Békés Megyei Hírlap, 1995. május (50. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-03 / 102. szám
MEGYEIKÖRKÉP 1995. május 3., szerda Füldink volt. Ballagi Géza történetíró, az MTA tagja 1851-ben ezen a napon született Szarvason, és 1907-ben Sárospatakon halt meg. 1875-tól 1902-ig a sárospataki jogakadémia tanára, 1901—05 között szabadelvű párti országgyűlési képviselő'. Lefordította és magyarázatokkal látta el Bluntschli A politikai pártok című munkáját. Fontos a reformkor előtti magyar politikai irodalomról szóló munkája. Felvételi nélkül. A Földművelésügyi Minisztérium által e tanévben szervezett ágazati országos szakmai tanulmányi versenyen a mezőgazdasági gépész szakmacsoportban Pintér András, a battonyai mezőgazdasági szakközépiskola IV. osztályos tanulója VI. helyezést ért el. Ezzel az eredménnyel felvételi vizsga nélkül bejutott az általa választott szakirányú felső- oktatási intézménybe. Felkészítő tanára: Marjai János. Ismét arany. Nagy az öröm a sarkadi Röpülj páva körben. A hétvégén Tótkomlóson megtartott népdalkörök és népzenei együttesek 8. országos minősítőjén ismét arany minősítést kapott a sarkadi hagyományőrző csoport. A Röpülj páva kört patronáló Bartók Béla Művelődési Központ vezetői elmondták, hogy az eddigi minősítéseken szinte minden alkalommal sikerült elérniük ezt a szintet. Szakképzési nap. Az intézet munkájáról, a gyakorlati képzés helyzetéről és az erre kapott szakképzési támogatás felhasználásáról lesz szó azon a szakképzési napon, amelyet a szabadkígyósi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakmunkásképzőben rendeznek május 6-án, szombaton délelőtt. Kora nyári allergiák. A Légúti allergiás betegek Békés megyei Egyesülete legközelebb szombaton várja tagjait és az érdeklődőket. A gyulai tüdőkórház tanácskozótermében 9 órakor beszélgetnek a kora nyári allergiás betegségekről. Előadók: dr. Nagy Attila a Glaxo gyógyszertár és dr. Eck- schmiedt Mónika az EPIMED képviseletében. Megkérdeztük olvasóinkat Csökkentenék-e az egyéves katonaidőt? Egresi Imre, 35 éves, tarhosi rokkantnyugdíjas: Én nemcsak csökkenteném, hanem teljesen megszüntetném a sorkatonai szolgálatot. Szerintem ez értelmetlen dolog. A fiatalok a katonaságnál csak egymás hülyeségeit tanulják meg, a fegyverekkel való bánásmódot egyáltalán nem sajátítják el. Továbbá meggyőződésem: a hadsereg ma már kevés, a nagypolitikának kell mindig úgy működnie, hogy megelőzhessük a háborús konfliktusokat. Karacs Ferenc, 72 éves, füzesgyarmati nyugdíjas: Tovább már semmiképpen sem csökkenteném. Egy ország csak akkor van biztonságban, ha erős hadsereggel rendelkezik. Márpedig ehhez még a mostani egyéves katonai szolgálat révén sincs elegendő jól képzett honvédünk. Én három évig voltam katona a második világháború idején, így személyes tapasztalatból tudom, ahhoz, hogy a fegyverekkel igazán megtanuljunk bánni, egy esztendő is kevés. Mogyorósi István, 41 éves, kertészszigeti állattenyésztő: Én nem csökkenteném, hanem emelném a katonai szolgálat időtartamát. Ha a szolgálat tovább tartana, akkor honvédünk is több lenne. Szerintem szükségünk is volna erre, hisz csak erős hadsereg mellett biztosított az ország területi integritása, csak ekkor érzi magát a lakosság biztonságban. A fiatalok a hosszabb katonaidőt is kibírnák, sőt akkor a szolgálat alatt nagyobb fegyelmet tanulnának. Nyéki Anita, 18 éves, békéscsabai tanuló: A katonai szolgálat időtartama további csökkentésének nem látom értelmét. Régebben sokkal több volt ez az idő, mégis mindenki kibírta. Szerintem az egy év mindenki számára megfelelő. Ennyit a katonai szolgálat révén érintett fiatalok párkapcsolatának is ki kel bírnia. Úgy vélem, a férfi életforma meghatározó tartozéka a sorkatonai szolgálat. (Magyari) Fesztivál Komlóson A tótkomlósi J. G. Tajovsky Művelődési Központ az év elején felhívást intézett a szlovák tannyelvű és szlovák nyelvet oktató általános iskolákhoz, hogy jelentkezzenek a helyi szlovák iskola és a szlovák kisebbségi önkormányzat által megrendezendő II. Délalföldi Szlovák Nemzetiségi Gyermek- és Ifjúsági Fesztiválra. Az elsők között jelezte részvételi szándékát két külföldi oktatási intézmény a jugoszláviai Kisácról és a romániai Nagylakról. Közben elkészült a május 5-i rendezvény részletes programja is, amiben szerepel bemutató, szakmai értékelés, gálaműsor, díjkiosztó. A megnyitót Mata Mihály, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke mondja, a fesztivál sikeres lebonyolítását támogatja dr. Éva Mitrová, a Szlovák Köztársaság nagykövete, a Magyarországi Szlovákok Szövetsége, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Kisebbségi Főosztálya, a Magyar Úttörők Szövetsége. cs. i. Nyugdíjas-majális Most végzi az egyetemet a harmincéves hadirokkant történész Baráth Kárpátaljáról Gyulán jártában találkoztunk Baráth Józseffel, akit szülőföldjén kívül Magyarország-szerte — s Európában számos helyen — jól ismernek. Szakterületének avatott történésze. Ne tévesszen meg senkit, hogy az éppen harmincéves fiatalember most végzi az ungvári egyetem hatodik évfolyamát. Kárpátaljai, Mezőkaszonyban él, arrafelé a legkevesebb, ha valakinek nem szokványos az életútja. Élete, gondolatai, munkája — csupa figyelemre méltó dolog. — Mi hozta el a gyulai ökumenikus találkozóra? — Részt kívántam venni a közösség munkájában, s történészként, reformátusként véleményt akartam cserélni a kisebbségi sorsról — mondta. — Arra is gondoltam, hogy előadást tartok, de nem fért az időbe. Tetszik a szervezés, kiváló személyiségekkel ismerkedhettem meg. Hogy elmondanám-e a gondolataimat egy másik alkalommal? Ha hívnak, szívesen, igaz, egészségi állapotom komolyan gátol az utazásban. Többek között a kárpátaljai magyarok 1944-es elhurcolásáról, a megbékélésről volna mondanivalóm. Az autózást nem nagyon bírják az ízületeim, főként vonatozom. — Egészségi állapota összefügg életútjával? —Aktív komszomolista voltam, ha úgy alakul, valószínűleg beléptem volna az SZKP-be is. Tizennyolc évesen bevonultattak katonának. Jó pénzért meg lehetett volna úszni az egészet, de hát nem úgy alakult. Némi protekcióval elértem, hogy ne a világ végére vigyenek: Harkovba kerültem. Nem sejtettem, hogy csak a kiképzés idejére. Másfél évet a kirovi területen húztam le, Szibériában, túl az Uralon. Mocsaras, hideg vidék ez. Egy erdő középen titkos katonai vegyi laboratóriumot építettünk. Hol nagy volt a nedvesség, hol a hideg harmincfokos. Az orrlyukunk a puszta lélegzéstől befagyott. Sátrakban laktunk. Kétszer estem át vérhason, egyszer meg végelgyengüléssel kerültem kórházba. Az üzem alapjait leraktuk... Amikor letelt az átkos két esztendő, hazatértem. Akkor még nem sejtettem, milyen betegséggel. Fél év után törtek rám a fájdalmak. Most kaptam meg 1986 óta a rokkantsági nyugdíjra való jogosultságot. Azt hiszem, e betegség derékba törte pályámat is: mozgásomban korlátoz. Korán elhatároztam, hogy történész leszek. — Mindenki kész történészként ismeri. — Már az első évfolyamon is sokat publikáltam. A Soros Alapítvány támogatja munkámat. Meghívtak a magyar történészek első világtalálkozójára is. A jelenkor érdekel, aztán az 1944-es időszak, a holocaust, a negyvenezer magyar férfi szibériai lágerekbe deportálása, de a helytörténet is. Szintén kutatni szeretném 1956 kárpátaljai történéseit. Sajnos, sok dokumentumot a közelmúltban újra tit- kosítottak. Sokat fordítok oroszból és ukránból. Újságírói tevékenységet is folytatok, ám ízületeim megakadályoznak szabad mozgásomban. Tanulmányaimat Magyarországon és másutt rendszeresen közük. Sokszor már gyűlölöm is magam tehetetlenségemben: szeptember óta nem tudtam otthonról elmozdulni. Itt Gyulán az is korlátot jelentett, hogy képtelen voltam normálisan telefonálni. Ebben az idegenforgalmi városban kevesebb telefonfülke van, mint akár csak Ungváron... Kiss A. János Kissé furcsa, de nem szokatlan csoport töltötte meg május 1-jén a Békéscsabai Ifjúsági Tábort. A korátlag egyrészt 6 és 8, másrészt 60 és 80 év között 'felt. Vagyis a nagyszülők és unokák voltak a résztvevői a nyugdíjas-egyesület majálisának, amelyen — a meghívásnak eleget téve — ott volt dr. Simon Imre, a megyei közgyűlés elnöke és Tóth Károly országgyűlési képviselő. A köszöntő után egy nyilatkozat hangzott el, amelyet a Nyugdíjasok Országos Szövetsége tett közzé. Ebben szó volt a nyugdíjasok szociális helyzetének évek óta tartó folyamatos romlásáról; a gyógyszerárak és a közüzemi díjak állandó emelkedéséről; az 1995-ös évi várható 30 százalékos (vagy még több) inflációról. —Nem a nagycsaládosok és a munkanélküliek rovására kívánunk jobban élni — fejeződik be a nyilatkozat —, de meg kellene érteni, hogy nem a mi nyomorba döntésünkkel fog a gazdaság talp- raállni... Utána vidámabb húrokat kezdtek pengetni. A műsorközlő közölte, hogy egy időre felejtsük el a sokasodó éveket, a derékfájást meg az egyre laposabb bukszánkat; és átadta a szót a csorvási Vadvirág Nyugdíjas Pávakömek, akik méltán híresek megyeszerte, sőt lassan országosan is. Énekkaruk és a kísérő citera- zenekar egy remek, feledhetetlenül szép műsort produkált. S ami igen figyelemreméltó — a sok ezüstös hajú mellett — öt—hat szöszke tízéves is pengetett és furulyázott. A műsor végén a közönség is „fellépett”, a citerások megénekeltették a publikumot. Nem is csoda, hogy a produkció után jólesett a pörkölt. De az adag mellé — nem ünneprontásként — odakívánkozik egy adalék. Az asztalnál egyik sors- és kortársunk így számolgatott: — az ebéd 260 forint, ha megiszok valamit, akkor már háromszáz, egy hónap az 30 nap; ha minden nap ilyen ebédet ennék, az havi kilencezer forintba kerülne — pont ennyi a nyugdíjam. A délutáni program tombolával fejeződött be. Az unokák és nagyik versenyt örültek a „komoly” nyereményeknek. Végül is a résztvevők egy szerény, de vidám és jól rendezett majálisnak örülhettek. Sárközi Gyula „Kedves fiú, de azért használt autót nem vennék tőle!” A szólás minden bizonnyal Amerikában született, aztán átkelt a tengeren, s most nálunk is egyre többször röppen fel az üzleti élet porondjáról. Értjük, persze, hogy azonnal értjük! Hisz’, ha az ócska járgányok hazai piacának nincs is nagy történelmi múltja, a kupeckedésről nekünk is vannak fogalmaink. Sőt! Mert egy kehes lovat vagy egy meddő tehenet bizonnyal nehezebb volt a vevőre rásózni hajdan, mint manapság egy lestrapált gépjárművet. Nos, ezért óvott engem már zsenge koromban nagyanyám mindenféle vásári portékától. De nézzük, hogyan is van ez! Széchenyi István írja: „A Hitel tágasb értelemben, tundiillik: hinni, s hihetni egymásnak.” Na már most a vásárokon — ahol csak alkalmilag, futólag találkoznak az emberek — mindez nem érvényes. Magyarán: Kulpin úrnak lehetett hinni, mert tekintélyes kereskedőháza volt a városban; évtizedekig szolgálta ki — s mindig jó minőségű árukkal — vevőkörét. Volt hitele és nála is volt hitel. Tudta, hogy mi a szolid haszon, nem akart egyik napról a másikra — mindenkin átgázolva, s mindenkit becsapva — meggazdagodni. Ő nemcsak pénzt gyűjtött, hanem erkölcsi tőkéjét is napról napra gyarapította. Azaz, nevezett Kulpin úr— de más kereskedőket is említhetnék a régi világból — rendelkezett azokkal az erényekkel, amelyek nélkülözhetetlenek a polgári társadalomban. Míg az úgynevezett vásári szabók, hentesek, csizmadiák csak a pillanatra koncentráltak. Áruik minősége éppen olyan volt, mint erkölcsiségük. Akkor miért keresték fel őket? Mert az olcsó ár nagy kerítő — különösen, ha kevés a pénz... A szegények a vásárokra kényszerültek, s vették az olcsó portékát, ami később nagyon is drágának bizonyult. Mert a vásári csizma a rúdon még ugyanúgy ragyogott, mint az aranyérmes csizmadiák termékei, de már az első sáros, lucskos őszön szét- mállott. Ami pedig a hentesárukat illeti, talán elég, ha a máig élő szentenciára emlékeztetünk: „Olcsó húsnak híg a leve!” Mikor újházas szüleim — afféle tapasztalatlan fiatalok — vásári hentest hívtak a disznóölésre, nagyanyám és dédnagyanyám csaknem kiátkozta őket. A két öregasszony még évek múlva is felemlegette az esetet — azért emlékszem rá ilyen világosan. Miért mondom el mindezt? Mert VÁSÁRI lett a világ! Hol van már a „szó szentsége”, melyet Széchenyi István nemcsak az uralkodó és a nép közötti törvényként említ, hanem a polgárok viszonyában is elengedhetetlenül fontosnak tart. Kereskednünk kellene, s nálunk ku- peckednek. Ami ugyebár nem tisztességes hasznot jelent, hanem erkölcstelen nyerészkedést. Naponta értesülünk róla, hogy üzletfelek fenyegetik, pofozzák, sőt kinyírják egymást. A megfélemlítés és zsarolás mindennapos dolog nálunk. Vitathatatlan tény, hogy a nemzeti jövedelem egyharmada feketegazdaságból származik. S míg régen voltak virilisták, büszkén arra, hogy az államnak, a társadalomnak ők fizetik a legtöbb adót — addig ma virágzó iparág szerveződött az adócsalásra, (így aztán csak mi, bérből élők adózunk tisztességesen.) De hát mit csodálkozunk, hiszen ez az eredeti tőkefelhalmozás időszaka; kemény, nyers, kultúrálatlan emberekkel. Majd a következő nemzedék... Csakhogy már a következő nemzedéket is arra tanítják, hogyaz üzleti életben nincs barátság, nem számít az adott szó — csak a pénz beszél! Nem vagyok széplélek; magam is szeretem a pénzt, hisz’ szükséges a normális életvitelhez. De ha csak a pénz beszél és nem hagyjuk szóhoz jutni az emberséget, a barátságot, ha naponta megszentségteleníttetik az adott szó, azaz, ha ebben a polgárosu- ló társadalomban nem alakulnak ki és nem szilárdulnak meg a polgári erkölcsök — akkor, akkor.... Vagy eladó az egész világ? Nem, talán mégsem! Gyarmati Béla Pénz beszél? „Iskolaérett” ovisok Nyílt nap keretében mutatták be a minap a biharugrai óvodások szüleiknek tudásukat. Az óvónői segédlettel lezajlott foglalkozásokon a kis matematikusok összeadtak, kivontak. csoportosítottak, tesztlapokat töltöttek ki. A feladatot ügyesen oldották meg, sőt az egyik kislány egy nehezebb tesztlapot kért. Környezetismereti tudásukat úgy mérhették le a megjelent anyukák- apukák, hogy a kicsik magnószalagról hallgatták a madarak hangját, azt kellett felismerni. Kellemes meglepetésként az ovisok zsenge koruk ellenére felnőtt módján tárgyaltak a falu—város egymáshoz való viszonyáról, közvetlen és tágabb környezetükről. Ugyanide kívánkozik az a hír is, hogy az óvodában a gyerekek vidám rajzaiból nyílt kiállítás. Blrtalan Erika
