Békés Megyei Hírlap, 1995. június (50. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-19 / 141. szám
o RÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 1995. június 19., hétfő Ingyen nyaralnak. Az ecsegfalvi önkormányzat legutóbbi ülésén úgy határozott, hogy kilenc helyi általános iskolás nyári káptalanfüredi nyaralásának költségét, személyenként háromezer forintot, magára vállalja. Az ecsegfalvi gyerekek június 20-án indulnak a Balaton partjára, ahol egy hétig pihennek majd. Ezoterikus nap. Orosházán az Alföld Hotel parkolójában vasárnap délelőtt természet- gyógyászati és ezoterikus napot rendezett az az Aranyhíd Vásárlói Klub, amelynek a nevéhez fűződik a sikeres tavaszi vállalkozói nap is. Az ötlet egy baráti beszélgetésből indult ki, amit azután sikerült megvalósítaniuk a szervezőknek. A program keretében Nagy Zoltán mezőkovácsházi természetgyógyász tanácsadása mellett bemutatkoztak helybeli kiállítók is. Matáv-nap. Gyopárosfür- dőn a Békés Megyei Távközlési Üzem dolgozói részére gyermeknappal egybekötött majálist szervezett. A megyei szintű rendezvényre a remek időnek is köszönhetően rengetegen ellátogattak. A strand kempingjének területén sátrakat állítottak fel a szervezők, de lehetett játszani, úszkálni, és főleg pihenni. Azt már a fürdő igazgatójától tudjuk, hogy az elmúlt napokban szolgáltatásuk színvonalát egy telefonfülke gazdagítja. Csendes hétvége. A rendőrség ügyeletétől kapott információink szerint a ez a hétvége viszonylag csendesen telt számukra: két kisebb baleset mellett az egyetlen súlyos, sérülést egy békéscsabai gyalogos szenvedte, akit egy személygépkocsi ütött el. Orosházán egy lakásból tűnt el egymillió forint készpénz, míg a Románia felől érkező vonaton egy német állampolgárt helyeztek őrizetbe, akinél lőszert és pisztolytárat találtak. AUSTRIA A Lottó Unió Kft. tájékoztatása szerint 24. heti Ausztria Lottó nyerőszámai a következők: 4,9,27,28,40,42. Pótszám: 45. Joker-számok: 301340. „...A SZABAD ELHATÁROZÁS ERŐSEBB KÖTELÉK MINDEN KÉNYSZERNÉL...” (Plutarkhosz) A zene mindenkié Díszhangversennyel megkezdődtek a XIX. Békés-Tarhosi Zenei Napok Tizenkilencedszer is: Békés-Tarhos. A hétvégén a Bartók Béla-művekkel kezdődtek meg a zenei-napok eseményei fotó: such tamás Szombat este a Békés-Tarhosi Zenepavilonban rendezett díszhangversennyel megkezdődtek a XIX. Békés-Tarhosi Zenei Napok. Az egykor zsúfolásig megtelt nézőtér helyett, most mintha kevesebben tehették volna meg, hogy részt vegyenek e neves eseményen. Igaz, a jelenlévők nagyrésze zenei életünk legrangosabbjai voltak: neves muzsikusok, professzorok hallgathatták a Debreceni Filharmonikus Zenekar előadásában Bartók Béla gyönyörű muzsikáját, a Magyar Képek, a III. Zongoraverseny, a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című művet. Joób Árpádot, a zenei napok igazgatóját az idei rendezvényről kérdeztük: — Bár az anyagi megszorítások a mi lehetőségeinket is szűkítették, de amiben csak lehet, ragaszkodunk a hagyományokhoz: a korábbi értékeket megőrizve szerveztük meg a hangversenyeket, kurzusokat és az ezekhez kapcsolódó kiállításokat. Terveink között szerepelt egy karvezetői és egy fuvola mesterkurzus indítása is, ám ezekre sajnos nem akadt elég jelentkező. Nagy eredménynek tartom azonban, hogy a Körösi Csorna Sándor Főiskolával kialakított együttműködés végre tartalommal tölti meg a Zenepavilon életét, és hamarosan az egész éven át folyó élő munkára épülhetnek ezek a nyári programok. A.Gy. Igazi barátságok szülessenek! (Folytatás az 1. oldalról) elhozták Orosházára kiállításuk anyagát. A jövőben a tanulók cserelátogatásának is örülnénk. Itt tartózkodásunk ideje alatt szeretném megismerni iskolarendszerüket, hogy otthon beszámolhassak tapasztalataimról — mondta a nyugdíjas pedagógus, akitől azt is megtudtuk, hogy szavára a mai napig hallgatnak volt iskolájában, hiszen sikeres kapcsolatokat épített ki a németekkel, a keleti blokkból pedig a lengyelekkel. S hogy mi, orosháziak mit nyújthatunk a hollandok számára? — Azt a szívélyes vendéglátást, amiben nekünk is részünk van. Egyébként érdek nélküli kapcsolat kiépítése a célunk — mondta búcsúzóul Wimkox úr. Csete Ilona A múlt évben átadott szeghalmi Mezőgazdasági, Ipari Szakközép és Szakmunkásképző Iskolában befejeződött az első végzős évfolyam érettségi vizsgája. A bizonyítványokat dr. Bérkéné dr. Sajti Ilona igazgató adta át a 22 szakközepes diáknak, valamint a három szakmában képesítést szerzett 66 szakmunkás tanulónak. Tizenegy óvoda élén három vezető Összevonásból megtakarítás Orosházán 13 óvodába járatják kicsi gyermekeiket a szülők, ahol 70 pedagógus gondoskodik a csemeték fejlődéséről. Az egy üzemi és az egyházi mellett 11 óvoda van önkormányzati tulajdonban. A napokban kaptuk a hírt, hogy ezekben a vezetőóvónői státusz megszűnik. A téma kapcsán a kulturális bizottság ülésére is próbáltunk bejutni — eredménytelenül. Azt hallottuk, hogy a pénteki tájékoztatón is a lelkűkre kötötte a polgármester az érintetteknek, hogy a dolog egyelőre ,,nem publikus”. A tény ennek ellenére tény marad: a jövőben az ésszerűbb gazdálkodás érdekében a 11 óvoda élére 3 függetlenített vezető kerül. Minden óvodában lesz helyettes, valamennyien csoportban dolgoznak majd. Őket egyébként tagóvodavezetőnek hívják ezután. A három vezető szeptember elsejétől kap megbízást, ha a képviselő-testület is úgy akarja. A végleges döntést június 28-án mondják ki a városatyák zárt ülés keretében. Mint megtudtuk, éves szinten ez a fajta összevonás az önkormányzat kasszájában 3,6 milliós megtakarítást jelent. Táncosok vetélkedése Orosházán Tíz évet kellett arra várni, hogy Orosházán megrendezhessék tavaly az OPEN ’94 elnevezésű nemzetközi társastáncversenyt. Annak sikerén felbuzdulva a szervezők — a Gyopár TSK és a Pro-Art Szvit — az idén is meghirdették e rangos viadalt, amit a hét végén tartottak két helyszínen. Pénteken Zákányszék adott otthont a több országból érkezett táncosoknak, majd a szombatot és a vasárnapot Orosházán töltötték a résztvevők, szám szerint 31 táncklub 90 párja. Az Eötvös Téri Általános Iskola Sportcsarnoka méltó kömyzetben és forró hangulatban várta a verenyzőket, akik meghálálták a lelkes közönség nagy tapsait. Az orosházi nézők elé a junior I. és a felnőtt standard, valamint a junior II. latin táncokkal léptek parkettre a táncosok. A szigorú pontozóbírák (élükön Frédi Novákkal, aki a szabad délelőttökön továbbképzéseket is tartott a táncpedagógusoknak, a pontozóknak és a táncosoknak) árgus szemekkel nézték a legkisebbek produkcióját is. A végelszámolásnál kiderült, hogy a felnőtt standard kategóriában a legeredményesebb orosházi páros (Palotás István és Tóth Cecília) a 6. helyen végzett, míg a latin táncoknál a szintén orosházi pár (Bíró Tamás és Németh Gabriella) 8. lett. A vasárnapi gálán — ilyenkor egy tűt sem lehet a sportcsarnokban elejteni—minden páros fellépett, a bemutatókkal tarkított este pedig tűzijátékkal ért véget. Csete I. A bírák árgus szemekkel nézték a legkisebbek produkcióját is FOTÓ: SUCH TAMÁS • • Öregdiákok tárlata A Péter András Gimnázium öregdiákjai szombaton és vasárnap tartották hagyományos találkozójukat Szeghalmon. Ebből az alkalomból a Sárréti Múzeum Tildy utcai kiállítótermében képzőművészeti tárlat nyílt, amelyen olyan alkotók mutatták be munkáikat, akik valamilyen formában kötődnek a gimnáziumhoz. Közülük többen, például Tar Zoltán vagy Tagai Tünde egykori diákok, de két festménnyel van jelen a gimnázium első igazgatójának, Nagy Miklósnak lánya, Misius Istvánné Nagy Pálma is. Megnyitó beszédében dr. E. Szabó Zoltán főiskolai tanár, öregdiák két tényezőt tartott fontosnak kiemelni, az alkotó embert és a későbbi életutat meghatározó iskolát. A festményekből, kerámiákból, plakettekből, szobrokból és grafikákból álló kiállítás augusztus elsejéig tekinthető meg. Együtt élni a mindennapi életünket sújtó folyamatokkal Szomorú búcsú a főiskolától Az „iszapbirkózás” gyógyítókhoz méltatlan „Ennek a tanévnek a befejező szakaszát befeketítették azok a gazdasági intézkedések, melyek miatt a tanári kar egy részétől meg kellett válnunk, és fenyegető árnyékként lebeg felettünk a tandíj-kötelezettség bevezetése is” — kezdte beszédét dr. Gáspár László igazgató- helyettes tegnap délután Békéscsabán, a Körösi Csorna Sándor főiskola diplomaosztó ünnepségén. — Újra meg kell tanulnunk együtt élni a mindennapi életünket sújtó folyamatokkal, a kiélezett, könyörtelen versenyhelyzettel, az iskola és a társadalom kiszolgáltatottságával és azzal, hogy a kultúrát ismét háttérbe szorítják. Egy elterjedt álhírt is szeretnék eloszlatni: szó sincs a tanítóképzés megszüntetéséről, sőt inkább ennek a munkának a minőségi javítását tűztük ki célul. A köszöntő szavak után a végzősök szavazatai alapján a legjobb tanárnak járó „ Arany- kréta-díjat” dr. Erdmanné dr. Jenes Margit, a legjobb diáknak járó „Aranybakancs-díjat” pedig Dávid Zoltán vehette át. Dr. Köteles Lajos, a főiskola igazgatója pedig két pedagógust köszöntött: dr. Papp Jánosné a Magyar Felsőoktatásért Emlékplakettet, dr. Papp János pedig a Pedagógus Szolgálati Érdemérmet vehette át. (Folytatás az 1. oldalról) egyik kórház a másik szakmai, erkölcsi, egzisztenciális hátrányára bármit tenne, vannak lehetőségek, hogy egymás mellett ésszerűen gyógyítsunk és gazdálkodjunk. Jobb lehetne a mindenképpen megszülető racionális döntés, ha mi magunk egyeznénk meg és ezt kínálnánk, javasolnánk a minisztériumnak. — Nem azért fogalmaz ilyen módon, mert Békéscsaba van előnyösebb helyzetben? — Amikor a kórházrekonstrukció elkezdődött, szó sem volt egészségügyi racionalizálásról. Attól a csabai kórház nem fog összedőlni, hogy kígyót békát kiabálnak rá. A változásokhoz igazodni kell, természetesen úgy, hogy a betegellátás és a gyulaiak érdeke ne sérüljön. A régi és az új épületek, kórtermek közötti különbségek valóságosak, és erről egyik kórház sem tehet. Békéscsaba 150 ezer, Gyula 130 ezer, Orosháza pedig 120 ezer ember ellátásáért felel. A józan ész következtetése alapján nem sorvadhat el egyik kórház, így a gyulai sem. A normatívák alapján a megyében 3200 kórházi ágynak kell működnie, jelenleg pedig 3000 ágy van. Meg tudnánk egyezni a gyulaiakkal, hogy a gyógyításnak melyik részét kellene Gyulán és melyiket Békéscsabán összpontosítani, a legjobb szakemberek és műszerek szerint. — Hogyan tovább, mikorra születhet a jövőre vonatkozó döntés? „Semmit nem akarunk elvenni a gyulaiaktól” — A hónap végéig a tárcának le kell tennie a kormány elé egy javaslatot, bár szerintem rövid az idő. A finanszírozási szerződéskötéseket az egészségbiztosítóval októberig kötjük meg, addig tehát véglegesen dönteni kell, mit hová helyeznek, mit hol támogatnak. Fel nem tudom fogni, hogy miért kellene a gyulaiaknak tüntetni? Az ottani egészségügyi dolgozóknak esküvel erősített érdeke, hogy a megye egészségügye jobb legyen. Tőlük mi semmit nem akarunk elvenni. A betegeket szeretném megnyugtatni, hogy függetlenül a vélt ellentétektől, a gyógyításukat nem veszélyezteti semmi, az ésszerűsítés, a vita értük is történik. Nekünk iszapbirkózásra vállalkoznunk nem szabad. Bede Zsóka Első végzősök