Békés Megyei Hírlap, 1995. május (50. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-09 / 107. szám

1995. május 9., kedd SPORT-m Új támadó középpályás Csabán Miként az elmúlt hét végén írtuk, a Békéscsabai Előre FC — különös te­tő kintettel a számtalan sérültre — a ro­mán második liga éllovasának együt­teséből, a Politechnika Temesvár csapatából kíván igazolni. Nos, tegnap Szűcs Mihály, a lila-fehér klub elnöke arról számolt be, hogy hétfőn Magyarországra, Békéscsabára érkezett Vlaicu Sorin, a 29 éves támadó középpályás, aki ötszörös román válogatott, eddig százötven alkalommal játszott hazája első osztályában, 35 gólos. A labdarúgó a nyárig kölcsönbe érkezett az Előre FC-hez. Most mindenesetre megérke­zett, tegnap már edzett is, s akár pályára is léphet szerdán az Újpest elleni összecsapáson, ha Pásztor edző is úgy véli. Szóba került egy jugoszláv labdarúgó megvé­teléről is, de ez még képlékeny ügy. Sok idő viszont nincs, ugyanis már csak ezen a héten lehet új játékosra szert tenni, a hazai bajnokság finise előtt igazolási stopot rendelt el az MLSZ, miként tette ezt korábbi években is. Egy testnevelő tanár emlékére Sportrendezvények Gerlán Nagyszabású sportrendez­vény tartottak Gerlán, egy test­nevelő tanár, edző, Rimóczi László emlékére. így emlé­keznek rá: kemény, szigorú émber volt. Diákjaival szem­ben elvárásai voltak, és azt be is kellett tartaniuk. Szerette a gyerekeket, beléjük nevelte a kézilabda, a sport szeretetét. Keménységet, kitartást, egészséges életszemléletet. Emlékének tisztelegve és munkája megbecsülésére gon­dolva a gerlai sportegyesület, az általános iskola és a nyugdí­jasklub öszefogásával kétna­pos sportrendezvényen vehe­tett részt a gerlai lakosság ap- raja-nagyja. A rendezvényen a leány ké­zilabda összecsapáson a kö­vetkező eredmény született: Gerla—Köröstarcsa 13— 17. Kispályás labdarúgó-mérkő­zés: Filó és Társa—Gerlai SE Ifjúsági 5—2. A Rimóczi László góliát labdarúgó tornán a következő lett a végeredmény: I. Békés­csabai 1. Sz. Isk., 2. Mezőbe- rény, 3. Bcs. 11. Sz. Isk., 4. Gerla I., 5. Bcs. József Attila Isk., 6. Gerla II. Gólkirály: Ko­vács Zoltán (Bcs. 11. Sz. Isk.). Legjobb kapus: Lakatos Ró­bert (Mezőberény). Legtech­nikásabb játékos: Gortnó Máté (Bcs. 11. Sz. Isk.). A legjobb hazai játékos: Provosinszki Tamás. A díjakat Filó és Társa felnőtt kispályás labdarúgó- csapata ajánlotta fel. Az első napi programot színessé tette a hetesdobó verseny, karatebe­mutató, zenés tornabemutató, ügyességi játékok gyerekek­nek. A rendezvény második nap­ján a Rimóczi László női kézi­labda emléktorna zajlott, ahol a következő lett a végered­mény: 1. Mezőberény, 2. Do­boz, 3. Gerla, 4. Kamut. így a kupa egyéves időtartamra Me- zőberénybe került. Gólkirály: Molnár Erzsébet (Mezőbe­rény) 16 találattal. Legjobb kapus: Kovácsné Szabó Ilona (Doboz). A legjobb hazai játé­kos: Szilágyi Ilona. A díjakat a Békés Megyei Kézilabda Szö­vetség adományozta. ­A rendezvény főtámogatói voltak: Filó és Társa Bt., BÁ- ÉV Rt., Strang Kft., Laguna diszkont, Papp Tiborné cuk­rász, vállalkozó. Tanári módon TFSE—Békéscsaba 8—4 (2—1, 3—1, 2—1, 1—1). OB II-es vízilabda-mérkőzés, Bu­dapest. V.: Juhász. Békéscsa­ba: Máté — Szilvásy, Balázs, dr. Szlávik 1, Román 1, Puha, Bíró, Lipták, Béládi, Purcsi, Csapó Z. 2, Csapó M. (kapus). Játékos edző: dr. Szlávik Győ­ző. A ziccerhelyzeteiket jobban kihasználó fővárosi főiskolások sikere megérdemelt. A csabai­aknak is voltak gólszerzési al­kalmaik, de ezekből rendre a kapufát találták telibe. Totónyeremények Ä Szerencsejáték Rt. tájékozta­tása szerint a 18. fogadási heti Totó nyereményei a jövedelem- adó levonása után a követke­zők: 13 plusz egy találatos szel­vény nem volt; a következő hét­re átvitt plusz 1 jutalom nyere­ményösszege nettó 3 millió 35 ezer 758 forint; 13 találatos szelvény nem volt; 12 találatos szelvény 12 darab, nyere­ményük egyenként 716 ezer 776 forint; 11 találatos szelvény 223 darab, nyereményük egyenként 15 ezer428 forint; 10 találatos szelvény 2315 darab, nyereményük egyenként 2394 forint. A Góltotón első nyerőosz- tálybá sorolt szelvény nem volt; az első nyerőosztályban a kö­vetkező hétre átvitt nyeremény összege nettó 5 millió 575 ezer 689 forint; a második nyerőosz­tályba sorolt szelvény nem volt, a második nyerőosztályban a következő hétre átvitt nyere­mény összege nettó 134 ezer 717 forint; a harmadik nyerő­osztályba sorolt szelvény 16 da­rab, nyereményük egyenként 4216 forint. Herczegfalvi második A díjugratással befejeződött Nyíregyházán a háromnapos milli- tary országos bajnokság első fordulója. A mezőkovácsháziak kitűnősége, Herczegfalvi Tibor sajnálatos balesete és műtétje után jól tért vissza, hiszen több értékes helyezést szerzett. A haladó B kategóriában Lump nyergében a második lett. A haladó A kategóriában Liliomfival a harmadik helyen végzett. adidas Békéscsaba, Munkácsy u. 11. Telefon: (66) 324-256 1. Győri FC—Békéscsabai Előre FC 2. Szarvasi Vasas—Hatvan Góltotó Név: _________________________________ ( írn: ____________________________________________ v A múlt héten a főmérkőzést, a Debreceni VSC—Békéscsabai Előre FC találkozót (1— 1) harmincnyolc olvasónk találta el, közülük a következő három helyes megfejtő nyert a sorsoláson: Gál Lászlóné, Végegyháza, Kos­suth L. u. 105., Pozsár Györgyné, Battonya, Dózsa u. 66., Tóth Anikó, Elek, Szent Benedek u. 9. Valamennyien egy-egy 1500 forintos adidas ajándékcsekket nyertek a játék szpon­zora, a Hetes Kft. jóvoltából, amelyet a békés­csabai Adidas sportáruházban (Munkácsy u. 11.) vagy a rövidáru-, játékboltban (Andrássy u. 24.) vásárolhatnak le. A szerencsés nyerte­sek az utalványokat postán kapják meg. A héten hazai bajnoki labdarúgó-mérkőzés szerepel fő-és pótmérkőzésként. Ezúttal is 1500 forintos adidas vásárlási csekket nyerhetnek a helyesen tippelők közül a legszerencsésebbek. Az e heti tippeknek május 12-éig, péntekig kell beérkezniük. Mindenki több tippel is részt vehet, amelyet postán vagy személyesen is eljuttathat címünkre: Békés Megyei Hírlap, 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A játékban csak azok vehetnek részt, akik a lapunkból kivágott szelvénnyel tippelnek. Ahány kivá­gott szelvényt küld be, annyi tippel vehet részt játékunkban. A borítékra vagy a levelezőlapra kérjük ráírni: „Góltotó!” Válasz szóban és írásban Szűcs Mihálynak „A klub anyagi helyzetét tévesen ítéli meg az elnök úr” Az elmúlt hét csütörtökön Szűcs Mihály: „Nem kívánjuk Bordás Tibort közvetítőnek” címmel közöltünk egy írást, amelyben a Békés­csabai Előre FC elnöke arról beszélt, hogy szerinte miért hiúsult meg a volt román váloga­tott labdarúgó, Andrássy Csaba leigazolása a lila-fehér klubhoz, s mi a helyzet Ciocan esetle­ges szerződtetésével. Ebben beszélt a klub volt elnökéről, elnökhelyetteséről és az egykori el­nökségi tagról, Bordás Tiborról többek közt azt állítva, hogy jelentős adóssággal adták át a „stafétát?’ az új elnökségnek tavaly nyáron. Most a Szűcs Mihály által érintettek mondják el véleményüket. Mindenekelőtt egy levelet adott át lapunknak Bordás Tibor, amely így szól: „Andrássy Csaba futballista játékjoga Bordás Tibor és Társai tulaj­dona. Elnök úrnak így teljesen fölösleges volt bárkivel tárgyalni. E dokumentumot Szűcs úrnak is bemutattuk. Ajánlatunk végleges vétel esetén 3 millió fo­rint, másfél éves szerződés esetén 1,5 millió forint volt. A hátralévő mérkőzésekre térítésmentes, természetesen ebben az esetben a játékos a mene­dzsereké maradt volna. Elnök úrnak egyik ajánlat sem felelt meg. Ezek után nem értjük, miért kellett keresni a játékos távozásának okát? CiocanrókazFCBihor 1995. IV. 26-án megbí­zást adott Bordás Tibornak a játékos Magyaror­szágra való értékesítéséhez. Okulva Andrássy esetéből, Pásztor Józsefnek szóltunk a lehetőség­ről, amit a vezető edző nagyon kedvezően foga­dott. Természetesen az elnök úrnak jogában állt úgy dönteni, ahogy a klub érdekei kívánják. Korábban Majort, Horváthot, Feketét valóban átigazoltuk a Gyulai FC-hez néhány mérkőzésre, de a cikkel ellentétben azok munkabérét a Gyulai FC fizette, amelyekről a dokumentumok a köny­velésünkben megtalálható. Ezzel szemben a Gyulai FC (Bordás Tibor közreműködésével) térítésmentesen adta Békéscsabára Argyelán Já­nost. Köztudott, hogy Argyelán eladásából 7 millió forintot profitált a Békéscsabai Előre FC. Elnök úr az önkormányzatról csak felsőfokon nyilatkozhat, mivel az a megállapítás, hogy kevés a támogatás — alapjaiban igaz —, csak részlete­sebb tájékoztatást igényel. A klubok zömében a támogatást a létesítmény fenntartásával együtt kapják és így a szám Békéscsabán is eléri a közel 25 millió forintot. Ezért nem kell elhallgatni, a Lénia Gmk., azaz Szűcs Mihály elnök úr 16 millió forintot kap a létesítmény üzemeltetésére. E té­mával messze nem értünk egyet, mivel más üze­meltetési formában lényegesen előrébb állna a létesítmény — de ez valakinek egzisztenciális kérdés. A klub anyagi helyzetét ugyancsak tévesen ítéli meg az elnök úr, ugyanis 8 millió forint készpénzzel és különböző forrásokból (Puskás, Argyelán, Váczi eladásából, Intertotó és UEFA Kupa) közel 50 millió forint került a klub kasszá­jába. Amit az elnök örökölt és nem sokat tett érte. Az 1994. évi tartozások részben igazak, de a jelenlegi elnöknek is illett volna számot adni az 1992. évi átadásról, mely összehasonlítás alapját képezte volna. A nyilatkozatok nagy részével nem kívánunk foglalkozni, mert nem felelnek meg a valóságnak és azok megmagyarázásával kár lenne untatni az olvasókat. Természetesen válasz nélkül nem ma­radhatnak az újságcikkben írt rágalmak, ezért hivatalos szervek felé megtesszük a szükséges feljelentéseket. Végezetül: lehet, hogy csak a néptánchoz érte­nek a volt vezetők, de bízunk benne, Békéscsaba labdarúgása nem lesz úgy „megsegítve”, mint annak idején Gyula, Békés, Szarvas futballklub- jai. Ezért joggal reménykedhetünk abban, hogy a csapat újra dobogó közelében végez, mivel a játékoskeret a régi és a vezető edző sem változott, csupán a klub vezetése.” A VOLT VEZETŐSÉG ÉS BORDÁS TlBOR A közösen fogalmazott levélen kívül az érintet­tek még szóbeli kiegészítést is tettek. Andrássy Csaba, aki 220 román első ligás mérkőzésen lépett pályára, hatszoros román válogatott: — Már jóval a ZTE elleni mérkőzés előtt itt edzettem Békéscsabán, s akkor szóba került, a zalaiak ellen pályára kellene lépnem. Ekkor én közöltem Szűcs úrral, hogy a játékjo­gom a menedzséremé, Bordás Tiboré, vele tár­gyaljon. Tény, hogy többször beszélgettem az elnök úrral, de igazi konkrét ajánlatot egyszer sem tett. Végül csak-csak megegyeztünk kis híján, amikor a ZTE-meccs után újabb verzióval állt elő. Ekkor mondtam neki, hogy vagy megegyezünk az eredeti szerint, vagy váljunk el. Mivel nem jutot­tunk közös nevezőre, el is köszöntem a vezető edzőtől a Zalaegerszegi mérkőzés után, s egy-két napig még Gyulán laktam, de már nem jártam le az edzésekre. Ez idő alatt nem keresett már többet a Békéscsaba, a Vác viszont igen. Akikkel még a csabai Magyar Kupa előtt meg is egyeztem. Pedig hozzá kell tennem, jól éreztem magam Békéscsa­bán, befogadtak a játékosok, s úgy láttam, az edző is elégedett volt velem. Bognár István, a békéscsabai klub volt elnök- helyettese: — Én egyetlen dologban kívánok hozzászólni a levélen kívül. Vasárnap este beszél­tem Lukács Józseffel, a nagyváradi klub elnöké­vel, aki közölte velem, hogy az elmúlt egy hónap­ban senki sem kereste sem telefonon, sem szemé­lyesen az Előre FC-től Ciocan ügyében. Most nem tud itt lenni, mert Szlovákiába kellett utaznia, de szerdán bárki rendelkezésére áll e vitában. Bordás Tibor: — Amikor először tárgyaltam Szűcs Mihállyal, rögtön megmutattam azt a pa­pírt, hogy Andrássy Csaba játékjog4. k i záróIag az enyém és társamé. De Szűcs úr ki akart rekeszteni bennünket a tárgyalásból. Ezért természetesen nem jöhetett létre a játékosvásárlás. Andrássy egyébként már az első hét végén el akart menni Békéscsabáról, amikor látta, hogy nehezen rende­ződnek itt a dolgok. Én beszéltem rá, hogy marad­jon még. De a hetek fogytak, a fordulók zajlottak, így más lehetőség után kellett nézni. Ciocanról annyit, ugyancsak én vagyok a menedzsere, velem kell tárgyalnia annak, aki le akarja igazolni. Ha a Békéscsabának nem kell, hát van más érdeklődő iránta... László Attila, a Vác FC-Samsung klubigaz­gatója: — Andrássy leigazolási témája nem a Békéscsaba—Vác mérkőzésen kezdődött. Még februárban Vácott járt a Rapid Bukarest, egy edzőmecset játszott csapatunkkal. Már akkor beszélgettem a kitűnő labdarúgóval, aki el­mondta, szívesen folytatná Magyarországon. Még a Magyar Kupa visszavágó előtt találkoz­tam újra Andrássyval, akiről megtudtuk, hogy Bordás és Társa tulajdonában van a játékjoga. Nem sokat teketóriáztunk, megegyeztünk a tu­lajokkal és a játékossal, hogy június 30-áig kölcsönbe megkapjuk a volt román válogatott focistát. Tudtam arról, hogy a Békéscsaba is foglalkozik leigazolásának gondolatával, de a játékos úgy tájékoztatott, hogy semmilyen konkrét ajánlatot nem kapott. így lett a Vác játékosa. Az ügyről egyébként csak annyit: hal­lottam arról, hogy Békéscsabán most egymásra mutogatás van. Félre ne értsen, korántsem sze­retnék beleszólni a vitába ilyen távolból, meg amúgy sincs hozzá jogom. De tény, ezt a széthú­zást nem tartom jónak. Azt hiszem, a mai nehéz helyzetben Magyarországon inkább össze kel­lenne fogni minden klub érdekében... Úgy gon­dolom, Békéscsabán is... Jávor Péter BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Andreas Günther és dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgatók. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; főszerkesztő: (66) 446-242; sportrovat: 451-114; telefax: (66)441-020. Kiadói telefonszámok: (66)441-545; hirdetés: telcfon/fax: (66)441-311; terjesztés: telefon/fax (66)453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DÉLHIR” Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106 és egyéb terjesztő szervek. Előfizethetőa kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 437 forint, negyed évre 1254 forint, fél évre 2448 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross ót 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068

Next

/
Thumbnails
Contents