Békés Megyei Hírlap, 1995. június (50. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-10-11 / 134. szám
KORKÉP 1995. június 10-11., szombat-vasárnap A szociális menedzserek felkészítő tanára, Nagy Zsuzsa, néha el-elérzékenyülve adta át első végzős diákjainak a tanfolyam elvégzéséről szóló tanúsítványt Fotó: Lehoczky Péter Szociális menedzserek diplomaosztója Megyénkben számtalan olyan szociális munkahely van, ahova szakképzett dolgozókra lenne szükség, ám ezt a szakmát megyénkben eddig nem tanították. Talán ezért indult tavaly szeptemberben a Körösi Csorna Sándor Főiskolán az a szociális menedzser képző tanfolyam, aminek 110 végzőse tegnap délután vehette át „diplomáját”. Gáspár László, a főiskola főigazgató-helyettese elmondta: — Rendíthetetlen szándékunk, hogy iskolánkban megindítjuk a felsőfokú szociális menedzserképzést, erre vonatkozó kérvényünket leadtuk a Művelődési Minisztériumba. Mindemellett tárgyalásokat folytatunk két főiskolával és egy egyetemmel arról, hogy esetleg egy már működő szakot vennénk át. Persze ehhez is minisztériumi engedély kell, de bízunk benne, hogy a tanítás megkezdését csak késleltetni tudják, megakadályozni nem. Az azonban biztos, hogy minden megszerzett ismeret része egy következő, magasabb szakképesítés megszerzésének. A.Gy. Medárd-napi heroincsúcs Gyulán Az önkormányzat sikerágazat Az egészségért. Békésen, a Biokultúra Egyesület helyi szervezetének szervezésében a városi művelődési központ ad otthont „A táplálkozás helyes módja az egészségért” címmel június 12-én, délután öt órakor Bokor Katalin természetgyógyász által tartandó előadásnak. A program keretében a jelenlévők megismerkedhetnek a természetes gyógymódokkal, egyszerű ételekkel, valamint az előadó könyveivel. Komlósiak Bécsbe. A családi kirándulásoknak hagyománya van Tótkomlóson. Az idei nyári szünetben a művelődési központ ismét programot hirdet, ezúttal Ausztriába. Július 15-én és 16-ánBécs- ben városnézésen vesznek részt a kirándulók, majd ellátogatnak a Gansemdorfi Safari- és Kalandparkba. Majorette-zárőgála. A szeghalmi Plastic Mozgásstúdió Majorett csoportjainak záróbemutatójára 1995. június 10-én délután ötkor kerül sor a szeghalmi művelődési központban. Súlyos baleset. Békéscsabán, az Andrássy út és Szigligeti utca sarkán történt súlyos baleset tegnap délelőtt. S.I. békéscsabai lakos kerékpárral közlekedett, s irányjelzés nélkül akart bekanyarodni a Szigligeti utcába. Az elsőbbséget sem adta meg a segédmotorkerékpárral közlekedő B. M-nek. Összeütköztek. S. I.-t súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Kerékpáros-ütközés. Tegnap délelőtt Békés- belterületén történt baleset. A vizsgálat lapzártakor még tartott. Az előzetes jelzések szerint egy személygépkocsi kerékpárost ütött el, aminek következtében a kerékpáros súlyosan megsérült. „...ISMERNI A JÓT KÖNNYEBB, MINT KÖVETNI;...” (Kölcsei Ferenc) Kara Pál, a belügyminisztérium helyettes államtitkára pénteken Kardoskútra látogatott, ahol előre feltett kérdésekre válaszolt polgármesterek és jegyzők részére. Szó esett az önkormányzati rendszerek támogatottságáról és anyagi helyzetéről, az ezeket befolyásoló törvényekről. Sikerágazatként jelölte meg az önkormányzatokat és számokkal cáIdegenforgalmi szakmai konzultációt tartottak tegnap a megyei Tourinform szervezésében Gyulán, a Százéves Cukrászda nagyszalonjában. A vitára meghívták a megyei és a gyulai ön- kormányzat idegenforgalommal kapcsolatban lévő hivatalnokait is. A résztvevők előzetesen kézhez kapták Puczkó László turisztikai szakértő, közgazdász A turisztikai attrakciók kínálatának managementje című vitaanyagát, amely arra keresi a választ, hogy a piacon miként folta azok tömeges csődbemenetelét. Tájékoztatójában végigvette a Bokros-csomag közvetve és közvetlenül jelentkező hatásait, például az esetleges korlátozásokat, a hitelfelvétel területén. Kitért a hatósági ügyek intézésének színvonal- csökkenésére, az igazgatási apparátus felülvizsgálatára, egy esetleges szakmai segédlet kialakítására, a közigazgatás és lehet hatékonyan eladni a meglévő turisztikai adottságokat. Hiszen a látnivalóknak, műemlékeknek, gyógyfürdőnek, természetvédelmi értékeknek és kulturális programoknak is kell a jó cégér! Jasik Mártától, a vita szervezőjétől kérdeztük: milyen haszna lehet egy ilyen szakmai vitának? — Használható ötletek születhetnek meg, amelyeket az önkormányzat és a szakma belátható időn belül megvalósítközoktatás optimális létszámát érintőleg. Többeket foglalkoztatott a tűzoltóság hovatartozása, de a legnagyobb érdeklődés az 1996. évi költségvetési tervezettel kapcsolatban merült fel. A délután hátralevő részében az időközben megérkezett igazságügyi miniszterrel, dr. Vas- tagh Pállal konzultálhattak a megjelentek. K.M. hat. Hiszen kevés pénzből, viszonylag gyorsan kell üzleti sikert élémi, miközben a volt szocialista országok eddig nem tapasztalt konkurenciaként jelentek meg az idegenforgalmi piacon. A legdinamikusabban fejlődő üzletág jelentőségét mára ők is felismerték. A vitaanyag nemzetközi tapasztalatokat ösz- szegzett, a kérdés „csak” az, hogy a megfogalmazott feladatokból, elképzelésekből nekünk mit érdemes a leggyorsabban átvenni. Lovász (Folytatás az 1. oldalról) —Ilyenkor a filmeken meg is kóstolják az „anyagot"... — Mi nem kóstolgatunk, hiszen itt nem hígított, hanem nagy töménységű szerről van szó. Két-három éve — amióta a csapattal végezzük a felderítést — kétszer találtunk kábítószert kamionban. Ehhez 500 kamiont kellett alaposan átvizsgálnunk. De a kettőt megtaláltuk. —Annak van valami jelentősége, hogy éppen feltört mogyoró alá rejtették a kábítószert? — Nem valószínű, hiszen a (Folytatás az 1. oldalról) Az ünnepségen megjelent Telekgerendás, Szabadkígyós és Újkígyós polgármestere is, akik saját településükön dolgozó védőnőket elismerésben részesítették. (Békéscsabán és környékén 46 védőnő teljesít szolgálatot. Békés megyében összesen 216-an ténykednek.) * Bőgi Mihályné Gogh Gizella a legidősebb védőnők egyike. End- rődön kezdte a szolgálatot 1948- ban s látta el feladatát 37 éven át. Tíz éve vonult nyugdíjba. — Mi volt az Ön számára a legemlékezetesebb védőnői Békéscsabán az utóbbi idők legnagyobb viharát kavarta a város oktatási bizottságának tervezete, mely szerint többek között a következő tanévtől a 3. Számú Általános Iskola és a .Kemény Gábor Szakközépiskola áttelepítésre kerülne. A bizottsági ülés anyagát napirenden kívül, az éjszakai órákban tárgyalta a közgyűlés, melynek végén egy olyan ütemezési tervet fogadtak el, ami — ha csak átmenetileg is — megnyugtathatja az intézmények vezetőit. Az első és legfontosabb döntés: a következő tanévtől semmiféle változtatásra nem kerül sor, tehát szeptemberben mindenki ott kezdi az évet, ahol eddig. Ugyanakkor kiderült: a nemzeti és etnikai kisebbségek jogamogyorónak nincs zavaró illatkibocsátása. Mint megtudtuk, a járművével egyedül utazó török gépkocsivezető, a 43 éves Juszuf Giiksii tagadta, hogy bármit is tudott volna a kábítószerszállításról. Ennek ellenére kábítószerrel való visszaélés bűncselekményének alapos gyanúja miatt a rendőrség eljárást indított ellene. Güksü csendesen, mi több szótlanul viselte a megbi- lincselést, a kamionjával végzett alapos eljárás óráit. Kiss A. János pályafutása alatt — kérdezem Bőgi Mihálynét. — Hittel, lélekkel tettük a dolgunkat, s robotoltunk, mert az volt. De nagyon szép feladatot láttunk el. Sajnálom, hogy a két lányom nem ezt a hivatást választotta. Legemlékezetesebb? Nem tudnám felsorolni. A jó múltkor, megállít egy anyuka. Azt mondja: „Védő néni, a jó Isten áldja meg, sosem felejtettem el, hogy megtanított arra, hogyan szoptassam a kisfiámat...” Kérdezem, hány éves az a kisfiú. Mondja, 28 éves és mérnök lett belőle. Ezek a találkozások olyan nagyon jólesnek... BÉ iról szóló törvény szerint a hármas iskolában folyó szlovák képzés miatt, annak áttelepítéséhez a szlovák kisebbségi ön- kormányzat hozzájárulása szükséges. Amennyiben ők a június 22-i ülésükön megvétózzák a tervezetet, ehhez az iskolához nem lehet nyúlni. Az oktatási koncepció többi részletére is széles körű egyeztetési kötelezettséget ír elő a törvény, ezek határidejéül a közgyűlés szeptember 15-ét jelölte meg. A június végi közgyűlésen elfogadott tervezet immár hivatalos tárgyalási alappá minősül majd, de a széles körű városi oktatási koncepció végleges ' formáját az októberi közgyűlés határozza majd meg. Antal Gyöngyi A turisztikai adottságokat el kell adni a piacon Nyolcvaéves a védőnői szolgálat Szeptembertől: tanévkezdés a „hármasban” A munkanélküliség ne váljon életformává (Folytatás az 1. oldalról) Mintegy 1200-as csökkenést jelentett ez, a valóságos pedig 900-at. Jelenleg 24 ezer 700 munkanélküli van a megyében, ami a munkaképes korú lakosság 13,7 százaléka. A nyári szezonban a mezőgazdaságban, az építőiparban is több munkáskézre van szükség. A pályakezdők kevesebben vannak, mert többen továbbtanulásra készülnek, valamelyik tanfolyamunkon tanulnak, van, akinek lejárt a segélyezési ideje és nem tartja a kapcsolatot a központtal. — A kilátásokról: ősszel és év végén ismét emelkedés várható —mondta dr. Nagy Ágnes. — A létszámleépítési bejelentések erre utalnak, a verseny- és a közalkalmazotti szférában egyaránt. Néhány példa; a szeghalmi Monotyl Kft. 80, a mezőkovácsházi Mezőgép 86, a gyo- maendrődi Hőtechnikai Vállalat 100, a szarvasi vasipar 100 munkást küld el, A szarvasi főiskolában 27 oktatótól, 10 technikai dolgozótól, a békéscsabai főiskolában 12 oktatótól válnak meg. Ez még csak a leépítések eleje az oktatásban. A képzett emberek még nem is tényleges munkanélküliek, de már jelentkeztek nálunk, mindenáron dolgozni akarnak. Számunkra ez új kihívást jelent, de mindenképpen segíteni szeretnénk az elhelyezkedésben. Pedagógusállást még tudunk ajánlani a megyében. Megtudtuk, hogy prognózis és tanulmány készült a pályakezdők, az idén végzettek lehetőségeiről. Az elmúlt évről tartósan munkanélküli pályakezdő 1700 fiatal. Az idén ötvenhárom középfokú oktatási intézményben 5654 tanuló végez. Várhatóan 2600-an tanulnak tovább, 3000 fiatal helyezkedne el. Biztos munkahelye közülük 730-nak van, ígérete 560-nak. — Nálunk munkanélküliként 1700-2300 pályakezdő jelentkezhet—-folytatta dr. Nagy Ágnes. — Örvendetes, hogy megyénkben is egyre magasabb iskolai és szakmai végzettség megszerzésére törekednek a fiatalok, így az elhelyezkedési esélyeik is jobbak lehetnek. Az év végéig kaphatják a pályakezdő munkanélküliek segélyét, január 1-től ez a lehetőség megszűnik. Csakúgy, mint a képzéseinken részt vevők keresetpótló juttatása. A kedvezményük az lesz, hogy ingyen tanulhatnak. Akkor tudunk segítem, ha a fiatalok szemlélete úgy formálódik saját törekvésükre, a család, az iskola, a sajtó hatására, hogy akarjanak is dolgozni, ne a munkanélküli lét váljon életformájukká. Jó lehetőséget biztosítunk a pályakezdő diplomásoknak a szakmájukban gyakornokként való foglalkoztatásra. Az őket alkalmazóknak egy esztendeig 100 százalékos bértámogatást nyújtunk. Hamarosan megjelenik a foglalkoztatási törvény módosításának rendelete, akkor részletesen tájékoztatunk a sokakat érintő változásokról. Néhány dologról már szólhatunk, például az előnyugdíj rendszere megszűnik, januártól átalakul időskorúak munkanélküli segélyévé (7000 forint körüli összegben). December 31-ig, ha az összes feltétel adott, még elmehetnek előnyugdíjba az érintettek. A két évnél régebben jövedelempótló támogatásban részesülőknek három hónapig dolgozniuk kell, hogy újabb két évig kaphassák a támogatást. Ők mintegy 7-8 ezren vannak. Aki még nincs két éve ebben a rendszerben, annak kétévente 6-6 hónap munkaviszonyt kell igazolni az újabb jogosultsághoz. Az elhelyezésük újabb feladat, elsősorban a közmunkák területén igyekszünk foglalkoztatni őket. Külön forrás, 150 millió forint áll rendelkezésre a foglalkoztatásukra. Lapunk kérdésére az igazgatónő elmondta, hogy tavaly a munkatársaik 650 ezer ügyféllel foglalkoztak és ez a szám nem csökken ezután sem. Májusban 2000 állást tudtak ajánlani, elsősorban az építőipar i és a vendéglátós szakmákban . Új munkahelyekben megyénk egyáltalán nem bővelkedik. Tárgyalnak a békéscsabai önkormányzattal, hogy a megyeszékhely városgazdálkodási vállalata több közmunkást foglalkoztathasson. Igencsak szükség van a város szépítésére és karbantartására. Erre a munkaügyi központ és az önkormányzat 5-5 millió forintot biztosít majd. Bede Zsóka A munkanélküliség újabb fejtörést okoz a legkülönbözőbb korosztályoknál. Hogyan tovább fiatalok? Fotó: Lehoczky Péter