Békés Megyei Hírlap, 1995. május (50. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-13-14 / 111. szám

m RÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MŰSOR/HÍREK 1995. május 13-14., szombat-vasárnap Kriminális éjszaka Nem pihentek az enyveskezű betörők csütörtökről péntekre virradóra Pusztaföldváron. Ennek a lelkes tenniakarásnak lett az áldozata a földvári köz- ségháza.-Az ismeretlenek aj­tók, ablakok, fiókzárak felfe­szítésével jutottak be az épület különböző szobáiba és szekré­nyeibe. 100 ezer forint értékű készpénz és egyéb eszköz tűnt el. Az elkövetőkről feltétele­zik, hogy „átutazóban” voltak. A pech csupán annyi, hogy az éberségükről ismert helyi pol­gárőrök ezen az éjszakán nem teljesítettek szolgálatot. Tótkomlóson is ténykedtek valakik péntekre virradóra. Itt két sportbutikot látogattak meg a tettesek. Valószínű, hogy furgonnal, vagy kis­busszal közlekedtek, mert a „megfújt” 2 millió forint érté­kű áru komoly mennyiséget képezett. A rendőrség kéri a lakosság segítségét mindkét eset felde­rítéséhez. cs. i. Ha valami baj van, ha nem tudja kinek elmondani, ha úgy érzi, hogy minden összejött, vagy egyszerűen beszélgetni szeretne, hívjon minket! Telefonos lelkisegély­szolgálat ^ 441-300 Hívható minden nap 19 -07-ig A hívás ingyenes! Ma - holnap Május 14. Mezőberény. — A művelődési központban 14 és 17 órakor „Szüléinknek” címmel ünnepi műsort ad a 2. Számú Általános Iskola. Május 15. Békéscsaba. — A szlovák klubban 14 órától a Zsófia-napról emlékeznek meg. Mezőhegyes. — A művelődési központban 17 órakor kezdő­dik a nyugdíjasklub összejövetele. Orosháza. — A művelődési központban 14 órától a díszítő- művész kör tartja összejövetelét. Moziműsor BÉKÉSCSABA, PHAEDRA NAGYTEREM: 13— 14-én 15.45-kor: Szabadítsátok ki Willy-t! (m. b., sz„ am.); 17.45 és 20.00-kor: I. Q. — Avagy a szerelem relatív; 22.00-kor: Halálugrás. KISTEREM: 13—14-én 17.00 és 19.00-kor: Halálugrás; 21.00-kor: I. Q.— Avagy a szerelem relatív. KA­MARATEREM: 13—14-én 18.30-kor: Lassie; 20.30-kor: Véletlen (sz„ lengyel). Színház 1995. május 13-án, szombaton 19 órakor KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL Csabai páholy előadás Márkakereskedésünk nyitott kapukkal vár mindenkit a csodálatos, új, nyitott autó, a PUNTO CABRIO ünnepén! Igazi majálist rendezünk, sok-sok ajándékkal és meglepetéssel. Aki ezen a hétvégén vesz Fiatot, torinói utazást nyerhet a Fiat vendégeként! Bemutatkozik a Fiat Finanszírozás-rendszer, a minden eddiginél kedvezőbb lehetőség a Fiat gépkocsik megvásárlására! Ünnepeljen velünk a Fiat majálisán. BEMUTATÓ­TEREM: (hogy JÓL JÁRJON0 Békéscsaba, Gyóni G. u. 17. Telefon/fax: (66) 450-622. Nyitva: május 13—14-én 9—18 óráig, Nyitottan a világra május 13—14. Szombat KOSSUTH RÁDIÓ Középhullámon Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 4.30: Reggeli Krónika Közben: 4.40: Határok nélkül 5.40: Házunk tája 8.25: Kopogtató 8.50: Jegyzet 9.05: Családi tükör 9.35: Lelki-ismeret 10.05: Valahol valaki 10.35: Szájkosár 11.05: A Szombat délelőtt magazinja 12.00: Déli Krónika 12.30: Kontinensek, szántóföldek 13.05: Népzenei portré 13.40: Öt kontinens száz botránya 14.05: Oxigén 15.05: Vigyázz, irodalom! 16.00: Tizenhat óra 17.35: Lottósorsolás 17.40: Előhang 18.00: Esti Krónika 18.20: Előfutam 18.25: Szemle 19.05: Sportvilág 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Miska bácsi levelesládája 20.10: 20 éve halt meg Ajtay Andor 22.00: Késő esti Krónika 22.20: Beszéljük meg! 23.05: Noktürn PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Hírek. Időjárás 433: Hajnali dallamok 6.00: Pax rádió 6.35: Sportszombat 8.10: Gőz 9.00: Hírpercek. Lapszemle. Sport 9.10: Pontozó 10.00: Színe-java 10.55: A Petőfi válaszol 12.00: Jó ebédhez szól a nóta 13.00: Hírpercek 13.10: Eletreform-magazin 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Daráló 14.30: Művészbejáró 15.03: Mese-világ 16.00:A„RoyaI...” 17.10: Gordiusz magazin 18.00: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről 19.43: „Kerek istenfája szép tizenkét ága...” 20.00: Sportkoktél 21.00: Hírpercek 21.10: Nemzetközi slágerlista 22.00: A Stúdió 11 nyilvános hangversenye a Rádióban 23.00: Hírek 23.03: Sporthíradó 23.10: Záróra 0.15: Éjszaka 5.03: Nótacsokor START RÁDIÓ 5.55—8.30: Jó reggelt, Békéscsaba! 8.30—8.00: Gyerekműsor 9.00— 12.00: Délelőtti magazin! 9.00— 10.00: Beszélgetés a szerepjátékról 10.00— 11.00: Zenezuhatag — Rock Archívum 11.20: Útinform 11.30: Expo-híradó 11.45: A Nap híre a Westel 900 jóvoltából 12.00— 13.45: Délidő. Benne: Móga László zenei összeállítása 13.20: Telefonos játék GYULA RÁDIÓ 14.00: Műsorkezdés 14.40: Telefonos játék 15.10: Látogatók 16.00: Zencmix 17.00: Gyula-expressz 18.00— 2.00: Koktél. Illés Márton szórakoztató, információs műsora 2.00: Műsorzárás ALFÖLD RÁDIÓ, Orosháza 6.00: Kelj fel! 8.00: Melódia 9.00: Csillagjósda 10.00: Ha megnyerte, hadd vigye! 11.00: Nappali 14.00: Melódia 15.00: Bumm! 18.00: Szópárbaj TV 1 5.28: Műsorismertetés 5.30: Gazdatévé 5.50: Határtól határig 6.00: Napkelte 8.00: Jó reggelt adj. Istenem! 8.10: Eszkimó mesék 9.10: Életrevaló délelőtt Benne: 9.10: Füstölgő füst-ölő 9.25: Zenelánc 9.30: Életrevaló Plusssz! 10.30: Szókimondó 10.45: A Nap — Az élet tüze 11.00: Élet a fagyban 11.30: A kölcsönkapott Föld 12.00: Déli harangszó Időjárás 12.02: Képújság 12.05: Szomszédok (ism.) 12.35: Wolfgang Amadeus Mozart: Esz-dúr zongorás négyes K. 493 13.10: Válogatás a televízió archívumából. Jaguár 14.45: John Silver. Ausztrál film Hét végi műsor 16.35: X-idő 17.20: „Lépjünk inkább előre!” 18.15: Márkás históriák 18.30: Szerencsekerék 19.10: Leo és Fred 19.30: Híradó 20.03: Öt perc próza 20.15: Az amerikai unokatestvér. Olasz film —III/l. 21.45: Telesport 22.50: Az éjszaka Benne: 1.20: A csodafegyver. Angol film 2.50: Képújság TV 2 6.40: Műsorajánlat 6.45: Átfogó 7.30: Gazdaképző 8.00: Cigány Magazin 8.25: Horvát nyelvű magazin 8.50: Német nyelvű magazin 9.15: Román nyelvű magazin 9.40: Szerb nyelvű magazin 10.05: Szlovák nyelvű magazin 10.30: Örménysors 11.00: Família Kft. (ism.) 11.30: Ó-Európa 11.50: Olimpiai arcképcsarnok 12.05: Szingapúr kertjei 12.20: Jelképtár 12.25: Európai egyetemek 12.55: Gazdit keresünk 13.15: Azok a csodálatos állatok 13.40: Az Andok kincse 14.30: Top 40 15.00: Egyházak Amerikában 16.00: Hullámkoktél 16.30: Janó és Bibice 17.00: PMSC-F ordan— Ferencváros. Bajnoki labdarúgó-mérkőzés 19.05: Família Kft. 19.40: Környezetünk hírei 19.45: Könyvvilág 20.05: Telesport 21.00: Eurovíziós dalverseny DUNA TV 9.05: Slapaj 9.25: Nyelvédesanyánk 10.00: Muzzy comes back 10.05: This is the Way 10.25: Kedves 11.10: Közép-európai magazin 12.05: Kánon 12.35: Kimba, a fehér oroszlán 12.55: Kunkori és kandúrvarázsló 14.00: Lapozó 14.15: Galo szigete 14.40: Mítosz és történelem 15.40: Cimbora 16.30: Váratlan utazás 17.30: Tom és Jerry-show 18.00: Híradó 18.15: Halkan a basszusokkal! Francia film 19.35: Az emberiség kalandja 20.30: Tengerszem 21.00: Híradó 21.15: A Glembay család. Horvát film —III/l. 22.00: Marnie '0.05: Buda Ferenc: Ne rejtőzz el! HBO 7.00: Tapsi Hapsi vendégei 10.00: Tintin 10.30: Dirty Dancing 12.10: Mozimánia: Á sztár 13.10: Heves jeges 14.35: Melrose Placc 15.25: Reggel találkozunk 17.30: Állati élet: A krokodil 18.30: Sose halunk meg 20.00: Mad Max 2. 21.35: Az utolsó mohikán 23.25: Éjszakai szemek 2. 0.50: Forró kalandok 24. CSABA TV 6.00: Képújság 9.00: ATV Szombat 12.00: Happy Tv 16.00: Műsorzárás KÖRÖS TELEVÍZIÓ 9.40: Műsorismctetés. Lapszemle. Reklám. Torna 10.00: Happy Tv 14.00: Képújság 17.00: Mozaik — telefonos játék 18.00: Biztonságunkért! — Őrizzük értékeinket! 18.20: Körösvölgyi Képeskönyv . 19.10: Esti mese, torna 19.30: Heti képes hírek 20.00: Szív Tv 24.00: Képújság Vasárnap KOSSUTH RÁDIÓ Középhullámon Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 6.00: Vasárnapi újság 8.24: Édesanyanyelvünk 8.30: Énekeljük együtt! 8.40: Műsorszemle 9.05: Világóra 10.05: Istentisztelet közvetítése a tatabányai református templomból 11.05: Gondolat-jel 12.00: Déli Krónika. Sport 12.20: Harminc perc alatt a Föld körül 12.50: Jegyzet 13.05: Névjegy 14.05: Szonda 14.35: Népdalkörök pódiuma 15.05: Könyvesek földön és föld alatt 16.10: Művészlemczek 17.05: Anyák és lányok 18.00: Esti Krónika 18.20: Örökzöld operettdallamok 19.05: Sportvilág 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Kerekes Tóth Erzsébet és Palcsó Sándor népdalokat énekel 20.05: Rádiófónia 21.05: „A valóság álmodója” 22.00: Késő esti Krónika 22.20: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót 23.40: Régi híres énekesek műsorából 24.00: Hírek. Időjárás. Totó PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Végre vasárnap! 8.10: Tordon Ákos: Petykóés Matykó 9.00: Hírpercek. Lapszemle. Sport. Időjárás 9.10: Gospel magazin 10.00: A Magyar Rádió Karinthy Színpada 11.07: Vasárnapi koktél 12.00: Jó ebédhez szól a nóta 13.00: Hírpercek 13.10: Fűtől fáig 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Fiala és Neumann Táskarádiója 15.03: Arcok, emlékek 16.00: Poptarisznya Benne: 16.58: Útközben 17.00: Hírpercek 18.45: Sportösszefoglaló. Totó 20.00: Daráló 20.30: Apolitika 21.00: Hírpercek 21.10: A Rádió Dalszínháza 22.35: Jazz 23.10: Záróra 0.15—4.20: Éjszaka 0.15: A hét embere 1.03: Valóságos csodák 2.03: A pótmama 4.03: Nóták BARTÓK RÁDIÓ 6.03: Népszerű muzsika 8.05: Luigi Celeghin orgonahangversenye 9.05: Nagy magyar operaénekesek 10.05: Új Zenei Újság 10.50: A Csutorás együttes népzenei felvételeiből 11.05: Európa hangversenytermeiből 11.40: Nikolaj Hajtov novellái 12.51: Az MRT gyermekkórusa Bartók-műveket énekel 13.00: Hangok és visszhangok 13.10: Új lemezeinkből 14.05: Jubilate Deo 14.55: Dietrich Fischer-Dieskau dalestjeiből 16.05: Szalon 17.00: Mozart: C-dúr szimfónia K. 551. 17.38: Új felvételeinkből 18.05: Vendégségben 19.05: Castor és Pollux 19.35: Évfordulók nyomában 20.00: Kapcsoljuk a Berlini Filharmónia nagytermét 20.55: Georg Trakl versei 21.45: Lantmuzsika 22.05: Gézcsók 23.42: Jazz 0.05: Világhírű zenekarok felvételeiből 2.03: Az éjszaka zenéje START RÁDIÓ 5.55—8.30: Jó reggelt, Békéscsaba! 8.30—9.00: Gyerekműsor 9.00— 12.00: Délelőtti magazin! 9.00— 10.00: Érdekességek, újdonságok, aktualitások 10.00— 11.00: Rádiókabaré 11.20: Útinform 11.30: Expo-híradó 11.45: A Nap híre a Westel 900 jóvoltából 12.00— 13.45: Délidő. Benne: Kívánságműsor 13.20: Telefonos játék GYULA RÁDIÓ 14.00: Műsorkezdés 14.40: Telefonos játék 15.10: Táltos 16.00: Szerkesztett zenei műsor 17.00: Pontvadászok — Szellemi vetélkedő 19.30: Esti mese 20.00: Kívánságműsor 22.15—2.00: Éjszakai zenés kvaterka 2.00: Műsorzárás ALFÖLD RÁDIÓ, Orosháza 6.00: Kelj fel! 8.00: Melódia 9.00: Csillagjósda 10.00: A zene hullámhosszán 13.00: Melódia * 14.00: Kéz a kézben 15.00: Rivaldafény 17.00: Napsugár 18.00: Ha megnyerte, hadd vigye... 19.00: Magnósok, figyelem! TV 1 7.18: Műsorismertetés 7.20: Fehér agyar 7.50: A Biblia üzenete 7.55: PC ábécé 8.30: Leporelló 11.00: Döntések 12.00: Déli harangszó. Időjárás 12.02: Képújság 12.05: Vad hangok csöndes vizeken 13.05: A kisasszony 15.05: Delta 15.30: Gyorssegély 15.35: Örömhír 16.00: Walt Disney bemutatja 17.05: A múltnak kútja 17.35: Rajnán innen, Dunán túl 18.25: Szerencsekerék 19.00: A Hét 20.00: Vasárnapi vers 20.10: Az amerikai unokatestvér. Olasz film —IH/2. 21.40: Lehetetlen? 22.20: MTV VIII. Nemzetközi Karmesterverseny 23.20: Képújság TV 2 7.00: Műsorajánlat 7.05: Vendégvárók 7.35: Hol-mi? 8.00: Juli-suli 8.35: Muzzy conies back 8.40: This is the Way 9.00: Johnson és barátai 10.00: A magyar irodalom képes története 10.30: Isteni hely: Jeruzsálem 11.00: Mikor még kiskölyök voltam 11.10: Most figyelj! 11.35: Sparky csodazongorája 12.20: Marcipánmúzeum 12.30: Nótaszó 13.00: Tévémagiszter 14.00: Iskolák a láthatáron 14.35: Frédi és Béni 15.05: Fenn, a magas északon 15.30: Zűr hátán zűr 16.05: Magyarország—Tunézia. Férfi kézilabda vb-mérkőzés 17.20: Színésznők a kifutón' 17.45: Stan és Pan 18.00: Álljunk meg egy szóra! 18.15: Az élet megy tovább. Amerikai film 19.10: Dongó történetek 19.20: Góóól... 20.00: Striptease 23.15: Telesport DUNA TV 9.00: Hírek. Műsorismertetés 9.05: Benji 9.25: Popeye 10.00: Sportképek 12.05: Lumen 2000 12.35: Ion kapitány nyila 14.15: Kutyaportrék 15.05: Belső világunk 15.55: Világtörténet 16.25: Postabontás 16.40: Emlékképek... 16.55: Táncház 17.30: Szippancsok 18.00: Heti hírmondó 19.00: Veronai szerelmesek. Francia—olasz film 20.30: A Glembay család — III/2. 21.10: Bevezetés Óceánia művészetébe 22.00: Montreali jazzfesztivál 22.55: Bella István: Arccal a földnek HBO 8.00: Tapsi Hapsi és vendégei 10.00: Mama és papa megmenti a világot 11.35: Amíg a felhők tovaúsznak 14.00: Falcon Crest 14.55: A hóleopárd nyomában 15.50: Mackintosh embere 17.30: Charlie, avagy minden kutya az égbe megy 18.55: Agyban nagy 20.25: Kék acél 22.05: Jessie Lee bosszúja 23.55: Sötét angyal CSABA TV 14.00: Képújság 14.10: ATV Vasárnap 17.00: Műsorismertetés 17.05: Közép-amerikai mozaikok 17.30: Mesedélután 18.00: Mallorca 18.20: Csaba-sport 20.00: Pop-percek 20.15: Hírek. Lapszemle 20.30: „A” osztályos társastánc bajnokság Békéscsabán — Összefoglaló 22.15: Képújság KÖRÖS TELEVÍZIÓ 9.00: Műsorismertetés. Reklám. Lapszemle. Torna 10.00: Békéscsaba—Kisvárda női kézilabda-mérkőzés 11.30: Békéscsaba—Vértes Volán női röplabdamérkőzés 13.00: Képújság 16.00: Csapongó 18.00: BusinessTeleklublism.) 18.30: DIÓ 19.10: Szív Tv Benne: Stan és Pan. Amerikai film 23.10: Képújság RÁDIÓ"r >- < < CŰ Qr-< >:<?(/) ec.ino O) UJ X UJ CD

Next

/
Thumbnails
Contents