát: 8. Balázs (Gyula) 70.0. Ifjúságiak. 400 m gát: 4. Kovács M. (Gyula) 65.7. Gerelyhajítás: 6. Győri (Bcs.) 36,78.200 m: 2. Kun (Bcs.) 25,2. 400 m: 2. Kun 57,6.100 m gát: 1. Kovács Mariann (Gyulai SE) 14,6. 5 km-es gyaloglás: 6. Kis-Kovács (Békési DAC) 28:08,1. Serdülő' A. 200 m: 4. Bobcsek (Bcs.) 25,5. 400 m: 7. Bobcsek 59,8. 5 km-es gyaloglás: 3. Ilyés (Békési DAC) 27:30,4. Súlylökés: 3. Lukoczki 15,07. Hármasugrás: 8. Iványi (Bcs.) 11,04. Serdülőié. 400 m: 6. Demeter (Gyula) 58.4'. 800 m: 5. (Gyula) 2:20,1. A Békéscsabai Atlétikai Club sportolóinak részvételét a viadalon a következők támogatták: Városgazdálkodási Vállalat, Békéscsaba, Full-Marker Kft., Mezőtúr, Ciao- Café Kft., Békéscsaba. Orosházi labdarúgó reménységek sikerei külföldön A közelmúltban két nemzetközi tornán szerepeltek az Orosházi MTK fiatal labdarúgói kiegészítve a környék — Kaszaper, Nagyszénás, Mezőhegyes, Tótkomlós—tehetséges játékosaival. A dél-olaszorszá- gi Vasto városában léptek pályára a 13—16 éves korosztályok képviselői, ahol hat nemzet (lengyel, német, argentin, osztrák, olasz és magyar) képviselői léptek pályára. A két korcsoportban a 16 csapatot két nyolcas csoportra osztották a szervezők. Az OMTK-sok a 13 éveseknél csoportjukban a harmadik, míg a 14 évesek a negyedik helyen végeztek. A csapatok edzői: Paróczay Béla és Papp Imre. Olaszország mellett a franciaországi Cessonban szerepeltek a kékfehérek, akik három korosztályban képviselték a magyar színeket. A viadalon angol, német, cseh és francia együttesek szerepeltek. A tornára korosztályonként 32 csapat nevezett. Az orosházi fiatalok közül a tízévesek a középmezőnyben végeztek, a tizenkét évesek a négyes döntőbe kerültek, ahol a negyedik helyen végeztek. A 13 éveseknél veretlenül jutottak a döntőbe az orosháziak, és ezer néző előtt a házigazdákkal mérkőztek. A találkozó döntetlenül zárult, így 11 -es rúgásokkal az OMTK-sok bravúros győzelmet arattak, elnyerték a Pünkösdi Kupát. A győztes csapat tagjai: Szabó, Baranyai, Gál, Sarus, Zsigovics, Paróczay, Kovács, Kőszegi, Koncsek, Ágh, Vidáko- vics, Hevesi, Lövei. A szakemberek a torna legjobb kapusának Szabó Pétert választották, míg a torna gólkirálya tíz góllal Lövei Roland lett. A csapatokat Boér Ernő, Paróczay Béla, Szabó János és Papp Imre edzők és vezetők kísérték el. S. L. Nem utazik a válogatott A magyar labdarúgó-válogatott nem fogadta el a malajziai szövetség meghívását a július második felében esedékes, hat együttest felvonultató nemzetközi tornára. A részletekről Mészöly Kálmán szövetségi kapitány elmondta: — Két hétig kellett volna távol lennünk, mert július 14-től 29-ig szólt a meghívás. Az időpont azonban nem kedvező számunkra, a csapatok ugyanis ekkor készülnek a bajnokságra, a kupaküzdelmekre. —A nyárra akkor nem jut újabbfeladat? — Augusztus 16-án Siófokon fogadjuk az izraelieket, az lesz a törökök elleni Eb-selejtező főpróbája. A keret összetételét még ne is kérdezze, azzal túl korai lenne foglalkozni, majd valami- korajövőhónap közepén jelölöm ki a számításba jöhető játékosokat. Nagyon sok függ attól, kik maradnak itthon és kik távoznak külföldre. Sportműsor PÉNTEK TENISZ. Békéscsaba város országos meghívásos felnó'tt és korosztályos pontszerző' versenye, Békéscsaba, Kórház utca, 14.00. SZOMBAT BÚVÁRÚSZÁS. Uszonyos és búvárúszó gyermek, ifjúsági és felnó'tt nyílt vidékbajnokság. Orosháza, Gyopárosfürdő, 10,00. LABDARÚGÁS. UEFA- Intertotó Kupa. Naestved (dán)—Békéscsabai Előre FC, Naestved, 17.00. Osztályozó mérkőzések. Kondoros— Mezőhegyesi SE, 17.30. Kaszaper—Szeghalom SC, 17.30. Újkígyós—Kétegyháza, 17.30. RÖGBI. I. Békéscsabai Rögbi Kupa, Békéscsaba, Kórház utca, 9.30 és 15.00 órától. TENISZ. Békéscsaba város országos meghívásos felnó'tt és korosztályos pontszerző versenye, Békéscsaba, Kórház utcai teniszpályák, 8.00. VASÁRNAP LOVASSPORT. Kentaur Kupa pénzdíjas országos meghívásos verseny, Békéscsaba, gabonamúzeum melletti pálya, 10.00. . RÖGBI. I. Békéscsabai Rögbi Kupa, Békéscsaba, Kórház utca, 9.30 órától. TENISZ. Békéscsaba város országos meghívásos felnó'tt és korosztályos pontszerző versenye, Békéscsaba, Kórház utca, 8.00. Petróczki Zsombor hat aranyával A fő cél: a tamperei Eb Esőisten siratta a búvárúszók mezőnyét az elmúlt hét végén Szegeden, az országos bajnokság három napján, a mostohára fordult időjárással. Pontosabban a gyulaiak ellenfeleit siratta, mert ahol Petróczki Zsombor és társai vízbe szálltak, másoknak nem termett babér a dobogó legfelső fokán. A hét elején már beszámoltunk távirati stílusban a történtekről, de mielőtt a fürdővárosiak aranyesőjének további részleteire ezúton sort kerítenénk, a teljesség kedvéért leírjuk a további helyezéseiket. 50 m uszonyos úszás: 3. Mészár Zoltán 20,29. 100 m uszonyos úszás: 4. Marksteiner Tibor 43,93,5. Mészár 45,56. 200 m uszonyos úszás: 6. Marksteiner 1:36,91, 7. Fekete Tamás 1:45,49. Petróczki Zsombor tavaly, érettségijének esztendejében Kínában, a világbajnoki ezüstérmes váltóban tette le névjegyét, ezúttal hazai vízen nem talált legyőzőre. Egy hónap múlva Finnországban Európa legjobbjai között versenyzett, és ami a legfontosabb, jövőre, majd 2000-ben az ötkarikás játékok hivatalos számainak sorába lépnek a búvárok, amit még korábban álmodni sem mertek a békaemberek. A Tisza-parti ítéletidő a nagy odaadással készülő öt köviziges sikerét nem tudta megakadályozni. Sőt, Petróczki Eb csúcsforma-időzítéséhez közeledve, a mezőnyt mind a négy egyéni számában magabiztosan előzte meg. A legérdekesebb összecsapás 200 m-en történt, ahol a 800 és 1500-as táv világbajnoka, a szegedi Savanya Norbert csúcsot tervezett, de Petróczki nem adott esélyt nagy vetélytár- sának, és 1,2 mp-cel előzte meg. Igaz, a csúcshoz még 8 tized hiányzott. A versenyzőtársak közül egyéniben Mészár dicséretes, dobogós helyezését megduplázhatta volna, ha áz 50-es búvárszámban a rajtnál úgymond nem ugrik ki az uszonyából, ami a vízben néhány méter után le is esett a lábáról. Marksteiner is éremesélyesen, legjobb idővel jutott a 200-as döntőbe, ahol az egyre dermesztőbb vízben fázós alkatával „megfagyott”, és csak hatodik lett. Ezen apró kisiklások után a váltókban már a hidegre is fittyet hányva, kárpótolták magukat Petróczki vezérletével. Annál is inkább hajtotta mind- annyiukat a bizonyítási vágy, mert tavalyelőtt a megnyert verseny után zárták ki csapatukat, tavaly pedig az egyik társuknak leesett úszás közben az orrcsipesze, amikkel elúsztak az ar nyak. Ezúttal tökéletes volt összpontosítás, sőt mindkét tóban „aranyosak” lettek, j. került Becsi Sándor nyakába is két év után a megérdemelt medál, mivel korábban a balszerencsés csapatoknak is szenvedő tagja lehetett. A bajnokság sztárversenyzőjének, ahogy Csepregi Oszkár, a szövetség elnöke fogalmazott, megérdemelten nyújthatta át az általa felajánlott Taurus kupát Petróczki Zsombornak. Az aranykovács edzőpáros — Reisz József és Ambrus Imre —véleménye szerint talán már a hét végi, orosházi vidékbajnokságon megszülethet a Szegeden elmaradt csúcsjavítás, de a fő cél természetesen Petróczki Eb-do- bogóra kerülése Tamperében. Christián László Mérlegen az Újkígyós Akvaline KSE kézilabdacsapata Nem sikerült a bentmaradás A nagy hagyományokkal rendelkezőújkígyósi kézilabda-iskolának olyan jeles képviselői vannak, mint az Elektromos válogatott átlövője. Mohácsi Árpád. Az idei szezonban az ősszel elsősorban a góllövés akadozott a kígyósiaknál, s amikor a 10. fordulóban sikerült leigazolniuk Moldován Jánost, javult a támadójáték, gyűjtögették a pontokat az Akvaline kézisei. A tavaszi idény hajrájában azonban „feltámadtak” a kiesés ellen küzdő vetély- társak, s a becsületesen küzdő Újkígyós több éves NB I B-s szereplés után elbúcsúzott a második vonaltól. Az együttes szerepléséről Szabó Károly edző adott értékelést. — Milyen tervekkel vágtak neki a bajnokságnak? Mi valósult meg a célkitűzésből? — A bentmaradás volt a cél, ami sajnos nem sikerült. A nyáron Dadecsko és Jarabek eltávozott, s helyükre nem sikerült erősíteni. Mivel az ősszel a támadójáték akadozott, ezért az utolsó két fordulóra leigazoltuk, az egykori gólerős, békéscsabai NB I-es játékost, a román idegenlégiós Moldovánt. Míg korábban Gedó és Fekete lőtte a gólokat, érdekes módon Moldován érkezésével ők visszaestek a góllövésben. — Kik nyújtották a legjobb teljesítményt? Kik okoztak csalódást? Hogyan fest a házi góllövőlista? — A játékosok közül az első tavaszi és az utolsó mérkőzés kivételével, Moldován, valamint Gedó, Fekete és a tavaszi idény elejének kivételével Ko- pányi kapus nyújtott jó teljesítményt. A többiek hullámzó produkciót nyújtottak. A fiatalok közül Csányiés Tóth B. fejlődött a legtöbbet, de időnként Sel- meczy is jó teljesítményt mutatott. A házi góllövőlistát Moldován vezeti 113 góllal, mögötte Gedó 109, Fekete 84, Selmeczy 40, Csányi 21, Bacsa 15, Luko- viczki és Tóth B. 12—12, Gajda 11, Domokos 10, Vida 9 és Bánfi 7 a sorrend. — Minek tulajdonítható a kiesés? Biztosították az anyagiakat?. — Mivel mindegyik játékosunk amatőr volt, így az edzéslá- 'ogatottság akadozott, hiszen nálunk mindenki munka mellett kézilabdázott. Sajnos nem tudtunk együtt gyakorolni, a csapatjátékot fejleszteni az edzéseken. A fordulópontot a Balassagyarmat elleni tavasz eleji váratlan hazai vereség jelentette. Sajnos hazai. pályán sok pontot vesztettünk, nem tudtunk győzni a vetélytársak közül a Nyírbátor és a Békés ellen sem, pedig ebben az osztályban hozni kell a hazai meccseket. Idegenben mindössze két pontot gyűjtöttünk. Az önkormányzat és az Akvaline Rt., valamint a helyi vállalkozók maximálisan támogatták a csapatot, nem az anyagiakon múlott a búcsú. — Hogyan tovább az NB II- ben? Milyen változások várhatóka játékosállományban? — Az ősztől az NB II-ben indul a gárda. Szeretnénk, ha a csapat együtt maradna. Mivel az NB II-ben külföldi játékos nem szerepelhet, így Moldovánt nem tudjuk megtartani. Hivatalosan eddig senki sem jelentette be távozási szándékát. A vezetés szeretné, ha valamilyen formában a csapat mellett maradnék. Az újkígyósi vezetőkben korrekt, a sportot értő és a kézilabdát szerető partnereket ismertem meg, akik ragaszkodnak személyemhez — mondta befejezésül a szakvezető. V. L. Fekete (kezében a labda) az újkígyósiak egyik meghatározó embere volt az idényben, célba veszi a dunakesziek kapuját. Az újkígyósi kézilabdázók több éves NB I B-s szereplés után kiestek a második vonalból FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER BÉKÉMÉI HÍRLAP Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin. Scleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Andreas Günther és dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgatók. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; főszerkesztő: (66) 446-242; sportrovat: 451-114; telefax: (66)441-020. Kiadói telefonszámok: <66)441-545; hirdetés: telefon/fax: (66)441-311; terjesztés: telefon/fax (66)453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DELHIK” Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106 és egyéb terjesztő szervek. Előfizethetőa kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 437 forint, negyed évre 1254 forint, fél évre 2448 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross út 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068